Ahogy elkezdődött…

Szülőnek lenni: vajon másoknak is akadnak problémái?

Szülőnek lenni: vajon másoknak is akadnak problémái?Ön is érezte már dühösnek vagy tehetetlennek magát a gyermeknevelés során? Ha igen, jó, ha tudja: nincs egyedül. Sokan sokféleképpen végigjártuk már a gyermekeinkkel kapcsolatos negatív érzelmeink kálváriáját. De vajon lehetséges-e, hogy ezek valaha is megváltozzanak, vagy legalábbis más megvilágításba kerüljenek? Hamarosan kiderül…

Szülőnek lenni problémát is jelenthet

Szülőnek lenni: egy szerep a sok közül?

2000-ben és 2004-ben születtek meg a fiaim. Sokáig úgy gondolkodtam a szülői, anyai szerepről, mint az egyik szerepemről a sok közül. Elláttam a gyerekeimet, ahogy tudtam, foglalkoztam velük, ahogy erőm és időm engedte az egyéb feladatok és kötelességek mellett (tanulás, munka, háztartás, párkapcsolat, stb.).

Összességében talán nem csináltam rosszul, mégis akadtak olyan pillanatok az elmúlt években, amit, ha tehetnék, szívesen kitörölnék az életemből. Bizonyára Önnel is elfordultak már olyan események a gyermeknevelés évei alatt, amikről azt kívánta, bárcsak sose történtek volna meg, bárcsak sose tettem, vagy mondtam volna azt, ami akkor kicsúszott a számon. Bárcsak ne én lettem volna, aki ezeket tettem, mondtam. Bárcsak sose lettem volna ott, és sose lettem volna ilyen.

Érzések, amikről tilos beszélni, ha nem akarjuk, hogy elítéljenek szülőként

Érzések, amikről tilos beszélni, ha nem akarjuk, hogy elítéljenek szülőként

Azt hiszem, mindannyiunk szülői életében előfordulnak olyan pillanatok, időszakok, események, amikor elbizonytalanodunk, hogy mit csinálunk rosszul, és mit jól. A kérdés az, hogyan birkózunk meg velük, hogyan dolgozzuk fel őket, és főleg hogyan hat ez a gyermekünk későbbi életére, és a kapcsolatunkra egymással.

Voltak olyan időszakaim, mikor újságokhoz, és könyvekhez fordultam jó tanácsért. Ezeknek a zömét mégsem tudtam alkalmazni a kritikus helyzetekben. Hiába tudta az agyam, mert olvasta a könyvet, hogy hogyan kellene viselkedni, és mit kellene tenni, az érzelmeim mégis másfelé irányították az események menetét, mint én azt racionálisan szerettem volna, vagy előre elterveztem.

Volt idő, mikor nagyon dühös voltam azokra, akik mindig tudatták velem, hogy bármi lesz is a gyerekből, bármit teszek (vagy nem teszek), minden az én felelősségem szülőként. Csak azt nem nagyon tette hozzá senki, hogy az igazán kritikus helyzetekben (mikor az ember uralkodni is nehezen tud magán), mindezt hogyan tegye élő tudássá és tapasztalattá, hogy mindenki a lehető legjobban járjon.

Szóval a gyermeknevelés útján szülőként többször is volt társam a düh, önvád, lelkiismeret-furdalás, bűntudat, szégyen, maximalizmus és tehetetlenség érzése. És ezzel talán nem is vagyok annyira egyedül. Másoknak is akadhatnak ilyen érzései, csak a mai társadalom nem teremti meg annak a lehetőségét, hogy ezekről az érzéseinkről tabuk nélkül beszélhessünk. Volt idő, mikor úgy éreztem, sosem fogok ebből az ördögi körből kikeveredni.

Ön is érezte már dühösnek vagy tehetetlennek magát a gyereknevelés során? Ha igen, jó, ha tudja: nincs egyedül. Sokan sokféleképpen végigjártuk már a gyermekeinkkel kapcsolatos negatív érzelmeink kálváriáját. De vajon lehetséges-e, hogy ezek valaha is megváltozzanak, vagy legalábbis más megvilágításba kerüljenek? Hamarosan kiderül…

Szülői problémák megoldása

Hogyan lehetett mégis feloldani az ellentmondást?

Szülői problémák megoldása

A dolgok akkor kezdtek megváltozni, mikor 2006-ban megismerkedtem az NLP-vel és az EFT-vel, mint önfejlesztő módszerekkel, és mások segítő hozzájárulásával alkalmazni kezdtem őket. Mindkét módszernek nagy előnye, hogy gyakran nem is kellett mesélni az élményeimről, azokról a dolgokról, amiket szégyelltem talán még magam előtt is bevallani, és főleg, nem kellett újra átélnem azokat az eseményeket! Mindezek ellenére mégis nagyon hatékony megoldás volt elérhető.

Nem is sejtettem, hogy ha megváltoztatom az anyai szerepem körüli önkorlátozó hiedelmeimet, mi mindent fog hozni még ezenkívül az életembe! Új perspektívákat és utakat, egészen másfajta szülői tudatosságot és magabiztosságot, és egészen másfajta anya - gyermek kapcsolat alakult ki közöttünk, mint korábban volt. Ami mégis a legfontosabb: nyugalmat és önbizalmat nyertem az életemnek ezen a területén.

Persze nem mondom, hogy „mindennek vége”, hiszen a gyermekeim még nem nőttek fel (a kamaszkor még előttünk áll kihívásként), és nekem is akadnak „visszaeséseim”, de egyet biztosan tudok: amikor konfliktusaink merülnek fel, vagy bármilyen típusú problémájuk támad a világgal, anyaként már egészen másképp állok hozzá a megoldás közös megtalálásához. Ahhoz a gondolathoz, hogy nekem hogyan kell, vagy hogyan lehet hozzáállni.

Mi értelme van szülőnek lenni?

Hiszem, hogy vannak olyan szülők, akik hozzám hasonló cipőben járnak: akik a gyermekeik bizonyos problémáival nem boldogulnak, akik néha elbizonytalanodnak, néha dühösek, néha tehetetlenek, vagy lelkiismeret furdalásuk van bizonyos dolgok miatt. Vagy az is lehet, hogy az átlagosnál jobban féltik gyermeküket, hogy hogyan boldogul majd az életben. Ezek mind-mind olyan negatív érzelmek, amelyek bizony befolyásolják a hangulatunkat, a viselkedésünket, és ezen keresztül a gyermekünkhöz fűződő kapcsolatunkat is.

Hozzám hasonlóan, sok szülő él bizonytalanságban a jó nevelés titkát keresve. Mikor megszületik a gyermekünk, azt érezzük, igazi értelmet hoz az életünkbe. Szeretjük, irányítjuk, tanítjuk, etetjük és támogatjuk őket, és néha cserébe ezért kapunk egy kis elismerést tőlük. Könnyű értelmet találnunk a szülői létben, mikor minden egyszerűen és könnyedén megy, de nagyon nehéz megérteni az értelmét annak, mikor kicsúszik a kezünkből az események irányítása.

Szülőnek lenni nehéz feladat, akármit mondunk is. Az igazi áldás benne mégis az, hogy a gyermeknevelés számunkra eddig ismeretlen tulajdonságokat hoz elő belőlünk, ha képesek vagyunk elég tudatosan odafigyelni rá.

Van, akinek a türelmén érdemes dogoznia, van, akinek a kritikus oldalának elcsendesítésére van szüksége, van, aki együttérzést tanul belőle, és van, akinek a tökéletességre való törekvéséből kell feladnia egy részt.

Ön is érezte már dühösnek vagy tehetetlennek magát a gyereknevelés során? Ha igen, jó, ha tudja: nincs egyedül. Sokan sokféleképpen végigjártuk már a gyermekeinkkel kapcsolatos negatív érzelmeink kálváriáját. De vajon lehetséges-e, hogy ezek valaha is megváltozzanak, vagy legalábbis más megvilágításba kerüljenek? Hamarosan kiderül…

Jó, de mi a megoldás az én problémámra?

Jó, de mi a megoldás az én problémámra?

A gyermeknevelés akkor tud igazán izgalmassá és szeretetteljessé válni, ha képesek vagyunk szembesülni ezzel az oldalunkkal is, és változtatni rajta. Lehet, hogy ez az igazi értelme annak, ahogyan kapcsolatban vagyunk a gyermekeinkkel. Csak akkor leszünk szabadok, és leszünk jelen a számukra, ha megoldottuk magunkban azokat a lelki feladatokat, amelyekkel ők szembesítenek bennünket.

Az igazán jó hír az, hogy ezek a lelki feladatok valóban megoldhatóak. A negatív érzelmek megszüntethetőek, és helyettük pozitív, életenergiával teli érzésekkel gazdagodhatunk, amely garantált változást képes hozni az egész család életébe.

És ki tudja, talán azzal segítünk a legtöbbet gyermekeinknek a felnőtté válás felé vezető úton, ha azt látják rajtunk, hogy mi magunk kiegyensúlyozott, békés, boldog felnőttek vagyunk, akik képesek saját problémáik megoldására. Egyszerűen rendben vagyunk magunkkal és a világgal körülöttünk! És talán ez a legfontosabb mindannyiunk számára. Annak érdekében, hogy minél több boldog szülő, boldog gyermek, és család éljen ezen a Földön.

Ön is érezte már dühösnek vagy tehetetlennek magát a gyereknevelés során? Ha igen, jó, ha tudja: nincs egyedül. Sokan sokféleképpen végigjártuk már a gyermekeinkkel kapcsolatos negatív érzelmeink kálváriáját. De vajon lehetséges-e, hogy ezek valaha is megváltozzanak, vagy legalábbis más megvilágításba kerüljenek? Hamarosan kiderül…

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot egyéni tanácsadásra!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot egyéni tanácsadásra!Szeretné, ha az Ön családja is a boldog, felszabadult családok közé tartozna? Tegyen érte még ma, és jelentkezzen egyéni tanácsadásra!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot egyéni tanácsadásra!

További információ:
Sághy Zsuzsanna (06-70-433-4227)
info@boldog-gyermek.hu »

Ön is érezte már dühösnek vagy tehetetlennek magát a gyereknevelés során? Ha igen, jó, ha tudja: nincs egyedül. Sokan sokféleképpen végigjártuk már a gyermekeinkkel kapcsolatos negatív érzelmeink kálváriáját. De vajon lehetséges-e, hogy ezek valaha is megváltozzanak, vagy legalábbis más megvilágításba kerüljenek? Hamarosan kiderül…

Mi az én problémám mint szülő?

Család

Kiút a párkapcsolati problémákból »Párkapcsolati problémák okai »
A párkapcsolati konfliktusok menete, és a kivezető út »Elvált anyaként kikeveredni a gondokból »
Elvált apaként kijönni a mélypontról »Elvált apa és az új kapcsolat »Gyermekláthatás nem biztosított »
A szülői stressz »Stressz és az egészség »Munkahelyi stressz szülőként »Szülő stressz nélkül »Stressz teszt »

Szülőnek születni kell

Ahogy elkezdődött » Gyermeknevelés útvesztői 1. »
Gyermeknevelés útvesztői 2. » Gyermeknevelési szokásainkon változtatni »

Gyermekeinkkel kapcsolatos érzelmek

Érzések, amelyekről a szülők nem beszélnek »
Leggyakoribb negatív érzelmeink szülőként? » Kiút az ördögi körből? »
A tökéletes szülő és a maximalizmus csapdája »

Ön is érezte már dühösnek vagy tehetetlennek magát a gyereknevelés során? Ha igen, jó, ha tudja: nincs egyedül. Sokan sokféleképpen végigjártuk már a gyermekeinkkel kapcsolatos negatív érzelmeink kálváriáját. De vajon lehetséges-e, hogy ezek valaha is megváltozzanak, vagy legalábbis más megvilágításba kerüljenek? Hamarosan kiderül…

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek