A diszlexia az olvasási képesség súlyos zavara. A diszlexia a tanulási zavarok közé tartozik, de független az intelligencia szinttől! Egy magas intelligencia hányadossal rendelkező gyermek is lehet diszlexiás, ahogy ez nagyon gyakran meg is történik.
A diszlexia ma Magyarországon az iskolás korú gyermekek 10%-át érinti.
A magzati korban vagy a születés során, illetve később bekövetkezett betegségek, balesetek következményei.
Szerzett diszlexia: környezeti tényezők, lelki okok felelősek a kialakulásáért.
Abban egyetértenek a diszlexiakutatók, hogy a diszlexia kialakulásáért mindhárom ok közel egyforma nagyságrendben felelős. Néhányan azt is állítják, hogy egyre nagyobb szerepe van a diszlexia kialakulásában a lelki tényezőknek is.
Mi szülők azonban megelégedhetünk-e azzal, hogy ezt örökölte a gyermekem, nem tehetek ellene semmit?
A diszlexia nem betegség.
A diszlexiás gyermekek azonban mégis teljesen másképpen gondolkodnak, tanulnak, a tapasztalatuk más szemszögből alakul ki a világról.
Az olvasási nehézségeik miatt nehezebben tudnak beilleszkedni ott, ahol az írásbeliség, az olvasás elengedhetetlen előnyökkel jár.
Megerősödik viszont a kreativitásuk, intuíciójuk fejlődik. Az összefüggéseket, a lényeget sokkal könnyebben felfedezik és értelmezik.
A diszlexia tünetei
Olvasás során tapasztalt diszlexiás tünetek
Betűtévesztések a betűk formája miatt (b-d, f-t),
Betűtévesztések a betűk hangzása miatt (g-k, b-p),
Az ismeretlen szöveg, szavak esetén behelyettesítés ismert szavakkal (manna - mama)
Tanulás egyéb területein tapasztalható diszlexiás tünetek
Íráskép gyakran olvashatatlan,
Helyesírási problémák (egybeírás, különírás, hosszú és rövid magán- és mássalhangzók megkülönböztetése),
Nyelvtanulás fokozott nehézsége (másképpen ejtjük, mint írjuk),
Térbeli tájékozódás problémái.
A diszlexia gyakran társul az írás zavaraival (diszgráfia), vagy a számolás zavaraival (diszkalkulia).
Diszlexiás gyermekek lelki problémái
Bármi is legyen az oka a diszlexiának, akár örökletes, akár születéskori, vagy szerzett diszlexia, az iskolai rendszerben ezek a gyermekek komoly hátrányban vannak a társaikhoz képest.
A mindennapi küzdelem az olvasással, írással komolyan igénybe veszi a gyermekek figyelmét.
Jelentős energia befektetést igényel a diszlexiával küzdő gyermekek részérőlAz, hogy képes legyen lépést tartani a társaival. jelentős energiabefektetést igényel a diszlexiával küzdő gyermekek részéről, Aaz iskolai nap végén nagyon fáradtak, nincs vagy lényegesen kevesebb energiájuk marad a játékra.
Gyakran frusztráltak, kimerültek. Olyan szabadidős tevékenységet választanak, ami kevés energia befektetést igényel, pl. TV nézés, számítógépes játékprogramok.
Nem elég, hogy ezek a gyerekek nagy erőfeszítések árán sem képesek lépést tartani a többiekkel, az osztálytársak esetleg még csúfolják, lustának, butának tarthatják őket. Mikor a diszlexiás gyermekek szembesülnek ezekkel a tényekkel, lelkileg nagyon megviselheti őket.
Ekkor kezdődnek az igazi problémák, hiszen a gyermek:
Egyre inkább hanyagolja az olvasást, a tanulást.
Megpróbál kitűnni valamivel a többiek közül (bohóckodik, szemtelen).
• Belső feszültsége növekszik, amit vagy magába fojt és szorong, vagy kiadja és agresszív a környezetével szemben.
Önértékelése romlik.
A kihívások elől megfutamodik, nincs kitartása.„Anya, én ehhez hülye vagyok! Én ezt úgyse tudom megtanulni!”
Ha a probléma hosszú ideig nem oldódik meg, a gyermek megutálja a tanulást. Lassan annyira alulértékeli magát, hogy a pályaválasztás során is olyan munkát fog választani, ahol nem kell olvasni. „Akkor elmegyek inkább kukásnak!”
A tanulási zavarokkal küzdő gyermekek felnőtt korukra esélyesebbé válnak a különböző pszichés problémákra.
Amiatt mert tanulási zavarokkal küzd, a diszlexiás gyermek lelkében számos vívódás, nehézség zajlik. Ezek a gyerekek nem meglepő módon, sokkal érzékenyebbek mint a társaik.
Sokszor tapasztalni, hogy a diszlexiás gyermek életének hátterében családi problémák, válás, trauma, balesetek, műtétek, születési nehézségek, stb. állnak, melyek akár vezethettek a diszlexia, diszgráfia kialakulásához is.
Néhány esetben a gyermek konkrétan emlékszik, hogy első osztályban még jól ment az olvasás, majd történt vele valami nehézség, és azóta egyszerűen nem megy, vagy csak sokkal nehezebben.
Stresszes helyzetekre adott válaszaink különbözőek. Aki nehezen, vagy egyáltalán nem képes az adott eseményeket feldolgozni, ott nagyobb valószínűséggel alakulhat ki a diszlexia, mint lelki problémákat jelző tünet.
A diszlexia a stressz helyzetre adott válasz egyik formája is lehet.
A diszlexiás gyermek problémájának jelentős része nem csak abból áll, hogy nem tud olvasni.
Megoldásra vár többek között az is, hogy a diszlexiával küzdő gyermek önértékelése helyreálljon, merjen bízni és hinni magában. A diszlexiát kiváltó, helyzetekhez járuló lelki sérüléseket fel kell dolgozni, hogy a gyermek fejlesztése valóban eredményes lehessen.
A valódi megoldás az lehet, amikor a gyermekkel közösen feltárjuk a problémáihoz kapcsolódó negatív érzelmeit. Majd ezeket a negatív érzelmeket közösen, az EFT(Érzelmi Felszabadítás Technikája) módszerével oldjuk, megszüntetjük.
Mit eredményez ez?
Segít a gyermeknek felzárkózni.
Megszabadulva a lelki terhektől felgyorsul a gyermek fejlesztése, megszűnik a diszlexiája.
Motiválttá válik a tanulásban, lesznek újra céljai
Növekszik önbizalma, stabilitása
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Boldog gyermek Hírlevél
Miért éri meg feliratkozni?
Elsőkézből megkapja a fontos, és időszerű híreket.
Az érdeklődési körének megfelelő témákban megjelenő cikkekről tájékoztatást kap.
Elsőként értesülhet az újdonságokról, új termékekről.
Termékeinkből árengedményben részesül.
Mit tehet Ön, ha a gyermeke diszlexiás?
A legfontosabb a korai felismerés. Gyermeke nehezen olvas, olvasása jelentősen lassabb mint a társaié, felcserél betűket, stb.
Az iskola fejlesztő pedagógusa, logopédusa, vagy a legközelebbi Nevelési Tanácsadó segítségével felmérhetik, hogy a gyermeke diszlexiás-e vagy sem. Minden megyeszékhelyen működik Tanulás Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, ahova a szülő és az iskola is elküldheti a gyermeket.
A fejlesztő foglalkozások megkezdése esetén, kitartó szülői segítséggel 2-3 év alatt a gyermeke olvasása jelentősen javulhat a hagyományos módszerekkel.
A fejlesztés folyamata minden esetben felgyorsítható, ha a diszlexia mögött álló lelki problémákat EFT segítségével oldjuk.
Az EFT használata alkalmas lehet akár több éve elhúzódó probléma, akár örökletes alapon jelentkezett diszlexia esetében is.
Hogy a gyermeke számára a diszlexia nem teher, hanem megoldandó feladat, már ez is óriási előrelépést jelent!
Szerzett diszlexia esetében (környezeti tényezők, lelki okok felelősek a diszlexia kialakulásáért) az okok érzelmi hátterét EFT-vel oldva, a diszlexia könnyebben megszüntethető. Ilyenkor nincs szükség 2-3 éves fejlesztésre. A gyermek olvasása, önbizalma akár néhány foglalkozás után is jelentősen fejlődhet.
A diszlexiával küzdő gyermekek szülőjeként bátorítsa, segítse gyermekének minden lépését. Elvárásai legyenek fokozatosak. Tudjanak közösen örülni a gyermek apróbb sikereinek is!
A diszlexia és egyéb tanulási zavarok mögött álló rossz élmények, események oldása, az önbizalom növelése elengedhetetlen! Az EFT az egyik leghatékonyabb eszköz lehet a gyermek számára a pozitív változások eléréséhez.
Tegyen egy lépést, és kérjen konzultációs lehetőséget most!
Több információ a diszlexiás gyermek önbizalom növeléséről
Kiderül, hogy diszlexiás a gyermeke. Mennyi kudarc történt vele a diszlexia felfedezéséig? Miért fontos a diszlexiás gyerekek önbizalom növelése? Hogyan adjam növeljük a diszlexia miatt lecsökkent önbizalmat?
A diszlexia tünetek, és a miattuk érzett lelki megpróbáltatások megoldásra várnak!
Ez történhet egyénileg vagy csoportosan is.
Tudjon meg többet! Oldjuk meg közösen a gyermeke diszlexiáját!
Egyéni segítségadás diszlexia esetén
Jelentkezzen konzultációra! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!
Boldog gyermek, boldog szülő
Csoportos segítségnyújtás diszlexia esetén
Azoknál a gyerekeknél, ahol a tanulással kapcsolatos problémák a motiválatlanságból, iskolai kudarcokból, önbizalomhiányból, tanulási nehézségekből alakultak ki segítségre van szükségük.
Ez mostantól csoportos formában is elérhető mert létrejött a Túlélő Suli, azoknak, akik utálják a sulit.
Az alábbi táblázatban megtalálja a tanfolyam szervezési tudnivalóit: