Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés
Újdonságok a honlapon
Két ingyenesen letölthető e-book tanulmányra szeretném fölhívni a figyelmét. Mindkettő kiemelkedően fontos, a szülők számára, akik tevékeny részt vállalnak abban, hogy gyermekük boldogabban és nyugodtabban nőjön fel!
Hogyan tegye gyermekét boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá?
Ki mondta, hogy ez a mai világban lehetetlen?
A legtöbb szülő szeretné, hogy a gyermeke, képes legyen mindazzal az akadállyal megbirkózni, ami elé kerül, megtalálja és elérje a céljait, és eközben boldog és kiegyensúlyozott legyen.
A gyermekemnek nem kész tanácsokra van szüksége hosszútávon, hanem olyan eszközre, mellyel ő maga bármikor, bármilyen helyzetben boldogulhat a saját fejlődése érdekében.
Ismerje meg azt a lehetőséget, aminek a segítségével biztosan meg tudja állni a helyét a világban!
Egyben egy olyan lehetőséget ismerhet meg, mely várhatóan 5-10 éven belül bekerül az amerikai és az angol közoktatásba, mert olyan jól működik és hatékony!
Kivárja míg ez a lehetőség bekerül a hazai közoktatási rendszerbe?
Hogyan tegye gyermekét boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá? E-book letöltés »

15 legfontosabb kérdés, mely rávezetheti gyermeke tanulási, viselkedési problémáinak lelki okára

Segítség azoknak, akik szeretnék közelebbről megérteni gyermekük problémáit
Segítő, problémafeltáró kérdéseken keresztül megismerheti a gyermekét, és Önt foglalkoztató kérdések hátterében álló lehetséges lelki okokat. A kérdések segítségével egy újfajta szemléletet kaphat, mely segíteni fogja Önt abban, hogy megértse azokat az összefüggéseket, melyek a gyermekeink, a mi viselkedésünk hátterében állhatnak.
15 legfontosabb kérdés, mely rávezetheti gyermeke tanulási, viselkedési problémáinak lelki okára »

Tudjon meg többet! Megválaszolatlan kérdése maradt?
Amennyiben, az e-book letöltéssel vagy a benne foglaltakkal kapcsolatban kérdése, észrevétele támadt, kérem tegye meg! A visszajelzése fontos számunkra!

A következő hírlevélben első kézből kap olyan információt, melyről sokan szeretnének tudni! A jövő héten!
Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollégáinak!
Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »
Köszönöm a megtisztelő figyelmét!

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Hírlevelek 2010
Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »
Hírlevek 2009
Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »