Mi a titka a biztos iskolakezdésnek?

Hogyan oszlassuk el az iskolakezdéssel, beilleszkedéssel járó terhet a gyermekünkben?

Megtudhatjuk mi az, ami megakadályozza, hátráltatja gyermeke biztos iskolakezdését, és azt is, hogy mit tehetünk az ezzel járó feszültséggel.

Ismeri ezt a szakállas viccet?

Mi a titka a biztos iskolakezdésnek?

Nyuszikának porszívóra van szüksége, hogy kitakarítsa a lakását, de az erdőben csak a Medvének van porszívója.

„El kéne menni hozzá, és elkérni a porszívót!” - morfondíroz magában a Nyuszika.

„Hát jó, elmegyek, és megpróbálkozom vele!” - és elindul.

Ahogy megy, egyre többször gondolkozik el azon, hogy mi lesz, ha a Medve nem adja kölcsön az áhított porszívót?

Egyre közeledik a Medve barlangjához, de a kétségei is egyre nagyobbak.

Mikor bekopog az ajtón, már inkább dühös, és kétségbeesett. Ezt mondja:

„Tudod mit Medve, nem kell a porszívód, tartsd meg, ha nagyon akarod!” Azzal faképnél hagyja az ajtóban értetlenül álló Medvét.

Ugye milyen banális helyzet? Pedig nagyon is illeszkedik a gyermekünk világához!

Mi szülők bíztathatjuk, bátoríthatjuk a gyermekünket arra, hogy minden rendben lesz a suliban, de ettől még sokak számára az iskolakezdés, a beilleszkedés az kész horror, vagy félelmekkel teli állapot.

És mit tesz a félelem az iskolakezdéssel?

És mit tesz a félelem az iskolakezdéssel?

A gyermek előre izgul hogy mi lesz! Ha ilyenkor megkérdezi őt azt válaszolja: „Izgulok, hogy mi fog történni!”

Lehet, hogy már Ön került ilyen helyzetbe?

Ez még csak „rendben van”, de a félelem alaptörvénye a következő:

A félelem vonzza a félelem tárgyát! Vagyis amitől félünk az, nagyobb valószínűséggel be is következik!

A gyermek aki előre aggódik, nem akar iskolába menni, utálja a tanulást, be is szerzi a félelmeit megerősítő negatív tapasztalatokat. Cikizik az iskolában, fáj a hasa a suliban, rossz feleletek, tanári figyelmeztetések.

Szeretné ezt elkerülni?

Iskolakezdés, beilleszkedés könnyedén!

Mit tehet a szülő, hogy hatékony legyen a gyermek iskolakezdése?

  • Pozitív gondolatok, és hozzáállás közvetítése a gyermeke, és az iskola felé. Ez segít az aggodalmakat eloszlatni.

  • Ha problémás a gyermeke viselkedése, tanulási képességeiben, hozzáállásában hiányok vannak, akkor építsen ki jó kapcsolatot a gyermekét tanító pedagógussal. (A legtöbb pedagógus segíteni akar, Ön mint szülő még mindig jobban tudja, hogy hogyan bánjon a gyermekével, mint a pedagógus.) Dolgozzanak össze. Mindig legyen egy B terve, ha valami nem stimmel a gyermek körül. Ez magabiztossággot nyújt Önnek, melyet a gyermeke is érzékelni fog, és ez megnyugtatja őt.

  • Mit tehet a szülő, hogy hatékony legyen a gyermek iskolakezdése?Beszélgessen a gyermekével. Ez segít levezetni a feszültséget gyermekében.

  • Adjon lehetőséget a gyermekének az iskolától független kikapcsolódásra (kirándulás, olvasás, mozi, barátok).

  • A tanulás játékos formáinak a megszerettetése (oktató, játékos műsorok, kiállítások, személyes megtapasztalások fontossága). Ezek az alternatívák gyakran hasznosabbak a kötött iskola rendszerű oktatásnál. A gyermek átvált „szivacs üzemmódba”, és könnyebben tanul. Megerősítést kap, hogy neki is sikerülhet!

De ez csak a dolgok kisebbik része!

A gyermek ettől még félhet iskolába járni, szorong, utálhatja a tanárait, stb.

Én mint szülő akarhatom a változást, ha a gyermekem nem tesz semmit.

És itt a titok!

A gyermek félelmeit kell feloldani ahhoz, hogy jól kezdődjön ez az év! Mert nem csak az a gyermek fél, aki panaszkodik, hogy izgul! Hanem az is, akinek a viselkedésével gondok vannak, csak elhallgatja ezt a félelmét.

A gyermek félelmeit kell feloldani ahhoz, hogy jól kezdődjön ez az év!

A saját félelmek feloldására csak a gyermek képes, ehhez a szülő önmagában nem elég!

A szerencse a helyzetben az, hogy ez nem is olyan bonyolult, mint gondolja!

Létezik most már olyan stressz, félelem oldó módszer, melynek az ismerete jelentősen megkönnyíti az iskolakezdést, és a beilleszkedést!

Segítségével a gyermeke iskolához, tanuláshoz való hozzáállása jelentősen megváltozik.

Megtudhatjuk mi az, ami megakadályozza, hátráltatja gyermeke biztos iskolakezdését, és azt is, hogy mit tehetünk az ezzel járó feszültséggel.

Ismerje meg közelebbről ezt az egyedi stresszoldó lehetőséget!

Legyen tisztában Ön is mindazokkal az előnyökkelet, melyeknek az Ön gyermeke is hamarosan a birtokába lehet! »

Megtudhatjuk mi az, ami megakadályozza, hátráltatja gyermeke biztos iskolakezdését, és azt is, hogy mit tehetünk az ezzel járó feszültséggel.

Az alábbi példák meggyőzően szemléltetik a stresszoldás hatékonyságát:

Mit tud ez a stresszoldó módszer?

Nemrég egy olyan kisfiúval foglalkoztam, aki most lett elsős. Még a mamáját is félt elengedni. A végén úgy váltunk el egymástól, hogy félelmek nélkül, kíváncsian várja az iskolát!

Egy másik fiú rettenetesen utált tanulni, pedig nagyon okos volt. Majd rájött arra, hogy a rossz jegyek segítségével kiadja az irányítást a saját kezéből. Na ezt nem akarta! A tanulást elfogadta, mint egy tényszerű utat, ami a saját álmai megvalósításához kell.

Előző nyáron egy lány arról számolt be, hogy nem jött ki az egyik tanárával, állandóan beszólogatott neki, megkérdőjelezte a tanárt. A válasz nem maradt el, és a jegyek romlottak, szaporodtak a görcsös, fejfájós állapotok. Míg a stresszoldó módszer révén rájött, hogy ő a rugalmasabb, és a figyelmét fontosabb dolgok felé fordította. A tanár már évkezdéskor kilépett a helyzetből, és békén hagyták egymást. A fejfájás, gyomorgörcs természetesen megszűnt!

Mindhárom esetben ugyanarra a stresszoldó módszerre volt szükség, amit most az Ön gyermeke is megtanulhat!

Bármit megtehet a szülő, de a gyermeke félelmeit, negatív hozzáállását megváltoztatni a gyermek akarata nélkül nem tudja. Itt van azonban egy lehetőség, hogy a gyermek végre tegyen magáért! Ne csak a szülő vállán legyen a súly, hanem a gyermek el akarjon jutni abba az állapotba, hogy ő maga felismeri a változás szükségességét, és tesz magáért!

Mekkora könnyebbség lehetne csak ez a szülőnek? De amit ajánlok, az ennél sokkal többre képes!

Megtudhatjuk mi az, ami megakadályozza, hátráltatja gyermeke biztos iskolakezdését, és azt is, hogy mit tehetünk az ezzel járó feszültséggel.

Ismerje meg közelebbről ezt az egyedi stresszoldó lehetőséget!

Lépjen most, hogy a gyermeke lépést tartson a világgal!

Ismerje meg a további részleteket, hogy ez a tanév végre jól kezdődjön! »

Minél előbb tanulja meg az Ön gyermeke ezt a stresszoldó módszert, annál hamarabb indul el a változás útján.

Egy helyben állni is lehet, de a világ ennél sokkal érdekesebb! Lépjen most, hogy a gyermeke lépést tartson a világgal!

Megtudhatjuk mi az, ami megakadályozza, hátráltatja gyermeke biztos iskolakezdését, és azt is, hogy mit tehetünk az ezzel járó feszültséggel.

Biztos iskolakezdés csoportosan

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Azoknál a gyerekeknél, ahol a tanulással kapcsolatos problémák a motiválatlanságból, iskolai kudarcokból, önbizalomhiányból, tanulási nehézségekből alakultak ki segítségre van szükségük.

Ez mostantól csoportos formában is elérhető mert létrejött a Túlélő Suli, azoknak, akik utálják a sulit.

Az alábbi táblázatban megtalálja a tanfolyam szervezési tudnivalóit:

Tovább a Túlélő Sulira, mert érdekel »

Megtudhatjuk mi az, ami megakadályozza, hátráltatja gyermeke biztos iskolakezdését, és azt is, hogy mit tehetünk az ezzel járó feszültséggel.

Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollégáinak!

Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Köszönjük a megtisztelő figyelmét!

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadóTakács Péter gyermek életmód tanácsadó

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadó és Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Hírlevelek 2012

Túlélő Suli, ha a gyermeke utálja a sulit! »
Hogyan segíthet Ön saját kezűleg, ha a gyermeke szorong? » Éppen ideje, hogy javítsál már a jegyeiden! »
Hogyan motiváljuk a gyermekünket, ha rosszak a jegyei? » Felkészült? Akkor kezdődjék 2012!»

Hírlevelek 2011

Karácsonyi jókívánságok »
2012-es esztendő, és a gyerekek világvége hangulata »
Hogyan éljük túl az ünnepi készülődést, és az ünnepeket? »
Az emberi érintés titka »Fejlesszük a gyermekünk koncentrációs képességét! »
A lustaság legyőzése Számoljuk fel a lustaságot lépésről lépésre! »
Elegem van abból, hogy ilyen lusta a gyerekem! »Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek »
Evilágon innen és túl Gyerekek, és az elmúlás gondolata »
Hogyan találjunk jó edzőt, szakkörvezetőt? »Erőt adó szülők »
Tuti tippek, hogy a gyermeke megutálja a tanulást! »Mennyire jó az Ön megfigyelő képessége? »
Mitől lesznek a fiúkból erős férfiak? »Szokott Ön hallgatózni? Egy hasznos ötlet lett belőle az új tanévre! »
Ezt érdemes megnyitni! »
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét? » Miért lehet hasznos megtanulni a vonzás törvényét? »
Tanuljon-e a nyáron? » Amikor először hallottam, leesett az állam! »
Gyermekeink ösztönei » Érdekes filmek a nyárra Ismerje meg az emberi képességek csodáit »
Hogyan pihenjük ki hatékonyan az iskolai fáradalmakat?»
Üzenet azoknak a gyerekeknek, akik nem bíznak magukban eléggé »
Mi köze egy japán lánybandának a magyar szülőkhöz?»
Készítse fel, és védje meg gyermekét a rá leselkedő veszélyes helyzetektől! »
Hogyan védjem meg a gyermekeimet a rájuk leselkedő veszélyekről »
Támadás a porcicák ellen 2. Hogyan vehetem rá gyermekem, ha ő nem akar házimunkát végezni? »
Hogyan vegye rá gyermekét a házimunkára? »
Hasznos ötletek, ha táborba megy a gyermeke »Hogyan udvarolnak a mai tinédzserek? »
Érdeklik a gyors megoldások? Faster EFT – Magyarországon először! » Kamaszok bajban »
Életmentő Húsvéti meglepetés! » Vegyük viccesre a dolgot! » Javítsd ki a Bizonyítványt Turbó Sebességgel! »
Zaklatják-e a gyermekét az iskolában? » Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke? »
Hogyan segített az EFT egy háború sújtotta övezetben? »Önök kérték »
Tudja-e, hogy mi a rágógumi effektus? »5 biztos tipp, hogy számítógép függő legyen a gyermeke »
Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke? »Gyermekemnek gyakran fáj a hasa, a feje »
Ön hogy érzi magát, ha manipulálja gyermeke?»
Tesztelje le saját stressz szintjét! »Rossz lesz a bizonyítvány?»
Romlott gyermeke tanulmányi eredménye? » Hogyan előzheti meg a testvérek közötti féltékenységet? »

Hírlevelek 2010

Karácsonykor együtt a család »Az Ön gyermekei is veszekednek egymással? »
Szükségem van az Ön véleményére! » Biztos referencia a stresszoldás módszeréről »
Új szolgáltatás a honlapon » Üzleti ajánlat lelkes szülőknek »
Film a stresszoldásról »Akar egy kicsit mosolyogni? »
Újságíró kipróbálja az EFT-t » Mennyire boldog a magyar ember? »
Mérjük meg a stresszt! Tesztelje le a gyermeke stressz szintjét!
A gyerekek 90%-a nem tudja, hogy miért jár iskolába! Kerüljön el egy tévedést!
Képes vagy megváltoztatni a világot! » Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »

Hírlevek 2009

Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztGyermek stressz
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Génjeink ­csodája

Génjeink csodája

Új ­amerikai ­best ­seller meg­rendel­hető!

Lepje ­meg ­magát! »

Boldog gyermek