A gyermeke már tudja, mitől döglik a stressz?
Játszott már amőbát a gyermeke? Ha a stressz lenne az ellenfele, és a gyermeke hamarosan olyan feltételekkel játszhatna, hogy biztosan ismeri az ellenfél pozícióit, és győzhet, az elég jól hangzana! Mert ami most következik, azzal a stressz legyőzhető!
Iskolakezdés stressz nélkül
Ők még eredeti szabályok szerint játszanak!
„Bence” az iskolában izgulós volt, sokat stresszelt a dolgozatok miatt. Bár jó eszű gyermek volt, de nem tudta hozni azt az eredményt, melyet vártak tőle. A tanulás még ment, de egyre magába fordulóbb lett, félt a megpróbáltatásoktól. Este elalvás előtt sokat szorongott, hogy mi lesz másnap. Anyukája próbálta nyugtatni, de nem igazán sikerült. Gyakran görcsölt a hasa, fájt a feje.
„Julival” csak az volt a baj, hogy nem szeretett tanulni, az iskolának semmi értelmét nem látta. Persze minden fontosabb volt. Gyakran fenn lógott a hálón, MSN-ezett a barátnőivel. 7.osztályban sokat rontott, és közeledett a 8. osztály, majd a felvételi! A szülei hiába papoltak neki, hogy tanuljon az eredmény: semmi. Azaz, hogy igen a szülők egyre többet kiabáltak vele, és apukájával a kapcsolat is megromlott.
„Patrik”, mióta apukája elment, nagyon sokszor dühös, verekszik. Bár még csak 9 éves, de a tesójával és anyukájával is egyre durvább. Azt hiszi ő családfő, és ennek megfelelően ossza is az észt. A szabályai mindenkire érvényesek, kivéve őt. Egyszer az anyukája leküldte a pékségbe. A visszafelé vezető úton, valahogy „elveszett” 500 Ft. Melyet Patrik „elfelejtett” odaadni.
Miért is ezek a problémás történetek? Még nyár van, most még minden ok a gyerek körül!
Ezek a gyerkőcök, és sajnos még sokan vannak, akik nem tudják, hogyan lehet a stresszt likvidálni a életükből. Akkor kezdünk el gondolkodni, mikor már érezzük, hogy a problémák kezdik meghaladni azt a mértéket, melyet kezelni tudunk.
A stresszhatások annyira sokfélék, és csalafinták, hogy ideje az új szabályok szerint játszani!
A szülő, aki előre tervez
Egy előrelátó szülő, akinek fontos, hogy a gyermeke fejében PSP, MSN, buli mellett legyen olyan tudás is, mely értékes, biztosan fölkapná a fejét a következőkre!
Egy új stresszoldó technika megtanulására nyílik lehetőség.
Miért is jó ez a gyermekének?
- Az új stresszoldó technika, univerzálisan működik, bármi is a stresszt kiváltó ok.
- Rémesen egyszerű ahhoz, hogy egy 7 éves gyermek mindezt biztosan megtanulja
- Kellően érdekes tálalásban, ahhoz, hogy meglepje, és lekösse a figyelmét a gyermekének
- A hatása gyors, tartós.
- Mindehhez jár egy munkafüzet, melyet bármikor elővehet a gyermeke, ha szüksége van rá.
- Az ára most augusztus 31-ig csak 5000 Ft.
A stresszoldó tanfolyam ára, 2010 szeptemberétől emelkedik!
Olvassa el itt a részleteket! »
Stresszoldó tanfolyam szervezési tudnivalói
Aki még képes augusztus 31-ig egy vidéki helyszínen megszervezni a tanfolyamot, a budapesti időpont után bármikor, az alábbi feltételek szerint, részükre szintén szívesen megtartom a tanfolyamot.
Történetek stressz nélkül
Ide az Ön gyermekének a története kerüljön, miután végzett a stresszel!
Jelentkezzen, hogy gyermeke ne csak a számítógépen legyen „Terminátor”, hanem az életben is jól elbánjon a stresszel!
Stresszoldó tanfolyam jelentkezés
Ha Önnek valóban fontos gyermeke jövője, és hogy a mai világban hatékonyan legyen képes a stressz kezelésére, ragadja meg most ezt a lehetőséget!

Hírlevelek 2012
Túlélő Suli, ha a gyermeke utálja a sulit! »
Hogyan segíthet Ön saját kezűleg, ha a gyermeke szorong? » Éppen ideje, hogy javítsál már a jegyeiden! »
Hogyan motiváljuk a gyermekünket, ha rosszak a jegyei? » Felkészült? Akkor kezdődjék 2012!»
Hírlevelek 2011
Karácsonyi jókívánságok »
2012-es esztendő, és a gyerekek világvége hangulata »
Hogyan éljük túl az ünnepi készülődést, és az ünnepeket? »
Az emberi érintés titka »Fejlesszük a gyermekünk koncentrációs képességét! »
A lustaság legyőzése Számoljuk fel a lustaságot lépésről lépésre! »
Elegem van abból, hogy ilyen lusta a gyerekem! »Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek »
Evilágon innen és túl Gyerekek, és az elmúlás gondolata »
Hogyan találjunk jó edzőt, szakkörvezetőt? »Erőt adó szülők »
Tuti tippek, hogy a gyermeke megutálja a tanulást! »Mennyire jó az Ön megfigyelő képessége? »
Mitől lesznek a fiúkból erős férfiak? »Szokott Ön hallgatózni? Egy hasznos ötlet lett belőle az új tanévre! »
Ezt érdemes megnyitni! »
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét? » Miért lehet hasznos megtanulni a vonzás törvényét? »
Tanuljon-e a nyáron? » Amikor először hallottam, leesett az állam! »
Gyermekeink ösztönei » Érdekes filmek a nyárra Ismerje meg az emberi képességek csodáit »
Hogyan pihenjük ki hatékonyan az iskolai fáradalmakat?»
Üzenet azoknak a gyerekeknek, akik nem bíznak magukban eléggé »
Mi köze egy japán lánybandának a magyar szülőkhöz?»
Készítse fel, és védje meg gyermekét a rá leselkedő veszélyes helyzetektől! »
Hogyan védjem meg a gyermekeimet a rájuk leselkedő veszélyekről »
Támadás a porcicák ellen 2. Hogyan vehetem rá gyermekem, ha ő nem akar házimunkát végezni? »
Hogyan vegye rá gyermekét a házimunkára? »
Hasznos ötletek, ha táborba megy a gyermeke »Hogyan udvarolnak a mai tinédzserek? »
Érdeklik a gyors megoldások? Faster EFT – Magyarországon először! » Kamaszok bajban »
Életmentő Húsvéti meglepetés! » Vegyük viccesre a dolgot! » Javítsd ki a Bizonyítványt Turbó Sebességgel! »
Zaklatják-e a gyermekét az iskolában? » Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke? »
Hogyan segített az EFT egy háború sújtotta övezetben? »Önök kérték »
Tudja-e, hogy mi a rágógumi effektus? »5 biztos tipp, hogy számítógép függő legyen a gyermeke »
Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke? »Gyermekemnek gyakran fáj a hasa, a feje »
Ön hogy érzi magát, ha manipulálja gyermeke?»
Tesztelje le saját stressz szintjét! »Rossz lesz a bizonyítvány?»
Romlott gyermeke tanulmányi eredménye? » Hogyan előzheti meg a testvérek közötti féltékenységet? »
Hírlevelek 2010
Karácsonykor együtt a család »Az Ön gyermekei is veszekednek egymással? »
Szükségem van az Ön véleményére! » Biztos referencia a stresszoldás módszeréről »
Új szolgáltatás a honlapon » Üzleti ajánlat lelkes szülőknek »
Film a stresszoldásról »Akar egy kicsit mosolyogni? »
Újságíró kipróbálja az EFT-t » Mennyire boldog a magyar ember? »
Mérjük meg a stresszt! Tesztelje le a gyermeke stressz szintjét!
A gyerekek 90%-a nem tudja, hogy miért jár iskolába! Kerüljön el egy tévedést!
Képes vagy megváltoztatni a világot! » Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »
Hírlevek 2009
Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »