Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke?

Hogyan hat az elveszett biztonság a gyermekekre?

A gyermekek világában a legbiztosabb pontot a szüleik jelentik, ha a szülők kapcsolata válással végződik, a gyermekek biztonságérzete is megrendül. Milyen hatásai vannak az elveszett biztonságérzetnek hosszútávon?

Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke?

Egy kislány, aki rádöbbentett az igazságra

Nemrég egy kislánnyal foglalkoztam, akinek elváltak a szülei. Azt mondta, hogy nem érzi biztonságban magát, mert nem láthatja szüleit nap, mint nap egyszerre együtt. Mindkét szülő szerette a gyermeket, de már nem tudták elképzelni együtt az életüket. Manapság teljesen átlagos eset.

A megdöbbentő az, amikor elmeséltem ezt az esetet a feleségemnek. Az ő következtetése a következő volt:

A biztonság elvesztése gyermekkorban

A gyerekek gyakran apátlanok, néha anyátlanok is, mert a válás után a gyerekek az egyik szülőnél maradnak. A példában említett kislány esete még szerencsésnek mondható, mert mindkét szülő, ha nem is egyszerre, de jelen van az életében, gondoskodik róla, szereti.

  • De mi van akkor, ha valamelyik szülő eltűnik, és nem vesz részt a gyermek nevelésében?

  • Mi van akkor, ha a gyermekét egyedül nevelő szülő dühös, haragszik az ex férjre, ex feleségre? Ezt a gyermek még kimondatlanul is érzi.

  • Hogyan viszonyul ezek után a gyermek a felnőttek párkapcsolatához? Milyen lesz a probléma megoldási stratégiája?

  • Hogyan találja meg ez a gyermek a biztonságát?

A biztonság gyermekkorban történő elvesztésének következményei gyermekkorban

Az a gyermek, aki nem érzi magát biztonságban állandóan kapaszkodót keres.

Melyek ezek a kapaszkodók?

  • Szeretet pótlékok: TV, számítógépes játékok túlzott használata, édesség, nasi, stb.

  • Hasonlóan gondolkodók barátsága. Ha a legtöbbjük hasonló helyzetben van, hogyan tud a másiknak segíteni?

  • Mindenáron történő megfelelés. Csak el ne veszítsem annak a szülőnek a szeretetét, aki itt maradt. Ha a szülőnek lerendezetlen negatív érzelmi kötödése van az ex-el akkor a gyermek hogyan fog gondolkodni a későbbi párkapcsolatáról? Hova tűnik a másik nem tisztelete?

A biztonság gyermekkorban történő elvesztésének következményei serdülőkorban

Az előbbiekhez társul még három újabb következmény

A biztonság gyermekkorban történő elvesztésének következményei serdülőkorban
  • A serdülő ellenállása fokozódik a szülők iránt, mert nincsenek megbeszélve a problémák, és dühös a szüleire.

  • Az elveszett biztonság pótlása párkapcsolatok gyors váltogatásával, vagy teljes visszahúzódás, menekülés a szerelem, együttjárás elől.

  • Az elveszett biztonság pótlása anyagai természetű dolgokkal (vásárlás, márkafüggés, külsőségekre való túlzott odafigyelés).

A biztonság gyermekkorban történő elvesztésének következményei felnőttkorban

A mi gyermekeink a harmadik generáció, ahol a válás elfogadott, intézményesített kereteket kapott anélkül, hogy az elvált anya szégyenpadra lenne állítva.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy nincsenek olyan helyzetek, amikor a válás nem hozhat megoldást. Néha ez hozhatja meg a családnak a békét, és a biztonságot.

Ha gyermekkorban elvesztettük a biztonságot, és megragadtunk (tudat alatt) ebben a helyzetben, akkor ez kihat a felnőtt életünk mindennapjára is.

A gyermekkorban tanult, a fentiekben ismertetett következmények tovább erősödhetnek.

  • Ha találkozom egy problémával, és nem tudom megoldani, akkor menekülök (munkahelyek, párkapcsolatok váltogatása, a mostani 30 évesek szingli életmódja is ide tartozik sok esetben).

  • Ha nem érzem magam biztonságban, az kihat a környezetemre is. Partnerem érzi, hogy én mit gondolok magamról, mitől félek. Ezért hasonló embert vonzok be magamhoz, akivel nem jövök ki, és elválok tőle.

Mit tanítsunk a gyermekeinknek? Mit tehetnénk mi?

  • Tanítsuk meg őket arra, hogy a biztonságot mindig saját magukban kell, hogy felépítsék, és érezzék.

  • Tanítsuk meg őket arra, hogy senki más nem szeretheti őket jobban, mint ők saját magukat.

  • Tanítsuk meg őket arra, hogy a saját életükért nekik kell vállalni a felelősséget.

Hogyan?

  • A saját példa a legfontosabb. Tartsuk szem előtt a fenti három értéket, és éljünk magunk is e szerint.

  • Ha nem megy mindig semmi baj, merjünk hibázni, nincs tökéletes ember. E sorok írója is botladozik, de tanulunk talpra állni, és ez a legfontosabb.

Hogyan?

Az EFT, melyről itt olvashat », számomra, és azok számára, akik megtiszteltek azzal, hogy segítséget kérjenek a különböző problémáik miatt nagyon hasznosnak bizonyult a legtöbb esetben.

Érdemes megtanulni ezt az önsegítő módszert akár a szülőkről van szó, akár a gyermekeinknek szeretnénk valami életre szóló, hasznos ajándékot adni.

Hogyan adható vissza azoknak a gyerekeknek az elveszett biztonsága, akiknek elváltak a szüleik?

Hogyan adható vissza azoknak a gyerekeknek az elveszett biztonsága, akiknek elváltak a szüleik?

  • A szülőknek a válást követően ott kell állni a gyermek mögött, biztosítani arról, hogy szereti, és számíthat rá. Nem csak holnap, de 10 év múlva is.

  • A gyermekeknek megtanítjuk azt, hogy megtalálják a saját biztonságukat, akkor is, ha a szülők elváltak.

  • A gyerekeknek akiknek elváltak a szüleik tudatosítani kell azt a fajta szeretetet áramlást, ami akkor is létezik, ha a szülő éppen akkor nincs vele. Ezekre az EFT nélkül nem mernék vállalkozni, de így az EFT segítségével a segítség hatékonyabb, és sokkal könnyebb.

A gyermekek világában a legbiztosabb pontot a szüleik jelentik, ha a szülők kapcsolata válással végződik, a gyermekek biztonságérzete is megrendül. Milyen hatásai vannak az elveszett biztonságérzetnek hosszútávon?

Hogyan kaphatja meg ezt a biztonságot az Ön gyermeke is?

Stresszkezelő tanfolyam gyermekeknek

Ha szeretné, hogy

  • Kevésbé szorongjon
  • Gyermeke jobban tanuljon,
  • Nyugodtabb legyen az iskolában,
  • Javuljon az önbizalma,
  • Hatékonyabban kezelje a konfliktusait.

Lehetséges, hogy a gyermeke is profitálna ebből?

Itt jelentkezhet gyermekével a következő stresszkezelő tanfolyamra!

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

A gyermekek világában a legbiztosabb pontot a szüleik jelentik, ha a szülők kapcsolata válással végződik, a gyermekek biztonságérzete is megrendül. Milyen hatásai vannak az elveszett biztonságérzetnek hosszútávon?

Stresszes családból nyugodt család

Mesterfogások egy hétvége alatt

Az évek telnek, ahelyett, hogy a megoldáson törné a fejét, itt az idő, hogy megsimerje azt a lehetőséget, mellyel visszanyerheti saját, és a családja békéjét egyaránt, melyet alkalmazva biztosan azt fogja érezni, hogy olyan tudás került a birtokába mellyel felszabadultabbá, boldogabbá teheti a saját és családtagjai életét.

Ez egy valódi kincs, ha nyitott a pozitív változások felé.

Ön nyitott a pozitív változásokra?

Ismerje meg a stressz és feszültségoldás mestrefogásait egy hétvége alatt. Garanciával!

Egy hétvége alatt átütő eredményei lehetnek a saját stressz szintje csökkenését illetően. A tanácsok helyett valódi, működő megoldást kap a kezébe.

Élhet Ön is stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam Szülőknek
Jelentkezzen a felnőtt stresszmentesen tanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

A gyermekek világában a legbiztosabb pontot a szüleik jelentik, ha a szülők kapcsolata válással végződik, a gyermekek biztonságérzete is megrendül. Milyen hatásai vannak az elveszett biztonságérzetnek hosszútávon?

Mit kell tudni a stresszoldó tanfolyam szervezéséről?

A gyermekek világában a legbiztosabb pontot a szüleik jelentik, ha a szülők kapcsolata válással végződik, a gyermekek biztonságérzete is megrendül. Milyen hatásai vannak az elveszett biztonságérzetnek hosszútávon?

Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollégáinak!

Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Stresszoldó gyermektanfolyam

Köszönjük a megtisztelő figyelmét!

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadóTakács Péter gyermek életmód tanácsadó

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadó és Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Hírlevelek 2012

Hogyan lehet a legkönnyebben változtatni gyermek viselkedésén, ha idegesít valami? »
Egyszer ő is felnő! » Ha május, akkor szerelem! »
Önnek is elege van már az iszapbirkózásból? Passzív ellenálló gyerekek kezelése » Miért ellenkezik a gyerekem? »
Egy játék, ahol mindenki nyer! »A lámpaláz oldása gyerekeknél Hogyan tudja a szülő hatékonyan oldani a lámpalázat?»
A lámpaláz okai Milyen mélyebb okai lehetnek a lámpaláznak? »
A lámpaláz következményei A lámpaláz hatása rövid, és hosszútávon »
A tanulás gátja a lámpaláz »Hogyan kedveltessük meg a tanulást a gyermekünkkel? »
Hogyan vegyük rá gyermekünket, hogy tanuljon? »11 ok, ami miatt a gyermeke azt mondja, hogy unalmas a tanulás »
Miért nem tudja a mai gyerek kiszolgálni az iskolarendszert? »
Mi történt ma a suliban? Semmi. Van leckéd? Nem kaptunk semmit.»
Túlélő Suli, ha a gyermeke utálja a sulit! »
Hogyan segíthet Ön saját kezűleg, ha a gyermeke szorong? » Éppen ideje, hogy javítsál már a jegyeiden! »
Hogyan motiváljuk a gyermekünket, ha rosszak a jegyei? » Felkészült? Akkor kezdődjék 2012!»

Hírlevelek 2011

Karácsonyi jókívánságok »
2012-es esztendő, és a gyerekek világvége hangulata »
Hogyan éljük túl az ünnepi készülődést, és az ünnepeket? »
Az emberi érintés titka »Fejlesszük a gyermekünk koncentrációs képességét! »
A lustaság legyőzése Számoljuk fel a lustaságot lépésről lépésre! »
Elegem van abból, hogy ilyen lusta a gyerekem! »Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek »
Evilágon innen és túl Gyerekek, és az elmúlás gondolata »
Hogyan találjunk jó edzőt, szakkörvezetőt? »Erőt adó szülők »
Tuti tippek, hogy a gyermeke megutálja a tanulást! »Mennyire jó az Ön megfigyelő képessége? »
Mitől lesznek a fiúkból erős férfiak? »Szokott Ön hallgatózni? Egy hasznos ötlet lett belőle az új tanévre! »
Ezt érdemes megnyitni! »
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét? » Miért lehet hasznos megtanulni a vonzás törvényét? »
Tanuljon-e a nyáron? » Amikor először hallottam, leesett az állam! »
Gyermekeink ösztönei » Érdekes filmek a nyárra Ismerje meg az emberi képességek csodáit »
Hogyan pihenjük ki hatékonyan az iskolai fáradalmakat?»
Üzenet azoknak a gyerekeknek, akik nem bíznak magukban eléggé »
Mi köze egy japán lánybandának a magyar szülőkhöz?»
Készítse fel, és védje meg gyermekét a rá leselkedő veszélyes helyzetektől! »
Hogyan védjem meg a gyermekeimet a rájuk leselkedő veszélyekről »
Támadás a porcicák ellen 2. Hogyan vehetem rá gyermekem, ha ő nem akar házimunkát végezni? »
Hogyan vegye rá gyermekét a házimunkára? »
Hasznos ötletek, ha táborba megy a gyermeke »Hogyan udvarolnak a mai tinédzserek? »
Érdeklik a gyors megoldások? Faster EFT – Magyarországon először! » Kamaszok bajban »
Életmentő Húsvéti meglepetés! » Vegyük viccesre a dolgot! » Javítsd ki a Bizonyítványt Turbó Sebességgel! »
Zaklatják-e a gyermekét az iskolában? » Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke? »
Hogyan segített az EFT egy háború sújtotta övezetben? »Önök kérték »
Tudja-e, hogy mi a rágógumi effektus? »5 biztos tipp, hogy számítógép függő legyen a gyermeke »
Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke? »Gyermekemnek gyakran fáj a hasa, a feje »
Ön hogy érzi magát, ha manipulálja gyermeke?»
Tesztelje le saját stressz szintjét! »Rossz lesz a bizonyítvány?»
Romlott gyermeke tanulmányi eredménye? » Hogyan előzheti meg a testvérek közötti féltékenységet? »

Hírlevelek 2010

Karácsonykor együtt a család »Az Ön gyermekei is veszekednek egymással? »
Szükségem van az Ön véleményére! » Biztos referencia a stresszoldás módszeréről »
Új szolgáltatás a honlapon » Üzleti ajánlat lelkes szülőknek »
Film a stresszoldásról »Akar egy kicsit mosolyogni? »
Újságíró kipróbálja az EFT-t » Mennyire boldog a magyar ember? »
Mérjük meg a stresszt! Tesztelje le a gyermeke stressz szintjét!
A gyerekek 90%-a nem tudja, hogy miért jár iskolába! Kerüljön el egy tévedést!
Képes vagy megváltoztatni a világot! » Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »

Hírlevek 2009

Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »

A gyermekek világában a legbiztosabb pontot a szüleik jelentik, ha a szülők kapcsolata válással végződik, a gyermekek biztonságérzete is megrendül. Milyen hatásai vannak az elveszett biztonságérzetnek hosszútávon?

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztGyermek stressz
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Génjeink ­csodája

Génjeink csodája

Új ­amerikai ­best ­seller meg­rendel­hető!

Lepje ­meg ­magát! »

Boldog gyermek