Érdekes filmek a nyárra

Ismerje meg az emberi képességek csodáit

Ismerje meg az emberi képességek csodáitKövess bennünket a Facebook-on

A Youtube csatorna megszámlálhatatlan érdekességet rejt. Ezek közül az egyik a különleges emberek sorozat. Mely olyan átlagemberekről szól, mint Ön.

Ezek az emberek tudnak mégis valamit, melytől különlegessé válnak. Hiszem azt, hogy ezek a képességek akár egy adott helyzetben nekünk is rendelkezésünkre állnának. Akár azt is megkockáztatom, hogy tanulhatók.

  • A film, amely fenyegeti a saját komfortzónánkat

    Ez a film megmutatja, hogy sokkal többek vagyunk mi emberek, mint amit gondolunk magunkról.

  • Stephen Wiltshine emlékezetből lerajzolja Tokiót

    Stephen Wiltshine bár autista, mégis képes arra, hogy megjegyezze a körülötte lévő tájat, a legnagyobb részletességgel. Ezen a filmen megtekintheti, ahogy Stepehen 30 perc helikopterkörút alatt megtekinti Tokiót, Japán fővárosát. Megjegyzi a legapróbb részletet az ezernyi épület kinézetét, helyzetét, ablakok, fák elhelyezkedését. Majd több napos kitartó munkával lerajzolja emlékezetből, amit látott.

    Ő az egyik élő bizonyíték arra, hogy az autizmus még nem jelenti azt, hogy nem lennénk képesek semmire. Az autisták 10%-a rendelkezik valami különleges képességgel, míg az átlag népességben ez csak 1%-ban fordul elő.

    Vajon miért?

    Lehetséges, hogy az emberi tudat sokkal többre képes, mint azt eddig gondoltuk?

    Stephen Wiltshine (Wikipédia cikk angolul) »

Génjeink csodája? Kételkedik? Magyarázatot keres?

Jó, ha tudja, hogy az emberi tudat nem csak ilyen csodákra képes, hanem ennél többre is.

Nekünk köznapi embereknek nem emberfeletti képességekre van szükségünk, hanem arra, hogy megőrizzük az egészségünk, és ha megbetegszünk meg tudjuk gyógyítani saját magunk.

Ennek lényegéről láthat egy másik filmet.

5 perc elegendő arra, hogy megismerjük, mi ennek a könyvnek az ígérete. A Génjeink csodája könyvben található információk még egy igazi földhözragadt embert is arra késztet, hogy elgondolkodjon.

Elsősorban arról, hogy mi emberek sokkal többre lennénk képesek, ha betegek vagyunk, és meg akarunk gyógyulni.

Megtudhatjuk, hogy miért csak rajtunk múlik, hogy az életünk során boldogok leszünk vagy sem.

A Génjeink csodája bizonyára sok embernek fog pozitív változást hozni az életébe. Lehet, hogy Ön lesz a következő?

Tudjon meg többet a könyvről, kockázatok, és mellékhatások nélkül! »

A Youtube csatorna megszámlálhatatlan érdekességet rejt. Ezek közül az egyik a különleges emberek sorozat. Mely olyan átlagemberekről szól, mint Ön. Ezek az emberek tudnak mégis valamit, melytől különlegessé válnak. Hiszem azt, hogy ezek a képességek akár egy adott helyzetben nekünk is rendelkezésünkre állnának. Akár azt is megkockáztatom, hogy tanulhatók.

Intenzív nyári foglalkozások gyerekeknek

Intenzív nyári foglalkozások gyerekeknek A tanévben soha nincs idő semmire, most a nyáron viszont lenne…A tanévben soha nincs idő semmire, most a nyáron viszont lenne…

Vidéken él, de szeretne segíteni gyermekének, de nem tud hetente Budapestre járni?

Elfoglalt? Évközben nem sikerült, de a gyermekének jól jönne egy kis segítség?

Mit jelentenek az intenzív foglalkozások?

4 alkalmas bérletet jelent a gyermekével történő személyes foglalkozásra, két nap alatt.

A foglalkozások mellett egyéb bónusz lehetőségek is várják Önt, melyek tovább fogják segíteni gyermeke fejlesztését. Ez az ajánlat nagyon előnyös feltételekkel Intenzív Foglalkozások Csomag néven érhető el.

Ez biztosan érdekelni fogja Önt!»

A Youtube csatorna megszámlálhatatlan érdekességet rejt. Ezek közül az egyik a különleges emberek sorozat. Mely olyan átlagemberekről szól, mint Ön. Ezek az emberek tudnak mégis valamit, melytől különlegessé válnak. Hiszem azt, hogy ezek a képességek akár egy adott helyzetben nekünk is rendelkezésünkre állnának. Akár azt is megkockáztatom, hogy tanulhatók.

Kezdje gyermekével az új tanévet bátrabban, magabiztosabban!

Stresszoldó tanfolyam szeptemberben

Gyermek Stresszkezelő TanfolyamVegyen részt gyermekével a következő stresszoldó tanfolyamon, mely megtanítja gyermekét, hogyan legyen magabiztosabb, hogyan tanuljon könnyebben, és eredményesebben.

Az itt kapott tudás minden gyermek számára hasznos!

A 12 év alatti gyermekek szülei is bent lehetnek a tanfolyam ideje alatt, hogy gyermekeik még hatékonyabban elsajátítsák a stresszoldás technikáit.

A Youtube csatorna megszámlálhatatlan érdekességet rejt. Ezek közül az egyik a különleges emberek sorozat. Mely olyan átlagemberekről szól, mint Ön. Ezek az emberek tudnak mégis valamit, melytől különlegessé válnak. Hiszem azt, hogy ezek a képességek akár egy adott helyzetben nekünk is rendelkezésünkre állnának. Akár azt is megkockáztatom, hogy tanulhatók.

Jelentkezzen gyermekével a Stresszkezelő alap tanfolyamra, mert így gyermeke vidám és felszabadult lesz!

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

A Youtube csatorna megszámlálhatatlan érdekességet rejt. Ezek közül az egyik a különleges emberek sorozat. Mely olyan átlagemberekről szól, mint Ön. Ezek az emberek tudnak mégis valamit, melytől különlegessé válnak. Hiszem azt, hogy ezek a képességek akár egy adott helyzetben nekünk is rendelkezésünkre állnának. Akár azt is megkockáztatom, hogy tanulhatók.

Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollégáinak!

Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Stresszoldó gyermektanfolyam

Köszönjük a megtisztelő figyelmét!

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadóTakács Péter gyermek életmód tanácsadó

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadó és Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Hírlevelek 2012

Hogyan lehet a legkönnyebben változtatni gyermek viselkedésén, ha idegesít valami? »
Egyszer ő is felnő! » Ha május, akkor szerelem! »
Önnek is elege van már az iszapbirkózásból? Passzív ellenálló gyerekek kezelése » Miért ellenkezik a gyerekem? »
Egy játék, ahol mindenki nyer! »A lámpaláz oldása gyerekeknél Hogyan tudja a szülő hatékonyan oldani a lámpalázat?»
A lámpaláz okai Milyen mélyebb okai lehetnek a lámpaláznak? »
A lámpaláz következményei A lámpaláz hatása rövid, és hosszútávon »
A tanulás gátja a lámpaláz »Hogyan kedveltessük meg a tanulást a gyermekünkkel? »
Hogyan vegyük rá gyermekünket, hogy tanuljon? »11 ok, ami miatt a gyermeke azt mondja, hogy unalmas a tanulás »
Miért nem tudja a mai gyerek kiszolgálni az iskolarendszert? »
Mi történt ma a suliban? Semmi. Van leckéd? Nem kaptunk semmit.»
Túlélő Suli, ha a gyermeke utálja a sulit! »
Hogyan segíthet Ön saját kezűleg, ha a gyermeke szorong? » Éppen ideje, hogy javítsál már a jegyeiden! »
Hogyan motiváljuk a gyermekünket, ha rosszak a jegyei? » Felkészült? Akkor kezdődjék 2012!»

Hírlevelek 2011

Karácsonyi jókívánságok »
2012-es esztendő, és a gyerekek világvége hangulata »
Hogyan éljük túl az ünnepi készülődést, és az ünnepeket? »
Az emberi érintés titka »Fejlesszük a gyermekünk koncentrációs képességét! »
A lustaság legyőzése Számoljuk fel a lustaságot lépésről lépésre! »
Elegem van abból, hogy ilyen lusta a gyerekem! »Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek »
Evilágon innen és túl Gyerekek, és az elmúlás gondolata »
Hogyan találjunk jó edzőt, szakkörvezetőt? »Erőt adó szülők »
Tuti tippek, hogy a gyermeke megutálja a tanulást! »Mennyire jó az Ön megfigyelő képessége? »
Mitől lesznek a fiúkból erős férfiak? »Szokott Ön hallgatózni? Egy hasznos ötlet lett belőle az új tanévre! »
Ezt érdemes megnyitni! »
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét? » Miért lehet hasznos megtanulni a vonzás törvényét? »
Tanuljon-e a nyáron? » Amikor először hallottam, leesett az állam! »
Gyermekeink ösztönei » Érdekes filmek a nyárra Ismerje meg az emberi képességek csodáit »
Hogyan pihenjük ki hatékonyan az iskolai fáradalmakat?»
Üzenet azoknak a gyerekeknek, akik nem bíznak magukban eléggé »
Mi köze egy japán lánybandának a magyar szülőkhöz?»
Készítse fel, és védje meg gyermekét a rá leselkedő veszélyes helyzetektől! »
Hogyan védjem meg a gyermekeimet a rájuk leselkedő veszélyekről »
Támadás a porcicák ellen 2. Hogyan vehetem rá gyermekem, ha ő nem akar házimunkát végezni? »
Hogyan vegye rá gyermekét a házimunkára? »
Hasznos ötletek, ha táborba megy a gyermeke »Hogyan udvarolnak a mai tinédzserek? »
Érdeklik a gyors megoldások? Faster EFT – Magyarországon először! » Kamaszok bajban »
Életmentő Húsvéti meglepetés! » Vegyük viccesre a dolgot! » Javítsd ki a Bizonyítványt Turbó Sebességgel! »
Zaklatják-e a gyermekét az iskolában? » Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke? »
Hogyan segített az EFT egy háború sújtotta övezetben? »Önök kérték »
Tudja-e, hogy mi a rágógumi effektus? »5 biztos tipp, hogy számítógép függő legyen a gyermeke »
Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke? »Gyermekemnek gyakran fáj a hasa, a feje »
Ön hogy érzi magát, ha manipulálja gyermeke?»
Tesztelje le saját stressz szintjét! »Rossz lesz a bizonyítvány?»
Romlott gyermeke tanulmányi eredménye? » Hogyan előzheti meg a testvérek közötti féltékenységet? »

Hírlevelek 2010

Karácsonykor együtt a család »Az Ön gyermekei is veszekednek egymással? »
Szükségem van az Ön véleményére! » Biztos referencia a stresszoldás módszeréről »
Új szolgáltatás a honlapon » Üzleti ajánlat lelkes szülőknek »
Film a stresszoldásról »Akar egy kicsit mosolyogni? »
Újságíró kipróbálja az EFT-t » Mennyire boldog a magyar ember? »
Mérjük meg a stresszt! Tesztelje le a gyermeke stressz szintjét!
A gyerekek 90%-a nem tudja, hogy miért jár iskolába! Kerüljön el egy tévedést!
Képes vagy megváltoztatni a világot! » Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »

Hírlevek 2009

Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »

A Youtube csatorna megszámlálhatatlan érdekességet rejt. Ezek közül az egyik a különleges emberek sorozat. Mely olyan átlagemberekről szól, mint Ön. Ezek az emberek tudnak mégis valamit, melytől különlegessé válnak. Hiszem azt, hogy ezek a képességek akár egy adott helyzetben nekünk is rendelkezésünkre állnának. Akár azt is megkockáztatom, hogy tanulhatók.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztGyermek stressz
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Génjeink ­csodája

Génjeink csodája

Új ­amerikai ­best ­seller meg­rendel­hető!

Lepje ­meg ­magát! »

Boldog gyermek