Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek
Léteznek-e különleges képességű gyerekek, akik látók?


Sok gyermek mondja azt, hogy érzékel maga körül bizonyos dolgokat. Szellemek, angyalok, kísértetek. De vajon mennyire valós az, amit állítanak?
Ez csupán a fantáziájuk szüleménye vagy vicc, esetleg vegyük komolyan?
Gyerekek és a félelmeik
A gyerekek egészen kiskorukban sokkal érzékenyebbek a számunkra már láthatatlan dolgokra. Ők azok, akik szellemeket, lényeket vélnek felfedezni. Nem mernek bemenni a sötét szobába, mert szerintük ott van valaki, vagy valami.
Ilyen példák minden családban előfordulnak.
Amire érdemes figyelni, az a hosszan elhúzódó, nem csökkenő félelem, mely átcsaphat szorongásba is.
Hogyan szoktuk kezelni ezeket a félelmeket?
Megmutatjuk nekik, hogy nincs ott senki, majd kedvesen mosolygunk, és témát váltunk.
Áttereljük a mesék világába a szellemektől, lényektől való félelmét.
Nevetünk egyet, és hagyjuk a csudába az egészet, de ha többször felhozza a témát, akkor egyre idegesebbek leszünk.
Megnézetjük szakemberrel, hogy gyermekünk félelme nem-e egy komoly probléma jele.
Utánanézünk a neten, szembe találkozunk olyan információkkal, hogy kristálygyerekek, indigó gyerekek. Meglepődünk, és nem tudunk igazán mit kezdeni a gyermekünk helyzetével.
Fantáziál-e a gyerek vagy tényleg különleges?
Hogyan döntsük el?
Ha történt valamilyen jelentős esemény a családban, mely megrengeti a család stabilitását, vagy a gyermeke a külső (családon kívüli) világban találkozott valami sokkoló élménnyel, akkor könnyen lehetséges, hogy a gyermek csupán levezeti a problémát.
Amennyiben jó néhány érdekes dolog történik vele folyamatosan a születése óta, akkor lehet, hogy ténylegesen érzékenyebb a gyermek.
Melyek ezek a dolgok?
Előre jelez eseményeket, a megérzései kifejezetten jók.
Beszámol arról, hogy lát színeket, furcsa formákat az emberek körül (például: aura).
Netalántán pontosan, és következetesen leír olyan lényeket, akik ott vannak körülötte.
Ezek nagyon furcsa dolgok, lehet-e hinni bennük? Ha igen, mennyire kell ezeket komolyan venni?
Személy szerint úgy vélem olyan dolgokról kijelenteni, hogy képtelenség, melyről nem sok mindent tudunk, és nincs bizonyítva nem feltétlenül tanácsos. Lehetséges, hogy most még nem tudunk róla, de ki tudja, talán egyszer bebizonyosodik az, hogy léteznek, vagy az, hogy nem.
Az új dolgok felfedezése előtt a többség mindig értetlenül fogadta a változások előszelét.
Gondoljunk csak Jules Verne regényeire.
A gyerekek fantáziavilága végtelen, lehet, hogy csak a feszültségeiket vezetik le azzal, hogy szellemekről számolnak be.
De volt már néhány olyan gyermek is nálam, akik valóban rendelkeztek különös képességekkel. Nagyon fejlett volt a megérzésük, aurát láttak, és néhányuk arról is beszámolt, hogy angyalokat, szellemeket szokott látni maga mellett. Ezeket az állításokat ellenőrizni nem tudtam, csupán elfogadtam, mint ahogy minden gyereket elfogadok olyannak amilyen.
Egy gondolat, mely miatt érdemes tiszteletben tartani ezeket a szellemeket
Tegyük fel, hogy nem léteznek ezek a lények. A gyerekünk folyamatosan ragaszkodik hozzá, hogy ott vannak körülötte. Ha azt mondjuk neki, hogy ez nem igaz, és fölösleges félnie elveszítünk egy nagyon fontos dolgot a gyermekünk világából. A sorozatos el nem fogadás hatására, a gyermek fantáziája, kreativitása szenved hátrányt. Mondván „Anya úgysem ért meg, minek is mondjam.”
Ha ezekről a dolgokról a gyermekének lehetősége van beszámolni, beszélgetni, akkor könnyíthet vele a saját lelkén.
Mit tegyünk hát?
Vágjunk ártatlan képpet, hogy hiszünk a szellemekben?
Nem.
Érdemes beszéltetni őket, elmondani, hogy „Én, mint szülő nem látom ezt a dolgot, amiről beszélsz, de nem zárom, ki, hogy te látod. Mesélj róla inkább!”
És hogyan kezeljük a gyermek szellemek iránti vonzalmát, vagy félelmét?
A gyereknek ne akarjuk bebeszélni, hogy nincsenek ilyen dolgok, inkább javasoljuk neki a következőt, mely a hozzám járó gyerekeknél mindig bejött:
„Ha úgy érzed, hogy zavarnak, kérd meg szépen őket, hogy menjenek el!”
A gyermekünk másfajta érzékelési módja próbára tehet bennünket, de ha jól vesszük az akadályokat, akkor a gyermekünk megtanulja jól kezelni ezeket a „szellemes” helyzeteteket, és nagyon fog annak is örülni, hogy velünk kibeszélheti a dolgait.

A meglepetés, melyet ígértem
Csak Önön múlik, hogy mekkora része lesz benne!
A Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam résztvevőinek létrehozunk egy a szülők, és a gyerekek által jól használható segédletet, azokra a problémákra, melyekkel a tanfolyamon résztvevő szülők megoldást keresnek.
Melyek ezek a témák?

Szorongás,
Agresszió,
Tanulás,
Válás,
Tinédzser gondok,
Megfelelési vágy
Erre készült egy 120 oldalas Problémakezelő Útmutatóa szülőknek.
Valamint egy közel 40 oldalas Feladatsor Gyerekeknek.
De ez nem minden!
A segédletet folyamatos kiegészítés alatt áll, a résztvevők igényei szerint, hogy képes legyen választ adni az összes olyan témakörre, mellyel a részvevő szülők megkeresnek.
Ezért a következőt vállaltuk:
A tanfolyam után a szülők áttanulmányozzák a segédlet anyagát, majd jelzik a felmerült igényt a kiegészítésre. Amikor a kiegészítést elkészül, azt eljuttatjuk az ÖSSZES olyan szülőnek, aki eddig az Új Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra elhozta a gyermekét.
Ez azt fogja eredményezni, hogy mindenki profitálni fog abból, ha egyszer eljöttek, és a gyermekük megismerte a stresszkezelés technikáit.
Mennyibe kerül a kiegészítés?
A kiegészítés nem kerül semmibe, mert a tanfolyam árában már benne van.
Tehát a gyermeke egy tanfolyamot, és egy az igények szerint elkészített folyamatosan bővülő fejlesztő csomagot kap 10 ezer forintért.
Az Ön gyermekének miben kellene, fejlődnie?
Azt szeretném, hogy gyermekem jól tudja kezelni a kihívásokat! »

Jelentkezzen az Új Stresszkezelő Tanfolyamra gyermekével!
Az új tanfolyam még inkább arra épült, hogy segítse Önöket, és gyermekét.
Érdemes eljönni, mert a tanfolyamon tanultak megtanítják gyermekének, hogyan legyen magabiztosabb, hogyan tanuljon könnyebben, és eredményesebben.
Az itt kapott tudás minden gyermek számára hasznos!
A 12 év alatti gyermekek szülei is bent lehetnek a tanfolyam ideje alatt, hogy gyermekeik még hatékonyabban elsajátítsák a stresszoldás technikáit.

Jelentkezzen gyermekével a Stresszkezelő alap tanfolyamra, mert így gyermeke vidám és felszabadult lesz!

Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollégáinak!
Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Köszönjük a megtisztelő figyelmét!


Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadó és Takács Péter gyermek életmód tanácsadó
Hírlevelek 2012
Hogyan lehet a legkönnyebben változtatni gyermek viselkedésén, ha idegesít valami? »
Egyszer ő is felnő! » Ha május, akkor szerelem! »
Önnek is elege van már az iszapbirkózásból? Passzív ellenálló gyerekek kezelése » Miért ellenkezik a gyerekem? »
Egy játék, ahol mindenki nyer! »A lámpaláz oldása gyerekeknél Hogyan tudja a szülő hatékonyan oldani a lámpalázat?»
A lámpaláz okai Milyen mélyebb okai lehetnek a lámpaláznak? »
A lámpaláz következményei A lámpaláz hatása rövid, és hosszútávon »
A tanulás gátja a lámpaláz »Hogyan kedveltessük meg a tanulást a gyermekünkkel? »
Hogyan vegyük rá gyermekünket, hogy tanuljon? »11 ok, ami miatt a gyermeke azt mondja, hogy unalmas a tanulás »
Miért nem tudja a mai gyerek kiszolgálni az iskolarendszert? »
Mi történt ma a suliban? Semmi. Van leckéd? Nem kaptunk semmit.»
Túlélő Suli, ha a gyermeke utálja a sulit! »
Hogyan segíthet Ön saját kezűleg, ha a gyermeke szorong? » Éppen ideje, hogy javítsál már a jegyeiden! »
Hogyan motiváljuk a gyermekünket, ha rosszak a jegyei? » Felkészült? Akkor kezdődjék 2012!»
Hírlevelek 2011
Karácsonyi jókívánságok »
2012-es esztendő, és a gyerekek világvége hangulata »
Hogyan éljük túl az ünnepi készülődést, és az ünnepeket? »
Az emberi érintés titka »Fejlesszük a gyermekünk koncentrációs képességét! »
A lustaság legyőzése Számoljuk fel a lustaságot lépésről lépésre! »
Elegem van abból, hogy ilyen lusta a gyerekem! »Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek »
Evilágon innen és túl Gyerekek, és az elmúlás gondolata »
Hogyan találjunk jó edzőt, szakkörvezetőt? »Erőt adó szülők »
Tuti tippek, hogy a gyermeke megutálja a tanulást! »Mennyire jó az Ön megfigyelő képessége? »
Mitől lesznek a fiúkból erős férfiak? »Szokott Ön hallgatózni? Egy hasznos ötlet lett belőle az új tanévre! »
Ezt érdemes megnyitni! »
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét? » Miért lehet hasznos megtanulni a vonzás törvényét? »
Tanuljon-e a nyáron? » Amikor először hallottam, leesett az állam! »
Gyermekeink ösztönei » Érdekes filmek a nyárra Ismerje meg az emberi képességek csodáit »
Hogyan pihenjük ki hatékonyan az iskolai fáradalmakat?»
Üzenet azoknak a gyerekeknek, akik nem bíznak magukban eléggé »
Mi köze egy japán lánybandának a magyar szülőkhöz?»
Készítse fel, és védje meg gyermekét a rá leselkedő veszélyes helyzetektől! »
Hogyan védjem meg a gyermekeimet a rájuk leselkedő veszélyekről »
Támadás a porcicák ellen 2. Hogyan vehetem rá gyermekem, ha ő nem akar házimunkát végezni? »
Hogyan vegye rá gyermekét a házimunkára? »
Hasznos ötletek, ha táborba megy a gyermeke »Hogyan udvarolnak a mai tinédzserek? »
Érdeklik a gyors megoldások? Faster EFT – Magyarországon először! » Kamaszok bajban »
Életmentő Húsvéti meglepetés! » Vegyük viccesre a dolgot! » Javítsd ki a Bizonyítványt Turbó Sebességgel! »
Zaklatják-e a gyermekét az iskolában? » Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke? »
Hogyan segített az EFT egy háború sújtotta övezetben? »Önök kérték »
Tudja-e, hogy mi a rágógumi effektus? »5 biztos tipp, hogy számítógép függő legyen a gyermeke »
Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke? »Gyermekemnek gyakran fáj a hasa, a feje »
Ön hogy érzi magát, ha manipulálja gyermeke?»
Tesztelje le saját stressz szintjét! »Rossz lesz a bizonyítvány?»
Romlott gyermeke tanulmányi eredménye? » Hogyan előzheti meg a testvérek közötti féltékenységet? »
Hírlevelek 2010
Karácsonykor együtt a család »Az Ön gyermekei is veszekednek egymással? »
Szükségem van az Ön véleményére! » Biztos referencia a stresszoldás módszeréről »
Új szolgáltatás a honlapon » Üzleti ajánlat lelkes szülőknek »
Film a stresszoldásról »Akar egy kicsit mosolyogni? »
Újságíró kipróbálja az EFT-t » Mennyire boldog a magyar ember? »
Mérjük meg a stresszt! Tesztelje le a gyermeke stressz szintjét!
A gyerekek 90%-a nem tudja, hogy miért jár iskolába! Kerüljön el egy tévedést!
Képes vagy megváltoztatni a világot! » Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »
Hírlevek 2009
Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »
