Önök kérték, mi teljesítjük

Néhány apró, de fontos változás a gyermek tanfolyamoknál

Néhány apró, de fontos változás a gyermek tanfolyamoknálAz Önök visszajelzésének köszönhetően megváltoztattuk a gyermek stresszoldó tanfolyam szabályait.

A gyermek stresszoldó tanfolyam eddigi eredményei

A gyermekeknek tartott stresszoldó tanfolyamot végzettek visszajelzései alapján a következő megállapításokra jutottunk:

  • Azok a gyerekek, akik használták a tanfolyamon tanultakat, és még ma is alkalmazzák jelentős változásokat tapasztalnak a viselkedésükben, tanulmányi eredményeikben. Kevesebbet izgulnak, nyugodtabban reagálnak a különböző kihívásokra.

    Mivel kevésbé érinti őket a dolgozatok, felelések előtti stressz, ezért jobbak a jegyeik. Azoknak a gyerekeknek, akiknél a viselkedésükkel voltak problémák, és alkalmazták ezt a módszert könnyebben kezelhetővé váltak, és maguk sem reagáltak olyan hevesen a régi problémákra (piszkálás, csúfolás az iskolában).

  • A visszajelzések alapján egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy a tanfolyam segédanyagaként átadott munkafüzet jól használható, kicsiknek, és nagyoknak egyaránt.

  • Azoknál a gyerekeknél, ahol a tanfolyamot követően személyes foglalkozásokon vesznek részt a gyerekek, ott a gyerekek közreműködése, fejlesztése sokkal gyorsabb, mert már sokkal jobban értik, hogy miért olyan fontos, hogy megszabaduljanak az őket érintő feszültségtől stressztől.

  • Ott fordultak elő nehézségek, ahol a kapott tudást a gyerekek nem alkalmazták, vagy a szülők nem tudták rávenni a gyermekeiket arra, hogy használják azt amit kaptak.

Mit változtattunk?

A 7-12 éves korosztály számára az alábbiakat módosítottuk

  • Eddig a gyerekek csak a szülők nélkül vehettek részt a tanfolyamon. Mostantól a gyerekek mellett a szülők egyikét is szeretettel látjuk a tanfolyamon, hogy ezzel javítsuk a tanultak megértését. Ez segíteni fogja, hogy a gyerekek otthon begyakorolják a szüleikkel a stresszoldó módszert. A szülők pedig megtapasztalják gyermekeiken vagy akár saját magukon is a módszer hatékonyságát, ezzel még pozitívabban tudják majd támogatni gyermekeik fejlődését.

  • Továbbá a szünetekben a szülők így lehetőséget kapnak konzultációra a stresszoldó módszert illetően, hogy ezzel még hasznosabban tudják majd otthon alkalmazni.

Az Önök visszajelzésének köszönhetően megváltoztattuk a gyermek stresszoldó tanfolyam szabályait.

Gyermekeink világa

Gyermekeink világa

Vicces epizódok gyermekeink életében

Új fejezettel bővül a hírlevelünk.

Alkalmanként egy-egy vicces történetet, videót láthat a gyermeknevelés szépségeiből vagy küzdelmeiből.

Íme az első!

Az Önök visszajelzésének köszönhetően megváltoztattuk a gyermek stresszoldó tanfolyam szabályait.

Segítse gyermeke fejlesztését!

Stresszkezelő tanfolyam gyermekeknek

Ha szeretné, hogy

  • Kevésbé szorongjon
  • Gyermeke jobban tanuljon,
  • Nyugodtabb legyen az iskolában,
  • Javuljon az önbizalma,
  • Hatékonyabban kezelje a konfliktusait.

Akkor az Ön gyermekének itt a helye!

Itt jelentkezhet gyermekével a következő stresszkezelő tanfolyamra!

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Az Önök visszajelzésének köszönhetően megváltoztattuk a gyermek stresszoldó tanfolyam szabályait.

Stresszoldás szülőknek

Tanulja meg a stresszoldás mesterfogásait egy hétvége alatt

Egy hétvége alatt átütő eredményei lehetnek a saját stressz szintje csökkenését illetően. A tanácsok helyett valódi, működő megoldást kap a kezébe.

Élhet Ön is stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam Szülőknek
Jelentkezzen a felnőtt stresszmentesen tanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Az Önök visszajelzésének köszönhetően megváltoztattuk a gyermek stresszoldó tanfolyam szabályait.

Mit kell tudni a stresszoldó tanfolyam szervezéséről?

Az Önök visszajelzésének köszönhetően megváltoztattuk a gyermek stresszoldó tanfolyam szabályait.

Boldog Nőnapot Kívánunk!

Boldog Nőnapot Kívánunk!

Az Önök visszajelzésének köszönhetően megváltoztattuk a gyermek stresszoldó tanfolyam szabályait.

Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollégáinak!

Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Stresszoldó gyermektanfolyam

Köszönjük a megtisztelő figyelmét!

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadóTakács Péter gyermek életmód tanácsadó

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadó és Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Hírlevelek 2012

Hogyan lehet a legkönnyebben változtatni gyermek viselkedésén, ha idegesít valami? »
Egyszer ő is felnő! » Ha május, akkor szerelem! »
Önnek is elege van már az iszapbirkózásból? Passzív ellenálló gyerekek kezelése » Miért ellenkezik a gyerekem? »
Egy játék, ahol mindenki nyer! »A lámpaláz oldása gyerekeknél Hogyan tudja a szülő hatékonyan oldani a lámpalázat?»
A lámpaláz okai Milyen mélyebb okai lehetnek a lámpaláznak? »
A lámpaláz következményei A lámpaláz hatása rövid, és hosszútávon »
A tanulás gátja a lámpaláz »Hogyan kedveltessük meg a tanulást a gyermekünkkel? »
Hogyan vegyük rá gyermekünket, hogy tanuljon? »11 ok, ami miatt a gyermeke azt mondja, hogy unalmas a tanulás »
Miért nem tudja a mai gyerek kiszolgálni az iskolarendszert? »
Mi történt ma a suliban? Semmi. Van leckéd? Nem kaptunk semmit.»
Túlélő Suli, ha a gyermeke utálja a sulit! »
Hogyan segíthet Ön saját kezűleg, ha a gyermeke szorong? » Éppen ideje, hogy javítsál már a jegyeiden! »
Hogyan motiváljuk a gyermekünket, ha rosszak a jegyei? » Felkészült? Akkor kezdődjék 2012!»

Hírlevelek 2011

Karácsonyi jókívánságok »
2012-es esztendő, és a gyerekek világvége hangulata »
Hogyan éljük túl az ünnepi készülődést, és az ünnepeket? »
Az emberi érintés titka »Fejlesszük a gyermekünk koncentrációs képességét! »
A lustaság legyőzése Számoljuk fel a lustaságot lépésről lépésre! »
Elegem van abból, hogy ilyen lusta a gyerekem! »Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek »
Evilágon innen és túl Gyerekek, és az elmúlás gondolata »
Hogyan találjunk jó edzőt, szakkörvezetőt? »Erőt adó szülők »
Tuti tippek, hogy a gyermeke megutálja a tanulást! »Mennyire jó az Ön megfigyelő képessége? »
Mitől lesznek a fiúkból erős férfiak? »Szokott Ön hallgatózni? Egy hasznos ötlet lett belőle az új tanévre! »
Ezt érdemes megnyitni! »
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét? » Miért lehet hasznos megtanulni a vonzás törvényét? »
Tanuljon-e a nyáron? » Amikor először hallottam, leesett az állam! »
Gyermekeink ösztönei » Érdekes filmek a nyárra Ismerje meg az emberi képességek csodáit »
Hogyan pihenjük ki hatékonyan az iskolai fáradalmakat?»
Üzenet azoknak a gyerekeknek, akik nem bíznak magukban eléggé »
Mi köze egy japán lánybandának a magyar szülőkhöz?»
Készítse fel, és védje meg gyermekét a rá leselkedő veszélyes helyzetektől! »
Hogyan védjem meg a gyermekeimet a rájuk leselkedő veszélyekről »
Támadás a porcicák ellen 2. Hogyan vehetem rá gyermekem, ha ő nem akar házimunkát végezni? »
Hogyan vegye rá gyermekét a házimunkára? »
Hasznos ötletek, ha táborba megy a gyermeke »Hogyan udvarolnak a mai tinédzserek? »
Érdeklik a gyors megoldások? Faster EFT – Magyarországon először! » Kamaszok bajban »
Életmentő Húsvéti meglepetés! » Vegyük viccesre a dolgot! » Javítsd ki a Bizonyítványt Turbó Sebességgel! »
Zaklatják-e a gyermekét az iskolában? » Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke? »
Hogyan segített az EFT egy háború sújtotta övezetben? »Önök kérték »
Tudja-e, hogy mi a rágógumi effektus? »5 biztos tipp, hogy számítógép függő legyen a gyermeke »
Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke? »Gyermekemnek gyakran fáj a hasa, a feje »
Ön hogy érzi magát, ha manipulálja gyermeke?»
Tesztelje le saját stressz szintjét! »Rossz lesz a bizonyítvány?»
Romlott gyermeke tanulmányi eredménye? » Hogyan előzheti meg a testvérek közötti féltékenységet? »

Hírlevelek 2010

Karácsonykor együtt a család »Az Ön gyermekei is veszekednek egymással? »
Szükségem van az Ön véleményére! » Biztos referencia a stresszoldás módszeréről »
Új szolgáltatás a honlapon » Üzleti ajánlat lelkes szülőknek »
Film a stresszoldásról »Akar egy kicsit mosolyogni? »
Újságíró kipróbálja az EFT-t » Mennyire boldog a magyar ember? »
Mérjük meg a stresszt! Tesztelje le a gyermeke stressz szintjét!
A gyerekek 90%-a nem tudja, hogy miért jár iskolába! Kerüljön el egy tévedést!
Képes vagy megváltoztatni a világot! » Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »

Hírlevek 2009

Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »

Az Önök visszajelzésének köszönhetően megváltoztattuk a gyermek stresszoldó tanfolyam szabályait.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztGyermek stressz
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Génjeink ­csodája

Génjeink csodája

Új ­amerikai ­best ­seller meg­rendel­hető!

Lepje ­meg ­magát! »

Boldog gyermek