Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke?
Betegségmegelőzés gyerekeknél
A betegséget legtöbbször úgy fogjuk fel, mint egy szükségtelen rossz dolgot, ami gyengévé tehetetlenné tesz bennünket. Ha a gyermekünk beteg sajnáljuk, védtelennek látjuk őt. Akkor, ha sokat beteg, akkor kezdjük nem érteni a miérteket, és elkezdjük keresni a betegsége okát.
A cikk nem mentesít az orvosi kezelés alól, de szeretne segíteni abban, hogy a gyermeke minél hatékonyabban elkerülje a betegséget.
Betegségek vannak, voltak, és lesznek
A betegségek mögött ott lapulnak a különböző változatos kórokozók, melyek egyre ravaszabbak. És egyre többfajta betegségről számol be az orvostudomány. Küzdünk ellenük.
Azt is tudjuk, hogy a betegségek kialakulásában a stressz fontos szerepet játszik. A szervezet stressz esetén arra készül föl, hogy túlélje a stresszt okozó helyzetet.
Ennek érdekében stresszhelyzetben a szervezet energiát von el az immunrendszertől, és átadja az izomzatnak, hogy a testünk üssön, vagy fusson. Vagyis alkalmazza a régi több millió éves reakció valamelyikét.
Ha folyamatosan stresszes helyzetekbe kerülünk (leépítés, áremelkedés, dolgozatok, verekedés az iskolában) a szervezet immunrendszere gyengül, és a kórokozók tárt kapukon sétálnak be szervezetünkbe, hogy megbetegítsék azt.
Mit tehetek, ha gyermekem gyakran beteg?
Csökkentse a stresszt.
Védje meg a gyermekét mindentől? Ez lehetetlen.
Ráadásul a gyermekekre nem csak a saját élethelyzeteik során felmerült nehézségekre reagálnak stresszel, hanem érzékelik a szülőkét is. A kezeletlen szülői stressz úgy megy végig az összes családtagon, mint egy vírus. Ha a szülői stressz erős, a gyermekek problémái is úgy erősödnek.
Ez a stressz nem csak a gyermek tanulmányi eredményében, viselkedésében jelentkezik, hanem a betegségek gyakoriságában is.
Hasznos tippek, ha gyakran beteg a gyermeke
Ha észreveszi, hogy gyengélkedik a gyermeke, az ápolást megelőzően fordítson rá több aktív figyelmet. Játék, mese, beszélgetés. Lehet, hogy csak erre vágyik.
Figyelje meg, hogy milyen érzelmek kerítik hatalmába mielőtt lebetegszik a gyermeke. Ennek általában van egy mintázata, ezt felismerve hatékonyabban tud neki segíteni a negatív érzelmek leküzdésében. Gyakran fél? Lehet, hogy meg kell nyugtatni, hogy az ő teljesítménye az iskolában elég jó, és Ön, mint szülő elégedett.
Erősítse gyermeke felelősségvállalását saját életét tekintve, mert ez a felelősségvállalás erősíti meg őt abban, hogy akarjon gyógyulni.
Beszélgessenek arról, hogy milyen más módon kaphatja meg például a figyelmet, a biztonságot, mely könnyen lehet, hogy gyermeke betegségének pszichés célja.
Ha úgy érzi, hogy a gyermeke túlterhelt, fáradt előzze meg a betegséget azzal, hogy beiktat egy extra pihenő napot.
A sűrű mindennapos elfoglaltságok helyett néha jár a pihenés, jó csak úgy ejtőzniaz otthoni környezetben.
Tanítsa meg gyermekét a régi természetes gyógymódokra. Forró fürdő, gőzölés, hűtő fürdő, stb. Természetesen, ha beteg menjenek orvoshoz.
A betegséget nem gyógyítani, hanem megelőzni érdemes
Mit tehet az a szülő, akinek gyakran beteg a gyermeke, és megoldást keres?
Tanulja meg csökkenteni a stresszt a saját életében. »
Biztosítson gyermekének lehetőséget arra, hogy ő is tudja csökkenteni a stresszt »
Mit nyer vele?
- Nem csak a tanulása, viselkedése változik meg
- Kevesebbet lesz beteg, ha megbetegszik gyorsabban gyógyul
- Kevesebb stressz garantáltan több örömet jelent a családban. Ki az aki nem szeretne egy örömtelibb családban élni?

Stresszes családból nyugodt család
Mesterfogások egy hétvége alatt
Ismerje meg a stresszoldás mesterfogásait egy hétvége alatt. Garanciával!
Egy hétvége alatt átütő eredményei lehetnek a saját stressz szintje csökkenését illetően. A tanácsok helyett valódi, működő megoldást kap a kezébe.

Mit kell tudni a stresszoldó tanfolyam szervezéséről?

Betegségmegelőzés biztos módja a stresszcsökkentés
Stresszkezelő tanfolyam gyermekeknek
Ha szeretné, hogy
- Kevésbé szorongjon
- Gyermeke jobban tanuljon,
- Nyugodtabb legyen az iskolában,
- Javuljon az önbizalma,
- Hatékonyabban kezelje a konfliktusait.
Akkor az Ön gyermekének itt a helye!
Itt jelentkezhet gyermekével a következő stresszkezelő tanfolyamra!

Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollégáinak!
Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Köszönjük a megtisztelő figyelmét!


Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadó és Takács Péter gyermek életmód tanácsadó
Hírlevelek 2012
Hogyan lehet a legkönnyebben változtatni gyermek viselkedésén, ha idegesít valami? »
Egyszer ő is felnő! » Ha május, akkor szerelem! »
Önnek is elege van már az iszapbirkózásból? Passzív ellenálló gyerekek kezelése » Miért ellenkezik a gyerekem? »
Egy játék, ahol mindenki nyer! »A lámpaláz oldása gyerekeknél Hogyan tudja a szülő hatékonyan oldani a lámpalázat?»
A lámpaláz okai Milyen mélyebb okai lehetnek a lámpaláznak? »
A lámpaláz következményei A lámpaláz hatása rövid, és hosszútávon »
A tanulás gátja a lámpaláz »Hogyan kedveltessük meg a tanulást a gyermekünkkel? »
Hogyan vegyük rá gyermekünket, hogy tanuljon? »11 ok, ami miatt a gyermeke azt mondja, hogy unalmas a tanulás »
Miért nem tudja a mai gyerek kiszolgálni az iskolarendszert? »
Mi történt ma a suliban? Semmi. Van leckéd? Nem kaptunk semmit.»
Túlélő Suli, ha a gyermeke utálja a sulit! »
Hogyan segíthet Ön saját kezűleg, ha a gyermeke szorong? » Éppen ideje, hogy javítsál már a jegyeiden! »
Hogyan motiváljuk a gyermekünket, ha rosszak a jegyei? » Felkészült? Akkor kezdődjék 2012!»
Hírlevelek 2011
Karácsonyi jókívánságok »
2012-es esztendő, és a gyerekek világvége hangulata »
Hogyan éljük túl az ünnepi készülődést, és az ünnepeket? »
Az emberi érintés titka »Fejlesszük a gyermekünk koncentrációs képességét! »
A lustaság legyőzése Számoljuk fel a lustaságot lépésről lépésre! »
Elegem van abból, hogy ilyen lusta a gyerekem! »Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek »
Evilágon innen és túl Gyerekek, és az elmúlás gondolata »
Hogyan találjunk jó edzőt, szakkörvezetőt? »Erőt adó szülők »
Tuti tippek, hogy a gyermeke megutálja a tanulást! »Mennyire jó az Ön megfigyelő képessége? »
Mitől lesznek a fiúkból erős férfiak? »Szokott Ön hallgatózni? Egy hasznos ötlet lett belőle az új tanévre! »
Ezt érdemes megnyitni! »
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét? » Miért lehet hasznos megtanulni a vonzás törvényét? »
Tanuljon-e a nyáron? » Amikor először hallottam, leesett az állam! »
Gyermekeink ösztönei » Érdekes filmek a nyárra Ismerje meg az emberi képességek csodáit »
Hogyan pihenjük ki hatékonyan az iskolai fáradalmakat?»
Üzenet azoknak a gyerekeknek, akik nem bíznak magukban eléggé »
Mi köze egy japán lánybandának a magyar szülőkhöz?»
Készítse fel, és védje meg gyermekét a rá leselkedő veszélyes helyzetektől! »
Hogyan védjem meg a gyermekeimet a rájuk leselkedő veszélyekről »
Támadás a porcicák ellen 2. Hogyan vehetem rá gyermekem, ha ő nem akar házimunkát végezni? »
Hogyan vegye rá gyermekét a házimunkára? »
Hasznos ötletek, ha táborba megy a gyermeke »Hogyan udvarolnak a mai tinédzserek? »
Érdeklik a gyors megoldások? Faster EFT – Magyarországon először! » Kamaszok bajban »
Életmentő Húsvéti meglepetés! » Vegyük viccesre a dolgot! » Javítsd ki a Bizonyítványt Turbó Sebességgel! »
Zaklatják-e a gyermekét az iskolában? » Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke? »
Hogyan segített az EFT egy háború sújtotta övezetben? »Önök kérték »
Tudja-e, hogy mi a rágógumi effektus? »5 biztos tipp, hogy számítógép függő legyen a gyermeke »
Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke? »Gyermekemnek gyakran fáj a hasa, a feje »
Ön hogy érzi magát, ha manipulálja gyermeke?»
Tesztelje le saját stressz szintjét! »Rossz lesz a bizonyítvány?»
Romlott gyermeke tanulmányi eredménye? » Hogyan előzheti meg a testvérek közötti féltékenységet? »
Hírlevelek 2010
Karácsonykor együtt a család »Az Ön gyermekei is veszekednek egymással? »
Szükségem van az Ön véleményére! » Biztos referencia a stresszoldás módszeréről »
Új szolgáltatás a honlapon » Üzleti ajánlat lelkes szülőknek »
Film a stresszoldásról »Akar egy kicsit mosolyogni? »
Újságíró kipróbálja az EFT-t » Mennyire boldog a magyar ember? »
Mérjük meg a stresszt! Tesztelje le a gyermeke stressz szintjét!
A gyerekek 90%-a nem tudja, hogy miért jár iskolába! Kerüljön el egy tévedést!
Képes vagy megváltoztatni a világot! » Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »
Hírlevek 2009
Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »
