Tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét 2.
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét?

Az előző hírlevélben megismertük a vonzás törvényének a lényegét szülői szemmel. Most ideje megtanulni, és alkalmazni a vonzás törvényét.
A vonzás törvénye (Wikipédia cikk) »
Kezdjük egy történettel:
Kisebbik fiam Benedek most 7 éves. Rákapott a horgászatra. Kapott is egy horgászfelszerelést a születésnapjára. A közeli horgásztóra elmentünk „nagyhalazni”. Én magam tapasztalatlan vagyok a horgászatban. Sehol egy kapás, néhány kishal bejön ugyan, de semmi komolyabb, se nálunk, se máshol.
Azt mondtam neki: „A tóban ott vannak a halak, neked csak az a dolgod, hogy odacsalogasd a horogra!”
Bólogatott, majd nem történt semmi extra.
Egyszer csak elkezdte mondani: „Istenem, adj, egy nagy halat!”
Úgy 4-5-ször elhangzott a kérés.
Kitartóak voltunk, sokan el is mentek, mert nem fogtak semmit, de mi maradtunk.
Majd egy kapás, fiam bevág (megrántja a botot), és egy szép pontyot sikerült hamarosan elhelyezni a haltartóba. Az első nagy fogás!
Az érdekes csak ezután következett, mert a fiam megint kért: „Istenem szeretnék még egy halat!”
És fogtunk is még egy pontyot.
Persze hívhatjuk szerencsének is.
De mi van, ha ezt egy megerősítésnek fogjuk fel?
Tanuljuk meg alkalmazni a vonzás törvényét
Mi is az alapgondolat?
Minden gondolat rezgéseket bocsát ki és a hasonló a hasonlót vonzza.
Hogyan tanuljuk meg bevonzani a céljainkat?
- Keressük meg azokat a dolgokat, ami nagyon vonzza, érdekli a gyermekünket.
- Tudjuk meg, hogy őt is valóban érdekli, ne csak a mi vágyainkat próbálja beteljesíteni!
- Kezdjük a kis dolgokkal.
- Azzal gyakoroljon a gyermek, aki maga is bízik a gyakorlat sikerében. Érdemes kerülni a negatív kritikát.
- Segítsünk neki minél élénkebben elképzelni, azt amit szeretne.
- Kérje, a saját szavaival azt, amit szeretne.
- Teljesen élje bele magát abba, hogy ez már megvalósult.
- Tegye ezt nap mint nap.
Mi legyen a cél, mikor megtanulják alkalmazni a vonzás törvényét?
- Egyszerű dolgok, hogy az egészet a gyermeke is úgy érezze, hogy meg tudja valósítani.
- Valóban motiváló célok. Melyek hatására a gyermekünkön érezhető, hogy szinte felpörög ha ebbe a pozitív érzelmi állapotba kerül.
- Ilyenek lehetnek például, egy gól az edzésen, egy jól sikerül rajz, egy ügyes, új mozdulatsor (például kerékpározásnál, tornagyakorlatok közben).
Ha ezek sikerülnek, akkor segítségével elérhetjük, és rögzíthetjük gyermekünkben azt az érzelmi állapotot, ami segíteni fogja őt az iskolai célok elérésében is.
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét?
- „Éld bele magad ismét abba a helyzetbe, amikor sikerült megcsinálnod azt a szép rajzot, ami azelőtt milyen nehezen ment. Mert bíztál magadban, és csak kérted, hogy sikerüljön!”
- „Akár most is kipróbálhatnánk, hogy jól sikerüljön a dolgozat!”
Hogyan lehet felturbózni a vonzás törvényét a gyerekeknek?
Ami megakadályoz minket abban, hogy elérjük a céljainkat, az a saját negatív hozzáállásunk.
Ezen hatékonyan lehet változtatni az EFT segítségével.
Az EFT tehát nem csak arra jó, hogy eltüntessük a problémákat, hanem képes arra, hogy még pozitívabb érzelmi hozzáállást teremtsen gyermekei számára.
Az ön gyermeke ismeri már az EFT-t? A gyermeke megtanulhatja a stresszoldó tanfolyamon.

Kezdje gyermekével az új tanévet bátrabban, magabiztosabban!
Stresszoldó tanfolyam szeptemberben, még a régi feltételekkel!
Októbertől változik a stresszoldó gyermektanfolyamok ára, és rendszere!
Aki szeretné, még a régi, ismert feltételekkel, és a régi áron gyermekét elhozni erre a tanfolyamra, jelentkezzen most! Szeptember 3-án szeretettel várom a következő tanfolyamra Önt, és gyermekét!
Érdemes eljönni, mert a tanfolyamon tanultak megtanítják gyermekének, hogyan legyen magabiztosabb, hogyan tanuljon könnyebben, és eredményesebben.
Az itt kapott tudás minden gyermek számára hasznos!
A 12 év alatti gyermekek szülei is bent lehetnek a tanfolyam ideje alatt, hogy gyermekeik még hatékonyabban elsajátítsák a stresszoldás technikáit.

Jelentkezzen gyermekével a Stresszkezelő alap tanfolyamra, mert így gyermeke vidám és felszabadult lesz!

Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollégáinak!
Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Köszönjük a megtisztelő figyelmét!


Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadó és Takács Péter gyermek életmód tanácsadó
Hírlevelek 2012
Hogyan lehet a legkönnyebben változtatni gyermek viselkedésén, ha idegesít valami? »
Egyszer ő is felnő! » Ha május, akkor szerelem! »
Önnek is elege van már az iszapbirkózásból? Passzív ellenálló gyerekek kezelése » Miért ellenkezik a gyerekem? »
Egy játék, ahol mindenki nyer! »A lámpaláz oldása gyerekeknél Hogyan tudja a szülő hatékonyan oldani a lámpalázat?»
A lámpaláz okai Milyen mélyebb okai lehetnek a lámpaláznak? »
A lámpaláz következményei A lámpaláz hatása rövid, és hosszútávon »
A tanulás gátja a lámpaláz »Hogyan kedveltessük meg a tanulást a gyermekünkkel? »
Hogyan vegyük rá gyermekünket, hogy tanuljon? »11 ok, ami miatt a gyermeke azt mondja, hogy unalmas a tanulás »
Miért nem tudja a mai gyerek kiszolgálni az iskolarendszert? »
Mi történt ma a suliban? Semmi. Van leckéd? Nem kaptunk semmit.»
Túlélő Suli, ha a gyermeke utálja a sulit! »
Hogyan segíthet Ön saját kezűleg, ha a gyermeke szorong? » Éppen ideje, hogy javítsál már a jegyeiden! »
Hogyan motiváljuk a gyermekünket, ha rosszak a jegyei? » Felkészült? Akkor kezdődjék 2012!»
Hírlevelek 2011
Karácsonyi jókívánságok »
2012-es esztendő, és a gyerekek világvége hangulata »
Hogyan éljük túl az ünnepi készülődést, és az ünnepeket? »
Az emberi érintés titka »Fejlesszük a gyermekünk koncentrációs képességét! »
A lustaság legyőzése Számoljuk fel a lustaságot lépésről lépésre! »
Elegem van abból, hogy ilyen lusta a gyerekem! »Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek »
Evilágon innen és túl Gyerekek, és az elmúlás gondolata »
Hogyan találjunk jó edzőt, szakkörvezetőt? »Erőt adó szülők »
Tuti tippek, hogy a gyermeke megutálja a tanulást! »Mennyire jó az Ön megfigyelő képessége? »
Mitől lesznek a fiúkból erős férfiak? »Szokott Ön hallgatózni? Egy hasznos ötlet lett belőle az új tanévre! »
Ezt érdemes megnyitni! »
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét? » Miért lehet hasznos megtanulni a vonzás törvényét? »
Tanuljon-e a nyáron? » Amikor először hallottam, leesett az állam! »
Gyermekeink ösztönei » Érdekes filmek a nyárra Ismerje meg az emberi képességek csodáit »
Hogyan pihenjük ki hatékonyan az iskolai fáradalmakat?»
Üzenet azoknak a gyerekeknek, akik nem bíznak magukban eléggé »
Mi köze egy japán lánybandának a magyar szülőkhöz?»
Készítse fel, és védje meg gyermekét a rá leselkedő veszélyes helyzetektől! »
Hogyan védjem meg a gyermekeimet a rájuk leselkedő veszélyekről »
Támadás a porcicák ellen 2. Hogyan vehetem rá gyermekem, ha ő nem akar házimunkát végezni? »
Hogyan vegye rá gyermekét a házimunkára? »
Hasznos ötletek, ha táborba megy a gyermeke »Hogyan udvarolnak a mai tinédzserek? »
Érdeklik a gyors megoldások? Faster EFT – Magyarországon először! » Kamaszok bajban »
Életmentő Húsvéti meglepetés! » Vegyük viccesre a dolgot! » Javítsd ki a Bizonyítványt Turbó Sebességgel! »
Zaklatják-e a gyermekét az iskolában? » Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke? »
Hogyan segített az EFT egy háború sújtotta övezetben? »Önök kérték »
Tudja-e, hogy mi a rágógumi effektus? »5 biztos tipp, hogy számítógép függő legyen a gyermeke »
Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke? »Gyermekemnek gyakran fáj a hasa, a feje »
Ön hogy érzi magát, ha manipulálja gyermeke?»
Tesztelje le saját stressz szintjét! »Rossz lesz a bizonyítvány?»
Romlott gyermeke tanulmányi eredménye? » Hogyan előzheti meg a testvérek közötti féltékenységet? »
Hírlevelek 2010
Karácsonykor együtt a család »Az Ön gyermekei is veszekednek egymással? »
Szükségem van az Ön véleményére! » Biztos referencia a stresszoldás módszeréről »
Új szolgáltatás a honlapon » Üzleti ajánlat lelkes szülőknek »
Film a stresszoldásról »Akar egy kicsit mosolyogni? »
Újságíró kipróbálja az EFT-t » Mennyire boldog a magyar ember? »
Mérjük meg a stresszt! Tesztelje le a gyermeke stressz szintjét!
A gyerekek 90%-a nem tudja, hogy miért jár iskolába! Kerüljön el egy tévedést!
Képes vagy megváltoztatni a világot! » Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »
Hírlevek 2009
Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »
