A gyerekek legnagyobb félelme

És mit lehet vele kezdeni?

Ismerje meg a gyermeke legnagyobb félelmét, és ennek a félelemnek a kezelési lehetőségeit!Kövess bennünket a Facebook-on

Ismerje meg a gyermeke legnagyobb félelmét, és ennek a félelemnek a kezelési lehetőségeit!

  • Honnan ered ez a félelem?

    Kezdjük egy régi történettel, hogy megértsük ennek a félelemnek az ösztönös alapjait!

Őskor. Közösségi társadalom. Minden ember együtt vadászott, gyűjtötte az élelmet, és védelmezte a közösséget. Csak akkor volt esély a túlélésre, ha szorosan együttműködött a horda.

De mi történt azzal, aki másként gondolkodott?

Ha sikerült, akkor rövid úton helyrerakták az új nem megfelelő elképzeléseket. Ha az egyén továbbra is ragaszkodott a saját elveihez, akkor egyszerűen kitaszította a törzs maga közül. Az egyén viszont egyedül a vadonban életképtelen volt. Meghalt.

  • Ez egy ösztönös régi félelem. Olyan mélyen rögzült bennünk, hogy még a mai individualista (egyén érdekei fontosabb, mint a társadalomé) társadalomban is komoly fenyegetettséget eredményez.

  • Hogyan jelentkezik ez a félelem ma a gyerekeknél?

    Nézzünk néhány példát!

  • Matekból mondjuk gyengébb, és az osztály gúnyolja, erre ő, hogy az osztály elfogadja elkezd bohóckodni, hogy felhívja magára a figyelmet.

  • Lámpalázas a dolgozatoknál, túlságosan izgul, mert, ha nem sikerül a dolgozat, akkor otthon leszidják.

  • A gyerek pörög, állandóan piszkálja a testvérét, szüleit, hogy figyeljenek rá, mert különben úgy érzi, hogy nem figyelnek rá.

  • Válás után kettős életet éle, felveszi mindkét szülőnél az ott elvárt viselkedési formákat, csak azért, hogy ne veszítse el az ő szeretetét.

  • Tehát a gyerekek legnagyobb félelme

    Félelem a szeretet elvesztésétől.

    A szeretet a legerősebb érzés, ez ami életben tart minket, és ez, ami gyógyít, ha sérült a lelkünk.

    Mindent képesek vagyunk megtenni, ha attól félünk, hogy nem fognak minket szeretni. Még butaságokat is.

Mit tegyünk, ha azt érezzük, hogy a gyermekünk fél attól, hogy elveszti a szeretetet?

  • Családi szinten, hogyan segítsünk?

  • A kommunikációnkban ne arra koncentráljunk, hogy mit mond a gyerek, hanem arra, hogy milyen érzelem van e mögött, és erre adjunk megnyugtató választ.

  • Válasszuk szét a gyerek viselkedését a gyerektől. Tehát egy rossz dolgozat esetén nem a gyerek a rossz, hanem a dolgozatra nem készült fel megfelelően.

  • Erősítsük azt, amiben tehetséges, hogy kapjon pozitív visszajelzéseket.

  • Figyeljünk az elvárásaink szintjére, ha túl sokat várunk a gyerektől, akkor ő egy idő után úgy érzi, hogy nem tud megfelelni. Ettől vagy maximalista lesz, vagy visszahúzódik, és ellenáll.

  • Kezeljük a saját félelmeinket. Ha az van bennünk, hogy mondjuk „Ebben a világban nem lehet megélni!” akkor ezt a félelmet a gyerekben is erősítjük, ha nem is tudatosan. És ebből ő nem azt veszi le, hogy nem lehet megélni, hanem azt, hogy nem tudok megfelelni, mert mindig újabb, és újabb dolgokat kell letenni az asztalra.

  • Amikor nem úgy viselkedünk a gyerekünkkel, ahogy szerettük volna, az önmarcangolás helyett, vizsgálódjunk egy kicsit. Lehetséges, hogy a gyerekünk egy olyan piros gombra tenyerelt rá, mely kiváltotta belőlünk ezt a reakciót? Lehet, hogy nem is vele van bajunk? Ha így van, közöljük vele, akár utólag is. Persze nem kell megalázkodni, tehetjük ezt egyenes derékkal is.

  • Mondjuk ki azt, hogy szeretjük őt, többször!

  • A szeretet kifejezésében segít egy nagyon jó kis könyv: Gary Chapman: Gyerekekre hangolva »

  • És még valami, ne akarjunk tökéletesek lenni, úgysem fog sikerülni, ha mégis ezzel küzd látogasson el az www.Anyamento.hu » weboldalra, ahol további hasznos információkat fog kapni!

  • Hogyan segítsünk a gyermekünknek az osztályközösségben?

  • Erősítsük az önbizalmát! Erről nagyon sok cikket talál a honlapon.

  • Segítsünk neki szétválasztani a valódi értékeket a silánytól. Adjunk neki tartós értékrendet, mert ez segíteni fog abban, hogy a világban is megállja a helyét.

  • Beszélgessenek sokat a gyerekükkel, mi történik a suliban, az osztályban, melyek az aktuális problémák.

  • Ha a többiek kiközösítik, akkor jól fog jönni Önnek a következő heti hírlevél, melyben erről lesz szó!

Ismerje meg a gyermeke legnagyobb félelmét, és ennek a félelemnek a kezelési lehetőségeit!

Ha már mindent megpróbált, ez még jól jöhet!

  • Lehet rajta változtatni! Jelentkezzen a Stresszkezelő Tanfolyamra gyermekével!

    Gyermek Stresszkezelő Tanfolyam

    Aggódik, hogy mi lesz így a gyerekével? Elfogadna egy kis segítséget?

    Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helye!

    Jelentkezzen most!

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Ismerje meg a gyermeke legnagyobb félelmét, és ennek a félelemnek a kezelési lehetőségeit!

Ismerje meg a gyermeke legnagyobb félelmét, és ennek a félelemnek a kezelési lehetőségeit!

Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollégáinak!

Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Köszönjük a megtisztelő figyelmét!

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadóTakács Péter gyermek életmód tanácsadó

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadó és Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Hírlevelek 2021

Mit tegyen a szülő, ha indulatkezelési nehézségekkel küzd?» Egy szülő hozni akarta a gyerekét, de nem fogadtam»
Egy csapda, amiben minden szülő beleesik» Fel lehet-e dolgozni komoly tragédiákat gyerekeknél?»
Mennyire képesek alkalmazkodni a gyerekek?» Hogyan lettem halogató?»
Fontos gondolatok a szülői lelkiismeretfurdalás kezelésére » Mérgező párkapcsolat hatása a benne élő gyerekekre » Változni nehéz, főleg akkor, ha ezt észre se vesszük a saját változásunk!»
Türelmetlen velem a gyerek!»
Ha nyár, akkor tábor, de mit kezdhetünk a gyerekünk pókfóbiájával? » A gyerek szorong az online tanulás óta »
Fejemre nőtt a gyerek, segítség!» Mi van, ha a gyerek nem együttműködő a foglalkozások során?»
Hogyan tudunk dolgozni az erősen szorongós gyerekekkel?» Gyerekek, akik magukat bántják»
Hogyan kezeljük, ha a gyerek elkezd hízni?» A gyerek otthon agresszív, de miért?»
Amit félreértünk az alsósok tanulási kedvén» Fel lehet e dolgozni a Covid okozta traumákat? »
Lesz-e nyitás április 19-én? » Az egész család belefásult a karanténba, és a Covidba »
Szorongás, hogy elrontom az életem » „Félek, hogy Anya meg fog halni a Covidban!” Esetleírás »
Álmodozik, de nem tanul a gyerek »
Bántalmazó kapcsolatban élő gyerekek szorongása» Szülői kontroll a tanulásban »
Válás után minden rendben a gyerekkel vagy mégsem?» A gyerek nem szólal meg az órán, ha kérdezi»
A tanár túl sokat kövel, hogyan álljon hozzá a gyerek?» Engedjük-e gyerekünket nyerni a társasjátékban? »
Egy fontos szempont, ami miatt egy kisiskolás elveszti a lelkesedését a tanulás iránt »
Nyaggat a gyerek! » Milyen kihívások várnak ránk szülőkre 2021-ben?»

Hírlevelek 2020

Létezik-e időutazás?»
Anya, miért vannak rossz emberek?» Jellemromboló elvárások az iskolákban »
Gyerek retteg, hogy elveszíti szüleit» Iskolai teljesítményelvárás kontra szülői szeretet elvesztésétől való félelem »
Miért kell a gyerekeket megtanítani sírni? »
Mit tegyünk, ha a gyerek felnőtt tartalmú oldalakba fut bele?» Látom, hogy a gyerekem élete rossz irányba tart»
Az a fránya kötelező olvasmány!»Ismét közeledünk a digitális oktatás felé? »
Izgulós, lámpalázas felvételizők figyelmébe!» Hogyan lehet a láthatásokat békéssé tenni válás után? »
Egy kellemetlen ok, ami a gyerekek izgulásában szerepet játszik»
Eddig mindenhova utáltam járni, de ide szeretek… » Miért hibáztatják a gyerekek a szüleiket?»
Korosztályos különbségek, és a túlzott számítógép használat » Kezdődik az iskola, de mi lesz a koronavírussal?»
Hogyan segíthetünk a gyerekünknek nemet mondani? » Vajon képes-e egy gyerek megtalálni a problémái lelki okát?»
A nehezen barátkozó gyerek csapdája » Hogyan beszéljük gyerekünkkel a család anyagi helyzetének nehézségeiről? »
Az orvosi diagnózisok hatása a gyerekekre »
Hogyan próbál a gyerekkel kapcsolatba lépni egy pedofil?» A gyerek sokat veszekszik a szüleivel»
Meg lehet-e változtatni a gyerekem karmáját? » Miért akadunk el a szülő gyerek kapcsolat javításában? »
Túl hangosak a gyerekek? 7 ötlet a gyerekek kezelésre, ha túl nagy a hangzavar otthon »
Ha kiabálok az mennyire rossz a gyereknek?» Hogyan hatott az „kütyüzés” a gyerekekere ebben az időszakban? »
Miért fontos most feltöltődni, tanulni, fejlődni? »
Nem unja már a gyerek az örökös otthonlétet? » Digitális oktatás okozta túlterhelés gyereknél és szülőnél »
Most különösen figyeljünk az idősekre!» Stresszoldás, türelemfejlesztés házilag, de profin »
Írja meg miben tudok segíteni Önnek!» Hogyan tudom lekötni a gyerekem figyelmét, ha össze vagyunk zárva? »
13 kérdés, amiről a koronavírus helyzetben érdemes elgondolkodni »
Párkapcsolati konfliktusok koronavírus idején »
Hogyan lehet normális életet élni bezárva, ha gond van a gyerekkel?»
Hogyan beszéljünk a koronavírusról gyerekünknek? »
Miért nehézkes a szocializáció egy túlérzékeny gyerek számára?»
Miért hajlamos az ember a pánikra?» Három érdekes színfolt az elmúlt hetek foglalkozásaiból»
Jó tanuló gyerekem cikizik az osztálytársai » Feldolgozatlan válás hatása egy kamasz párkapcsolatára»
Egy fiú nekitámadt az osztálytársának, mert az szidta az édesanyját»
Gyerek sportverseny felkészítés EFT-vel» A gyerek szorong, és ez mégis eszköz a gyerek kezében »
Ami kihívás a gyereknél, az kihívás a szülőnél» 7 felrázó, sorsfordító kérdés »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2019 » Miről írtunk 2018-ban? »
Hírlevelek 2017 » Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Ismerje meg a gyermeke legnagyobb félelmét, és ennek a félelemnek a kezelési lehetőségeit!

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.






Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek