Visszatérés álmaink útjára

Hogyan segíthetek gyermekemnek visszatérni vagy megtalálni a saját álmait?

Hogyan segíthetek gyermekemnek visszatérni vagy megtalálni a saját álmait?Kövess bennünket a Facebook-onA gyerekek általában érzik, hogy kevés olyan ember van arányaiban, aki valóban azt csinálja, amit szeret. De mire eljutnak a gyerekek oda, hogy megvalósítsák önmagukat, sokuk szintén feladja.

Az előző hírlevelünkben már fejtegettük, azt, hogy miért adják fel a gyerekek a felnőttkoruk küszöbén az álmaikat, de nem beszéltünk arról, hogyan segíthetünk nekik az álmaik megvalósításában. Erről szól ez a hírlevél.

  • Mi a következménye annak, ha a gyermeke nem az álmai útján halad?

    Vajon hány felnőtt boldog attól, hogy milyen munkát végez? Bizony nem sok. De ez lehetne másképp. Ha azok a felnőttek annak idején ki mertek volna állni az álmaikért.

    Biztosan sokan meg fognak kövezni a fenti mondatért. Igen, nem voltak lehetőségek, körülmények, pénz, jött a család, stb. De mi nem tekintettük elég fontosnak saját magunkat, hogy megvalósítsuk azt, amiről álmodtunk egykor.

    A félelmeink elvették az álmainkat. Ez a felismerés fájó, majd dühöt, és keserűséget okoz. Éreztük nap, mint nap, hogy nem a jó úton járunk, kényszerűségből tesszük azt, amit teszünk a megélhetés érdekében. Ez még több problémát eredményez a magánéletünkben, a gyereknevelésben. Ezek a tünetek fellelhetők tehát mindenki életében, aki nem azt csinálja, amit szeret az életében.

    De soha nincs késő! Mindig lehet változtatni. Ha nem a nagy célt nézzük, hanem a nagy cél első lépéseit tesszük meg, végig tudjuk járni az utunkat.

    Ez az út vár a gyermekeinkre is. Nekik azonban van egy nagy előnyük, nem az hogy fiatalabbak, hanem a szüleik (Ön) segíthet neki abban, hogy megtanítja őket az álmaik szerint élni.

  • Hogyan lehet az álmaink szerint élni?

    Ez nem egy tökéletes út. Nincsenek benne ideális lépések, és sok nehézséget kell hozzá leküzdeni.

    Az első lépés, hogy felismerem: Nem azt csinálom, tanulom, ami szeretnék lenni.

    A második, hogy szembenézek a saját félelmeimmel, és elfogadom a félelmeimet: „Ha az álmaim útját járom, hogyan fogok megélni? Lehet, hogy ki fognak nevetni? Lehet, hogy egyesek nem fognak elfogadni?”

    A harmadik, hogy megerősítem a hitem, az önbizalmam. Megvizsgálom annak a lehetőségét, hogy milyen pozitív hozadéka van annak, ha az álmaim szerint élek?

    Negyedik lépés. Felmérem azokat az embereket, akik segíthetnek abban, hogy megvalósítsam az álmaim. Rendszerezem, hogy kitől, milyen segítséget várhatok.

    Ötödik lépés. Berendezkedem hosszútávfutásra, ahol nem az első métereken kell megnyernem a versenyt. A saját versenyemben én vagyok az egyedüli induló. Számítok arra, hogy a pálya mellett lesznek olyan helyzetek, melyek megpróbálnak eltéríteni a pályáról, de a fókuszba a célt helyezem, és lefutom a távot.

  • A legnagyobb segítség álmaink útján

    Az ösztönösség. Igen, amikor hallgatunk a belső vezetőnkre, megérzéseinkre sokkal könnyebbé válik az utunk. Ezt azonban ki kell fejleszteni bennünk. A mai kor elvárásaival ez csak látszólag ellentétes, de a hozadéka hatalmas. Az ösztönösség kifejlesztéséről egy hamarosan megjelenő hírlevél fog szólni.

  • A legnehezebb lépések

    Mindig a probléma felismerése, és elfogadása fáj a legjobban. Majd a saját félelmeinkkel való szembenézés. Ebben nagyon sokat segíthet az, ha Ön, mint szülő támogatja a gyermekét abban, hogy elérje az álmait. De nem kell helyette megcsinálni!

  • Az álmok megtalálásában, és elérésében hasznos segítség az EFT

    Az EFT egy hatékony stresszoldó, személyiségfejlesztő technika. Mely abban segít, hogy a felmerült akadályokat le tudjuk bontani, és az elveszett vagy meggyengült önbizalmat helyre tudjuk állítani.

    Sok tizenéves még azt sem tudja, hogy mit szeretne az élettől

    Viszonylag kevés az olyan tinédzser, aki céltudatos, küzd a saját álmaiért. A többség feladja. Ők, ha ezen nem változtatnak borítékolva van egy boldogtalan felnőttkor, mert érzik, hogy nincsenek a helyükön. Sajnos a problémát fokozza, hogy a tinik megpróbálnak tudomást sem venni arról, hogy baj van. Elütik az idejüket mással, csak ne kelljen látniuk a problémát. Nem mernek félnek felnőtté válni.

    De erről már egy következő hírlevélben olvashat!

A gyerekek általában érzik, hogy kevés olyan ember van arányaiban, aki valóban azt csinálja, amit szeret. De mire eljutnak a gyerekek oda, hogy megvalósítsák önmagukat, sokuk szintén feladja. Az előző hírlevelünkben már fejtegettük, azt, hogy miért adják fel a gyerekek a felnőttkoruk küszöbén az álmaikat, de nem beszéltünk arról, hogyan segíthetünk nekik az álmaik megvalósításában. Erről szól ez a hírlevél.

Gyermeke nem találja a helyét? Nincs ami motiválja?

  • Tegyen végleg pontot a problémák végére!

    Csodavárás helyett, tegyen csodát gyermekével!

    Szeptember 29-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!

  • Segít, ha a gyermekét semmi sem motiválja, ha csak azért jár be az iskolába,mert kötelező.

  • Segít, ha nincs minden rendben otthon, mert csökkenti a gyermek feszültségét.

  • Segít, ha a gyermekének semmi kedve az iskolakezdéshez, mert a tanultakkal könnyebben túljut a tanulás, és az iskolaundorán.

  • Segít, ha iskolás lesz, ha alsó tagozatból felsőbe lép, vagy középiskolás lesz, mert javítja az alkalmazkodóképességét a társakkal, a tanárokkal, az elvárásokkal szemben is.

  • Segít, ha segít neki megismerni a stresszkezelést!

  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helye!

    Jelentkezzen most!

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

A stresszt, az iskolai feszültséget kezelni tudó gyerekek sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak. Tanulja meg az Ön gyermeke is, és részesüljön a stresszkezelés képességének előnyeiből!

A gyerekek általában érzik, hogy kevés olyan ember van arányaiban, aki valóban azt csinálja, amit szeret. De mire eljutnak a gyerekek oda, hogy megvalósítsák önmagukat, sokuk szintén feladja. Az előző hírlevelünkben már fejtegettük, azt, hogy miért adják fel a gyerekek a felnőttkoruk küszöbén az álmaikat, de nem beszéltünk arról, hogyan segíthetünk nekik az álmaik megvalósításában. Erről szól ez a hírlevél.

Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Stresszkezelő tanfolyam már Szegeden is!

2012 október 13-án 10 órakor Szegeden a Gyerekterep Játékbolt és Foglalkoztató Központ szervezésében Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam indul.

További információk itt (helyszín, telefon)»

A gyerekek általában érzik, hogy kevés olyan ember van arányaiban, aki valóban azt csinálja, amit szeret. De mire eljutnak a gyerekek oda, hogy megvalósítsák önmagukat, sokuk szintén feladja. Az előző hírlevelünkben már fejtegettük, azt, hogy miért adják fel a gyerekek a felnőttkoruk küszöbén az álmaikat, de nem beszéltünk arról, hogyan segíthetünk nekik az álmaik megvalósításában. Erről szól ez a hírlevél.

Köszönjük a megtisztelő figyelmét!

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadóTakács Péter gyermek életmód tanácsadó

Sághy Zsuzsanna szülő életmód tanácsadó és Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

A gyerekek általában érzik, hogy kevés olyan ember van arányaiban, aki valóban azt csinálja, amit szeret. De mire eljutnak a gyerekek oda, hogy megvalósítsák önmagukat, sokuk szintén feladja. Az előző hírlevelünkben már fejtegettük, azt, hogy miért adják fel a gyerekek a felnőttkoruk küszöbén az álmaikat, de nem beszéltünk arról, hogyan segíthetünk nekik az álmaik megvalósításában. Erről szól ez a hírlevél.

Hírlevelek 2017

Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában »Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016»
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

A gyerekek általában érzik, hogy kevés olyan ember van arányaiban, aki valóban azt csinálja, amit szeret. De mire eljutnak a gyerekek oda, hogy megvalósítsák önmagukat, sokuk szintén feladja. Az előző hírlevelünkben már fejtegettük, azt, hogy miért adják fel a gyerekek a felnőttkoruk küszöbén az álmaikat, de nem beszéltünk arról, hogyan segíthetünk nekik az álmaik megvalósításában. Erről szól ez a hírlevél.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek