Mit tehet a szülő saját magával?
Ez az a dolog, ami sokszor kimarad a számításból, pedig nagyon fontos.
Az előző hírlevélben már olvashatta, hogy a szülők félelmei ragadósak. Ezekből az aggodalmakból, félelmekből keletkeznek a frusztrációink, tehetetlen helyzeteink, és emiatt jönnek a balhék, veszekedések is. A szülő nem azért balhézik a gyermekével, mert ez a hobbija, hanem, mert tehetetlen egy adott helyzetben.
Érzékeli a szülő azt a létbizonytalanságot, ami koránt sem az, mint mikor az ő gyerek volt. Ha valamit, azt minden szülő szeretné elkerülni, hogy a gyermeke lecsússzon. Érdemes megkérdezni a gyermekeinket anyagi állapottól függetlenül, hogy mennyire félnek a szegénységtől!
Érdekes válaszokat fognak kapni!
De a cél itt nem az, hogy a gyerek azért tanuljon, mert fél valamitől. Egy kisiskolás össze se tudja kapcsolni, hogy ha nem tanul, akkor majd úgy végzi, hogy utcára kerülhet.
Mit tehet a szülő a gyermekével?
Egy nagyon egyszerű javaslatom van.
Találjon egy olyan dolgot, elfoglaltságot, amiért a gyermeke lelkesedik, akár él-hal. Lehetőleg számítógéptől, PSP, TV, Mobiltelefontól független valós tevékenységet.
Miért?
Mert ez ki tudja hozni a gyerekből a virtust, a küzdési vágyat.
Mitől fontos a virtus?
Attól, hogy a gyermeknek vannak sikerélményei, pozitív visszajelzései, melyek erősítik őt testileg, lelkileg egyaránt. Ez motiválóan hat rá.
Ez az, ami ki tudja hozni a letargiából, a család bátorítása, bíztatása mellett.
Még mindig nem értem, attól majd megszereti a tanulást, hogy szeret focizni?
Még nem, de segít kizökkenteni egy általános „Unalmas a tanulás!” szerepből. Hogyan?
Itt jön a lényeg:
Egy iskola helyzetben, az unalmas a tanulás vagy nem akarok tanulni szerep nem más, mint egy önszabotáló akció. A gyerek szabotálja azt, hogy tanuljon, és ezáltal azt is szabotálja, hogy megállja a helyét az életben.
Amikor a gyermeke felismeri, hogy ezzel a tevékenységgel az ostor rossz végén áll, az már fél győzelem. Úgy lehet vele felismertetni, hogy levezetjük neki kérdések segítségével, hogy amit ő csinál, azzal tulajdonképpen kiadja a kezéből az irányítást, és a tanárok gyakorlatilag azt tehetnek vele, amit akarnak.
Ez csakis akkor működik, ha nem állító mondatokban, hegyi beszéddel történik a fejtágító, hanem úgy, hogy kérdezzük őt.
Amikor a gyermekünk felismeri, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetbe került, az komolyan hat rá.
Ellenállásba vonul, veszekszik, hisztizik. Hagyjuk lecsillapodni. Mikor vége akkor mehetünk tovább.
Ezt követően a kedvenc tevékenység „azt csinálom, amit szeretek” érzelmi állapotát lehet összehasonlítani ezzel a kiszolgáltatott helyzettel.