Mikor volt utoljára, hogy valami újat kipróbált?

Ingyenes EFT bemutató Budapesten!

Mikor volt utoljára, hogy valami újat kipróbált? Ingyenes EFT bemutató Budapesten!Kövess bennünket a Facebook-onMunkánk lényege, hogy segítséget adjon azoknak a gyerekeknek, és szüleiknek, akik olyan akadályba ütköztek a tanulás, gyermeknevelés, családi élet során, melyet egyedül nem tudnak megoldani.

A megoldás érdekében alkalmazott fő segítő, stresszoldó módszer az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája).

Az EFT ingyenes bemutatójára invitálom Önt. 2013 november 27-én este kipróbálhatja Budapesten!

  • Miért érdemes a gyakorlatban megismerni az EFT –t?

    Egy kliensem, amikor először találkozott a honlapunkkal, és bejelentkezett, csak megoldást keresett a gyermeke problémáira. Mikor először találkoztunk személyesen akkor meghallgattuk egymást, és bemutattam az EFT –t 5 percben. Szkeptikus volt.

    Mikor másodszor találkoztunk, (mivel neki az adott élethelyzetben nagyobb segítségre volt szüksége, mint a gyermekének) végig az EFT –vel dolgoztunk.

    A következőt mondta: „Ezt nem hittem volna! Eljöttem ide, bár nem voltam meggyőződve, hogy az EFT valóban segíteni fog, és mégis!”

    „Sokkal több embernek,szülőnek, és gyereknek kellene tudnia erről a lehetőségről!”

    Sokan csak a problémáikat látják, elsüllyednek annak a részleteiben, ha tudnák, hogy ebből ki lehetne jönni, akkor megtennének mindent ennek érdekében. Nincsenek hatékony eszközök a kezünkben.

  • Kondicionáljuk magunkat arra, hogy a problémáinkat nehéz megoldani

    Tudjuk, hogy a problémáink bonyolultak, fájdalmasak, és azt hisszük, hogy a problémáinkat nehéz is lesz emiatt megoldani.

    Elhisszük, mert ezt tapasztaljuk, és ezt mondják mások is.

  • Az egyszerű megoldások átütő erővel rendelkeznek!

    Az egyszerű megoldások átütő erővel rendelkeznek!

    Az EFT alkalmazása egyszerű. Ha kipróbálja a hatás gyors, és eredményes.

    Azt is mondhatnánk, hogy az EFT annyira egyszerű, és elegáns, hogy egy gyerek is megtanulhatja. Ami igaz is. (Ezért tanítom meg a gyerekeknek is az EFT –t.)

    De megtalálni egy adott problémának a lényegét, ahhoz nem elég letölteni a netről az EFT –vel kapcsolatos információkat!

    Ahhoz, hogy segíteni tudjon a saját problémája kezelésében, ennél többre van szükség. És ahhoz is, hogy a szerettei is jobban érezzék magukat.

    Mire?

    Arra, hogy az EFT –t olyan szakember mutassa be Önnek, aki már több éves gyakorlattal rendelkezik.

    Amennyiben úgy dönt, hogy meg akarja tanulni az EFT –t, akkor sokat számít az, hogy akitől tanulni szeretne, milyen tapasztalatokkal rendelkezik, és tudja, hogy milyen EFT –s technikák fognak Önnek abban segíteni, hogy a személyes problémái megoldódjanak.

    Az EFT alkalmazásával a saját személyes élete, családi helyzete, családi életa, gyermekei közérzete, munkahelyi helyzete képes pozitívan megváltozni.

  • Az EFT egy ígéret a pozitív változásra!

    A pozitív változások ígéretét szeretném Önnek átadni azzal, hogy bemutatom Önnek az EFT –t.

    Próbálja ki kockázatmentesen az EFT –t!

Az EFT bemutató előadáson az alábbiakról lesz szó:

Előadó: Takács Péter gyermek életmódtanácsadó, EFT tréner

  • Rövid EFT elmélet.

  • EFT közös kipróbálása.

  • Mit nyer azzal, ha megtanulja Ön is az EFT –t?

  • Miért érdemes itt megtanulni az EFT technikát?

  • Közös beszélgetés az Önöket érintő problémákról, annak megoldási lehetőségeiről.

  • Miért érdemes Önnek is eljönni?

    Miért érdemes Önnek is eljönni?
  • Mert kockázat nélkül ismerkedhet meg a módszerrel, de személyes tapasztalatot szerez.

  • Mert gondoskodni fogunk arról, hogy egy adott problémájával kapcsolatban jobban érezze magát, mikor hazatér, mint ahogyan eljön.

    A legjobb módja az EFT megismerésének, ha saját magunk tapasztaljuk, hogy jobban érezzük magunkat, és kiengedjük a belső feszültséget az EFT alkalmazásával.

  • Mert választ kaphat bármilyen kérdésére gyermeknevelés, család, munka. (Kérdéseit akár csoport előtt, akár személyesen is felteheti.)

Remélem, hogy Ön is ott lesz!

Helyszín: Budapest 1132 Visegrádi utca 60. Human Harmony kapucsengő.

térkép »

Időpont: 2013. 11.27. 18:00 – 20:00

Kérdés esetén hívjon bátran! +36-30-343-8817

Várom szeretettel!

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Takács Péter

Munkánk lényege, hogy segítséget adjon azoknak a gyerekeknek, és szüleiknek, akik olyan akadályba ütköztek a tanulás, gyermeknevelés, családi élet során, melyet egyedül nem tudnak megoldani. A megoldás érdekében alkalmazott fő segítő, stresszoldó módszer az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája). Az EFT ingyenes bemutatójára invitálom Önt.

EFT megoldások

Mi az EFT? » Érzelmi Felszabadítás Technika (EFT) »

Az EFT a tanulási problémák esetében » Az EFT a gyakorlatban »

EFT Tanfolyam » EFT Tanfolyam Referencia » EFT Szótár » EFT Gyerekeknek »

EFT megoldási lehetőségek

EFT -vel a harmonikusan működő családért

  • Az EFT ismerete bármely nehéz élethelyzetben hasznos Önnek, és a gyermekének egyaránt!

A gyermekemnek szeretnék használható tudást adni, hogy kivédje a rá váró stresszt, feszültséget! Kattintson ide »

Én, mint szülő szeretnék eszközt kapni, hogy nyugodtabb legyek, megtaláljam a belső egyensúlyom! Kattintson ide »

Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

  • Céljaim, hogy a gyerekem:

  • Motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Munkánk lényege, hogy segítséget adjon azoknak a gyerekeknek, és szüleiknek, akik olyan akadályba ütköztek a tanulás, gyermeknevelés, családi élet során, melyet egyedül nem tudnak megoldani. A megoldás érdekében alkalmazott fő segítő, stresszoldó módszer az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája). Az EFT ingyenes bemutatójára invitálom Önt.

Január 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Munkánk lényege, hogy segítséget adjon azoknak a gyerekeknek, és szüleiknek, akik olyan akadályba ütköztek a tanulás, gyermeknevelés, családi élet során, melyet egyedül nem tudnak megoldani. A megoldás érdekében alkalmazott fő segítő, stresszoldó módszer az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája). Az EFT ingyenes bemutatójára invitálom Önt.

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Munkánk lényege, hogy segítséget adjon azoknak a gyerekeknek, és szüleiknek, akik olyan akadályba ütköztek a tanulás, gyermeknevelés, családi élet során, melyet egyedül nem tudnak megoldani. A megoldás érdekében alkalmazott fő segítő, stresszoldó módszer az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája). Az EFT ingyenes bemutatójára invitálom Önt.

EFT tanfolyam Szülőknek

  • Jól jönne egy kis nyugalom az életembe!

  • Szeretnék egy kis békét önmagamban!

  • Az egészségemmel gondok vannak, aggódom!

  • családi élet, gyereknevelés, munkahely, kéne erő, hogy rendberakjam!

Ez a program Önnek szól!

Tudja, hogy az EFT tanfolyam segítségével mennyi pozitív változás jöhet az életébe? EFT tanfolyam felnőtteknek

Cél, hogy Ön is jól vegye az akadályokat! Jelentkezzen most!


Részletes információk EFT Tanfolyamról »

A lányok neveléséhez valahogy hozzátartozik az engedelmesség, és a szerénység, az elvárásoknak való megfelelés. Félünk öntudatossá nevelni a lányokat. Sokakban annyira felerősödik a megfelelési vágy, hogy feladják valódi énjüket.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Munkánk lényege, hogy segítséget adjon azoknak a gyerekeknek, és szüleiknek, akik olyan akadályba ütköztek a tanulás, gyermeknevelés, családi élet során, melyet egyedül nem tudnak megoldani. A megoldás érdekében alkalmazott fő segítő, stresszoldó módszer az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája). Az EFT ingyenes bemutatójára invitálom Önt.

Hírlevelek 2017

Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016 »
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Munkánk lényege, hogy segítséget adjon azoknak a gyerekeknek, és szüleiknek, akik olyan akadályba ütköztek a tanulás, gyermeknevelés, családi élet során, melyet egyedül nem tudnak megoldani. A megoldás érdekében alkalmazott fő segítő, stresszoldó módszer az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája). Az EFT ingyenes bemutatójára invitálom Önt.

Munkánk lényege, hogy segítséget adjon azoknak a gyerekeknek, és szüleiknek, akik olyan akadályba ütköztek a tanulás, gyermeknevelés, családi élet során, melyet egyedül nem tudnak megoldani. A megoldás érdekében alkalmazott fő segítő, stresszoldó módszer az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája). Az EFT ingyenes bemutatójára invitálom Önt.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek