Tanulás helyett Facebook

Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Tanulás helyett Facebook Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?Kövess bennünket a Facebook-onA gyerek keze ügyében mindig ott van a telefon. Nézi, hogy mit posztoltak mások, és lájkolja. Nem tudja letenni, pedig tanulnia kellene. Melyek ennek az okai? Hogyan lehet változtatni ezen?

Facebook szerepe a gyerekek életében

A Facebook ma a leggyakoribb kapcsolattartó eszköz lett a gyerekek körében. Innen szerzik be a házi feladatokat, ezen „beszélgetnek” egymással, itt osztják meg a vicces képeket, itt ismerkednek, és gyakran itt is szakítanak.

A gyerekeink beleszülettek ebbe az elektronikus világba. Szidhatjuk ezt a világot, de ettől még ezek a keretek, és a gyerek is ebben él. A mindennapi közösségi élményekhez hozzá tartoznak a közösségi oldalakon megosztott információk.

Miért a Facebookon lóg a gyerek, tanulás helyett?

Ha logikusan gondolkodunk, rögtön kitaláljuk mi is!

A tanulás unalmas, kötelező, és a szülők lovagolnak állandóan ezen a témán, a Facebook érdekes pörgős, és együtt lehetek azokkal, akiket szeretek.

Erre minden szülő rájön.

De menjünk egy kicsit mélyebbre!

A múlt héten két gyereknél is előkerült a tanulás, mint téma. És a Facebook, mint eszköz, mely eltereli a figyelmüket a tanulásról.

Megállapítások a Facebook vs. tanulás harcában

  • A gyerekeket vonzza a Facebook színes világa, kizökkenti a tanulásból.

  • A kizökkentő módszerek ott vannak minden érintőképernyős telefonon: rezgés, ha üzenete érkezett, kék villogás, ami nem marad abba, addig, amíg meg nem nézi, hogy ki mit posztolt.

  • A gyerekek azért nem tudtak ellenállni a Facebook csábításának, mert a Facebook segítségével tartották egymással a kapcsolatot.

  • Arról számoltak be (régebben mások is), hogy úgy érzik, hogy lemaradnak valamiről, ha nem nézik meg AZONNAL a Facebook profiljukat.

  • Amikor megkérdeztem, hogy mitől félnek igazából, azt válaszolták, hogy ciki, ha a csoportban nem tudnak valamiről, és FÉLNEK attól, hogy a kiközösítik őket.

Mit tegyünk, ha a gyerek nem akar leszállni a Facebookról?

Tiltások helyett adjunk neki önbizalmat!

A két gyerek félelmét a kiközösítéstől oldottuk EFT –vel. Azóta jelezték, hogy nincs akkora igényük a Facebookon való lógásra. Tanulásuk hatékonyabb.

A Facebook káros hatásairól az alábbiakat érdemes röviden tudni

  • Amint valaki valamit posztolt, az nyilvános, és bárki számára elérhető. Ez által zsarolhatóvá válik.

  • A like gomb használatával követhető bárkinek a felhasználói szokásai, nyitott könyv lesz az élete.

  • A felvételiztető intézmények egy része ellenőrzi a felvételiző diákok Facebook profilját.

  • A munkaadók is ellenőrzik a beosztottak, jelentkezők profilját. Tudják, hogy „valójában” milyen ember. Kideríthető, hogy mikor lóg a munkahelyen például.

  • A Facebook alkalmas közösségek szervezésére, manipulációra.

  • A Facebook felhasználható ismerkedésre, de közben a gyereknek fogalma sincs, hogy ki van a másik oldalon.

  • A Facebook alkalmas arra, hogy bűnözők, pedofilek a gyerek bizalmába férkőzzenek.

Az Ön gyereke tisztában van ezzel? Ön tudja, hogy a gyereke kivel „beszélget” a Facebookon?

Kémprogramok helyett építsünk inkább bizalmat! Ha nem megy egyedül, mert annyira eltávolodtak egymástól, akkor írjon, info@boldog-gyermek.hu» segítünk!

Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Az élet melyik területén lenne szükség arra, hogy oldja a stresszt? És a gyermekének?

  • EFT -vel a harmonikus emberért, családért

A gyermekemnek szeretnék használható tudást adni, hogy kivédje a rá váró stresszt, feszültséget! Kattintson ide »

Én, mint szülő szeretnék eszközt kapni, hogy nyugodtabb legyek, megtaláljam a belső egyensúlyom! Kattintson ide »

Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Aktuális Stressz kezelő tanfolyamaink gyerekeknek vidéken

  • Stressz Kezelő Gyermek tanfolyam Szombathelyen

    Stressz Kezelő Gyermek tanfolyam Szombathelyen

    Helyszín: 9700 Szombathely Szily J. u. 19.

    Időpont: 2014. április 26. 10 óra (6-13 éveseknek) és 15 óra (14-18 éveseknek) korcsoportos bontásban

    További információ: Tuba Mónika 00 36 30/209-4207 Kiss Erika 00 36 30/439- 3672

Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

  • Céljaim, hogy a gyerekem:

  • Motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Január 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

EFT tanfolyam Szülőknek

  • Jól jönne egy kis nyugalom az életembe!

  • Szeretnék egy kis békét önmagamban!

  • Az egészségemmel gondok vannak, aggódom!

  • családi élet, gyereknevelés, munkahely, kéne erő, hogy rendberakjam!

Ez a program Önnek szól!

Tudja, hogy az EFT tanfolyam segítségével mennyi pozitív változás jöhet az életébe? EFT tanfolyam felnőtteknek

Cél, hogy Ön is jól vegye az akadályokat! Jelentkezzen most!


Részletes információk EFT Tanfolyamról »

Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Hírlevelek 2017

Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában »Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016»
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Tanulás helyett Facebook - Miért nem tud elszakadni a gyereke a Facebooktól?

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek