Mennyire segítsünk a gyerek házi feladatainak megoldásában?

Hogyan segítsünk gyermekünknek házi feladatok elvégzése során?

Mennyire segítsünk a gyerek házi feladatainak megoldásában?Kövess bennünket a Facebook-onAhogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek.

A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

  • Tipikus házi feladattal kapcsolatos történet

    A gyerek fáradt, anya fáradt. Neki kéne állni a leckének. De a gyerek először még pihenni akar. Pihenés után jön a még több pihenés, időhúzás. Most ceruzát hegyezek, most kimegyek inni, stb.

    Végre nagy nehezen rávesszük a gyermekünket a házi feladatok megoldására. Majd azt látjuk, hogy a gyerek rajzolgat, bambul, néha írogat a füzetbe valamit.

    Mikor megnézzük, mennyit haladt, azt látjuk, hogy amit megcsinálhatott volna 20 perc alatt, azt már majdnem egy órája húzza. Erre mi kiakadunk.

    Jön a kifogás, hogy: „Anya, én nem értem! Segíts!”

    És itt kerülünk csapda helyzetbe, mennyit segítsek?

  • Azt akarjuk, hogy a gyerek vigye valamire az életben. Megcsináljam helyette? Az maximum 10 perc, és túl vagyunk rajta.
  • Kérdezgessem? Rávezessem? Magyarázzak neki? Bevállaljam a hisztit? Az jó esetben még 30 perc, de lehet, hogy lesz az 60 is!
  • De tudjuk, hogy lesz legközelebb is ilyen. És megint kezdődik elölről.

Hogyan érjem el, hogy a gyermekem könnyedén megcsinálja a házi feladatát?

  • Tanulási környezet megteremtése

    Olyan környezetet találjunk a gyermekünknek, ahol tud figyelni, és nincs semmi, ami eltereli a figyelmét a tanulásról.

    Vannak olyan gyerekek, akik egyedül szeretnek tanulni, vannak, akiknek akkor megy, ha van valaki körülöttük.

    A figyelemelterelő eszközök kiiktatása: színező, társasjáték, focilabda, számítógép, PSP, tv, és egyéb elektronikus készülékek.

    Kistesó, aki jönne játszani, a kutyus, a cica szintén ide tartozik.

    Zene van, akinek bejön, de van, akit teljesen szétszór. (Figyelemzavar esetén ez különösen érvényes.)

    Rend az asztalon, ahol tanul. Fény, megfelelő szék.

  • Tanulási idő

    Ez legyen naponta órarendtől, edzésektől, szakköröktől függően egy előre egyeztetett időpont. Miután a gyerek hazajön a suliból, legyen legalább 30-60 perc ideje pihenni. Lehetőleg ez aktív pihenés legyen, vagy olyan, amikor valami lelket is pihentető dologgal foglalkozik. Az elektronikus játékok, tv nem hiszem, hogy ebbe a csoportba tartoznának.

    A közösen egyeztetett tanuló időhöz ragaszkodjunk. Sok esetben érkezik a kifogás, hogy még egy kicsit játszok. Ha a gyermekünk érzi bennünk a határozottságot, és a szeretetet, akkor sokkal kevesebb ellenkezésre számíthatunk.

  • Szünetek a tanulásban

    Ha a gyerek fárad, akkor engedélyezzünk 5-10 perc szünetet. Ez teljesen egyénfüggő. Legtöbbször, mikor a gyerek elkezd ide-oda mocorogni, nézi a nagy semmit a plafonon, az biztos jele, hogy már nem tud figyelni. Sétáljon, igyon, kicsit dögönyözze meg a kutyust, majd térjen vissza tanulni.

  • Házi feladat a gyerek fejében

    A házi feladat sok gyerek fejében, a gyerekek gyötrésére alkalmas eszközök egyike. Az iskolaválasztás során legyünk tekintettel a gyermekünk terhelhetőségére is. Egy okos, de nehezen koncentráló gyermeket házi feladatok tömegével ellátni inkább rossz, mint jó.

    Tisztázzuk a gyermekünk száméra, hogy a házi feladat nem más, mint a tanultak begyakorlása. Ha ez kimaradna, az olyan, mintha Apa/ Anya, vezetési gyakorlat nélkül ülne az autóba.

  • Segíteni a házi feladatban, vagy megcsinálni helyette?

    Segíteni a házi feladatban, vagy megcsinálni helyette?

    Ha a gyerek helyett csináljuk meg a házi feladatot, az három dolgot jelent a gyereknek:

  • Nem gyakorlom be a tanultakat.

  • Én nem tudom megcsinálni, ezért anya átveszi a terhet. (Buta vagyok.)

  • Ha nincs kedvem megcsinálni, akkor hisztizek, és anya úgyis megkönyörül rajtam.

  • De ezek a tippek segíteni fognak, hogy ezt elkerüljük:

Tippek, hogy könnyen menjen a házi feladat

  • Mutassuk meg a probléma megoldását példákon keresztül, ahelyett, hogy megcsinálnánk a háziját

    Egy másik példán keresztül elmagyarázzuk, levezetjük számára a megoldásig a feladatot. Ha érti, hagyjuk, hogy a házi feladat példáját önállóan megoldja.

  • Szemléltető eszközök bevetése

    Rajzoljuk be, mutassuk be a problémát más eszközökkel. Ez sokat segít a matematikában, de jól jön az összes természettudományos tantárgy esetében, illetve a történelem tanulása során is. A lényeg, hogy a gyerek fejében kialakul egy kép, mely elvezeti őt a problémából a megoldás felé.

  • Beszéljünk a tanárral

    Ha a gyerek nem igazán érti az adott tantárgyat, küzd vele, fogadóórát kihasználva jelezzük a tanárnak. Ha tart korrepetálást, akkor ott ismét elmagyarázza a gyereknek a tananyagot. A korrepetálás nem azért van, mert valaki buta, és nem tudja! A korrepetálás arra jó, hogy a gyermek egyre jobb legyen, mert biztos alapokra építkezik.

  • Ha a gyermek nem tud valamit, legyen lehetősége kérdezni

    Nem kell, hogy ott legyek mellette, ha nem érti, tudjon kérdezni. A gyermekünket bátorítsuk arra, hogy merjen kérdéseket feltenni, mert a kérdések már önmagában segítik a megértést.

  • De mi van, ha nem tudok neki segíteni?

    Olvassuk el a tankönyv magyarázatát, értelmezzük, és ezt követően magyarázzuk el. Ha így se megy, akkor keressünk segítséget az interneten!

    Hasznos oldalak a tanulásban:

    www.youtube » rengeteg tanulást segítő videó található rajta, csak a megfelelő kulcsszavakat kell beütni.

    www.realika.educatio.hu » ahol matematika, biológia, fizika, kémia tananyagok magyarázata található, magyarul, röviden, egyszerűen.

    www.tudasbazis.sulinet.hu » itt ugyanígy az összes fontos tantárgy magyarázata megtalálható matematikától, a magyar nyelven át a kémiáig…

    www.wikipedia.hu » szintén hasznos információkkal szolgál a tanulás bármely területén.

    Emellett sok vers tanulásában segít már az internet, hiszen rengeteg vers megtalálható hangoskönyv formában jobbnál jobb előadók tolmácsolásában.

    Remélem, hogy így már nem is lesz olyan nehéz a házi feladatok megoldása!

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

A két legújabb stressz csökkentő e-book

Most ingyen letölthető!

Családi stressz csökkentő kézikönyv Lélekerősítő

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

Feszültségmentesítés a családban

Önbizalom növelés a gyereknél, feszültségoldás a szülőnél

A gyermekemnek szeretnék használható tudást adni, hogy kivédje a rá váró stresszt, feszültséget! Kattintson ide »

Én, mint szülő szeretnék eszközt kapni, hogy nyugodtabb legyek, megtaláljam a belső egyensúlyom! Kattintson ide »

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

Tanfolyamaink vidéken

  • Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam Szegeden

    Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam Szegeden

    2014. szeptember 27-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam indul Szegeden.

    Helyszín: Szeged, Agóra Kálvária sgt. 23.

    Időpont: 2014. 09. 27. szombat 10-13 óra.

    Bövebb információ: Kolumbán Kinga +36-20-462-8802.

  • Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam Debrecenben

    2014. október 5-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam indul Debrecenben.

    Helyszín: Debrecen, Soluna Holisztikus Egészségközpont Széchenyi utca 11. 1/9..

    Időpont: 2014. 10. 05. vasárnap. 10-13 óra.

    Bővebb információ: Rácz Krisztina +36-70-771-5794.

  • EFT Tanfolyam Felnőtteknek Debrecenben

    Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam Debrecenben EFT Tanfolyam Felnőtteknek Debrecenben

    2014. október 3-4-én EFT Tanfolyam Felnőtteknek Debrecenben.

    Helyszín: Debrecen, Szoluna Holisztikus egészségközpont Széchenyi utca 11. 1/9..

    Időpont: 2014. 10. 03-04. péntek és szombat 09:30-18:00 óra.

    EFT tanfolyam jelentkezés

    Bővebb információ: Rácz Krisztina +36-70-771-5794.

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

  • Céljaim, hogy a gyerekem:

  • Motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

Szeptember 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

EFT tanfolyam Szülőknek

  • Jól jönne egy kis nyugalom az életembe!

  • Szeretnék egy kis békét önmagamban!

  • Az egészségemmel gondok vannak, aggódom!

  • családi élet, gyereknevelés, munkahely, kéne erő, hogy rendberakjam!

Ez a program Önnek szól!

Tudja, hogy az EFT tanfolyam segítségével mennyi pozitív változás jöhet az életébe? EFT tanfolyam felnőtteknek

Cél, hogy Ön is jól vegye az akadályokat! Jelentkezzen most!


Részletes információk EFT Tanfolyamról »

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

Hírlevelek 2019

Gyerekek, akik szétestek a válás miatt» A gyerek nem dolgozik az órán »
Mikor kell elmondani a gyerekeknek? » Mi történt az óvodában?» „Félek, hogy csalódnak bennem!”-mondja a gyerek »
A gyerek indulatos, bántja a szüleit» Mit tehetek, ha a gyereknek túl erős az igazságérzete az iskolában?»
Vajon káros-e, ha a gyerek lövöldözős játékokkal játszik?»
Kikezdték a gyerekem a suliban» Mit tegyen a szülő, ha a gyerek buta, értelmetlen iskolai vagy házi feladatot kap?»
Klímapánik, klímaszorongás, és a család» Túlélőtippek a mai kor szüleinek tanévkezdésre »
Ki nyeri a tanévkezdés miatti szorongásversenyt? » Miért van az, hogy a gyerek sohasem elégedett?»
Pókfóbiás esetek gyerekeknél, (felnőtteknél) » Parancsolgat a gyerek» Önostorozás szülőként»
Van-e jogom a gyerekek nélkül pihenni pár napot? » A gyerek csőbe húzza a szülőt »
Rossz gyerek vagyok!» Szorongás a középiskolai elvárásoktól »
Két fontos módosítás az oktatási törvényben!» Ne papoljon tinédzser gyermekének!»
Erre figyeljen, ha itt a tanév vége!» Teher alatt nő a pálma, vagy mégsem?»
Az a baj velem, hogy túlságosan kényelmes vagyok!»Legyen az Ön gyermeke is ragyogó konfliktuskezelő!»
Ha elvált erről tudnia kell!» Hogyan gondolkodik egy szorongó gyerek? »
Túlféltem a gyermekem» Iskolában rendes, otthon tombol a gyerek»
Miért fontos a feltétlen szeretet?» Túlságosan izzad a gyerekem»
Fáradt a gyerek az iskolai időszakban? » Hogyan beszélgessünk az élet szörnyűségeiről, ha szembesül vele a gyerek?»
Miért szorong jó néhány istenhívő gyerek? »
Agresszív a gyerek, mit mondjak neki? Ébresztő gondolatok gyereknyelven »
Kiabálós, veszekedős a gyerekkel? » Nem bírnak a gyerekkel az iskolában»
6 technika, hogy a gyermeke kivédje az iskolai bántalmazásokat » Hogyan tudjuk gyermekünket biztonságban?
Mielőtt szülő lettem nekem ezt soha nem mondta senki!» Eltávolodás a párkapcsolatban Hogyan reagál a gyerek? »
Csináld meg a leckéd! Gyere vacsorázni! Menj már fürödni!» Milyen lesz a 2019-es év? »

Hírlevelek 2018

Azok a csodálatos gyerekek! » Párterápia EFT-vel » Tanulási nehézségek hatása a felnőttkorban»
Bedőlni a gyerek hisztijének» 13 iskolai visszásság, melyet az Ön gyermeke is megélhet »
Miért nincsenek céljaik a mai gyerekeknek? »
Felelős mobiltelefon használat szabályai gyerekeknél » Egy rövid, de tanulságos megfigyelés
Köztünk élő csodagyerekek » Amit a kisbabáktól tanulhatunk, mi felnőttek
Életrevaló vagy engedelmes gyereket nevelek? » Gyermekem pánikol a tanulás miatt »
Miért nem segítenek a nagyszülők a gyerekek nevelésében? » Miért provokálják a gyerekek a szüleiket?»
Elfenekelem ezt a gyereket! » Önt is kísérti az otthoni házi feladatok réme?
Kezdődik az iskola, gyermekének szüksége lesz önbizalomra » Gyermekem már most nem akar suliba menni»
Túlérzékeny gyermekem túlreagálja a problémákat» Meg akarom óvni a gyermekem a csalódástól!»
Hogyan szólítsam meg a lányokat?» Az utazás réme, ha rosszul van a gyerek az autóban »
Lelki terror a családban » Hogyan kerülhetjük el, hogy gyermekünk ne legyen a szexuális ragadozók áldozata? »
A számítógép nyáron szippantja be a gyerekeket, hogyan védhetem ki? »
8 működő stratégia, ha az Ön gyermeke nem szeret olvasni »
Az év végi bizonyítvány sokat elárul gyermeke személyiségéről »
Hogyan érhetjük el, hogy a mi gyermekünk is udvarias legyen?»
10 ok amiért verekednek a lányok az iskolában » Mekkora az esélye, hogy gyermeke élete valahol félresiklik?»
Katalizátor gyerekek. Lehet, hogy az Ön gyermeke is az? »
Kudarcként éli meg a gyermeknevelést?» Az Ön gyermekét is érinti az iskolai stressz? » 15 lépéses ellenőrző lista »
Tudatos Szülők kerestetnek!» Mit tehet a gyermekem, ha elveszik tőle a barátait, és mit tehetek én?»
Mennyire elégedettek a Boldog Gyermek Életmódstúdió ügyfelei az egyéni foglalkozásokkal?»
Felhúz a gyermekem, a párom kiborít!»
Ön is küzd gyermekei lefektetésével? » Pesszimista a gyermeke? Ez a kérdés biztosan kizökkenti a pesszimizmusából!»
8 hasznos trükk, hogy megnyugtassa szorongó gyermekét»Válás után: magatartástípusok a gyerekeknél »
Hogyan tudom tudatosságra nevelni gyermekem?» Egy ÚJ TIPP, hogy gyermeke nekiálljon tanulni»
A szülői bűntudatról» Kifárad a gyerek az iskolában»
Sok gyerek kényszernek érzi az iskolát, az Ön gyermeke is ide tartozik? »
Milyen iskolát keressek gyermekemnek? »
Ítélkezésmentességre tanítani gyermekeim » Duzzogott, hogy el kellett jönnie a Stresszkezelő tanfolyamra »
Cicaharcok avagy a lányok közötti hatalmi játszmák » Mi az, amit egy általános iskolásnak tudnia kéne?»

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2017 » Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

Ahogy megyünk bele a tanévbe, egyre több házi feladatot kapnak a gyerekek. A házi feladat lényege, az iskolában tanultak mélyebb szintű elsajátítása. De mennyi segítség az elég segítség, ha a gyermekünk elakad a házi feladatok megoldásában?

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.






Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek