Becsukni az ajtót, ha nehéz is

Testvérek veszekedésének kezelése

Becsukni az ajtót, ha nehéz is Testvérek veszekedésének kezeléseKövess bennünket a Facebook-onAmikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába.

A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

  • Miért veszekednek a testvérek?

    Ahogy kezdetektől fogva, mind a mai napig, küzdenek a szeretetért, a figyelemért, a családban elfoglalt pozícióért.

  • Milyen eszközöket választanak a gyerekek a veszekedés során?

    Bántalmaznak szavakban, tettekben, elveszik a másik játékait, dolgait, ha kell, rongálnak, de képesek a másik testvért a szülők előtt befeketíteni. Extrém esetben, fizikailag veszélyeztetni, később vagyoni helyzetében, párkapcsolatában, gyermekével folytatott viszonyában károkat okozni.

  • Melyek a mélyebb okai annak, ha a testvérek veszekednek, féltékenyek?

  • A szülői szeretet, a figyelem elvesztése, vagy ugyanennek az elvesztésétől való félelem.

  • A szülő jó szándékból, kötelességből, szeretetből azt védi, aki a kisebb, aki a gyámoltalanabb.

  • Olyan helyzetek is adódhatnak, amikor szó sincs a fenti helyzetekről, de a szülő a saját lelkiismeret furdalása miatt különbséget tesz a gyermekei között. Ilyen helyzet fordul elő például a válást követő második házasság, vagy szerelemgyerek vs. házasságon belül született gyerek között.

  • Mikor jönnek az igazi problémák?

    Amikor a gyerekek komolyabb harcba szállnak a figyelemért, a szeretetért, és a szülő beszáll igazságot tenni.

    Igazságot tenni pedig lehetetlenség. Mindig lesz olyan gyerek, aki sérelmezi a veszekedés következményeit. Ehhez nem kell más, mint a másik egy kicsit nagyobb műsort csinál a kelleténél, ezt a szülő elhiszi, és balhézik.

  • Mikor mi a teendő a testvérek veszekedése esetén?

    Mikor mi a teendő a testvérek veszekedése esetén?
  • A szülőben a gyermekei veszekedésekor lejátszódik a saját gyermekkora, és sokszor arra reagál. Tehát, ha a vélt vagy valós sérelmeit nem dolgozta fel, akkor itt érzelmileg nem csak anyaként vonódik be, hanem testvérként is.

    Ez különösen akkor érvényes, ha az ő testvére, és közte nem alakult ki bensőséges viszony, vagy a szüleik kemény eszközökkel fegyelmezték őket a testvéri veszekedések után.

  • Az Ön lelkében vagy a párjánál melyik gyerek áll közelebb a másikhoz képest? Mert jelentős különbségek esetén a gyerekek ezt érzékelik, és küzdeni fognak az őket megillető helyért.

  • Abban az esetben is jó eséllyel nézünk szembe testvérek közötti veszekedésekkel, ha a szülő lelkében a születés adta kronológiai rangsor, és az érzelmi rangsor felcserélődött.

  • Vagy a szülők között fennálló állóháborút a gyerekek leképezik a saját szintjükre.

  • A testvérek között veszekedések objektív rendezésének legnagyobb blokkja a szülők félelme a veszekedés következményeitől.

    Mitől is fél a szülő?

    A testvérek kárt tesznek egymásban, lelkileg, testileg, rombolják egymás önbizalmát. A mélyebb félelmek során a felszínre kerül az is, hogy a szülők halála után a testvérek egymásnak esnek, és soha nem lesz béke.

Futtassunk le egy programot a fejünkben!

Nyitókép: Gyermekink veszekednek. Látjuk, halljuk.

Mi történik ez után? Kiabálás, sírás. Mi történik ez után? Duzzogás, reváns, még több duzzogás, pozíciók rendezése, lecsendesedés, hallgatólagos béke, majd béke.

Tehát a folyamat a rendeződés irányába hat. Csak az Ön fejében léteznek azok a rémképek, amelyek elindítják Önt a Reménytelen Békebíró szerep felé. Ami ráadásul, ahelyett, hogy megoldaná a problémát, további feszültségek forrása lehet.

Tehát futtassuk le a programot legközelebb, amikor a gyermekeink veszekednek!

Program: Mi történik a veszekedés után?

  • Amennyiben, mint szülő teljesen higgadt tudok maradni, akkor rájuk is bízhatom a probléma megoldását.

    Mit tehetünk ekkor?

    Jelezzük a gyermekinknek, hogy mi nyugodtak vagyunk, ez nem a mi problémánk. Fontos, hogy amit mondunk, az belülről jöjjön, mert különben kudarcra van ítélve a folyamat.

    Majd adjuk a gyermekeink kezébe a megoldást! „Orsi, Bence, szerintem ezt a problémát a segítségem nélkül is meg fogjátok oldani, rátok bízom, mert annál okosabbak vagytok, minthogy tovább veszekedjetek!”

    Majd csukjuk be az ajtót, és ezzel adjuk a döntést végérvényesen a kezükbe.

  • De mi van akkor, ha nem vagyok képes nyugodtan végighallgatni, ahogy a gyermekeim veszekednek?

    Ekkor van szükség a stressz hatékony kezelésére!

    Erre találták ki az EFT –t! Ön már ismeri?

  • Esetek a testvérek rivalizálásának oldására

    Egy rövid esetmagyarázat

    Egy szülő azzal jelentkezett, hogy két gyermeke (fiúk) vérre menő vitákat folytat (sokszor szó szerint). Az édesanya egyedül nevelte a két fiát. Az apa lezüllött, ő mindent megtett, hogy eltartsa gyermekeit, de a válás okozta csalódást nem heverte ki. Az anya nem csak attól volt padlón, hogy a gyermekei állandóan veszekedtek, hanem a magánélete is teljesen romokban volt.

    Ebben az esetben a fenti javaslatok nem voltak megfelelők, mert először az anya lelkiállapotán kellett javítani.

    Egy másik esetmagyarázat

    Két lány rivalizált egymással, tinédzserek, az egyikkel kellett foglalkoznom (akit elnyomott a testvére). Amíg a különböző sérelmek tüneteinek feldolgozásával foglalkoztunk, a helyzet alig változott. Amint a lány rájött arra, hogy a testvérével az anyai szeretetért küzd (apa állandóan dolgozott, nem figyelt a lányokra), és a szeretetért való küzdelmet feldolgoztuk, a rivalizálás megszűnt.

Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

Az élet melyik területén lenne szükség arra, hogy oldja a stresszt? És a gyermekének?

  • EFT -vel a harmonikus emberért, családért

A gyermekemnek szeretnék használható tudást adni, hogy kivédje a rá váró stresszt, feszültséget! Kattintson ide »

Én, mint szülő szeretnék eszközt kapni, hogy nyugodtabb legyek, megtaláljam a belső egyensúlyom! Kattintson ide »

Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

  • Céljaim, hogy a gyerekem:

  • Motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

Január 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

Aktuális Stressz kezelő tanfolyamaink gyerekeknek vidéken

  • Stressz Kezelő Gyermek tanfolyam Debrecenben

    Helyszín: Debrecen Soluna Egészségközpont Széchenyi utca 11. 1/9. Jelentkezés »

    Időpont: 2014. március 1. 10 óra.

    További információ: Rácz Krisztina 70-771-5794

  • Stressz Kezelő Gyermek tanfolyam Szentesen

    Helyszín: Szentes Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Jövendő utca 6.

    Időpont:2014. március 23. 10 óra

    További információ: Dr. Surányi Anita 30/387- 9226

Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

EFT tanfolyam Szülőknek

  • Jól jönne egy kis nyugalom az életembe!

  • Szeretnék egy kis békét önmagamban!

  • Az egészségemmel gondok vannak, aggódom!

  • családi élet, gyereknevelés, munkahely, kéne erő, hogy rendberakjam!

Ez a program Önnek szól!

Tudja, hogy az EFT tanfolyam segítségével mennyi pozitív változás jöhet az életébe? EFT tanfolyam felnőtteknek

Cél, hogy Ön is jól vegye az akadályokat! Jelentkezzen most!


Részletes információk EFT Tanfolyamról »

Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

  • Kislány és az ajándéka

    Minek örül legjobban a gyerek?

Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

Hírlevelek 2017


A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában »Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016»
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

Amikor a testvérek birokra kelnek azt rossz hallgatni, látni. Minket is bevonnak az igazságtétel szövevényes világába. A heti hírlevelünk a testvérek veszekedésének a kezeléséről szól.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek