Mit érdemes elkerülni szülőként, ha tinédzser gyermeke szakít a barátjával/barátnőjével?

A szakítás nem egyszerű, hogyan segíthetünk gyermekünknek, hogy begyógyuljanak a sebek?

Mit érdemes elkerülni szülőként, ha tinédzser gyermeke szakít a barátjával/barátnőjével? A szakítás nem egyszerű, hogyan segíthetünk gyermekünknek, hogy begyógyuljanak a sebek?Kövess bennünket a Facebook-onNyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon.

És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Tippek a könnyebb szakításhoz

  • Ne mondjuk meg neki, hogy mit tegyen!

    Tizenéves korban megnövekszik az igény arra, hogy önállósodjon a gyermeke. Küzd, harcol, veszekszik, néha úgy érezzük, hogy ez már elviselhetetlen. Minél inkább meg akarjuk neki mondani, hogy mit tegyen, annál inkább ellen fog állni. Az ő szemszögéből a szülő csak dirigál, főnökösödik, amiből ő köszöni, de nem kér!

    Mit tehetünk e helyett?

    Mesélje el, hogy Ön mit tett, amikor hasonló helyzetbe került, és meséljen arról is, hogy Ön min ment keresztül. Azt is elmondhatja, hogy Ön hogyan oldotta meg a problémát, és ennek mi lett a kimenetele.

    Engedje őt kérdezni, de ne érezze úgy a gyermeke, hogy mindenképpen kérdezni kell valamit. Lehet, hogy a kérdések csak később születnek meg, és jön elő vele.

    Ez nem csak abban fog segíteni gyermekének, hogy kezelni tudja ezt az érzelmi válságot, egyben tanítja őt arra is, hogy hogyan hozzon önálló döntéseket, vállalva annak következményeit is.

  • Ne próbáljuk helyrehozni!

    Szerető szülőként rossz látni a gyermekünk szenvedését. De neki is át kell esni ezeken az állomásokon, különben, hogyan fogja megtapasztalni, hogy mit kell tennie ilyen helyzetekben? És a cselekedeteinek mik a következményei?

    Még az is lehetséges, hogy a gyermekünk, vagy a volt barát/barátnő szülei kérik meg Önt arra, hogy segítsen helyrehozni, ami elromlott.

    Nehéz egyensúlyozni a barátságok, szülői szerepek, és az érzelmek között.

    Mit tehetünk ekkor?

    Mivel ez nem a mi párkapcsolatunk, ezért nem nekünk kell helyrehozni. Milyen lenne, ha az anyós állandóan közvetítene a fiacskája/kislánya, és Ön között?

    Ennél sokkal hasznosabb, ha beszélget a saját gyermekével, arról, hogy mit szándékozik tenni, és szerinte a tette mit fog eredményezni. Ez nem csak a jelenlegi szakításra lesz egy jó megoldás a számára, hanem akkor is hasznos lesz, ha már Ön nem lesz a közelében.

  • Ne prédikáljunk a gyermekünknek!

    Ne prédikáljunk a gyermekünknek! Egyszerűen csak legyünk ott, hogy a gyermekünk valakivel megossza a bánatát, ha kell, ki tudja sírni magát.

    Gyermekünk nem mindig választja a számunkra is ideális jelöltet. Sok esetben még a bicska is kinyílik a zsebünkben, ha meglátjuk a kiválasztottat! Hajlamosak lehetünk arra is, hogy elüldözzük az illetőt. (Ez még felnőttkorban is megtörténik, hogy a szülők, anyós, após beleszól a párkapcsolatba. Ennek a vége mindig szenvedés.)

    Mikor megtörténik a szakítás nagyon könnyen a fejéhez vághatjuk gyermekünknek, hogy „ugye megmondtam!”. És elkezdünk papolni, hogy mit kellett volna tenni, és már akkor felhívtuk a figyelmét azokra a jól látható jelekre. De bezzeg megint nem hallgatott ránk!

    Ez azonban kitűnő lehetőség arra, hogy még feszültebbé tegyük a szülő gyermek viszonyt, és arra is jó, hogy a gyermekünk még rosszabbul érezze megát a szakítás miatt.

    Ehelyett egyszerűen csak legyünk ott, hogy a gyermekünk valakivel megossza a bánatát, ha kell, ki tudja sírni magát.

    Egyszer úgyis rájön, hogy esetleg igazunk volt, még akkor is, ha ez évekbe telik.

  • Összefoglalva

    Legyünk ott, hallgassuk meg, ha igényli, beszélgessünk vele. Kerüljük a prédikációt, a tanácsokat, az „átveszem az irányítást” szerepkört.

    Egy segítő mondat a végére:

A szakítás nem más, mint egy elengedés, hogy esélyt kapjak arra, hogy megtaláljam az igazit!

Ezt a gondolatot ossza meg bátran gyermekével! Segíteni fog!

Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Szeretném, ha a gyermekem megynyugodna, és legyen tele önbizalommal!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Fogjunk össze, hogy gyermeke önbizalma erősödjön!

Jelentkezzen be, kérjen időpontot! Mindent megteszünk, hogy a szülői kétségek, aggodalmak feloldódjanak, akár a nyári szünet végére!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Feszültségmentesítés a családban

Önbizalom növelés a gyereknél, feszültségoldás a szülőnél

A gyermekemnek szeretnék használható tudást adni, hogy kivédje a rá váró stresszt, feszültséget! Kattintson ide »

Én, mint szülő szeretnék eszközt kapni, hogy nyugodtabb legyek, megtaláljam a belső egyensúlyom! Kattintson ide »

Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

  • Céljaim, hogy a gyerekem:

  • Motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Január 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

EFT tanfolyam Szülőknek

  • Jól jönne egy kis nyugalom az életembe!

  • Szeretnék egy kis békét önmagamban!

  • Az egészségemmel gondok vannak, aggódom!

  • családi élet, gyereknevelés, munkahely, kéne erő, hogy rendberakjam!

Ez a program Önnek szól!

Tudja, hogy az EFT tanfolyam segítségével mennyi pozitív változás jöhet az életébe? EFT tanfolyam felnőtteknek

Cél, hogy Ön is jól vegye az akadályokat! Jelentkezzen most!


Részletes információk EFT Tanfolyamról »

Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Hírlevelek 2017

Egyedül nevelem a gyermekem, sokszor túlvállalom magam »
Azt csinálok veled és a gyerekkel, amit akarok! - mondja a férj » Hogyan sikerült a tanévkezdés? »
Anya! Ígérem, szeptembertől tanulni fogok! » Milyen típusú osztálytársak okoznak szorongát gyermekünknek? »
Tanítói magatartások, melyektől óvakodjunk! » Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016 »
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Nyári szünet a nyári kapcsolatok, nyári szerelmek ideje. Míg eléri a gyermekünk a felnőtt kort biztos, hogy túl lesz néhány szakításon. És ott a szülő, aki segíteni szeretne, de nem szeretné, ha gyermeke azzal hárítana, hogy „te úgysem értesz meg engem!”

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek