Tabutéma: Császármetszés

Az édesanyák lelke császármetszés után

Tabutéma: Császármetszés - Az édesanyák lelke császármetszés utánKövess bennünket a Facebook-onÉvek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják.

Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

  • Életet adni öröm

    Életet adni öröm, és változás. Az anyaság tele van misztériummal.

    Egy dolgot azonban elfelejtünk, hogy nem minden édesanya éli meg az anyaságát csodának. Nincs mindenütt rózsaszín köd.

    Hol vész el a rózsaszín köd?

    Gyakran már a szülésnél. A császármetszésnél.

    Megjegyzés:

    Nincs meg a szaktudásom, hogy megállapítsam, hogy egy császármetszés az szükséges volt-e vagy sem. Inkább azokról a tapasztalatokról szeretnék írni, melyek bár nem lesznek alkalmasak tudományos következtetések levonására, de hasznosnak bizonyulhatnak abban, hogy törődjünk a császármetszés után (akár akkor is, ha az évekkel ezelőtt történt) a saját lelkünkkel is.

  • A császármetszés hatása az édesanyákra

    Gyerekek stresszoldásával foglalkozom. Azt tanítom nekik, hogy milyen módon élhetnek stressz, és feszültség mentesebb életet. Amikor a szülővel közösen felmérjük a problémát, nem csak a jelenlegi állapotot vizsgáljuk meg, hanem a gyermek egész életútját fogantatástól a jelenig.

    Ha találunk kritikus pontokat azt körbejárva, a stresszt oldva, sokkal könnyebb a gyermekkel a munka.

    Azzal kezdtem, hogy életet adni öröm. De az tabu, ha nem minden úgy sikerül, ahogy szerettük volna. A terhességet, a szülést sokan az élet csodájának élik meg.

    De Magyarországon a 2012-es adatok szerint »minden harmadik nő császárral szül. Életet ad.

    A császármetszés nem a legtermészetesebb útja a gyermek világrahozatalának. Azon túl, hogy megtörténik a császármetszés, ki törődik az édesanya lelkével?

  • A nem tudtam megszülni érzése

    Ez nem más, mint egy veszteség. Arra születtem, hogy gyerekeket szüljek, de nekem nem sikerült.

    A nem tudtam megszülni érzése

    Ez az eszencia, ami ott marad (azon kívül, hogy egy gyermeknek adtam életet), függetlenül attól, hogy a császármetszés szükséges volt-e vagy nem. Mert ahol ilyen erős érzelmek vannak, ott nincs helye a logikának.

    Nem voltam felkészítve a császármetszés lelki következményeire.

    A gyerek megszületik, mosolyognom kell, pedig lehet, hogy azt se tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Nincs időm elgyászolni azt, hogy nem sikerült megszülnöm, mert rögtön a gyerekkel kell foglalkoznom.

  • Elképzelhető következmények császármetszés után

    Mivel egyedi esetekről van szó, nem állítható, hogy minden esetben bekövetkeznek az alábbi dolgok császármetszés után.

  • Szorongások, halálfélelem a gyereknél (pl.: a gyermek beszorult a szülőútban, és meg kellett az anyát császározni).

  • Megküzdési hajlam hiánya, vagy csökkent mivolta. A gyermek nem küzdte végig magát a szülőcsatornán, nincs meg az első nyert csatája.

  • Elszakadási, elválási nehézségek a gyermeknél.

  • Elengedési nehézségek az anyánál.

  • Anyaság egy fontos részének kudarcként való megélése, gyász.

  • Lehet, hogy a fentiek ránk is jellemzők, mit tegyek?

    Ha Önre nem érvényesek a fenti kitételek, és a szülését, mint elképzelt mozifilmet végig tudja úgy nézni, hogy nem ránt fel traumákat, sérüléseket, akkor Ön mentes a császármetszés lelki következményeitől.

    Ha a szülésre/ császármetszésre gondolva rossz érzései vannak, akkor azok feldolgozásra várnak.

    A feldolgozáshoz a szakemberek széles repertoárja áll az ön rendelkezésére a pszichológustól, a kineziológusig, de az EFT módszer is kitűnően alkalmazható a szülés, a császármetszés feldolgozására.

    Mit tehetek, ha nem áll módomban szakember segítségével feldolgozni a császármetszés traumáját?

    Gondoljon arra, hogy akármi is történt, a gyermeke, és Ön az életet választották. Egy szélesebb képen, a gyermekének egy a fontos, hogy Ön biztosítsa számára a szeretetet, az élet feltételeit. A gyermekének nincs szüksége arra, hogy a szülés élményét Ön traumaként élje meg, arra még kevésbé, hogy emiatt bűntudata legyen.

    Ha eszébe jut a nem tudtam megszülni érzése, ismételje el magában többször: „A gyermekemmel az életet választottuk, ezt biztosan megadtam neki, és ez az, ami fontos!”

    Akkor dolgozta fel a császármetszés eseményét, ha ön nem értékeli traumaként a történteket, a gyermek elengedésével kapcsolatban sincsenek élő, mindennapos problémái (hisztik, játszmák, stb.)

Mit nyer vele?

Nem csak Anyák napján, de minden nap kudarcok érzése nélküli anyának érezheti magát,. Ez kihat az anya gyermek kapcsolatára is, és még azt is megtapasztalhatja, hogy a gyermeke bátrabb, és önállóbb lesz az életben.

Évek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják. Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

Feszültségmentesítés a családban

Önbizalom növelés a gyereknél, feszültségoldás a szülőnél

A gyermekemnek szeretnék használható tudást adni, hogy kivédje a rá váró stresszt, feszültséget! Kattintson ide »

Én, mint szülő szeretnék eszközt kapni, hogy nyugodtabb legyek, megtaláljam a belső egyensúlyom! Kattintson ide »

Évek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják. Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

  • Céljaim, hogy a gyerekem:

  • Motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Évek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják. Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

Január 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Évek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják. Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Évek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják. Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

EFT tanfolyam Szülőknek

  • Jól jönne egy kis nyugalom az életembe!

  • Szeretnék egy kis békét önmagamban!

  • Az egészségemmel gondok vannak, aggódom!

  • családi élet, gyereknevelés, munkahely, kéne erő, hogy rendberakjam!

Ez a program Önnek szól!

Tudja, hogy az EFT tanfolyam segítségével mennyi pozitív változás jöhet az életébe? EFT tanfolyam felnőtteknek

Cél, hogy Ön is jól vegye az akadályokat! Jelentkezzen most!


Részletes információk EFT Tanfolyamról »

Évek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják. Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Évek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják. Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

Hírlevelek 2017

Egyedül nevelem a gyermekem, sokszor túlvállalom magam »
Azt csinálok veled és a gyerekkel, amit akarok! - mondja a férj » Hogyan sikerült a tanévkezdés? »
Anya! Ígérem, szeptembertől tanulni fogok! » Milyen típusú osztálytársak okoznak szorongát gyermekünknek? »
Tanítói magatartások, melyektől óvakodjunk! » Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016 »
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Évek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják. Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

Évek óta gondolkozom azon, hogy megírjam ezt a cikket. Úgy érzem meg kell tennem azokért az édesanyákért, akik nagyszerűbbek, mint saját magukról gondolják. Nekik jár, hogy becsüljék, és szeressék magukat, mint ember, mint nő, és mint anya. Ez a cikk a császármetszés lelki következményeiről szól.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek