Vadat és halat, s mi jó falat

Ételjátszmák a családban

Vadat és halat, s mi jó falat Ételjátszmák a családbanKövess bennünket a Facebook-onAz étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát.

Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

  • Emberi játszmák fogalma

    A játszma kiegészítő, rejtett tranzakciók sorozata, amely pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé halad. A tranzakció itt a társas érintkezés egysége. A tranzakció két lépésből áll, az ingerből, és a rá válaszként adott sztrók. Sztrók lehet ebben az értelemben bármi, amivel az egyik ember odafordul a másik felé: egy odavetett „Helló!”, egy papírból olvasott tízperces üdvözlő beszéd, egy válaszként mondott „Balra a második utca”, egy biztató mosoly, vagy éppen egy irdatlan pofon.

    forrás: Wikipedia »

  • Étellel étkezéssel kapcsolatos játszmák I.

    Csak bizonyos ételeket eszek, a többit nem. Viszonylag ritka, de annál kellemetlenebb játszmák egyike. Ekkor a gyerek, vagy a családtag csak néhány féle ételt eszik meg. Például rántott hús, milánói stb. A gyerek a többi étel elfogyasztására nem hajlandó. Erre a szülők megijednek, és elkezdik kérlelni a gyereket, hogy egyen, félnek, hogy a gyerek nem visz be megfelelő minőségű, és mennyiségű táplálékot a szervezetbe. A gyerek megmakacsolja magát, és akár évekig képes ragaszkodni az elképzeléséhez.

    Akár az is előfordulhat, hogy a gyerek egy múltbéli rosszullétre hivatkozik, ami miatt nem eszi meg az adott ételt, látszólag minden racionális ok nélkül.

    A szülők között kialakul egyfajta stratégia, hogy meggyőzzék a gyereket. Ennek elég széles skáláját vonultatják fel, a kérleléstől, a jutalmazáson át, a büntetések széles változatáig.

    A lényeg, hogy a játszmát nem lehet feloldani, a gyerek nyer (mert nem eszi meg az adott ételt). A játszma tartóssá válik, és eltereli a szülőket a valós problémákról (pl. párkapcsolati feszültségek).

  • Étellel étkezéssel kapcsolatos játszmák II.

    Nem akarok veletek enni. A gyerek nem akar együtt étkezni a szüleivel, csak később, vagy máskor.

    A családi étkezéseknek közösségformáló ereje ismert, de ilyenkor kerülnek elő a problémák is. És a családi „össztűz” senkinek sem kellemes.

    Az is lehetséges, hogy a gyereknek magával van baja, és ezért nem akar együtt asztalhoz ülni, de ez általában nem egy hosszantartó folyamat. Ha mégis sokáig, heteken keresztül tart akkor nem játszmáról van szó, hanem a gyerek valamitől szorong, és ezt kell orvosolni.

    Ennek a játszmának a legegyszerűbb feloldási módja, ha az ügyes bajos dolgainkat nem az asztalnál étkezés közben beszéljük meg.

  • Étellel étkezéssel kapcsolatos játszmák III.

    Most nem vagyok éhes Most nem eszem, majd később. Az rendben van, ha olykor a gyerek valóban nem éhes. A helyzet akkor válik játszmává, ha rendszeresek ezek az esetek.

    Ekkor gyanítható, hogy a gyereknek az a fontos, hogy az történjen, amit ő akar, és akkor, amikor ő akarja. Hatalmi játszma folyik, és kíváncsi arra, hogy meddig mehet el.

    Valahol minden gyerek megpróbálja, ez természetes.

    Ezt a játszmát jól le lehet zárni azzal, hogy a gyerek nem ehet később. Ez sokak számára drasztikusnak tűnik, de a gyereknek nem lesz semmi baja. Főleg, ha ezt kedvesen, de határozottan tesszük.

    Ha állandóan megkönyörülünk rajta, akkor máris bevonódtunk az ő játszmájába.

  • Étellel étkezéssel kapcsolatos játszmák IV.

    Étellel étkezéssel kapcsolatos játszmák IV. Diétás játszmák.

    Diétás játszmák. A most fogyókúrázom, nem csak lányokra jellemző! A fiúkban, és a lányokban is felmerül. Ha kóros, a gyermek koplal, a saját testképe szerint még midig kövér, azonnal forduljanak szakemberhez!

    Mindenesetre a diétázás lehet akár egészséges is, ha azt nem koplalással akarják gyermekeink elérni. A sokféle neten fellelhető módszer helyett érdemes dietetikussal konzultálni, mert a diéták nem biztos, hogy a gyerekünk korosztályára méretezettek.

    A diétázás elő lépéseként azonban az önbizalom növelés lenne a leghatékonyabb lépés, mert lefogyni nagyon nehéz (talán lehetetlen), ha nem szeretjük magunkat, nem szeretjük a testünk.

  • Étellel étkezéssel kapcsolatos játszmák V.

    Zabálás, éjszakai evés játszmák. Újabb érdekes játszma, mely könnyen torkollik veszekedésbe. Ezek a viselkedésformák a stressz jelei. A belső feszültség lenyomásának eszköze. Amikor teleeszem magam, akkor csökken a belső feszültségem. A szervezetemmel „tudatom”, hogy megnyugodhat, emészthet.

    Ez amiatt káros, mert a gyomrom nem hagyom kiürülni, állandóan terhelt a szervezetem.

    Ebben az esetben a stressz kezelése az elsődleges. Meg kell találni a stresszt okozó tényezőket. Ilyenek általában az másnapi eseményektől való félelem, vagy az otthoni feszültségek kezelése.

    Tanítsuk meg gyermekeinknek figyelni a saját jóllakottság érzésükre. Ilyenkor még fér belénk, de már csak a látványért, a vágyakért eszünk, és nem az éhségünket csillapítjuk.

  • Étellel étkezéssel kapcsolatos játszmák VI.

    Le kéne fogyni játszmák. Fogyj már le! Hogy nézel ki?! Ismerős? A szülőket zavarja a gyerek puhánysága, az hogy „szétfolyik” a széken. A gyerek viszont ellenáll. Vagy nem csinál semmit vagy még nagyobb hízókúrába kezd, hogy ezzel is büntesse szüleit.

    Ha ekkor jönnek a kellemetlen megjegyzések, az a gyermek énképét tovább rombolja. Képes eljuttatni akár egy olyan állapotba is, amikor az mondja: „Most már úgy is mindegy, akkor legalább élvezzem!”

    A fogyás nem érhető el csupán diétával, vagy tornávalA torna önmagában ráadásul nem képes elégetni annyi kalóriát, amit beviszünk. A kalóriaguru » számítása szerint 10 dkg kenyér mennyiségű energiát égetünk el 40 perc testépítéssel.

    A fogyás csak önbizalom növelés, diéta, és sport hármas együttes működtetésével érhető el. Mert különben feladjuk, vagy nem történik meg a várva várt fogyás.

  • Étellel étkezéssel kapcsolatos játszmák VII.

    Édesség, édesség, édesség. A túlzott édességfogyasztás oka a stressz, egészségügyi probléma, és vitaminhiány. Ha a gyermekünk álladóan cukrot enne, akkor járjunk a végére! Van-e vitaminhiánya? Milyen a táplálkozása? Szenved-e Candida fertőzésben? Felborult-e a hormonális egyensúlya?

    Ha lelki okokra tereljük a vizsgálatunkat, a cukor megédesíti az életünk, a mindennapjaink. Milyen lenne az életünk a cukor nélkül? Mit pótol életünkben a cukor? Ne csak egyszerűen vonjuk meg az édességet, hanem kutassuk fel az okát!

  • Kiút a családi játszmák rengetegéből

    A játszmákat észrevenni, ha benne vagyunk nem könnyű.

    Ezért ha sejtjük, hogy a családi játszmák részesei vagyunk, akkor képzeletben lépjünk ki a szerepünkből, és vizsgáljuk meg kívülről az adott helyzetet. Ha az adott cselekedetnek a kimenetele jól valószínűsíthetően ugyan az, és magasabb szinten valakinek megéri folytatni, megismételni az adott cselekedetsorozatot, akkor játszma részesei vagyunk.

    Kiút akkor van, ha megtaláljuk a játszma valódi okát, és azt orvosoljuk.

    A családi játszmák könnyen rendezhetők, lezárhatók az EFT segítségével.

Az étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát. Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

Feszültségmentesítés a családban

Önbizalom növelés a gyereknél, feszültségoldás a szülőnél

A gyermekemnek szeretnék használható tudást adni, hogy kivédje a rá váró stresszt, feszültséget! Kattintson ide »

Én, mint szülő szeretnék eszközt kapni, hogy nyugodtabb legyek, megtaláljam a belső egyensúlyom! Kattintson ide »

Az étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát. Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

  • Céljaim, hogy a gyerekem:

  • Motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Az étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát. Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

Január 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Az étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát. Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Az étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát. Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

EFT tanfolyam Szülőknek

  • Jól jönne egy kis nyugalom az életembe!

  • Szeretnék egy kis békét önmagamban!

  • Az egészségemmel gondok vannak, aggódom!

  • családi élet, gyereknevelés, munkahely, kéne erő, hogy rendberakjam!

Ez a program Önnek szól!

Tudja, hogy az EFT tanfolyam segítségével mennyi pozitív változás jöhet az életébe? EFT tanfolyam felnőtteknek

Cél, hogy Ön is jól vegye az akadályokat! Jelentkezzen most!


Részletes információk EFT Tanfolyamról »

Az étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát. Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Az étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát. Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

Hírlevelek 2017

Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában »Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016»
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Az étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát. Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

Az étellel, étkezéssel kapcsolatban sok hiedelmet hordozunk magunkban, és legalább ugyanennyi játszmát. Itt van például a „nem eszek”, vagy „ezt nem kérem”, vagy „mennyit eszel már megint” játszmája. Az étellel, étkezéssel kapcsolatos játszmákról szól ez a hírlevél.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek