Utállak, bárcsak meghalnál!

Mit tehetünk, ha a gyermekünk csúnyán beszél velünk?

Utállak, bárcsak meghalnál! Mit tehetünk, ha a gyermekünk csúnyán beszél velünk?Kövess bennünket a Facebook-onSzülőként a gyermekeinkért sokszor erőnkön felül megteszünk mindent. Amikor ilyen dolgokat vág a fejünkhöz, akkor igazságtalannak érezzük, mindazok után, amit mi megtettünk érte.

Jó lenne, ha tudnánk kezelni az ilyen helyzeteket, de a negatív érzelmeink eluralkodnak rajtunk. Keressük meg együtt a kiutat!

  • Utállak anya!

    Amikor ezt meghalljuk, az bizony mélyre megy, egyenesen a lelkünkbe. Annyira személyesre vesszük a figurát, hogy könnyen belekeveredünk egy szülő-gyerek párharcba, mert tudjuk, hogy nekünk van igazunk.

    Vagy képesek vagyunk megsértődni, és magunkra venni, keresve, hogy mit rontottunk el a gyereknevelés során, hogy ide jutottunk.

    A gyerekek azonban soha nem gondolják azt, hogy hálásnak kellene lenniük mindazért, amit eddig értük tettünk, az ő világszemléletük teljesen más.

    A gyerek által kimondott sértő szavak soha nem Önről szólnak. Ha ilyenkor mellre szívjuk a helyzetet, akkor annyit érünk el, hogy a gyermekünk rossz szokását megerősítjük. Ha mi kiakadunk, nekiállunk ezen veszekedni, akkor a gyerek azt fogja érezni, hogy van ereje, és képes ezzel az erővel élni velünk szemben.

  • Miért beszél csúnyán, és miért rajtam tölti ki a mérgét?

    A gyerekek az életük során sokszor szembesülnek olyan problémával, melyet nem tudnak megoldani, ez stresszt, feszültséget okoz. Valami történt a suliban, nem úgy sikerült egy dolgozat, beszóltak neki a többiek.

    A keletkezett stressz, feszültség tudatalatti levezetésére ott van az a valaki, aki őt soha nem hagyja, cserben, aki feltétel nélkül szereti, a szülő.

    Más esetekben a gyerekek egyszerűen azért beszélnek így velünk, hogy elérjenek valamilyen célt. Várva, hogy mi meghátrálunk.

    Ismét más helyzetekben a gyerek úgy véli, hogy igazságtalanok vele, ezért joga van neki is a másikat bántani.

Mit tegyünk, ha gyermekünk csúnyán beszél velünk?

Mindenek előtt, mi is emberek vagyunk. Nem lehetünk tökéletesek, és biztos, hogy mindenkinél elszakad a cérna.

  • Mi az, amit ne tegyünk?

  • Ne vágjunk vissza sértő kifejezésekkel. Az ilyen visszavágás egyet jelent a gyermeke számára azzal, hogy a szülő elvesztette a kontrollt, és neki ismét joga van visszavágni. Megtanítjuk vele a gyermekünknek, hogy egy szóbeli támadást egy ellentámadással kell elintézni.

  • Ne ordítozzunk. Ez azt jelzi a gyermekünknek, hogy egyenrangúak vagyunk a vitában, és egy vitát így kell elrendezni. Ha nekiállunk kiabálni, akkor az egyenrangúság révén kiadjuk a kezünkből az irányítást.

  • Ne mondjuk, hogy így nem beszélhetsz velem. Miért is? Mert ettől kezdve a gyereknek csak tovább kell gondolnia a helyzetet. „Valóban nem beszélhetek így? Mi történik, ha mégis? Ki fog ebben engem megállítani?”

  • A vita hevében hagyjuk a logikát, semmi értelme. A vitában nem nyerhetünk, mert egy érzelmektől túlfűtött gyermekkel (felnőttel se) nem lehet vitázni. A vitával gyakorlatilag egy szintre kerülünk vele, ami tovább mélyíti a vitát.

  • Ne büntessük ilyenkor. Miért, hiszen rászolgált? Egyrészről talán igen, de nézzük meg a kérdést egy másik oldalról! A büntetéssel elérem-e, hogy a gyermekem viselkedése megváltozzon? Elérem-e, hogy a saját feszültségét ne rajtam vezesse le? Nem.

  • Mi az, amit tehetünk, ha a gyermekünk csúnyán beszél velünk?

  • Maradjunk csöndben, és gondoljuk át, mielőtt bármit is mondanánk, hogy mit, és hogyan akarunk mondani.

  • Mi az, amit tehetünk, ha a gyermekünk csúnyán beszél velünk?Figyeljünk a saját testbeszédünkre. Hiába maradunk szavak szintén nyugodtak, ha közben csípőre tett kézzel gesztikulálunk, és vörösödik a fejünk. Képzeljük el magunkat kívülről, hogy néz ki az éppen akkor higgadtnak látszani akaró énünk? Mennyire hiteles? Ha nem változtassunk rajta.

  • Válaszunk legyen rövid, és direkt. Közölje vele, hogy akármennyire is így beszél, ettől még az éppen aktuális feladatát el kell, hogy végezze. Például: „Amiatt, hogy így beszélsz velem, még a leckét meg kell csinálnod. Most.” A kommunikáció legyen előre mutató, határozott, de ne agresszív.

  • Ha nem tudunk nyugodtak maradni, hagyjuk ott a gyereket, és nyugodjunk le. Ha akkor nem tudtunk a gyerekre hatni, az nem jelenti azt, hogy gyengék vagyunk. Éppen ellenkezőleg, hiszen nem szálltunk be egy meddő vitába.

  • Hogyan szerezhetem vissza a nyugalmam egy ilyen helyzetben?

    Menjen ki a friss levegőre!

    Sétáljon egy kicsit.

    Foglalja el magát más tevékenységgel.

De a legütősebb a következő: Sok szülő keresett megoldást hasonló helyzetekre. A megoldás a saját érzelmi reakcióink lecsendesítése stresszoldó technikákkal. Meglepő, hogy milyen gyors eredménye érhetők el az EFT (Érzelmi Felszabadítás Technikája) segítségével. Maguk a szülők lepődnek meg igazán, hogy egy-két ülés mennyire megváltoztatja az ő érzelmi reakcióikat. A gyerekük nem képes őket kiborítani, sőt a szülők nyugalma miatt a gyerekek is változtatni szoktak az eddigi agresszív viselkedésükön.

  • Ön nincs egyedül a problémájával! Szívesen segítek!

Szülőként a gyermekeinkért sokszor erőnkön felül megteszünk mindent. Amikor ilyen dolgokat vág a fejünkhöz, akkor igazságtalannak érezzük, mindazok után, amit mi megtettünk érte. Jó lenne, ha tudnánk kezelni az ilyen helyzeteket, de a negatív érzelmeink eluralkodnak rajtunk. Keressük meg együtt a kiutat!

Új felturbózott Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Jelentkezzen a január 21-i tanfolyamra most

A megújult tanfolyam tartalmaz egy újabb blokkot. Ez a LELKI NYUGALOM Csomag.

Még nem tudja, hogy mi a LELKI NYUGALOM Csomag?

A tanfolyam délelőttje után egy csoportos stresszoldási lehetőséget kap gyermekével együtt.

Az ebédszünetet követve további három órában.

Segítségével a tanultakat mélyebb szinten elsajátítja Ön és gyermeke is.

Olyan új dolgokat, stresszoldó technikai elemeket ismer meg, mely nagymértékben segít az Önök helyzetén.

Nincs egyedül a problémáival! Örömmel segítek.

  • Hogy motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Szülőként a gyermekeinkért sokszor erőnkön felül megteszünk mindent. Amikor ilyen dolgokat vág a fejünkhöz, akkor igazságtalannak érezzük, mindazok után, amit mi megtettünk érte. Jó lenne, ha tudnánk kezelni az ilyen helyzeteket, de a negatív érzelmeink eluralkodnak rajtunk. Keressük meg együtt a kiutat!

Január 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Szülőként a gyermekeinkért sokszor erőnkön felül megteszünk mindent. Amikor ilyen dolgokat vág a fejünkhöz, akkor igazságtalannak érezzük, mindazok után, amit mi megtettünk érte. Jó lenne, ha tudnánk kezelni az ilyen helyzeteket, de a negatív érzelmeink eluralkodnak rajtunk. Keressük meg együtt a kiutat!

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Szülőként a gyermekeinkért sokszor erőnkön felül megteszünk mindent. Amikor ilyen dolgokat vág a fejünkhöz, akkor igazságtalannak érezzük, mindazok után, amit mi megtettünk érte. Jó lenne, ha tudnánk kezelni az ilyen helyzeteket, de a negatív érzelmeink eluralkodnak rajtunk. Keressük meg együtt a kiutat!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Szülőként a gyermekeinkért sokszor erőnkön felül megteszünk mindent. Amikor ilyen dolgokat vág a fejünkhöz, akkor igazságtalannak érezzük, mindazok után, amit mi megtettünk érte. Jó lenne, ha tudnánk kezelni az ilyen helyzeteket, de a negatív érzelmeink eluralkodnak rajtunk. Keressük meg együtt a kiutat!

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Szülőként a gyermekeinkért sokszor erőnkön felül megteszünk mindent. Amikor ilyen dolgokat vág a fejünkhöz, akkor igazságtalannak érezzük, mindazok után, amit mi megtettünk érte. Jó lenne, ha tudnánk kezelni az ilyen helyzeteket, de a negatív érzelmeink eluralkodnak rajtunk. Keressük meg együtt a kiutat!

Hírlevelek 2017

Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016 »
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Szülőként a gyermekeinkért sokszor erőnkön felül megteszünk mindent. Amikor ilyen dolgokat vág a fejünkhöz, akkor igazságtalannak érezzük, mindazok után, amit mi megtettünk érte. Jó lenne, ha tudnánk kezelni az ilyen helyzeteket, de a negatív érzelmeink eluralkodnak rajtunk. Keressük meg együtt a kiutat!

Szülőként a gyermekeinkért sokszor erőnkön felül megteszünk mindent. Amikor ilyen dolgokat vág a fejünkhöz, akkor igazságtalannak érezzük, mindazok után, amit mi megtettünk érte. Jó lenne, ha tudnánk kezelni az ilyen helyzeteket, de a negatív érzelmeink eluralkodnak rajtunk. Keressük meg együtt a kiutat!

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek