Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke?

Lelki Nyugalom megszerzése tanévkezdés előtt

Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? Lelki Nyugalom megszerzése tanévkezdés előttKövess bennünket a Facebook-onA gyerekek nagy része nem szereti az iskolát. Kínlódik, kötelezőnek, nyűgnek tekinti.

Egy olyan helynek, ahol rákényszerítik mások az akaratukat, és ennek természetesen ellenáll. Ebből lesznek a bajok…


  • A gyermekem problémás

    A gyermekem valamilyen szempontból kilóg a sorból, más, mint a többi.

    A közösség legyen az a tanári, vagy osztályközösség nem befogadó a másságra, a másképp gondolkodásra. Különösen nem akkor, ha ez olyan formát ad, melyet a többiek nem tudnak tolerálni.

    Mivel gyermeke nem tanulta még meg elfogadni azt, hogy ő más módon viselkedik, gondolkodik ezért gyakran megütközik a világgal.

    Ez történhet balhékkal, tanároknak, társaknak történő beszólogatással, de történhet úgy is, hogy nem akar tanulni, nem hat rá a szülői kényszer.

  • Mitől retteg a szülő?

    Ön, mint szülő elsősorban attól fél, hogy a gyermeke nem fogja megállni a helyét a suliban.

    Fél a rapportoktól, a felelősségre vonástól.

    Attól fél, hogy ilyen hozzáállással nem fogják jó helyre felvenni.

    De legvégül attól tart, hogy a gyermeke nem lesz boldog, kiegyensúlyozott felnőtt.

    Ezért valószínű, hogy Ön egyszerűen félti a gyermekét attól, hogy nem tud kibontakozni, nem tud önmaga lenni. És szeretne neki segíteni.

  • Mi lehet az ilyen helyzetben a leghatékonyabb segítség?

    Ha a szülő azt tapasztalja, hogy a gyermeke nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. Ki is mondjuk, hogy: „Én, mint szülő akkor tudok megnyugodni, ha a gyermekem pozitívan változik, kiegyensúlyozottabb lesz.”

  • Hogyan tudom elérni, hogy a gyermekem kiegyensúlyozottabb legyen?

  • Nem okosságokra van szükség, mert minden gyermek más, és más.

  • Nem büntetésekre van szükség, mert nem működik.

  • Nem a jutalmakra van szükség, mert jutalmak hiányában megint ott leszünk, ahol eddig.

A gyermekünknek bátorságot kell adni, ha önbizalomhiányos
  1. A gyermekünket meg kell tudni nyugtatni, akár attól fél, hogy rossz jegyet szerez, akár attól retteg, hogy holnap ki lesz az, aki bántani fogja.

  2. A gyermekünknek erőt kell adni, és hitet, hogy meg tudja tanulni az anyagot, ha tanulási nehézségekkel küzd, vagy nem tud koncentrálni.

  3. A gyermekünknek bátorságot kell adni, ha önbizalomhiányos.

  • Ezt csak a stressz oldásával lehet elérni!

    Ha magas a stressz szint, akkor hiába jönnek a biztatások, a dicséretek, a tiltások, NEM megy be a gyerek fejébe. Mert a stressz nem engedi.

    Ha valóban segíteni szeretne gyermekén, akkor Önnek a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra van szüksége

    Ráadásul a Stresszkezelő Tanfolyamot MOST felturbózzuk!

    Az eddig is hatékony tanfolyami anyaghoz (tanfolyam + kiadott segédanyagok, e-könyv, otthoni gyakorlatok + 8 hetes egyéni személyre szóló utókövető gyakorlatok) mellé most JÖN a Lelki Nyugalom csomag.

  • Mi a Lelki Nyugalom csomag?

    A tanfolyam eddigi része abból állt, hogy helyben kisebb valós példákon keresztül megtanítottam a gyermekeknek (és egy kísérő szülőnek) a stresszt oldani. Számos technikát oktattam, melyek a gyakorlatban egyszerűen, és hatékonyan alkalmazhatók.

    De rájöttem, hogyan segíthetnék többet, hatékonyabban.

    Ez lett a Lelki Nyugalom csomag.

  • Menetrend a következő:

  1. Megtanuljuk a tanfolyami anyagot 10:00-től 12:30-ig (idáig tartott a régi tanfolyam)

  2. Utána tartunk egy ebédszünetet 14:00-ig.

  3. Utána 30-45 perces blokkokban az Ön gyermeke problémáját oldjuk csoportosan, közte szünetekkel.

  4. Majd sort kerítünk a szülők nehézségeire is. És erre ugyanúgy csoportosan dolgozunk (szülő + gyermek együtt) egészen 17:00-ig.

  5. A végén lehetőség ban egyéni konzultációra (néhány hasznos útravaló átadása négyszemközt néhány percben) 18:00-ig.
Ezért Lelki Nyugalom a csomag neve, ami egy ajándék Önnek, és gyermekének.
  • A lényeg, hogy minden résztvevő (gyermek, és szülő) problémájára sort kerítünk.

    Mindezt a tanult módszerekkel végezzük, megfűszerezve humorral, lazasággal, és jókedvvel.

    Ezzel ott helyben begyakoroljuk az alapokat, és elmélyítjük a megszerzett tudásunkat.

    Az eredmény nagyfokú nyugalom, lelki béke lesz.

    Ezért Lelki Nyugalom a csomag neve, ami egy ajándék Önnek, és gyermekének.

  • Kinek ajánlott az így Felturbózott Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam?

    Ugyanúgy bárkinek. Lelki nyugalomra mindenkinek szüksége van! Lehet, hogy nincs nagy probléma, de szeretné megelőzni, hogy rosszabb legyen, lehet, hogy évek óta keresi a megoldást.

    A lelki nyugalom megszerzése egy erő, mely garantáltan ki fog hatni Önre, és gyermekére.

  • Mennyibe kerül így a Feltúrbózott Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam?

    A Lelki Nyugalom csomag most kerül bevezetésre. A szeptember 10-i tanfolyam ilyen szempontból egy premier lesz.

    Ezért ennek az ára a megszokott 10 000Ft-hoz képest most NEM változik.

    Tehát Ön, CSAK most szeptember 10-én változatlan áron jut hozzá a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamhoz, megkapva benne a régi szolgáltatásokat, és kiegészülve az új LELKI NYUGALOM Csomaggal .

    De, ez a lehetőség csak egyszeri!

    Két szempontból is.

  1. Először csak Ön, mint hírlevél olvasó értesül erről a lehetőségről, és csak a következő heti hírlevél megjelenésével együtt kerül fel ez a lehetőség a Facebookra, illetve a honlap többi oldalára. A férőhelyek pedig korlátozottak.

  2. Másodszor a Lelki Nyugalom csomaggal felturbózott tanfolyam ára CSAK most kerül 10 000Ft-ba. A következő tanfolyam ára ennél biztosan magasabb lesz.

  • Vegye elő a naptárát, és írja be szeptember 10-re a Stresszkezelő Tanfolyamot, majd itt jelentkezzen!

    Találkozzunk szeptember 10-én!

A gyerekek nagy része nem szereti az iskolát. Kínlódik, kötelezőnek, nyűgnek tekinti. Egy olyan helynek, ahol rákényszerítik mások az akaratukat, és ennek természetesen ellenáll. Ebből lesznek a bajok…

Új felturbózott Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Szeptemberben még a régi áron!

  • Motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

A gyerekek nagy része nem szereti az iskolát. Kínlódik, kötelezőnek, nyűgnek tekinti. Egy olyan helynek, ahol rákényszerítik mások az akaratukat, és ennek természetesen ellenáll. Ebből lesznek a bajok…

Január 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


A gyerekek nagy része nem szereti az iskolát. Kínlódik, kötelezőnek, nyűgnek tekinti. Egy olyan helynek, ahol rákényszerítik mások az akaratukat, és ennek természetesen ellenáll. Ebből lesznek a bajok…

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

A gyerekek nagy része nem szereti az iskolát. Kínlódik, kötelezőnek, nyűgnek tekinti. Egy olyan helynek, ahol rákényszerítik mások az akaratukat, és ennek természetesen ellenáll. Ebből lesznek a bajok…

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

A gyerekek nagy része nem szereti az iskolát. Kínlódik, kötelezőnek, nyűgnek tekinti. Egy olyan helynek, ahol rákényszerítik mások az akaratukat, és ennek természetesen ellenáll. Ebből lesznek a bajok…

Hírlevelek 2017

Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában »Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016»
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

A gyerekek nagy része nem szereti az iskolát. Kínlódik, kötelezőnek, nyűgnek tekinti. Egy olyan helynek, ahol rákényszerítik mások az akaratukat, és ennek természetesen ellenáll. Ebből lesznek a bajok…

A gyerekek nagy része nem szereti az iskolát. Kínlódik, kötelezőnek, nyűgnek tekinti. Egy olyan helynek, ahol rákényszerítik mások az akaratukat, és ennek természetesen ellenáll. Ebből lesznek a bajok…

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek