Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?

Hogyan tudom megkönnyíteni a gyermekem helyzetét, ha párt keresek válás után?

Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek? Hogyan tudom megkönnyíteni a gyermekem helyzetét, ha párt keresek válás után?Kövess bennünket a Facebook-onA válás után gyermekeink egy újabb kihívással néznek szembe, az új párkapcsolat kérdésével. A cél, hogy harmonizálni tudjuk az ő, és a család életét egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben.

Ez nem könnyű, tele van konfliktuslehetőséggel. Ez a hírlevél abban kíván segíteni, hogy ez az átmenet minél gördülékenyebb legyen.

  • A válás utáni helyzet a gyerek szemszögéből

  • Megnövekedett felelősség, a rám háruló terhek miatt, beleértve a fizikai, és a lelki világot is.

  • El kell fogadnom, hogy apu, anyu már ne lesz soha együtt.

  • Félelem, hogy azzal, hogy új társat talál magának anyu és/vagy apu rám kevesebb figyelem jut, nem is beszélve arról, amit az osztálytársaimtól hallok, hogy majd új kistesó érkezik a családhoz.

  • Nem jut rám annyi figyelem, mint amennyit szeretnék.

  • Hogyan adja jelét a gyerek annak, ha nem akar beengedni valakit a közös életükbe?

  • Féltékeny, szándékos konfliktushelyzeteket generál.

  • Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek? Hogyan tudom megkönnyíteni a gyermekem helyzetét, ha párt keresek válás után?

    Megpróbálja anyut/ aput rossz színben feltüntetni.

  • Megpróbálja a választottam nehéz, konfliktusos helyzetbe hozni, választás elé állítani.

  • Szó szerint kimondja, hogy neki a választottunk nem megfelelő.

  • Képes lebetegedni, megakadályozni a másikkal való találkozást.

  • Mikor érzi azt a gyermekem, ha van esélye annak, hogy beleszólhat a választásomba?

  • Akkor, ha magam is bizonytalan vagyok magamban, a leendő páromban.

  • Akkor, ha még hurcolom magammal a múlt sérüléseit, csalódás, fájdalom, harag…

  • Hogyan tehetem simává az átmenetet a gyermekem számára?

  • Válás után gondolja át, hogy mit szeretne, hol hibázott Ön, és milyen tanulságokat, tapasztalatokat tud levonni a múltból.

  • A válás a gyereknek nehéz, de emiatt nem kell a szülőnek vezekelni, vagy mindent a gyerek érdekében megtenni, mert ebben a helyzetben a gyereknek átadja az irányítást. A gyerek meg visszaél vele, és addig emeli a tétet, amíg Önnél kisül a biztosíték. Mert a gyereknek ez az eszköze maradt arra, hogy jelezze Önnek, hogy valamit nem jól csinál.

  • Fogalmazza meg konkrétan, hogy kit keres, és ragaszkodjon ahhoz, amit megálmodott, mert nincs olyan, hogy kifut az időből. Aki Önt szeretni fogja, az akkor is szeretni fogja, ha fiatal, és akkor is, ha túlvan a 4. vagy az 6. x-en.

  • Eközben dolgozzon saját magán. Ha elvált, annak oka van. A várt kapcsolat nem fog a semmiből odatoppanni Ön elé. Ha megfogalmazta a szándékait, vágyait, akkor emelje magát is arra a szintre, hogy teljesen elhiggye, hogy a jövendőbeli másik megérdemli Önt, és én is őt.

  • Készítse fel a gyermekét arra, hogy Ön túl van a csalódáson, és újra párt keres. Bár ez látszólag magánügy, de ezzel a kijelentéssel a gyermeke számára kiszámíthatóbbá teszi a jövőt.

  • Ha a gyermeke bármilyen módon tiltakozik, az ne csak úgy értelmezze, hogy a gyermeke szenved, hanem ez lehet egy jelzés is, hogy valaki még nem áll készen a családból a változásra.

  • Mondja ki a következőt a gyermekének: „Neked nem kell választanod. Apukád mindig is az apukád marad. Anyukád, mindig is az anyukád marad. Mi annyira szeretünk téged, amennyire csak tudunk. De ez Apu/anyu döntése, melyet neked is tiszteletben kell tartanod. Anyu/apu egy gyereket teljesen más módon tud szeretni, mint a társát, ezért a feléd irányuló szeretet semmit se fog azáltal csökkenni, hogy valakinek helyet adok a szívemben! Az irántad érzett szeretetem örök, és feltétel nélküli.”

  • Se magában, se a gyerek előtt ne beszéljen becsmérlően az exről, mert a gyermeke úgy fogja érezni, hogy az egyik részét, az egyik személyt, akit ő szeret a másik bántja, és a mérleget i akarja/fogja egyenlíteni, ha itt az ideje.

  • Ügyeljen arra, hogy a gyermeke a válás után megmaradjon gyerek szerepben. Sok gyerek támogatni akarja a szülőt, részt kér a felnőttek dolgából, és be akar állni Ön mellé. Ez annak a jele, hogy Önnek még dolgozni kell magán. Illetve nyugodtan, de szeretettel közölje a gyermekével, hogy ő csak a gyermeke, nem a társa. Hogyan? Valahogy így: „Apu nagyfiú/ Anyu nagylány. Az én feladatom nem a te terhed. Rakd le, Te csak a gyermekem vagy.” Ez fura kijelentés, ha tudatosan elkezdünk rajta gondolkodni, de a gyerek érteni fogja tudat alatt, ez biztos.

  • Ön nincs egyedül a problémájával, szívesen segítek!

A válás után gyermekeink egy újabb kihívással néznek szembe, az új párkapcsolat kérdésével. A cél, hogy harmonizálni tudjuk az ő, és a család életét egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben. Ez nem könnyű, tele van konfliktuslehetőséggel. Ez a hírlevél abban kíván segíteni, hogy ez az átmenet minél gördülékenyebb legyen.

Új felturbózott Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Jelentkezzen a január 21-i tanfolyamra most

A megújult tanfolyam tartalmaz egy újabb blokkot. Ez a LELKI NYUGALOM Csomag.

Még nem tudja, hogy mi a LELKI NYUGALOM Csomag?

A tanfolyam délelőttje után egy csoportos stresszoldási lehetőséget kap gyermekével együtt.

Az ebédszünetet követve további három órában.

Segítségével a tanultakat mélyebb szinten elsajátítja Ön és gyermeke is.

Olyan új dolgokat, stresszoldó technikai elemeket ismer meg, mely nagymértékben segít az Önök helyzetén.

Nincs egyedül a problémáival! Örömmel segítek.

  • Hogy motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

A válás után gyermekeink egy újabb kihívással néznek szembe, az új párkapcsolat kérdésével. A cél, hogy harmonizálni tudjuk az ő, és a család életét egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben. Ez nem könnyű, tele van konfliktuslehetőséggel. Ez a hírlevél abban kíván segíteni, hogy ez az átmenet minél gördülékenyebb legyen.

Január 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


A válás után gyermekeink egy újabb kihívással néznek szembe, az új párkapcsolat kérdésével. A cél, hogy harmonizálni tudjuk az ő, és a család életét egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben. Ez nem könnyű, tele van konfliktuslehetőséggel. Ez a hírlevél abban kíván segíteni, hogy ez az átmenet minél gördülékenyebb legyen.

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

A válás után gyermekeink egy újabb kihívással néznek szembe, az új párkapcsolat kérdésével. A cél, hogy harmonizálni tudjuk az ő, és a család életét egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben. Ez nem könnyű, tele van konfliktuslehetőséggel. Ez a hírlevél abban kíván segíteni, hogy ez az átmenet minél gördülékenyebb legyen.

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

A válás után gyermekeink egy újabb kihívással néznek szembe, az új párkapcsolat kérdésével. A cél, hogy harmonizálni tudjuk az ő, és a család életét egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben. Ez nem könnyű, tele van konfliktuslehetőséggel. Ez a hírlevél abban kíván segíteni, hogy ez az átmenet minél gördülékenyebb legyen.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

A válás után gyermekeink egy újabb kihívással néznek szembe, az új párkapcsolat kérdésével. A cél, hogy harmonizálni tudjuk az ő, és a család életét egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben. Ez nem könnyű, tele van konfliktuslehetőséggel. Ez a hírlevél abban kíván segíteni, hogy ez az átmenet minél gördülékenyebb legyen.

Hírlevelek 2017

Korához képest éretlen a gyermekem » A gyermekem fél a változástól » A gyermekem fél a hányástól»
A lányomra rászálltak a lányok az osztályban! » Egyedül nevelem a gyermekem, sokszor túlvállalom magam »
Azt csinálok veled és a gyerekkel, amit akarok! - mondja a férj » Hogyan sikerült a tanévkezdés? »
Anya! Ígérem, szeptembertől tanulni fogok! » Milyen típusú osztálytársak okoznak szorongát gyermekünknek? »
Tanítói magatartások, melyektől óvakodjunk! » Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016 »
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

A válás után gyermekeink egy újabb kihívással néznek szembe, az új párkapcsolat kérdésével. A cél, hogy harmonizálni tudjuk az ő, és a család életét egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben. Ez nem könnyű, tele van konfliktuslehetőséggel. Ez a hírlevél abban kíván segíteni, hogy ez az átmenet minél gördülékenyebb legyen.

A válás után gyermekeink egy újabb kihívással néznek szembe, az új párkapcsolat kérdésével. A cél, hogy harmonizálni tudjuk az ő, és a család életét egy ilyen kihívásokkal teli helyzetben. Ez nem könnyű, tele van konfliktuslehetőséggel. Ez a hírlevél abban kíván segíteni, hogy ez az átmenet minél gördülékenyebb legyen.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek