Tudja, hogy melyek a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmei a gyerekeknek?

Hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a későbbi életét?

Tudja, hogy melyek a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmei a gyerekeknek? Hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a későbbi életét?Ebben a hírlevélben röviden megismerhetjük, hogyan alakulnak ki a hiedelmek, megtudhatjuk, hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a gyermekünk viselkedését. Olvashatnak a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmekről.

Illetve arról is lesz szó, hogy mit tehetünk, ha a gyermekünkbe már beépültek ezek a hiedelmek. A téma fontos, tartson velem most is!

Önkorlátozó hiedelmek

  • Önkorlátozó hiedelem fogalma

    A hiedelem szó jelentése téves elképzelés valamiről. Az önkorlátozó hiedelem olyan téves elképzelés, mely akadályoz minket a saját boldogulásunkban, kiteljesedésünkben.

    Hiedelem az, ahogy a világ számunkra van.

    Amennyiben önkorlátozó hiedelmekkel terhes az életünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy sok dologban nem tudunk előre lépni, szabotáljuk (tudat alatt akadályozzuk) önmagunk.

    Tipikus felnőttkori önkorlátozó hiedelem például: „Szegény vagyok” vagy „A férfiak/ a nők mint…” (tetszőleges kifejezéssel behelyettesíthető).

  • Hogyan alakulnak ki az önkorlátozó hiedelmek?

    Hogyan alakulnak ki az önkorlátozó hiedelmek?

    Önkorlátozó hiedelmeink többségét gyermekkorban szedjük össze. A könnyebb megértés kedvéért vegyünk egy gyerekkorban kialakuló hiedelmet: „Buta vagyok”.

    Az, hogy butának gondolja egy gyerek magát, tapasztalatokból alakul ki. Az életünk során számos számunkra tekintélyes szereplővel találkozunk: szülők, nagyszülők, testvérek, tanárok, edző.

    A tekintélyes emberektől gyűjtjük be a tapasztalatainkat. Például, Apu leszíd, hogy milyen buta vagyok, hogy még ezt se tudom. A Nagyi azt várná, hogy első osztály végén szépen, összefüggően olvassak, de én keverem a betűket. A tanító néni az én dolgozatommal példálózik, hogy milyen rossz lett, rajtam kívül senkinek nem lett ilyen rossz. Amikor hazaviszem a 2-est matekból, a testvérem azt mondja, hogy neki általánosban soha nem volt kettese.

    A fentiekből láthatjuk, hogy a hiedelmek kialakulásakor nem mindig a rossz szándékkal elkövetett kijelentések alapozzák meg a problémát.

    A tanítónő szarvashibát követett el, Apu, a tesó, Nagyi nem akart rosszat. De a hatás összeadódik, és egyre erősebben kezdem azt hinni, hogy buta vagyok.

  • Hogyan befolyásolják gyermekünk életét az önkorlátozó hiedelmek?

    A hiedelmek nem önmagukban léteznek, hanem egy összetett, egymásra épülő hiedelemrendszer alakul ki. A már említett „buta vagyok” se önmagában létezik, hanem általában épül egy már korábban megszerzett hiedelemre.

    A hiedelmek úgy viselkednek az életünkben, mint egy szűrő. Minél több önkorlátozó hiedelmünk van, annál erősebb fogjuk CSAK azt látni, amit a szűrőnk átenged. A pozitív példákat kiszűri a rendszer, a negatívak pedig tovább erősítik az önkorlátozó hiedelemrendszerünket.

    A további életesemények létrehozzák a „Na, ugye megmondtam, nekem lett igazam ismét!” effektust.

    Aki sok önkorlátozó hiedelemmel éli az életét, azt tapasztalja, hogy nem jut előre, mindig ugyanazokat a köröket rója. Vajon Önnek melyek az önkorlátozó hiedelmei?

  • Mennyire komolyak a gyerekkorban begyűjtött önkorlátozó hiedelmek?

    A gyerekkori önkorlátozó hiedelmek adják az egész önkorlátozó hiedelemrendszer vázát.

    Ezek után egyértelmű, hogy ezzel a vázzal kell foglalkozni, megváltoztatni, kiiktatni, (mert ez is lehetséges!).

    Mennyire komolyak a gyerekkorban begyűjtött önkorlátozó hiedelmek gyerekeknél?
  • Melyek a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmek gyerekeknél?

  1. „Rossz vagyok.”

  2. „Nem vagyok szerethető.”

  3. „Nem vagyok elfogadható.”

  4. „Nem vagyok fontos.”

  5. „Buta/ ügyetlen/ béna vagyok.”

Hogyan állíthatom meg én, mint szülő, hogy gyermekem önkorlátozó hiedelmei elmélyüljenek?

  • Önostororzás helyett…

    A szülők körében elindult egy trend, hogy „hibás vagyok/ kudarc, stb.” Ami mellesleg szintén egy hiedelem. Valahogy elfelejtjük alaposabban is megvizsgálni a helyzetet. Magunkat tesszük felelőssé, és valahogy kimarad a párunk, aki sok esetben többet benéz a gyereknek, nem konfrontálódik, és rám marad az egész balhé.

    És kimarad a gyermekünk akarata, szándéka, hozzáállása, pedig ő is egy önálló lény. Ahelyett, hogy magunkat hibáztatnánk, legyünk objektívak saját magunkkal is.

  • Nem minden elejtett szóból alakul ki önkorlátozó hiedelem!

    Az mindenkivel előfordul, hogy rossz napja van, és hamarabb kicsattan. Ha megtörténik, akkor sincs itt a világvége. Ha lehiggadunk, akkor nyugodtan mondhatjuk a gyermekünknek, hogy „Bocsánat, amit, és ahogy mondtam nem volt szép, kössünk békét, ha lehet!

  • Tanítsuk meg gyermekünknek kezelni mások beszólásait, minősítéseit!

    Ennek a legegyszerűbb módja, hogy a gyermekemet megtanítom a beszólásokat elemezni, megfigyelni az adott embert, az ő viselkedését.

    Nézzünk erre két példát!

    Nagyinak nem tetszik, hogy még mindig keverem a betűket…

    Biztos észrevetted már, hogy Nagyi nem szereti, ha valaki hibázik. Mivel nehéz élete volt, ezért csak úgy tudott helytállni, ha mindig a maximumot nyújtotta. Ezt akarta megtanítani neked is. De neked nincs olyan nehéz életed. Mi, Apával akkor is szeretünk, ha még kevered a betűket, mert tudjuk, hogy milyen nagyszerű, és értékes ember vagy!

    Tanítónéni az én dolgozatommal példálózik…

    Szerinted ez csak veled fordul elő az osztályan? Emlékszem, hogy múltkor a Panni anyukája panaszkodott, hogy Pannival is ez történt. Szerintem a tanító nénitek azt hiszi, hogy egy ilyen példálózás után majd jobban összeszeded magad, ezért csinálta. Én személy szerint nem értek egyet a tanítónő viselkedésével. Tudom, hogy Téged nem lehet szidással bíztatni, csak szeretettel. Amikor valaki ilyet tesz, mint a tanító néni, azt tudd, hogy nem mindenki (talán ő sem) tudja a másikat szeretettel bíztatni. Mennyi értelme van annak, ha valakit szavakkal bántunk? Semmi. Akkor kérlek, hogy a tanítónéni szavait is tegyük bele a kukába, mert semmi értelme, hogy benned maradjon!

  • Senki se tökéletes

    Nincs ember a Földön, aki tökéletes lenne. Csupán fejlesztendő területeink vannak. Kérdezzük meg gyermekünktől, hogy ő miben szeretne fejlődni. Ez segíteni fog neki abban, hogy az önkorlátozó hiedelmei helyett a megoldáson gondolkodjon.

  • Meg lehet-e szüntetni az önkorlátozó hiedelmeket?

    Meg lehet-e szüntetni az önkorlátozó hiedelmeket?

    Ahhoz nagyon erős akaratra, pozitív gondolkodásra van szükség!” - mondaná valaki. Ez szerencsére nem igaz!

    Az önkorlátozó hiedelmek megszüntethetők, csak ismerni kell hozzá a stresszoldás mesterfogásait.

    Ezt legkönnyebben a következő Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamon sajátíthatja el.

    Egy gyerek, egy szülő csupán 15000ft-ért vehet részt ezen az életre szóló, hasznos tanfolyamon.

    Az Ön gyermeke ott lesz?

Ebben a hírlevélben röviden megismerhetjük, hogyan alakulnak ki a hiedelmek, megtudhatjuk, hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a gyermekünk viselkedését. Olvashatnak a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmekről. Illetve arról is lesz szó, hogy mit tehetünk, ha a gyermekünkbe már beépültek ezek a hiedelmek. A téma fontos, tartson velem most is!

Régóta keresi a megoldást gyermeke problémáira?

  • Tegyen pontot a saját tehetetlenségére, félelmeire!

    Az Ön gyermeke legkomolyabb nehézsége az életben a különböző stresszes élethelyzetek kezelése.

    Mert teljesen mindegy, hogy szorong, vagy izgul, vagy nem megy a tanulás, stb. a stressz, amit a nehéz élethelyzetek kiváltanak, okozzák az ő szenvedését.

    Ön, mint szülő azért küzd, hogy a gyermek szenvedései megszűnjenek. Életképes, boldog embert akar gyermekéből nevelni.

    Ehhez nem elég csak a jószándék, a szeretet!

    Kell egy eszköz is, ami segít megszüntetni a gyermeke szenvedését.

    A Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam egy ilyen eszköz.

    Olyan, a gyakorlatban jól működő stresszkezelő technikákat tanulnak a gyerekek, melyek segítségével bármilyen nehéz élethelyzetből talpra tudnak állni.

    Hogy néz ki ez a tanfolyamon?

    Életszerű példákon begyakorolva, már a tanfolyam alatt megérezheti a gyermeke a felszabadultság érzését.

    Délelőtt megtanuljuk az alapokat, délután pedig csupa olyan hasznos dologgal egészítjük ki, amivel a gyermeke már nem lesz többé védtelen az iskolai és egyéb stresszes helyzetekbe.

    Erre az Ön idejében nem volt még lehetőség, de a gyermeke már részesülhet ebből a tudásból.

    Ráadásul a tanfolyam után abban is segítséget kapnak, hogy a tanultakat otthon begyakorolják!

    Segítsen gyermekének, hogy újra felszabadult, boldog legyen!

    Jelentkezzen most mert ebben a tanévben a május 12-i lesz az utolsó Gyermek Stresszkezelő Tanfolyam!

    Ugye erről nem akar lemaradni?

Ebben a hírlevélben röviden megismerhetjük, hogyan alakulnak ki a hiedelmek, megtudhatjuk, hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a gyermekünk viselkedését. Olvashatnak a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmekről. Illetve arról is lesz szó, hogy mit tehetünk, ha a gyermekünkbe már beépültek ezek a hiedelmek. A téma fontos, tartson velem most is!

Szeptember 22-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Mindenszentek vagy Halottak napja, furcsa, sokakban felemás érzéseket kiváltó ünnep. Gyermekeink számára egyáltalán nem mindegy, hogy mit gondolnak a halálról, a halottakról. Néhány gondolattal szeretném segíteni Önt, hogy gyermeke ne a haláltól rettegjen, ha valakit temetnek, hanem merje élvezni, és élni az életét.

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!


További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Ebben a hírlevélben röviden megismerhetjük, hogyan alakulnak ki a hiedelmek, megtudhatjuk, hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a gyermekünk viselkedését. Olvashatnak a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmekről. Illetve arról is lesz szó, hogy mit tehetünk, ha a gyermekünkbe már beépültek ezek a hiedelmek. A téma fontos, tartson velem most is!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Ebben a hírlevélben röviden megismerhetjük, hogyan alakulnak ki a hiedelmek, megtudhatjuk, hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a gyermekünk viselkedését. Olvashatnak a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmekről. Illetve arról is lesz szó, hogy mit tehetünk, ha a gyermekünkbe már beépültek ezek a hiedelmek. A téma fontos, tartson velem most is!

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Ebben a hírlevélben röviden megismerhetjük, hogyan alakulnak ki a hiedelmek, megtudhatjuk, hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a gyermekünk viselkedését. Olvashatnak a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmekről. Illetve arról is lesz szó, hogy mit tehetünk, ha a gyermekünkbe már beépültek ezek a hiedelmek. A téma fontos, tartson velem most is!

Hírlevelek 2018

Túlérzékeny gyermekem túlreagálja a problémákat» Meg akarom óvni a gyermekem a csalódástól!»
Hogyan szólítsam meg a lányokat?» Az utazás réme, ha rosszul van a gyerek az autóban »
Lelki terror a családban » Hogyan kerülhetjük el, hogy gyermekünk ne legyen a szexuális ragadozók áldozata? »
A számítógép nyáron szippantja be a gyerekeket, hogyan védhetem ki? »
8 működő stratégia, ha az Ön gyermeke nem szeret olvasni »
Az év végi bizonyítvány sokat elárul gyermeke személyiségéről »
Hogyan érhetjük el, hogy a mi gyermekünk is udvarias legyen?»
10 ok amiért verekednek a lányok az iskolában » Mekkora az esélye, hogy gyermeke élete valahol félresiklik?»
Katalizátor gyerekek. Lehet, hogy az Ön gyermeke is az? »
Kudarcként éli meg a gyermeknevelést?» Az Ön gyermekét is érinti az iskolai stressz? » 15 lépéses ellenőrző lista »
Tudatos Szülők kerestetnek!» Mit tehet a gyermekem, ha elveszik tőle a barátait, és mit tehetek én?»
Mennyire elégedettek a Boldog Gyermek Életmódstúdió ügyfelei az egyéni foglalkozásokkal?»
Felhúz a gyermekem, a párom kiborít!»
Ön is küzd gyermekei lefektetésével? » Pesszimista a gyermeke? Ez a kérdés biztosan kizökkenti a pesszimizmusából!»
8 hasznos trükk, hogy megnyugtassa szorongó gyermekét»Válás után: magatartástípusok a gyerekeknél »
Hogyan tudom tudatosságra nevelni gyermekem?» Egy ÚJ TIPP, hogy gyermeke nekiálljon tanulni»
A szülői bűntudatról» Kifárad a gyerek az iskolában»
Sok gyerek kényszernek érzi az iskolát, az Ön gyermeke is ide tartozik? »
Milyen iskolát keressek gyermekemnek? »
Ítélkezésmentességre tanítani gyermekeim » Duzzogott, hogy el kellett jönnie a Stresszkezelő tanfolyamra »
Cicaharcok avagy a lányok közötti hatalmi játszmák » Mi az, amit egy általános iskolásnak tudnia kéne?»

Hírlevelek 2017

Karácsony 2017 » Szabadulásom a házicseléd szerepből »
Tanulást segítő programok az interneten, és mobilon» Gyermekem zavarja az órát, nem lehet tőle tanítani»
A gyerek haragszik valamelyik szülőre» Nem hittem a fülemnek, amikor ezt halottam! »
Tudja, hogy melyek a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmei a gyerekeknek? »
Hogyan segítsük gyermekeinket, hogy ne féljenek a haláltól? » A gyerek egy ágyban alszik a szülőkkel»
Korához képest éretlen a gyermekem » A gyermekem fél a változástól » A gyermekem fél a hányástól»
A lányomra rászálltak a lányok az osztályban! » Egyedül nevelem a gyermekem, sokszor túlvállalom magam »
Azt csinálok veled és a gyerekkel, amit akarok! - mondja a férj » Hogyan sikerült a tanévkezdés? »
Anya! Ígérem, szeptembertől tanulni fogok! » Milyen típusú osztálytársak okoznak szorongát gyermekünknek? »
Tanítói magatartások, melyektől óvakodjunk! » Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Ebben a hírlevélben röviden megismerhetjük, hogyan alakulnak ki a hiedelmek, megtudhatjuk, hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a gyermekünk viselkedését. Olvashatnak a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmekről. Illetve arról is lesz szó, hogy mit tehetünk, ha a gyermekünkbe már beépültek ezek a hiedelmek. A téma fontos, tartson velem most is!

Ebben a hírlevélben röviden megismerhetjük, hogyan alakulnak ki a hiedelmek, megtudhatjuk, hogyan befolyásolják ezek a hiedelmek a gyermekünk viselkedését. Olvashatnak a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmekről. Illetve arról is lesz szó, hogy mit tehetünk, ha a gyermekünkbe már beépültek ezek a hiedelmek. A téma fontos, tartson velem most is!

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.






Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek