Hogyan érhetjük el már gyerekkorban, hogy gyermekünk felnőttként jól keressen?

Gondoskodni akar gyermekéről? Erről tudnia kell!

Hogyan érhetjük el már gyerekkorban, hogy gyermekünk felnőttként jól keressen?Kövess bennünket a Facebook-onEgy érdekes vizsgálat akadt a kezembe. Arról szólt, hogy milyen módon tudunk hatni már most gyermekünk keresetére felnőtt korában. Egyszerűbb, mint gondolná!

  • A vizsgálat

    Három kutató a Padovai Egyetemről azt vizsgálta, hogy a 20. század közepén kilenc európai ország 6000 lakosánál, hogy milyen kihatással volta könyveik száma gyerekkorban a felnőttkori keresetükre.

    Külön választották a városi, és vidéki környezetben élőket.

    Azt kérdezték tőlük, hogy mennyi könyvvel rendelkeztek gyerekkorukban 10 évesen. Több kategóriára osztották a kapott válaszokat. 0-tól 10 könyv, egypolcnyi, könyvszekrénynyi 100 körüli könyvvel, két könyvszekrénynyi vagy annál több.

  • A következőt találták:

    Minden egyes extra iskolában eltöltött év az ember egész életében megkeresett jövedelmét 9%-kal növelte.

    Azonban azoknál, akiknek gyerekkorban csak kevés könyvük volt ez az érték csak 5% volt.

    Azoknál, akiknek nagyon sok könyvük volt az érték már 21% volt.

    Ahol a gyerekek jobban hozzáférhetnek a (városokban) ott szintén magasabb volt az élethossz alatt megkeresett jövedelem.

  • Következtetések

    Úgy vélik a kutatók, hogy a sok könyv a gyerekeket arra késztette, hogy olvassanak, és nyitottak legyenek a világra. Ennek következtében a tanulásra is nyitottabbak voltak, mint könyvvel nem rendelkező társaik.

    Forrás: The Telegraph »

  • Felvetések

    Vajon most is érvényes ez a tendencia? A mai gyerekeket mennyire érdeklik a könyvek? A 20. század közepén az egymással való játékon, a tvén kívül nem sok lehetőségük volt a gyerekeknek a kikapcsolódásra.

    Most viszont annál több. Ha az akkori játékokat behelyettesítjük a mai elektronikus játékokkal, akkor még mindig lenne helye az olvasásnak.

    Azt gondolom, hogy a könyvek nem koptak ki, hatásukat nem lehet hanyagolni.

  • Amit mi is megtehetünk

    Hogyan érhetjük el már gyerekkorban, hogy gyermekünk felnőttként jól keressen?Akár vidéken élünk, akár városban a könyvek soha nem haszontalanok. Persze a mai gyerekek nem Vernét fognak olvasni, hanem J. K. Rowlingot.

    A könyvekért nem kell feltétlenül fizetni. Számos könyv elérhető elektronikusan is például a Magyar Elektronikus Könyvtár » oldalán.

    De a gyerekek akár cserélgethetnek is egymás között, vagy családok között.

    Van már magyar könyvcserélde » is, ahol 32000 könyv vár arra, hogy megtalálják. Köztük gyerek, és ifjúsági könyvekkel.

  • Szerettessük meg a könyveket gyermekeinkkel!

    • Mi is olvassunk, sokat,
    • Meséljünk, és ne csak a legszebb (legdrágább) képeskönyvekből,
    • Nézzünk meg egy filmet, majd vegyük meg könyvalakban, de csinálhatjuk fordítva is,
    • Ajándékba kérjünk könyveket a gyermekeinknek már kisgyerekkorban,
    • Olvassunk felváltva, egy kicsit én, egy kicsit a gyerek,
    • Meséljük el a könyvolvasás élményeinket gyermekeinknek,
    • Olvassuk el az ő könyveiket is, és máris van közös téma…

A gyerekkor nem mindig felhőtlen. Hiába próbálom én megóvni a gyermekem, ha más gyermekkel nem ilyen szerencsés az élet, és a gyermekem osztályába jár. Milyen értékrendet, viselkedési normát közvetítsek ilyenkor a gyermekem felé? Hogyan taníthatom meg a gyermekemnek a mással bekövetkezett traumákat kezelni?

Új felturbózott Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Jelentkezzen a május 13.-i tanfolyamra most

A megújult tanfolyam tartalmaz egy újabb blokkot. Ez a LELKI NYUGALOM Csomag.

Még nem tudja, hogy mi a LELKI NYUGALOM Csomag?

A tanfolyam délelőttje után egy csoportos stresszoldási lehetőséget kap gyermekével együtt.

Az ebédszünetet követve további három órában.

Segítségével a tanultakat mélyebb szinten elsajátítja Ön és gyermeke is.

Olyan új dolgokat, stresszoldó technikai elemeket ismer meg, mely nagymértékben segít az Önök helyzetén.

Nincs egyedül a problémáival! Örömmel segítek.

  • Hogy motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

A gyerekkor nem mindig felhőtlen. Hiába próbálom én megóvni a gyermekem, ha más gyermekkel nem ilyen szerencsés az élet, és a gyermekem osztályába jár. Milyen értékrendet, viselkedési normát közvetítsek ilyenkor a gyermekem felé? Hogyan taníthatom meg a gyermekemnek a mással bekövetkezett traumákat kezelni?

November 19-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


A gyerekkor nem mindig felhőtlen. Hiába próbálom én megóvni a gyermekem, ha más gyermekkel nem ilyen szerencsés az élet, és a gyermekem osztályába jár. Milyen értékrendet, viselkedési normát közvetítsek ilyenkor a gyermekem felé? Hogyan taníthatom meg a gyermekemnek a mással bekövetkezett traumákat kezelni?

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

A gyerekkor nem mindig felhőtlen. Hiába próbálom én megóvni a gyermekem, ha más gyermekkel nem ilyen szerencsés az élet, és a gyermekem osztályába jár. Milyen értékrendet, viselkedési normát közvetítsek ilyenkor a gyermekem felé? Hogyan taníthatom meg a gyermekemnek a mással bekövetkezett traumákat kezelni?

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

A gyerekkor nem mindig felhőtlen. Hiába próbálom én megóvni a gyermekem, ha más gyermekkel nem ilyen szerencsés az élet, és a gyermekem osztályába jár. Milyen értékrendet, viselkedési normát közvetítsek ilyenkor a gyermekem felé? Hogyan taníthatom meg a gyermekemnek a mással bekövetkezett traumákat kezelni?

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

A gyerekkor nem mindig felhőtlen. Hiába próbálom én megóvni a gyermekem, ha más gyermekkel nem ilyen szerencsés az élet, és a gyermekem osztályába jár. Milyen értékrendet, viselkedési normát közvetítsek ilyenkor a gyermekem felé? Hogyan taníthatom meg a gyermekemnek a mással bekövetkezett traumákat kezelni?

Hírlevelek 2017

Egyedül nevelem a gyermekem, sokszor túlvállalom magam »
Azt csinálok veled és a gyerekkel, amit akarok! - mondja a férj » Hogyan sikerült a tanévkezdés? »
Anya! Ígérem, szeptembertől tanulni fogok! » Milyen típusú osztálytársak okoznak szorongát gyermekünknek? »
Tanítói magatartások, melyektől óvakodjunk! » Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016 »
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

A gyerekkor nem mindig felhőtlen. Hiába próbálom én megóvni a gyermekem, ha más gyermekkel nem ilyen szerencsés az élet, és a gyermekem osztályába jár. Milyen értékrendet, viselkedési normát közvetítsek ilyenkor a gyermekem felé? Hogyan taníthatom meg a gyermekemnek a mással bekövetkezett traumákat kezelni?

A gyerekkor nem mindig felhőtlen. Hiába próbálom én megóvni a gyermekem, ha más gyermekkel nem ilyen szerencsés az élet, és a gyermekem osztályába jár. Milyen értékrendet, viselkedési normát közvetítsek ilyenkor a gyermekem felé? Hogyan taníthatom meg a gyermekemnek a mással bekövetkezett traumákat kezelni?

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek