Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre!

De ebből a gyermekünknek még semmit nem kell éreznie!

Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! De ebből a gyermekünknek még semmit nem kell éreznie!Kövess bennünket a Facebook-onAz iskolakezdés minden önbizalomhiányos, szorongó, tanulási nehézséggel, motiválatlansággal küzdő gyereknek (és az ő szüleinek) komoly kihívás. „Megint iskola, tanulás, a h@e osztálytársak!”

Segítsünk gyermekünknek néhány észrevétlenül beépíthető gondolattal megkönnyíteni az iskolakezdést.

  • Az iskola azért rossz, mert:

    „Az iskola kötelező.”

    „Az iskola unalmas.”

    „Az iskolában sok olyan dolgot kell tanulni, amit nem szeretek.”

    „Az iskolában olyan tanárok, és osztálytársak vannak, akiket nem szeretek.”

    Az iskolával az a baj a gyerekek szerint, hogy semmi értelme.

  • A szülő, hogyan tudja motiválni a gyermekét ilyen háttérrel?

    Nehezen.

    Nem működik a szentbeszéd, a büntetés, a jutalmazás.

    Egyrészt azért nem, mert mi szülők is tapasztaljuk, hogy az iskola nem képes ellátni a fő feladatát. Nem az életre nevel. Ez már a mi időnkben is így volt.

    Akkor nekünk kell valamit tenni!

    Azoknál a gyerekeknél nagyon könnyű, ahol a gyerekek önjárók, tanulnak, vannak céljaik, tudják mit akarnak. Az ilyen gyerekek aránya nagyon kevés.

    A többiek megfelelésből, vagy kényszerből tanulnak.

  • Alakítsuk át az iskola fogalmát a gyerek fejében!

    Az iskola azért van, hogy megtalálja gyermekünk, hogy mi az, ami érdekli, mivel szeretne foglalkozni az életben.

    Mivel kötelező, ezért szeretni nem kell, csak úgy tekinteni rá, mint egy akadálypályára, amin végig kell menni, anélkül, hogy minél kevesebbszer essünk le, de tökéletességre felesleges törekedni.

    De ezek csak szavak maradnak, ha nem adunk mélyebb értelmet a gyermekünk életének.

  • Adjunk mélyebb értelmet gyermekünk életének!

    Adjunk mélyebb értelmet gyermekünk életének!

    A foglalkozások során bármilyen korosztályt kérdezve a céljaikról, az élet értelméről a gyerekek vagy nem tudnak válaszolni, vagy kapok egy sablon választ. „Jó munka, család, ház, stb.”

    Ha tisztázzuk gyermekünkkel, az élete értelmét az iskola sokkal kevésbé lesz nyűg számára, inkább feladatnak fogja tekinteni, amit meg kell oldani.

    Ezt bármilyen korú gyereknél megtehetjük.

  • Az élet érzelmének a megtalálása kicsiknél

    Óvodások, és első, második osztályosok esetében.

    Elég, ha ilyen vagy ehhez hasonló mondatokat gyakran ismételgetünk a gyermekünknek: „Azért születtél, hogy szebb legyen tőled a világ!” „Az élet egy nagy csoda, arra vár, hogy felfedezd!”

    A gyermekeknél, akik kisoruk óta ezt hallják a szüleiktől, és a szüleik nem csak mondogatják ezeket a mondatokat, hanem ekként is élnek, ott lesz a természetes kíváncsiság, a vágy, hogy megtalálják a saját életük célját.

  • Az élet értelmének a megtalálása kiskamasz korban

    Az elősző mondatok itt is jól fognak jönni, használhatjuk őket a gyermekük bármilyen életszakaszában.

    Így augusztus közepén csak kimennék csillagokat nézegetni. A csillagok ugyanis hihetetlen erővel bírnak. Ha rájuk nézünk, egyből felmerül bennünk a saját kicsinységünk, esendőségünk.

    De tökéletes egy vízpart, ahol belefeledkezhetünk a hullámokba, vagy egy naplemente is.

    Ahogy ott vagyunk akár a csillagok alatt, vagy a vízparton beszélgessünk gyermekünkkel az élet gazdagságáról, szépségéről, és arról, hogy semmi nem történik véletlenül ebben az életben.

    Minden helyzet, amit elénk tár az élet abból tanulhatunk, fejlődhetünk,jobbá lehetünk.

    Érdemes ezt az életszemléletet belevinni a gyermekünk mindennapjaiba.

    Amikor majd nehézségekkel találkozik, ilyen életszemlélettel könnyebben találja meg a megoldást is.

  • Az élet értelmének megtalálása kamaszoknál

    A már említett mondatok, és az előző gondolatok szintén fontosak. Itt azonban felmerül a saját hitelességünk kérdése is, illetve kezeljük gyermekünket egyenrangú partnerként, és azon se legyünk meglepődve, hogy a gyerek hárít, gúnyolódik.

    A tinédzserek esetében is vannak olyan pillanatok, amikor nyitottabbak az átlagnál.

    Náluk soha ne akarjunk egyszerre látványos eredményt elérni, csak apró lépésekben haladjunk.

    Jó ötletnek tartom közösen megnézni gyermekünkkel az alábbi filmek valamelyikét: Matrix 1-3 »; Mr Nobody »; A viskó ». (Ki-ki talál benne a világnézetének megfelelően használható gondolatokat.)

    Az élet értelmének megtalálása kamaszoknál

    A tinédzserek életszemléletében könnyen előkerül az „egyszer élünk, használjuk ki” gondolatiság. Szerintem ez a saját félelmeikből fakad, hogy lemaradnak valamiről.

    Igyekezzünk beépíteni a tudatosság fontosságát az életükbe. Az ő életüknek is az ad értelmet, ha tudatosan keresnek, keresik azt, hogy mitől vállnak boldoggá, elégedetté.

    Azzal semmi baj sincs, ha még nem tudják, hogy mit fognak csinálni, ha nagyok lesznek. Csak nyissák ki a szemüket, és lássanak, keressenek, próbálkozzanak, ha kell, hibázzanak, mi segíteni fogunk nekik. De az ő életüket csak ők tudják élni, nekik kell megtalálni a saját életük értelmét, ez viszont kellő tudatossággal sikerülhet.

  • Ezek után mit jelent az iskola?

    Ha gyerekként elfogadom, hogy semmi nem történik véletlenül az életemben. Sőt, minden, ami történik az én fejlődésem szolgálja, akkor az iskola, a nem kedvelt emberek kevésbé fognak akadályozni abban, hogy tudatosan éljem az életem, és elérjem a céljaim.

    Az iskolai nehézségek csupám megoldandó feladattá fognak alakulni az életemben.

    Ezt elsőre nehéz lehet elfogadni, akár felmerül a kérdés, hogy a gyerek ebből mennyit ért meg. De hinnünk kell bennük, és abban, hogy eljut hozzájuk az üzenet: Akármilyen nehézséggel is küzdenek, azt meg fogják oldani.

  • Hamarosan itt a szeptember, és már előre aggódik, hogy mi lesz a gyerekkel?

    Ön nincs egyedül a problémájával! Most még időben van! Előzze meg a problémákat mielőtt azok a feje fölé nőnének!

Gyermeke önbizalmának növelése, szorongásának oldása a legfontosabb feladat a szülő életében.

  • Ebben szívesen segítek, akár egyéni foglalkozások, akár tanfolyami keretben.

Az iskolakezdés minden önbizalomhiányos, szorongó, tanulási nehézséggel, motiválatlansággal küzdő gyereknek (és az ő szüleinek) komoly kihívás. Megint iskola, tanulás, a h@e osztálytársak!”Segítsünk gyermekünknek néhány észrevétlenül beépíthető gondolattal megkönnyíteni az iskolakezdést.

Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Jelentkezzen a november 18-i tanfolyamra most!

A tanfolyam délelőttjén megtanuljuk az alapokat.

Az ebédszünet után a tanultakat elmélyítjük további három órában.

Délután először eltöltünk egy órát természeti környezetben, ahol további stresszcsökkentő gyakorlatokat tanulunk. Majd csoportosan dolgozunk a gyerekeket érintő konkrét nehézségek megoldásán.

A tanfolyam eredményeként a gyerekek készségszinten ismerni fogják a gyakorlatokat, és képesek lesznek azokat alkalmazni.

Nincs egyedül a problémáival! Örömmel segítek.

  • Cél, hogy motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Az iskolakezdés minden önbizalomhiányos, szorongó, tanulási nehézséggel, motiválatlansággal küzdő gyereknek (és az ő szüleinek) komoly kihívás. Megint iskola, tanulás, a h@e osztálytársak!”Segítsünk gyermekünknek néhány észrevétlenül beépíthető gondolattal megkönnyíteni az iskolakezdést.

November 19-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Az iskolakezdés minden önbizalomhiányos, szorongó, tanulási nehézséggel, motiválatlansággal küzdő gyereknek (és az ő szüleinek) komoly kihívás. Megint iskola, tanulás, a h@e osztálytársak!”Segítsünk gyermekünknek néhány észrevétlenül beépíthető gondolattal megkönnyíteni az iskolakezdést.

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Az iskolakezdés minden önbizalomhiányos, szorongó, tanulási nehézséggel, motiválatlansággal küzdő gyereknek (és az ő szüleinek) komoly kihívás. Megint iskola, tanulás, a h@e osztálytársak!”Segítsünk gyermekünknek néhány észrevétlenül beépíthető gondolattal megkönnyíteni az iskolakezdést.

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Az iskolakezdés minden önbizalomhiányos, szorongó, tanulási nehézséggel, motiválatlansággal küzdő gyereknek (és az ő szüleinek) komoly kihívás. Megint iskola, tanulás, a h@e osztálytársak!”Segítsünk gyermekünknek néhány észrevétlenül beépíthető gondolattal megkönnyíteni az iskolakezdést.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Az iskolakezdés minden önbizalomhiányos, szorongó, tanulási nehézséggel, motiválatlansággal küzdő gyereknek (és az ő szüleinek) komoly kihívás. Megint iskola, tanulás, a h@e osztálytársak!”Segítsünk gyermekünknek néhány észrevétlenül beépíthető gondolattal megkönnyíteni az iskolakezdést.

Hírlevelek 2017

Egyedül nevelem a gyermekem, sokszor túlvállalom magam »
Azt csinálok veled és a gyerekkel, amit akarok! - mondja a férj » Hogyan sikerült a tanévkezdés? »
Anya! Ígérem, szeptembertől tanulni fogok! » Milyen típusú osztálytársak okoznak szorongát gyermekünknek? »
Tanítói magatartások, melyektől óvakodjunk! » Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016 »
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Az iskolakezdés minden önbizalomhiányos, szorongó, tanulási nehézséggel, motiválatlansággal küzdő gyereknek (és az ő szüleinek) komoly kihívás. Megint iskola, tanulás, a h@e osztálytársak!”Segítsünk gyermekünknek néhány észrevétlenül beépíthető gondolattal megkönnyíteni az iskolakezdést.

Az iskolakezdés minden önbizalomhiányos, szorongó, tanulási nehézséggel, motiválatlansággal küzdő gyereknek (és az ő szüleinek) komoly kihívás. Megint iskola, tanulás, a h@e osztálytársak!”Segítsünk gyermekünknek néhány észrevétlenül beépíthető gondolattal megkönnyíteni az iskolakezdést.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek