Hogyan sikerült a tanévkezdés?

Fontos információk az első iskolai napokról, gyermekéről

Hogyan sikerült a tanévkezdés? Fontos információk az első iskolai napokról, gyermekérőlA nyári szünet utáni iskolakezdés első napjai számos hasznos, és fontos információt tartogat Önnek a gyermekéről.

Megtudhatjuk, milyen a hozzáállása a tanuláshoz, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek, mennyire jönnek be a tanárok, változott-e a gyermeke szorongása? Ilyen információk birtokában a dolgok elé mehetünk, és nem akkor kell kapkodni, amikor csőstül jön a baj.

  • Friss tapasztalatok iskolakezdés előtt

    A nyári hónapokban jónéhány leendő elsőssel, és általános iskolás gyermekkel dolgoztam. Különböző problémával kerestek meg a szülők: szorong a gyerek, agresszív a gyerek, nem motivált a tanulásban, számítógép függőség, önbizalom hiány, szülő-gyermek viták.

    A gyerekek (és a szüleik) a nyári szünet alatt felkészültek az új tanévre, képessé váltak arra, hogy ne reagáljanak a csúfolásra, piszkálásra. Motiváltabbak, mert megtaláltuk a célt, amiért érdemes tanulni. Növekedett az önbizalmuk, bátrabbak lettek. A szülőkkel, gyerekekkel közösen kidolgoztunk olyam stratégiákat, mely nyugodtabb légkört fog otthon is teremteni.

    De aki most kezdte az új (első) tanévet egy kis odafigyeléssel megelőzheti a gondokat!

Mire figyeljünk mi szülők tanévkezdéskor?

  • Tanulás, motiváció

    Nincs az a gyerek, aki ujjongva megy vissza a suliba nyári szünet után! Ezt nem is várhatjuk tőlük. A gyerekeknek meg kell tanulni zsilipelni (átváltani iskola üzemmódra).

    Ha az előző években se szeretett tanulni, nem voltak igazán sikerei, akkor érdemes résen lenni!

    Év elején könnyű elúszni a jegyekkel, de sokkal könnyebb kijavítani is.

    Megelőzésként figyeljenek a következőkre:

    Mire figyeljünk mi szülők tanévkezdéskor? Tanulás, motiváció
  • Helyes napirend, melyben jut elég idő a tanulásra, játékra és alvásra is. Nem kell túlgyakoroltatni a gyereket, mert minél jobban ráfeszülünk a tanulásra mi szülők, annál inkább játszmát csinál belőle a gyerek.

  • A tanulás mindig mobiltelefon, és számítógép jelenléte nélkül menjen, mert elterelődik a figyelme a gyereknek. (Különösen egy „átkockult” nyári szünet után.)

  • Gyakran mondják a pedagógusok, hogy a gyereknek többet kell gyakorolnia, pedig lehet, hogy nem ismerték fel, hogy a gyerek tanulási nehézséggel küzd, például diszlexia. Tanulási nehézség gyanúja esetén minél előbb kérjen időpontot a helyi Nevelési Tanácsadótól, mert az ősz folyamán betelnek a helyek, és az Ön gyermeke nem jut el időben a fejlesztésekre!

  • Hogy jól menjen a tanulás, találjanak motivációs lehetőségeket, célt, amiért a gyerek jobban fókuszált lesz. (Ez felső tagozattól kezdve lehet egy jó suli, egy remek tábor, később a kinézett egyetem, főiskola.)

Ha a gyerek ismét motiválatlan, nem tanul, kérjen segítséget bátran! Akár egyéni foglalkozásra » akár tanfolyami jellegű fejlesztésre. »

  • Szorongás, agresszió

    A nyári szünettől azt várjuk, hogy a kedélyek lehiggadnak, komolyodnak a gyerekek, feltöltődnek energiával. Ez jó esetben így is van. De nem biztos, hogy az agresszív osztálytárs esetében is ilyen jó lesz a helyzet!

    Figyeljünk az első, a gyermekünk által adott visszajelzésekre: Milyenek az osztálytársak? Van- e piszkálás? Próbálják-e a gyermekét ismét felidegesíteni, ahogy az előző tanévben?

    A gyermeke szorongásának oka lehet a tanulás is. A tanárok év elején nagyobb lendülettel indulnak, jönnek az elvárások, szabályok. Miként reagálja ezt le a gyermeke? Beszámol-e arról, hogy fél, hogy nem tudja teljesíteni az elvárásokat?

    Még év elején a következőket teheti:

    Mire figyeljünk mi szülők tanévkezdéskor? Szorongás, agresszió
  • Kérje az osztályfőnök segítségét! Gyakori, hogy az idegesítő padtársak hergelik fel gyermekét, ezt egy ülésrendváltoztatással könnyen lehet kezelni.

  • Beszéljen a másik gyerek szüleivel, dolgozzanak ki közösen stratégiát, hogy elkerüljék a felesleges konfliktusokat.

  • Teljesítményszorongás esetét folyamatosan tudatosítsa gyermekével, hogy minden rendben lesz, és akkor is eléri a célját, ha nem mindenben lesz tökéletes.

Ha a gyerek még mindig szorong, agresszív, kérjen segítséget bátran! egyéni foglalkozásra » akár tanfolyami jellegű fejlesztésre. »

  • Számítógép függőség esetén

  • A tanév kezdete más játékidőt hoz magával.

  • A játékidő betartása különösen fontos, ebben érdemes következetesnek lenni már kisebb kortól kezdve, mert egy tinédzser esetében ez már sokkal nehezebb.

  • Ne csak a játékidő legyen a fókuszban, hanem a tanulási teljesítmény. Ha rosszak a jegyek, akkor állapodjanak meg előre abban, hogy a játékidő addig lesz korlátozottabb, míg a jegyek ki lesznek javítva.

  • Erős játékfüggőség esetén figyeljen oda a stiklikre (jelszó, tartalék kábel, wifi a szomszédtól, stb.)

  • Ne csak a számítógép függőség legyen a központi téma, hanem a függőség mélyebb okai is, és ebben kezdjenek el először feltáró munkát végezni, majd kis lépésekben változtatni.

Ha a gyerek továbbra is számitógép függő, túl sokat lóg a mobilján, kérjen segítséget bátran! Az egyéni foglalkozások » hatékony megoldást hoznak szülőnek, gyereknek egyaránt.

  • Szülő gyermek viták

  • Év elején tisztázzák azt a kommunikációs stratégiát, ami mindkettőjüknek bejön.

  • Listázzák ki a kerülendő, vagy tiltott szavakat, melyet nem alkalmaznak egymás ellen.

  • Gondolkodjanak nyer-nyer játszmában, büntetés, veszekedés helyett.

  • Előre egyezzenek meg, hogy milyen következményeket hajlandók bevállalni, ha áthágják egymás határait.

Ha a gyerekkel továbbra is csak a viták dúlnak, kérjen segítséget bátran! Akár egyéni foglalkozásra » akár tanfolyami jellegű fejlesztésre. »

  • Tanár diák konfliktus

    Mire figyeljünk mi szülők tanévkezdéskor? Tanár diák konfliktus

    Van úgy, hogy a tanár személyes sértésnek veszi a gyerek ellenállását, előfordulhat, hogy durván reagál. Beindul az ördögi kör, és ez egyre rosszabb lesz, mert a tanár diák vitában nem a gyermeke lesz a nyertes.

  • Tanítsa meg a gyermekét nem reagálni a beszólásokra.

  • Tanítsa meg a gyermekével, hogy attól függetlenül, hogy milyen a tanár, mennyire unalmas a tantárgy neki nem kell beszólogatni, pofákat vágni. Magában azt gondol, amit akar, de nem mindenki tudja kezelni a diák „visszajelzéseit”.

  • Tanítsa meg gyermekét, hogy az emberi butaságot nem lehet erővel megoldani, csak ésszel, és nyugalommal.

Ha a gyermeke újra provokál, vagy őt provokálja a tanár, akkor kérjen segítséget bátran! egyéni foglalkozásra » akár tanfolyami jellegű fejlesztésre. »

A nyári szünet utáni iskolakezdés első napjai számos hasznos, és fontos információt tartogat Önnek a gyermekéről. Megtudhatjuk, milyen a hozzáállása a tanuláshoz, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek, mennyire jönnek be a tanárok, változott-e a gyermeke szorongása? Ilyen információk birtokában a dolgok elé mehetünk, és nem akkor kell kapkodni, amikor csőstül jön a baj.

Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek

Jelentkezzen a január 13-i tanfolyamra most!

A tanfolyam délelőttjén megtanuljuk az alapokat.

Az ebédszünet után a tanultakat elmélyítjük további három órában.

Délután először eltöltünk egy órát természeti környezetben, ahol további stresszcsökkentő gyakorlatokat tanulunk. Majd csoportosan dolgozunk a gyerekeket érintő konkrét nehézségek megoldásán.

A tanfolyam eredményeként a gyerekek készségszinten ismerni fogják a gyakorlatokat, és képesek lesznek azokat alkalmazni.

Nincs egyedül a problémáival! Örömmel segítek.

  • Cél, hogy motiváltabb lenne a suliban!

  • Jobban tudjon koncentrálni!

  • Kevésbé szorongjon!

Ez a program Önöknek szól!

Ismerje meg a Stresszkezelő Tanfolyam Gyerekeknek részleteit!

Ahogy indul az iskola, az meghatározó a gyermekünk életében. Nem mindegy, hogy az első évek hogyan telnek el. Az alsó tagozat feladata az lenne, hogy gyermekünkkel megszerettesse a tanulást. Sajnos ez nem mindig van így. Mire figyeljen a szülő? Mikor érdemes közbelépni? Erről szól a hírlevél.

Január 13-án Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Ahogy indul az iskola, az meghatározó a gyermekünk életében. Nem mindegy, hogy az első évek hogyan telnek el. Az alsó tagozat feladata az lenne, hogy gyermekünkkel megszerettesse a tanulást. Sajnos ez nem mindig van így. Mire figyeljen a szülő? Mikor érdemes közbelépni? Erről szól a hírlevél.

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

A nyári szünet utáni iskolakezdés első napjai számos hasznos, és fontos információt tartogat Önnek a gyermekéről. Megtudhatjuk, milyen a hozzáállása a tanuláshoz, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek, mennyire jönnek be a tanárok, változott-e a gyermeke szorongása? Ilyen információk birtokában a dolgok elé mehetünk, és nem akkor kell kapkodni, amikor csőstül jön a baj.

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

A nyári szünet utáni iskolakezdés első napjai számos hasznos, és fontos információt tartogat Önnek a gyermekéről. Megtudhatjuk, milyen a hozzáállása a tanuláshoz, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek, mennyire jönnek be a tanárok, változott-e a gyermeke szorongása? Ilyen információk birtokában a dolgok elé mehetünk, és nem akkor kell kapkodni, amikor csőstül jön a baj.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

A nyári szünet utáni iskolakezdés első napjai számos hasznos, és fontos információt tartogat Önnek a gyermekéről. Megtudhatjuk, milyen a hozzáállása a tanuláshoz, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek, mennyire jönnek be a tanárok, változott-e a gyermeke szorongása? Ilyen információk birtokában a dolgok elé mehetünk, és nem akkor kell kapkodni, amikor csőstül jön a baj.

Hírlevelek 2017

A gyerek haragszik valamelyik szülőre» Nem hittem a fülemnek, amikor ezt halottam! »
Tudja, hogy melyek a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmei a gyerekeknek? »
Hogyan segítsük gyermekeinket, hogy ne féljenek a haláltól? » A gyerek egy ágyban alszik a szülőkkel»
Korához képest éretlen a gyermekem » A gyermekem fél a változástól » A gyermekem fél a hányástól»
A lányomra rászálltak a lányok az osztályban! » Egyedül nevelem a gyermekem, sokszor túlvállalom magam »
Azt csinálok veled és a gyerekkel, amit akarok! - mondja a férj » Hogyan sikerült a tanévkezdés? »
Anya! Ígérem, szeptembertől tanulni fogok! » Milyen típusú osztálytársak okoznak szorongát gyermekünknek? »
Tanítói magatartások, melyektől óvakodjunk! » Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Hírlevelek 2016

Karácsony 2016 »
Válás után párkapcsolat előtt, és a gyerek?» Büszke vagyok a páromra! »
Az iskolai bántalmazás egy olyan oldala, mely Önt is meg fogja lepni» Kivételezik a tanár, csak nem velem…»
Gyermekeink fogadalmai» Utállak, bárcsak meghalnál!»
Miért mondja a gyerek, hogy meg akarok halni? » Hogyan állítsuk meg a testvérek verekedését, veszekedését? 2. »
Hogyan vessünk véget a testvérek veszekedésének? » Felvételizik a gyermeke? A tudás nem elég!»
Tanulási nehézségek leküzdése»
Mennyire valósak a gyermekem félelmei?» A gyermekem nem akar házi feladatot csinálni»
Szokott az Ön gyermeke hisztizni, megsértődni, ok nélkül követelőzni?»
A gyermekem szorong az iskolában»
Ha nem megy szép szóval…» A problémás gyerekek egy fontos, és új megközelítése »
Mitől retteg a szülő tanévkezdéskor, ha „problémás” a gyermeke? »
Egy kedves történet egy segítőkész testvérpárról » Hogyan tudjuk rávenni a gyermekünket, hogy segítsen?» Belefáradt a gyermeknevelésbe?»
Önsegítő filmek dühös, és kis kudarctűrő képességgel rendelkező gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Önsegítő filmek szülőknek párkapcsolati és gyermeknevelési problémák esetére»
Önsegítő filmek agresszív, indulatos, és figyelemhiányos gyerekeknek»
Önsegítő filmek szorongós gyerekeknek iskolai, és otthoni helyzetekre »
Ötödikes lesz, de félek, hogy bajok lesznek vele a felső tagozatban»
Szeptemberben iskolába megy, de már most gondok vannak a gyermekemmel! »
Kicsi a gyermekem kudarctűrése » Mennyire nyissam meg gyermekemnek a pénzcsapot? »
Nem akar iskolát váltani, bár ebben a suliban nagyon rosszul érzi magát»
Hogyan kezelje a tinédzser saját testi adottságait?»
Bomba jó ingyenes ajánlat a nyárra!» Ölelés, mint a szeretet kifejezésének formája»
Miért várunk annyit, hogy megoldódjon gyermekünk szorongása?»
Mit tegyek, ha a párom nem vesz részt a gyermeknevelésben?»
Miért fárad el a gyerek az iskolában?» A szorongást tőlem örökölte »
Rossz tanuló vs. jó tanuló » Mit tehet a gyerek, ha a társai vagy mások manipulálni akarják őt? »
Ha eljövök a gyermekem problémájával, akkor én leszek a hibás mert rosszul nevelem? »
Felelős vagyok a szüleim érzéseiért »
Egyedül, de mégse tehetetlenül » Egyedül nevelem a gyermekem » Maximalizmus a végletekig»
Hogyan kezeljük hisztis gyermekünk?» Mit tehet a gyerek, ha utálja a tanárt? »
Tanulni nem akaró tinédzserek» Mindent a gyermekemért Közben hol vagyok én?»
Hogyan segítsünk gyermekünknek kezelni az osztálytársai beszólásait?»
Működő stratégiák, hogy az újévi fogadalmaink megvalósuljanak »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

A nyári szünet utáni iskolakezdés első napjai számos hasznos, és fontos információt tartogat Önnek a gyermekéről. Megtudhatjuk, milyen a hozzáállása a tanuláshoz, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek, mennyire jönnek be a tanárok, változott-e a gyermeke szorongása? Ilyen információk birtokában a dolgok elé mehetünk, és nem akkor kell kapkodni, amikor csőstül jön a baj.

A nyári szünet utáni iskolakezdés első napjai számos hasznos, és fontos információt tartogat Önnek a gyermekéről. Megtudhatjuk, milyen a hozzáállása a tanuláshoz, hogyan viszonyulnak hozzá a többiek, mennyire jönnek be a tanárok, változott-e a gyermeke szorongása? Ilyen információk birtokában a dolgok elé mehetünk, és nem akkor kell kapkodni, amikor csőstül jön a baj.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek