10 ok amiért verekednek a lányok az iskolában

Iskolai balhék a lányok szemszögéből

10 ok amiért verekednek a lányok az iskolában Iskolai balhék a lányok szemszögébőlAz iskolai évek meghatározóak az életünkben. Nem mindegy, hogyan telnek ezek az évek a gyermekeink számára.

Lesznek benne csodás pillanatok, és lesznek benne olyan helyzetek, melyeket lehet, hogy később is szégyellni fogunk.

A lányok is képesek látszólag kicsi dolgokon hatalmas veszekedéseket, verekedéseket kirobbantani. Nézzük meg miért!

Miért robbannak ki lányok között a verekedések?

  • 1. Lányok közötti féltékenység

    A féltékenység felelős a veszekedések több mint feléért. Egyszerű dolgokból indul ki. Az egyik lány azt mondja a másiknak, hogy felszedett pár kilót, vagy a haja nagyon ciki. És kész a balhé.

  • 2. Figyelem központjába kerülni

    Vannak olyan helyzetek, amikor semmi sem drága ahhoz, hogy egy kis figyelmet kapjon valaki. Ez a lányoknál is így van. Ők is akarnak olyan vagányok lenni, hogy kitűnjenek a többiek közül. Ennek ragyogó módja, hogy belekötnek valakibe.

  • 3. A fiúk miatt

    Lányok már nagyon fiatal korban elkezdenek különleges kapcsolatot ápolni a fiúkkal. Abban az esetben, ha bárki rivális a fiújához közelít, akkor minden eszközt bevet, hogy eltávolítsa a másik lányt a fiú közeléből.

  • 4. Árulkodás a tanárnak

    A lányok sem szeretik, ha valaki árulkodik a tanárnak, még a saját barátnőjüktől se tűrik el. A tanárnak éppen ezért sokkal jobb lenne, ha maga fedezné fel az iskolai szabálytalanságokat, így sokkal kevesebb vita, veszekedés lenne az osztályban.

  • 5. Lány, aki kilóg a sorból

    Nem mindenki szeret a csapatba tartozni, vannak olyanok, akik nem fognak csatlakozni a többiekhez, inkább a saját útjukat járják. Ők azok, akiket könnyű bármi miatt hibáztatni, és máris van, akin a lányok is levezetik a feszültségüket. Sok esetben a tanár hatására indul el veszekedés. Gyakran a tanár az osztály előtt szégyeníti meg az adott személyt, és a gyerekek csak folytatják, amit a tanár elkezdett.

  • 6. Megtanulja otthon, és a suliban is ezt alkalmazza

    Miért robbannak ki lányok között a verekedések?

    Annak a lánynak, aki otthon is ezt látja, az iskolában is alkalmazni fogja, mert számára ez a megszokott. Sőt vannak olyan lányok, akik otthon az édesanyjuktól is azt látják, hogy állandóan veszekszik/ veri a férjével/ férjét. Ezek a lányok jó eséllyel fognak a fiúkkal is verekedni.

  • 7. Rossz társaságba keveredett

    Olyan társaságban, ahol napi szinten mennek a harcok, ott egy lány se fog hátrébb húzódni. Ő az, aki keresi a balhét másokkal. Elég, ha valaki kineveti, megjegyzést tesz a ruhájára.

  • 8. Elvadul a játék

    Amikor a két csapatból az egyik olyan húzást csinál, ami fájdalmas, igazságtalan a másiknak, akkor a játéknak vége. Helyette jön egymás hibáztatása, vádaskodás, ha valaki kevésbé bírja, és elpattan a húr, akkor máris kész a verekedés.

  • 9. Verekedés barátok között

    Ehhez elég, ha az egyik lány a suliban rosszul válaszol egy kérdésre, és mindenki rajta nevet, még a legjobb barátnő is. Hazafelé a kinevetés könnyen megtorlássá fajulhat.

  • 10. Agresszió

    Az agresszió jelen van az életünkben, akár akarjuk, akár nem. Ha valaki szavakkal bántja a másikat, az ő vissza akarja adni. Ha az egyik lány megbotlik a másik lábában, és elesik, akkor sokszor teljesen mindegy, hogy az a láb szándékosan volt ott vagy sem.

A lányok is tudnak gonoszok lenni

  • Hogyan védje meg magát a lányom?

    Ha megvizsgáljuk a fenti 10 okot, hogy miért verekednek a lányok, akkor mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy a mi gyermekünk ne keveredjen bele a balhéba, vagy képes legyen megvédeni magát.

    Egészséges önbizalom kifejlesztése. Ha a lányom egészséges önbizalommal rendelkezik, akkor elfogadja magát. Nincs problémája a kinézetével, a súlyával, és nem fog attól se rettegni, hogy a kiválasztott fiú mással kavar.

    Empátia fejlesztés. Ha a gyermekem képes belehelyezkedni a másik ember bőrébe, akkor nem fog megtörténni, hogy kineveti őt.

    Elvárásmentesség. Ha nem várok a másiktól semmit, még akkor sem, ha tettem valamit az illetőért, akkor nem fogok benne csalódni, ha elárul, ha árulkodik, stb. Elfogadom őt olyannak, amilyen. Ez nem könnyű, de egy nagyobb lánynak már megtanítható gondolkodásmód.

    Határaim ismerete, és betartása. Képes vagyok arra, hogy tisztában legyek azzal, hogy mi a jó, és mi a nem jó. Ha valami olyat akarnak tenni mások, ami nem jó, attól mivel bízom magamban, képes vagyok távol maradni. Tudok nemet mondani.

    Ártalmas légkörből való kivonulás. Sok esetben tapasztalom, hogy az osztályból való kirekesztést nem a gyerekek kezdik, hanem a tanár. Azzal, hogy nem fogadja el az adott viselkedést, és az osztály előtt bíráskodik. Vagy a tanár konfliktuskerülő személyiség, és nem vállalja fel az osztályfőnöki szerepet, és az osztály egy tagja, vagy csoportja átveszi a vezetést. Aki kilóg a sorból, ilyen helyzetben gyakran menthetetlen. Ezért érdemes kivenni az adott közösségből.

A tanév végére elhatalmasodnak a konfliktusok

  • Kérjen segítséget!

    Ne hagyja, hogy gyermeke elszenvedője legyen mások agressziójának! Erősítse meg gyermeke önbizalmát! Készítse fel a következő tanévre, mert az sem lesz könnyebb, ha gyermeke önbizalma romokban van.

  • Mi az amit Önök nyerne?

  • A nyári szünet alatt felkészítem gyermekét az osztályban a rá váró helyzetekre

  • Megerősítjük önbizalmát, határait,

  • Harc nélkül is meg tudja majd védeni magát.

  • Ne késlekedjen! Fogjunk össze!

Az iskolai évek meghatározóak az életünkben. Nem mindegy, hogyan telnek ezek az évek a gyermekeink számára. Lesznek benne csodás pillanatok, és lesznek benne olyan helyzetek, melyeket lehet, hogy később is  szégyellni fogunk. A lányok is képesek látszólag kicsi dolgokon hatalmas veszekedéseket, verekedéseket kirobbantani. Nézzük meg miért!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tegyük rendbe a dolgokat már a nyáron!

Lassan itt a tanév vége. A nyári szünettel az iskolai problémák, szorongás, önbizalomhiány nem oldódik meg.

Tegyünk közösen gyermekéért!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Az iskolai évek meghatározóak az életünkben. Nem mindegy, hogyan telnek ezek az évek a gyermekeink számára. Lesznek benne csodás pillanatok, és lesznek benne olyan helyzetek, melyeket lehet, hogy később is  szégyellni fogunk. A lányok is képesek látszólag kicsi dolgokon hatalmas veszekedéseket, verekedéseket kirobbantani. Nézzük meg miért!

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Az iskolai évek meghatározóak az életünkben. Nem mindegy, hogyan telnek ezek az évek a gyermekeink számára. Lesznek benne csodás pillanatok, és lesznek benne olyan helyzetek, melyeket lehet, hogy később is  szégyellni fogunk. A lányok is képesek látszólag kicsi dolgokon hatalmas veszekedéseket, verekedéseket kirobbantani. Nézzük meg miért!

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Az iskolai évek meghatározóak az életünkben. Nem mindegy, hogyan telnek ezek az évek a gyermekeink számára. Lesznek benne csodás pillanatok, és lesznek benne olyan helyzetek, melyeket lehet, hogy később is  szégyellni fogunk. A lányok is képesek látszólag kicsi dolgokon hatalmas veszekedéseket, verekedéseket kirobbantani. Nézzük meg miért!

Hírlevelek 2018

Amit a kisbabáktól tanulhatunk, mi felnőttek
Életrevaló vagy engedelmes gyereket nevelek? » Gyermekem pánikol a tanulás miatt »
Miért nem segítenek a nagyszülők a gyerekek nevelésében? » Miért provokálják a gyerekek a szüleiket?»
Elfenekelem ezt a gyereket! » Önt is kísérti az otthoni házi feladatok réme?
Kezdődik az iskola, gyermekének szüksége lesz önbizalomra » Gyermekem már most nem akar suliba menni»
Túlérzékeny gyermekem túlreagálja a problémákat» Meg akarom óvni a gyermekem a csalódástól!»
Hogyan szólítsam meg a lányokat?» Az utazás réme, ha rosszul van a gyerek az autóban »
Lelki terror a családban » Hogyan kerülhetjük el, hogy gyermekünk ne legyen a szexuális ragadozók áldozata? »
A számítógép nyáron szippantja be a gyerekeket, hogyan védhetem ki? »
8 működő stratégia, ha az Ön gyermeke nem szeret olvasni »
Az év végi bizonyítvány sokat elárul gyermeke személyiségéről »
Hogyan érhetjük el, hogy a mi gyermekünk is udvarias legyen?»
10 ok amiért verekednek a lányok az iskolában » Mekkora az esélye, hogy gyermeke élete valahol félresiklik?»
Katalizátor gyerekek. Lehet, hogy az Ön gyermeke is az? »
Kudarcként éli meg a gyermeknevelést?» Az Ön gyermekét is érinti az iskolai stressz? » 15 lépéses ellenőrző lista »
Tudatos Szülők kerestetnek!» Mit tehet a gyermekem, ha elveszik tőle a barátait, és mit tehetek én?»
Mennyire elégedettek a Boldog Gyermek Életmódstúdió ügyfelei az egyéni foglalkozásokkal?»
Felhúz a gyermekem, a párom kiborít!»
Ön is küzd gyermekei lefektetésével? » Pesszimista a gyermeke? Ez a kérdés biztosan kizökkenti a pesszimizmusából!»
8 hasznos trükk, hogy megnyugtassa szorongó gyermekét»Válás után: magatartástípusok a gyerekeknél »
Hogyan tudom tudatosságra nevelni gyermekem?» Egy ÚJ TIPP, hogy gyermeke nekiálljon tanulni»
A szülői bűntudatról» Kifárad a gyerek az iskolában»
Sok gyerek kényszernek érzi az iskolát, az Ön gyermeke is ide tartozik? »
Milyen iskolát keressek gyermekemnek? »
Ítélkezésmentességre tanítani gyermekeim » Duzzogott, hogy el kellett jönnie a Stresszkezelő tanfolyamra »
Cicaharcok avagy a lányok közötti hatalmi játszmák » Mi az, amit egy általános iskolásnak tudnia kéne?»

Hírlevelek 2017

Karácsony 2017 » Szabadulásom a házicseléd szerepből »
Tanulást segítő programok az interneten, és mobilon» Gyermekem zavarja az órát, nem lehet tőle tanítani»
A gyerek haragszik valamelyik szülőre» Nem hittem a fülemnek, amikor ezt halottam! »
Tudja, hogy melyek a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmei a gyerekeknek? »
Hogyan segítsük gyermekeinket, hogy ne féljenek a haláltól? » A gyerek egy ágyban alszik a szülőkkel»
Korához képest éretlen a gyermekem » A gyermekem fél a változástól » A gyermekem fél a hányástól»
A lányomra rászálltak a lányok az osztályban! » Egyedül nevelem a gyermekem, sokszor túlvállalom magam »
Azt csinálok veled és a gyerekkel, amit akarok! - mondja a férj » Hogyan sikerült a tanévkezdés? »
Anya! Ígérem, szeptembertől tanulni fogok! » Milyen típusú osztálytársak okoznak szorongát gyermekünknek? »
Tanítói magatartások, melyektől óvakodjunk! » Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Az iskolai évek meghatározóak az életünkben. Nem mindegy, hogyan telnek ezek az évek a gyermekeink számára. Lesznek benne csodás pillanatok, és lesznek benne olyan helyzetek, melyeket lehet, hogy később is  szégyellni fogunk. A lányok is képesek látszólag kicsi dolgokon hatalmas veszekedéseket, verekedéseket kirobbantani. Nézzük meg miért!

Az iskolai évek meghatározóak az életünkben. Nem mindegy, hogyan telnek ezek az évek a gyermekeink számára. Lesznek benne csodás pillanatok, és lesznek benne olyan helyzetek, melyeket lehet, hogy később is  szégyellni fogunk. A lányok is képesek látszólag kicsi dolgokon hatalmas veszekedéseket, verekedéseket kirobbantani. Nézzük meg miért!

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.






Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek