Egy ÚJ TIPP, hogy gyermeke nekiálljon tanulni

Ha már nem szeret tanulni, motiváció mindig kell az életben

Egy ÚJ TIPP, hogy gyermeke nekiálljon tanulni Ha már nem szeret tanulni, motiváció mindig kell az életbenA gyerekek azt mondják, hogy azért nem szeretnek tanulni, mert nem érdekli őket semmi, amit tanítanak, mert szerintük felesleges.

A tanárnak viszont le kell adni az anyagot. Elfogadható bizonyítvány se születik tanulás nélkül, és jó bizonyítvány nélkül semmit se tud gyermeke kezdeni az életben. Adjunk magunknak, és a gyermekünknek valami kapaszkodót!

  • Szeret tanulni, vagy nem szeret tanulni, ez van…

    Idáig minden aggódó szülő eljut. Csak ott akadunk meg, hogy milyen eszközt válasszunk, hogy rávegyük gyermekünket a tanulásra.

    Az eszközök megválasztásának nehézségét tovább fokozza, hogy szülőként tisztában vagyunk azzal, hogy gyermekeinken mennyi teher van, és sok idejétmúlt dolgot kell tanulniuk.

    Tehát felmerül a kérdés, hogy „melyik ujjamat harapjam, mint szülő?”. Rákényszerítsem a tanulásra, vagy együtt gyakoroljak vele, és kérdezzem ki minden nap, hogy meglegyen a hármas?

  • A gyerekek kényszernek élik meg a tanulást

    Erről már előző hírleveleinkben írtunk, de itt most az a lényeg, hogy a gyerekek így, vagy úgy de ellenállak annak, ami kényszer.

    A tanulással szembeni ellenállásnak nem csak a nyílt ellenállást tekintsük. Ide tartozik mindenfajta időhúzást a tanulással szemben, és ha belevesszük a tudat alatti folyamatokat is (itt saját véleményem fogalmazom meg) sok esetben a koncentrációs nehézségeik is a tanulásnak való ellenállást jelentik.

    Egy biztos, hogy nem szívvel lélekkel mennek a suliba, és nem örömmel, kíváncsisággal fordulnak a tanulás felé.

  • Ne felejtsünk el a történelmi, pszichológiai, és gazdasági hátteret sem!

    A mai gyerekek számára az egyetem, a felnőtté válás nagyon távol van. Mert a mi gyermekeink egyértelműen később érnek, mint mi. Kevésbé vállalnak felelősséget. Egyszerűen nem motiválhatók távlati célokkal.

    Nagyszüleinknek, és nekünk is azzal, hogy tovább tanulunk, és eljutunk egyetemre egy lehetőség volt a kiemelkedésre. Szemünk előtt az lebegett, hogy tanulással el tudunk érni valamit.

    A mai gyerekek számára az egyetem, a felnőtté válás nagyon távol van. Mert a mi gyermekeink egyértelműen később érnek, mint mi. Kevésbé vállalnak felelősséget. Egyszerűen nem motiválhatók távlati célokkal.

    Gazdaságilag sokak egy réteg számára könnyen elérhetővé vált, akár tanul a gyerek az iskolában, akár nem, mert költségtérítéses képzésre még be fog férni, és a szülők megtehetik, hogy kifizetik.

    Egy másik réteg számára sajnos az egyetemi képzés a család gazdasági helyzete miatt ismét fényévekre került, náluk maximum úgy lesz lehetséges a kiemelkedés, hogy a gyerek a felsőoktatás előtt külföldi munkával összegyűjti a tandíját.

    A kettő közötti széles réteg viszont vért, és verítéket izzad tanulni nem akaró gyermekével.

  • Szülők bekeményítenek

    A gyerek tanulni nem akarásának egyik következménye, hogy a gyerek felé a szülők bekeményítenek. A gyerek pedig vagy „beáll a sorba” vagy még jobban ellenáll, és tovább romlik a szüleivel, az amúgy se jó kapcsolata.

    És ez ma már nem csak a középiskolásokra jellemző! A foglalkozásokon, a szülőkkel folytatott konzultációkon ott látni a szülők arcán a küzdelmet (sokszor önmagukkal is) már alsó tagozatos gyerekek esetében is.

Kell valami ütős TIPP, hogy végre érdekelje valami!

  • Azért tanulunk, hogy olyan dolgokat csináljunk az életben, amit szeretünk

    A fenti állítás teljesen egyértelmű, amikor beszélünk róla, de amikor a saját életünkről van szó, valahogy a háttérbe szorul a félelmeink, megélhetési gondjaink miatt.

    A gyermek pedig mintázza a szüleit, és vagy azonosul vele, vagy ha nem is mondja ki hangosan a véleményét, de megkérdőjelezi a tanulás fontosságát, valahogy így:

    „Anya, apa sokat tanultak, rengeteget dolgoznak, és utálják azt a mit csinálniuk kell, akkor mi értelme a tanulásnak?”

    Persze itt a gyerekek két olyan dolgot mosnak össze, ami között nincs egyértelmű ok okozati összefüggés. Ugyanis kimarad egy köztes lépés, a saját magunkba vetett hit, önbizalom, korlátozó, és támogató hiedelmeink sokasága. Melyek valamilyen irányba biztosan terelnek minket a munka frontján.

    És vannak olyan élethelyzetek, amikor pillanatnyilag nincs választási lehetőségünk, mert meg kell élni valamiből.

    Ezért is született az alábbi TIPP.

  • Kell valami ütős cél

    Mert egy jó cél, akárhány éves is a gyermekünk szó szerint életben tartja a lelkesedést, a kíváncsiságot a gyermekünkben, míg megérik arra, hogy saját önszántából nekiálljon tanulni.

    Ez nem egy kényszermegoldás, hanem egy új megközelítés annak érdekében, hogy a szülő-gyerek kapcsolat ne romoljon tovább, és a gyermekünk ne zombiként létezzen a világban, hanem hajtsa valami cél!

  • Mi egy igazán ütős cél?

    Mert egy jó cél, akárhány éves is a gyermekünk szó szerint életben tartja a lelkesedést, a kíváncsiságot a gyermekünkben, míg megérik arra, hogy saját önszántából nekiálljon tanulni.

    Az igazán ütős cél az, amitől lázba jövünk, ami hajt minket, aminek nem tudunk ellenállni.

    Ez lehet bármi, ami a fentiek szerint hat a gyermekünkre. Zene, sport, művészet, programozás, háziállatokkal való foglalatosság, vállalkozás, stb.

    Ezek a célok életre hívják a gyermekünkből a felelősségvállalást, a küzdést, a kíváncsiságot mélyebb a témába vágó mélyebb ismeretek megszerzésére.

    Gyakorlatilag ugyanúgy működik, mint amit a tanulástól várnánk.

    Figyelem!

    Csak ne arra használjuk, a megtalált célt hogy összemossuk a tanulással, azzal a nevelési célzattal, hogy ha nem tanulsz, akkor ez sincs, mert ezzel csak zsákutcába jutunk.

  • Ha nincs ütős cél, akkor keressünk közösen!

  • Nem baj, ha azt gondoljuk, hogy haszontalan,

  • Nem baj, ha azt gondoljuk, hogy nem lehet majd ebből megélni

  • Csak legyen egy cél, ami segít túlélni az iskolai megpróbáltatásokat

  • Csak legyen egy cél, ami segít életben tartani a kíváncsiságot, az életkedvet.

  • Csak legyen egy cél, ami segít elengedni az iskolai stresszt.

  • Ha van cél, amiért rajong, amiért küzd, amiért hajlandó a gyerek áldozatokat hozni, már nem fog elveszni.

Mivel gyermekünk nagy valószínűséggel később is érik (tisztelet a kivételnek) ki kell kapcsolnunk a mi fejünkben ketyegő órát, mert gyorsabban jár, mint a gyermekünké!
  • Egy utolsó gondolat

    A CÉL megtalálása után, a cél elérésére fordított energia hozza meg a sikert, és ad majd erőt gyermeke továbblépéséhez.

    A tanulás megszerettetéséhez a cél elérésén keresztül juthatunk el. Legfeljebb nem egy, hanem több lépésben.

    Mivel gyermekünk nagy valószínűséggel később is érik (tisztelet a kivételnek) ki kell kapcsolnunk a mi fejünkben ketyegő órát, mert gyorsabban jár, mint a gyermekünké!

  • Fektessen most a gyermeke jövőjébe!

    Segítsen könnyebbé tenni az életét!

    Találkozzunk 2018. május 12-én Budapesten, hogy az Ön gyermeke ne a lustaság bajnoka legyen, hanem képes legyen együttműköni, és ezáltal életrevalóbbá válni.

    Egy gyerek, egy szülő csupán 15000ft-ért vehet részt ezen az életre szóló, hasznos tanfolyamon.

    Az Ön gyermeke ott lesz?

A gyerekek azt mondják, hogy azért nem szeretnek tanulni, mert nem érdekli őket semmi, amit tanítanak, mert szerintük felesleges. A tanárnak viszont le kell adni az anyagot. Elfogadható bizonyítvány se születik tanulás nélkül, és jó bizonyítvány nélkül semmit se tud gyermeke kezdeni az életben. Adjunk magunknak, és a gyermekünknek valami kapaszkodót!

Régóta keresi a megoldást gyermeke problémáira?

  • Tegyen pontot a saját tehetetlenségére, félelmeire!

    Az Ön gyermeke legkomolyabb nehézsége az életben a különböző stresszes élethelyzetek kezelése.

    Mert teljesen mindegy, hogy szorong, vagy izgul, vagy nem megy a tanulás, stb. a stressz, amit a nehéz élethelyzetek kiváltanak, okozzák az ő szenvedését.

    Ön, mint szülő azért küzd, hogy a gyermek szenvedései megszűnjenek. Életképes, boldog embert akar gyermekéből nevelni.

    Ehhez nem elég csak a jószándék, a szeretet!

    Kell egy eszköz is, ami segít megszüntetni a gyermeke szenvedését.

    A Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam egy ilyen eszköz.

    Olyan, a gyakorlatban jól működő stresszkezelő technikákat tanulnak a gyerekek, melyek segítségével bármilyen nehéz élethelyzetből talpra tudnak állni.

    Hogy néz ki ez a tanfolyamon?

    Életszerű példákon begyakorolva, már a tanfolyam alatt megérezheti a gyermeke a felszabadultság érzését.

    Délelőtt megtanuljuk az alapokat, délután pedig csupa olyan hasznos dologgal egészítjük ki, amivel a gyermeke már nem lesz többé védtelen az iskolai és egyéb stresszes helyzetekbe.

    Erre az Ön idejében nem volt még lehetőség, de a gyermeke már részesülhet ebből a tudásból.

    Ráadásul a tanfolyam után abban is segítséget kapnak, hogy a tanultakat otthon begyakorolják!

    Segítsen gyermekének, hogy újra felszabadult, boldog legyen!

    Jelentkezzen most mert ebben a tanévben a május 12-i lesz az utolsó Gyermek Stresszkezelő Tanfolyam!

    Ugye erről nem akar lemaradni?

A gyerekek azt mondják, hogy azért nem szeretnek tanulni, mert nem érdekli őket semmi, amit tanítanak, mert szerintük felesleges. A tanárnak viszont le kell adni az anyagot. Elfogadható bizonyítvány se születik tanulás nélkül, és jó bizonyítvány nélkül semmit se tud gyermeke kezdeni az életben. Adjunk magunknak, és a gyermekünknek valami kapaszkodót!

Március 24-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


A gyerekek azt mondják, hogy azért nem szeretnek tanulni, mert nem érdekli őket semmi, amit tanítanak, mert szerintük felesleges. A tanárnak viszont le kell adni az anyagot. Elfogadható bizonyítvány se születik tanulás nélkül, és jó bizonyítvány nélkül semmit se tud gyermeke kezdeni az életben. Adjunk magunknak, és a gyermekünknek valami kapaszkodót!

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

A gyerekek azt mondják, hogy azért nem szeretnek tanulni, mert nem érdekli őket semmi, amit tanítanak, mert szerintük felesleges. A tanárnak viszont le kell adni az anyagot. Elfogadható bizonyítvány se születik tanulás nélkül, és jó bizonyítvány nélkül semmit se tud gyermeke kezdeni az életben. Adjunk magunknak, és a gyermekünknek valami kapaszkodót!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

A gyerekek azt mondják, hogy azért nem szeretnek tanulni, mert nem érdekli őket semmi, amit tanítanak, mert szerintük felesleges. A tanárnak viszont le kell adni az anyagot. Elfogadható bizonyítvány se születik tanulás nélkül, és jó bizonyítvány nélkül semmit se tud gyermeke kezdeni az életben. Adjunk magunknak, és a gyermekünknek valami kapaszkodót!

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

A gyerekek azt mondják, hogy azért nem szeretnek tanulni, mert nem érdekli őket semmi, amit tanítanak, mert szerintük felesleges. A tanárnak viszont le kell adni az anyagot. Elfogadható bizonyítvány se születik tanulás nélkül, és jó bizonyítvány nélkül semmit se tud gyermeke kezdeni az életben. Adjunk magunknak, és a gyermekünknek valami kapaszkodót!

Hírlevelek 2018

Katalizátor gyerekek. Lehet, hogy az Ön gyermeke is az? »
Kudarcként éli meg a gyermeknevelést?» Az Ön gyermekét is érinti az iskolai stressz? » 15 lépéses ellenőrző lista »
Tudatos Szülők kerestetnek!» Mit tehet a gyermekem, ha elveszik tőle a barátait, és mit tehetek én?»
Mennyire elégedettek a Boldog Gyermek Életmódstúdió ügyfelei az egyéni foglalkozásokkal?»
Felhúz a gyermekem, a párom kiborít!»
Ön is küzd gyermekei lefektetésével? » Pesszimista a gyermeke? Ez a kérdés biztosan kizökkenti a pesszimizmusából!»
8 hasznos trükk, hogy megnyugtassa szorongó gyermekét»Válás után: magatartástípusok a gyerekeknél »
Hogyan tudom tudatosságra nevelni gyermekem?» Egy ÚJ TIPP, hogy gyermeke nekiálljon tanulni»
A szülői bűntudatról» Kifárad a gyerek az iskolában»
Sok gyerek kényszernek érzi az iskolát, az Ön gyermeke is ide tartozik? »
Milyen iskolát keressek gyermekemnek? »
Ítélkezésmentességre tanítani gyermekeim » Duzzogott, hogy el kellett jönnie a Stresszkezelő tanfolyamra »
Cicaharcok avagy a lányok közötti hatalmi játszmák » Mi az, amit egy általános iskolásnak tudnia kéne?»

Hírlevelek 2017

Karácsony 2017 » Szabadulásom a házicseléd szerepből »
Tanulást segítő programok az interneten, és mobilon» Gyermekem zavarja az órát, nem lehet tőle tanítani»
A gyerek haragszik valamelyik szülőre» Nem hittem a fülemnek, amikor ezt halottam! »
Tudja, hogy melyek a leggyakoribb önkorlátozó hiedelmei a gyerekeknek? »
Hogyan segítsük gyermekeinket, hogy ne féljenek a haláltól? » A gyerek egy ágyban alszik a szülőkkel»
Korához képest éretlen a gyermekem » A gyermekem fél a változástól » A gyermekem fél a hányástól»
A lányomra rászálltak a lányok az osztályban! » Egyedül nevelem a gyermekem, sokszor túlvállalom magam »
Azt csinálok veled és a gyerekkel, amit akarok! - mondja a férj » Hogyan sikerült a tanévkezdés? »
Anya! Ígérem, szeptembertől tanulni fogok! » Milyen típusú osztálytársak okoznak szorongát gyermekünknek? »
Tanítói magatartások, melyektől óvakodjunk! » Hangolódjunk egy kicsit az iskolakezdésre! »
Hogyan fejlesszük gyermekünk empatikus képességét? »
Mikor van itt az ideje, hogy komoly, családunkat érintő témákról beszélgessek gyermekemmel? »
A nyaralás egy cirkusz a gyerekkel, mit tegyek?» Miért töltsön a gyermeke minél több időt szabad levegőn? »
Gyermekem óvodás, iskolás lesz, és szeparációs szorongása van »
Mit tehetünk, ha gyermekünknek nem lesz jó a bizonyítványa? »
Hisztizik a gyermeke? Itt a megoldás! » A gyerek nem akar osztálykirándulásra menni a többiekkel »
Bombabiztos mondatok, hogy meg tudja nyugtatni szorongó gyermekét » Pollenallergia a gyerekeknél»
Ebbe belegondolt már? Kiégés már iskolás korban is megtörténhet » Lassú a gyermekem, mindig lemarad a suliban »
Az iskolarendszer csak azokat jutalmazza, akik stresszes helyzetben is jól teljesítenek»
Hogy felnőttként jól keressen »
Mi a hasonlóság a Hófehérke és a hét törpe meséje és az iskolai bántalmazottak között? »
Mit tehetünk, ha a gyermekekem osztályába traumatizált gyerek jár? »
Iskolai fogadóóra » Miért kiabál a gyerek a szüleivel?»
A Mindenki film margójára » 10 dolog, amit NE mondjunk a gyermekünknek»
Miért nem tudja letenni a gyerek a telefont? » Gyermekem csúnyán beszél velem!»
Miért menőznek a gyerekek az iskolában?» Otthon tudja az anyagot, de a suliban elvérzik»
Rosszak a jegyek? Nem megy a tanulás? A gyermeke beleesett ebbe a tanulási csapdába?»
Gyermekem indokolatlanul nagy büntetést kap az iskolában » Zárkózott a gyermekem »
Rémálmok gyötrik gyermekét?» Hogyan találja meg gyermeke és Ön a nyugalmát ebben a rohanó világban? »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

A gyerekek azt mondják, hogy azért nem szeretnek tanulni, mert nem érdekli őket semmi, amit tanítanak, mert szerintük felesleges. A tanárnak viszont le kell adni az anyagot. Elfogadható bizonyítvány se születik tanulás nélkül, és jó bizonyítvány nélkül semmit se tud gyermeke kezdeni az életben. Adjunk magunknak, és a gyermekünknek valami kapaszkodót!

A gyerekek azt mondják, hogy azért nem szeretnek tanulni, mert nem érdekli őket semmi, amit tanítanak, mert szerintük felesleges. A tanárnak viszont le kell adni az anyagot. Elfogadható bizonyítvány se születik tanulás nélkül, és jó bizonyítvány nélkül semmit se tud gyermeke kezdeni az életben. Adjunk magunknak, és a gyermekünknek valami kapaszkodót!

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek