A gyerek csőbe húzza a szülőt

Micsoda rafinéria, pedig ő is megüti a bokáját csak még nem tud róla!

A gyerek csőbe húzza a szülőt Micsoda rafinéria, pedig ő is megüti a bokáját csak még nem tud róla!Ismerős az a helyzet, amikor anyaként Ön próbál következetes szülő lenni, és a párja engedékeny?

Ilyen helyzetekben, a gyerek megveszi kilóra az apukáját. Emiatt indul a veszekedés, amiből a másik sok esetben nem érti, hogy mi a baj.

Mi ennek a hosszútávú következménye?

  • Nincs egyensúly a két szülő között

    Az egyik szülő (legtöbbször az anya, de lehet fordítva is) igyekszik következetes lenni, határokat szab. Míg a másik szülő úgy véli, hogy a párja túlságosan szigorú, és enged. Vagy nem szereti azt látni, hogy a gyerek szenved, és enged.

    Ettől a következetességre törekvő szülő agya majd eldurran. És ilyenkor könnyen a fejéhez vágják, hogy micsoda házisárkány vagy!

  • Miért nincs egyensúly a két szülő között?

    Ennek számos oka lehet, nézzük!

  • Az engedékenyebb szülő valamilyen oknál fogva konfliktuskerülő, nehezebb számára beleállni a balhés helyzetekbe.

  • A két fél más területen se találja meg az egyensúlyt, és a gyerek is játszma tárgya lesz. Legtöbbször nem tudatosan, de ettől még kialakul ez a helyzet.

  • Az engedékenyebb szülő sajnálja a gyereket. Illetve a keményvonalas, hajlamos a túlkapásokra (valósan, vagy a másik szülő által vélten).

  • Múltbeli gyerekkel kapcsolatos veszteség feldolgozatlansága.

  • Hogyan veszi meg a gyerek kilóra az engedékeny szülőt?

    Mivel a gyerek azért gyerek, hogy próbára tegye a szüleit, el fog menni a végső határig, amíg lehet. Ezért hibáztatás helyett értsük meg az ő motivációját.

    Ehhez hozzá tartozik, hogy a gyerek a viselkedésével egy tükröt tart felénk, mely néha egyenes, néha görbe (benne vannak a torzítások, túlzások).

    A gyerek, ha el akar valamit érni, akkor az engedékenyebb szülőt keresi meg a kívánságaival. Vagy kihasználja, hogy a következetes szülő nincs jelen, és akkor próbálkozik.

    Bedobja azokat az eszközöket, melyek biztosan működnek. Hiszti, durcáskodás, manipuláció, ígéret, zsarolás, bármi.

  • Nem mindig baj, ha engedékeny a szülő, de

    Valóban nem lehetünk szülőként mindig vasakaratúak, és az se jó, ha a mi elképzelésünk az egyedüli, ami működhet egy adott helyzetben. És képtelenség 100%-ban következetesnek maradni.

    Az egymással való egyeztetés, a döntési stratégiák egyeztetése azonban kulcsfontosságú, mert ebből fogja tudni a gyerek, hogy a szülők összezártak.

    Hogy miért éri meg összezárni?

    Ezért:

  • Mi a hosszútávú következménye annak, ha a gyerek kihasználja a szülő túlzott engedékenységét?

    Mi a hosszútávú következménye annak, ha a gyerek kihasználja a szülő túlzott engedékenységét?

    Adott egy kislány, aki úgy irányítja az apukáját, ahogy akarja. De választhatunk egy kisfiút is, aki az anyukáját irányítja…

    Mit tanul ő ebből?

    „Ha elég okos vagyok, akkor irányíthatom az embereket, aput, majd a pasikat”- gondolja.

    Lehet, hogy észre se fogja venni, hogy miért, egy olyan pasit választ majd férjéül, akit lehet irányítani.

    Mennyire fogja majd később tisztelni?

    Mit csinálhat majd felnőtt nőként a párjával, ha nem tiszteli a párját?

    A gond ott van, hogy egy ilyen helyzetben lévő nőnél nem mindig tudatosul, hogy az ő párkapcsolati problémáinak mi a gyökere.

    Adott egy kisfiú, aki az apukáját irányítja, vagy egy kislány, aki, az anyukáját.

    Mit tanul ő ebből? Azon túl, hogy nem fogja tisztelni a szüleit, meggyökeresedhet benne egy félelem, egy minta, hogy szülőként neki is ezt kell tenni.

    Amikor gyereket vállalnak, lehet, hogy tudattalanul ezt a mintát hozza. De az is előfordulhat, hogy félelem marad benne, amiatt, hogy egy szülőnek ez is a feladata, és többek között ezt nem akarva halogatja a családalapítást.

  • Mi tehetek, ha a mi családunkban is fennáll az a helyzet, hogy a gyerek megveszi kilóra valamelyik szülőt?

    Az alapokok rendezésével, sokkal könnyebben tudnak egységben működni, és élvezni a családi együttlétet.

    Az alapokok rendezése nélkül sajnos minimális az esélye, hogy a gyerek magától kilép a játszmából.

    A rendezésben örömmel segítek.

Ismerős az a helyzet, amikor anyaként Ön próbál következetes szülő lenni, és a párja engedékeny? Ilyen helyzetekben, a gyerek megveszi kilóra az apukáját. Emiatt indul a veszekedés, amiből a másik sok esetben nem érti, hogy mi a baj. Mi ennek a hosszútávú következménye?

Itt a nyár, de az élet nem áll meg!

  • Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

    Erősítse meg gyermeke önbizalmát!

    Ha gyermeke szorong, gátlásos, de szeretne ezen változtatni, akkor örömmel segítek!

    Tegyünk közösen gyermekéért!

Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Nincs lehetősége a személyes talákozóra?
Jelentkezzen Skype konzultációra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Ismerős az a helyzet, amikor anyaként Ön próbál következetes szülő lenni, és a párja engedékeny? Ilyen helyzetekben, a gyerek megveszi kilóra az apukáját. Emiatt indul a veszekedés, amiből a másik sok esetben nem érti, hogy mi a baj. Mi ennek a hosszútávú következménye?

Szeptember 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!

  • Itt a helye az Ön gyermekének is!

    A stresszkezelés képessége minden gyerekre ráfér, függetlenül, hogy vannak e nehézségei az életben vagy nincsenek!

    Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Január 25-án Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Ismerős az a helyzet, amikor anyaként Ön próbál következetes szülő lenni, és a párja engedékeny? Ilyen helyzetekben, a gyerek megveszi kilóra az apukáját. Emiatt indul a veszekedés, amiből a másik sok esetben nem érti, hogy mi a baj. Mi ennek a hosszútávú következménye?

Élhetsz stresszmentesen - online!
Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen - online
gyermektanfolyamra!


További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Nemrég több esetben is belefutottam a gyerekek azt állították magukról, hogy ők „rossz gyerek vagyok”. Bár a gyerek nem véletlenül hiszi azt, hogy ő rossz, azonban a személyiségére nézve kifejezetten káros, ha ezt hiszi magáról.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Ismerős az a helyzet, amikor anyaként Ön próbál következetes szülő lenni, és a párja engedékeny? Ilyen helyzetekben, a gyerek megveszi kilóra az apukáját. Emiatt indul a veszekedés, amiből a másik sok esetben nem érti, hogy mi a baj. Mi ennek a hosszútávú következménye?

Hírlevelek 2020

Párkapcsolati konfliktusok koronavírus idején »
Hogyan lehet normális életet élni bezárva, ha gond van a gyerekkel?»
Hogyan beszéljünk a koronavírusról gyerekünknek? »
Miért nehézkes a szocializáció egy túlérzékeny gyerek számára?»
Miért hajlamos az ember a pánikra?» Három érdekes színfolt az elmúlt hetek foglalkozásaiból»
Jó tanuló gyerekem cikizik az osztálytársai » Feldolgozatlan válás hatása egy kamasz párkapcsolatára»
Egy fiú nekitámadt az osztálytársának, mert az szidta az édesanyját»
Gyerek sportverseny felkészítés EFT-vel» A gyerek szorong, és ez mégis eszköz a gyerek kezében »
Ami kihívás a gyereknél, az kihívás a szülőnél» 7 felrázó, sorsfordító kérdés »

Hírlevelek 2019

Karácsony 2019 »
Miért kerülnek bajba az okos gyerekek az iskolában? » Vannak álmaim, de mégse teszek érte… »
Hogyan hat a szülő kiabálása a maximalizmusra? » 3 meglepő dolog az EFT-ről »
Gyerekek, akik szétestek a válás miatt» A gyerek nem dolgozik az órán »
Mikor kell elmondani a gyerekeknek? » Mi történt az óvodában?» „Félek, hogy csalódnak bennem!”-mondja a gyerek »
A gyerek indulatos, bántja a szüleit» Mit tehetek, ha a gyereknek túl erős az igazságérzete az iskolában?»
Vajon káros-e, ha a gyerek lövöldözős játékokkal játszik?»
Kikezdték a gyerekem a suliban» Mit tegyen a szülő, ha a gyerek buta, értelmetlen iskolai vagy házi feladatot kap?»
Klímapánik, klímaszorongás, és a család» Túlélőtippek a mai kor szüleinek tanévkezdésre »
Ki nyeri a tanévkezdés miatti szorongásversenyt? » Miért van az, hogy a gyerek sohasem elégedett?»
Pókfóbiás esetek gyerekeknél, (felnőtteknél) » Parancsolgat a gyerek» Önostorozás szülőként»
Van-e jogom a gyerekek nélkül pihenni pár napot? » A gyerek csőbe húzza a szülőt »
Rossz gyerek vagyok!» Szorongás a középiskolai elvárásoktól »
Két fontos módosítás az oktatási törvényben!» Ne papoljon tinédzser gyermekének!»
Erre figyeljen, ha itt a tanév vége!» Teher alatt nő a pálma, vagy mégsem?»
Az a baj velem, hogy túlságosan kényelmes vagyok!»Legyen az Ön gyermeke is ragyogó konfliktuskezelő!»
Ha elvált erről tudnia kell!» Hogyan gondolkodik egy szorongó gyerek? »
Túlféltem a gyermekem» Iskolában rendes, otthon tombol a gyerek»
Miért fontos a feltétlen szeretet?» Túlságosan izzad a gyerekem»
Fáradt a gyerek az iskolai időszakban? » Hogyan beszélgessünk az élet szörnyűségeiről, ha szembesül vele a gyerek?»
Miért szorong jó néhány istenhívő gyerek? »
Agresszív a gyerek, mit mondjak neki? Ébresztő gondolatok gyereknyelven »
Kiabálós, veszekedős a gyerekkel? » Nem bírnak a gyerekkel az iskolában»
6 technika, hogy a gyermeke kivédje az iskolai bántalmazásokat » Hogyan tudjuk gyermekünket biztonságban?
Mielőtt szülő lettem nekem ezt soha nem mondta senki!» Eltávolodás a párkapcsolatban Hogyan reagál a gyerek? »
Csináld meg a leckéd! Gyere vacsorázni! Menj már fürödni!» Milyen lesz a 2019-es év? »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Miről írtunk 2018-ban? »
Hírlevelek 2017 » Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Miről írtunk 2018-ban? »
Hírlevelek 2017 » Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Ismerős az a helyzet, amikor anyaként Ön próbál következetes szülő lenni, és a párja engedékeny? Ilyen helyzetekben, a gyerek megveszi kilóra az apukáját. Emiatt indul a veszekedés, amiből a másik sok esetben nem érti, hogy mi a baj. Mi ennek a hosszútávú következménye?

Ismerős az a helyzet, amikor anyaként Ön próbál következetes szülő lenni, és a párja engedékeny? Ilyen helyzetekben, a gyerek megveszi kilóra az apukáját. Emiatt indul a veszekedés, amiből a másik sok esetben nem érti, hogy mi a baj. Mi ennek a hosszútávú következménye?

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.






Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek