Mit tehetek, ha a gyereknek túl erős az igazságérzete az iskolában?

A túl erős igazságérzet kezelése gyerekeknél

Mit tehetek, ha a gyereknek túl erős az igazságérzete az iskolában? A túl erős igazságérzet kezelése gyerekeknélA gyerekek őszinték, és hamar észreveszik, ha velük szemben valaki igazságtalan.

Az erős igazságérzetű gyerekek ezt nem mindig szalonképesen reagálják le.

Hogyan segíthetek szülőként?

  • Igazságtalanságok márpedig történnek

    Mivel emberek vagyunk, és cselekszünk, a cselekedeteink nem mindenki számára tűnnek jónak, elfogadhatónak, és igazságosnak.

    Azonban a gyerekek fejlett igazságérzettel rendelkeznek. Ez már az óvodában is megnyilvánul, de az iskolában biztosan kijön.

    A gyerek szóvá teszi, ha őt igazságtalanság éri.

  • Melyek ezek a helyzetek?

    Kivételezés, rosszindulatú osztályzás, túlzott büntetés, megalázás, kollektív büntetés, bántalmazás, szándékos piszkálás, hazugságon kapás, szülők szóbeli bántalmazása, szidása az iskolában, a rossz viselkedés, felszereléshiány miatti egyesek…

  • Miért igazságtalanok mások a gyerekkel?

    Nem biztos, hogy azok, előfordulhat, hogy a gyerek reagálja túl!

    Általában az emberek nem akarnak rosszat, csak nincsenek tisztában a cselekedeteik következményével másokra nézve. Az éncentrikus magatartás magával hozza, hogy kevésbé empatikusak a másik ember felé.

    Sok esetben észre se veszik, hogy a másikon átgázoltak, vagy rájuk nézve rossz döntést hoztak.

Miből fakad a túlzott igazságérzet?

  • Valódi problémák

    A gyerek olyan helyzeteket tapasztal, ami rá nézve valóban igazságtalan.

    Az erkölcsi érzéke eléggé fejlett, és mivel otthon azt tapasztalja, hogy az ilyen helyzeteket szóvá lehet tenni, az iskolában is megteszi. Csak nem minden ember reagálja le egyformán a kritikát.

  • Túlérzékenység

    Azok a gyerekek, akik túlérzékenyek, bármivel kapcsolatban az ingerküszöb értékük (az az állapot, amit már lereagálnak) alacsonyabb. Ezért, ami egy átlagember számára még nem jelent problémát, ő már akár erősen reagál a cselekedetre. Például meglökték a sorban.

    Miből fakad a túlzott igazságérzet? Agresszióra való hajlam
  • Figyelemzavar, hiperaktivitás

    Mindkettő állapot maga után von egy olyan belső világot, ahol a saját cselekedeteim súlya eltörpül a másikéval szemben. Tipikusan a más szemében a szálkát megleli, de sajátjában a gerendát feledi állapot.

  • Agresszióra való hajlam

    Nem mindenki egyforma temperamentumú. Van, aki úgy érzi, hogy a legkisebb sérelmet szóvá kell tennie, akár meg kell azt torolnia. A vélt vagy valós igazságtalanságok jó alapul szolgálnak egy kis verekedéshez.

  • Otthoni minták

    Ha otthon azt látja a gyerek, hogy az egyik szülő el van nyomva, vele szemben (is) agresszív valaki, akkor jó eséllyel valahol ezt le fogja vezetni. De mivel a tanult mintákat alkalmazza, ezért bajba kerül.

Ki az igazságtalan?

  • A tanár

    Ezzel az a baj, hogy a gyerek arra van kényszerítve, hogy meghajoljon a tekintély előtt, de ettől még nem fogja tisztelni.

    Ezzel az a baj, hogy a gyerek arra van kényszerítve, hogy meghajoljon a tekintély előtt, de ettől még nem fogja tisztelni.

    Vannak olyan gyerekek, akire egyszerűen nem hat a tekintélyelv, és harcolnak a tanárral. Egy darabig tart a „ki tud messzebbre pisilni” játszma, de ebből könnyű eljutni odáig , hogy a gyerek ellenségessé váljon, megutálja tanárt, a tanulást.

  • Az osztálytárs

    Itt a gyerekek közötti farkastörvények döntenek.

    Ha az Ön gyerekek hátul van a rangsorban, akkor csak ésszel győzhet, különben az összes igazságtalanságot a gyerekek az Ön gyereke ellen fogják fordítani, hogy ezzel bekényszerítsék a sorba.

  • Miért kerül bajba a gyerek a túlzott igazságérzete miatt?

    Mert a gyerek még nem tud hideg fejjel gondolkodni. Ilyenkor egy dolgot lát csak: „rajtam óriási sérelem esett”.

    A sérelem stresszt, feszültséget okoz, melyet általában elfojtunk, vagy kiadunk magunkból. Gyerekként ritkán jut az eszünkbe, hogy a sérelmet el is lehet engedni, és ésszel, az érzelmek elengedésével visszanyerhetjük erőnket.

    Gyerekként azt várjuk, hogy a másik változzon meg, akkor majd én is másmilyen leszek.

    De a sérelmek elengedése az egyetlen út, mert így már a másik nem tud nekem fájdalmat okozni, ezáltal erőtlen lesz velem szemben.

Mit lehet tenni szülőként?

  • Hogyan védjem meg a gyerekem az igazságtalan helyzetektől?

  • Pontosan utánakérdezni a gyereknél, hogy mi történt. Különben átmegyünk „anyatigrisbe” és csak beéghetünk, mert a dolgok másként történtek, mint ahogy azt elmondta nekünk a gyerekünk.

  • Soha ne kételkedjünk a gyerekünkben, vegyük komolyan, mert különben a gyerek nem fogja elmondani a problémáit, csak magában őrlődik. Ez nem zárja ki az előző pontot!

  • Hagyjuk otthon az anyatigrist, a megoldásra kell törekednünk, mert a gyereknek másnap is be kell mennie az iskolába, amikor Ön már nincs vele.

  • Tanítsuk meg gyerekünknek a sérelmek elengedését, a megbocsátást. Legtöbbször a problémák piti dolgokból indulnak ki, és a másik ezt visszaadja, majd felpörögnek az események, amiből nehéz kiszállni.

  • Figyeljenek az otthoni mintákra. Ha a szülő agresszívan vezet, megpróbálja „anyázik” a másikra, aki bénán vezet, akkor ne csodálkozzunk, hogy a gyerek is megvalósítja a követendő példát.

  • Béke van-e a családban? Ha nem a gyerek valahol ki fogja engedni a gőzt.

  • Beszélgessenek az igazságtalan helyzetekről, gyakorolják be, hogy mi a helyes reakció ebben az esetben.

  • Ha a gyerek hajlamos arra, hogy áldozattá váljon akkor keressen külsős szakembert.

  • Önbizalomnövelés, önmagunk szeretetének a megtanulása.

  • Mikor kell közbeavatkozni?

  • Mikor kell közbeavatkozni?

    Akkor, ha a gyerek mások viselkedése által arra van kényszerítve, hogy megalázkodjon, és betagozódjon egy beteg rendszerbe. Például egymás direkt bántalmazása szavakkal, tettekkel…

  • Akkor, ha a gyerek megalázása eléri azt a mértéket, ami az Ön mércéjének már sok. Érdemes arra figyelni, hogy ne keverjük a saját iskolával kapcsolatos érintettségünket a gyerekével. Így elkerülhetjük, hogy túlreagáljuk a helyzetet.

  • Akkor, ha a tanár a gyerek megalázására, kiközösítésére utazik.

  • Hogyan avatkozzak közbe?

  • Terepfelderítés, hogy tudjam mi történt.

  • Tárgyilagosság.

  • Hagyjuk otthon a vádaskodást, az érzelmeket, megoldásra törekedjünk.

  • Kérdések feltevése a tanár vagy az adott gyerek szülei felé.

  • Folyamatosan azt vizsgálni, hogy a helyzet szereplői mennyire hajlanak a változtatásra.

  • Ha hárítás, hibáztatás megy, akkor kár ezen a szinten erőlködni.

  • Mindenkinek van egy főnöke. Az adott tanárnak is, vonjuk be őt is, ha a kezdő szinten nem jutunk eredményre.

  • Ha nincs megoldás, akkor osztály vagy iskolaváltás.

  • Ha a problémák túl nagyra nőttek vagy sokasodnak, és kezd kicsúszni az irányítás az Ön kezéből, kérje szakember segítségét.

A gyerekek őszinték, és hamar észreveszik, ha velük szemben valaki igazságtalan. Az erős igazságérzetű gyerekek ezt nem mindig szalonképesen reagálják le. Hogyan segíthetek szülőként?

November 16-án Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!

  • Még 8 hely van a novemberi tanfolyamra

    A stresszkezelés képessége minden gyerekre ráfér, függetlenül, hogy vannak e nehézségei az életben vagy nincsenek!

    Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

November 16-án Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


A gyerekek őszinték, és hamar észreveszik, ha velük szemben valaki igazságtalan. Az erős igazságérzetű gyerekek ezt nem mindig szalonképesen reagálják le. Hogyan segíthetek szülőként?

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!


További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Erősítse meg gyermeke önbizalmát!

  • Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

    Ha gyermeke szorong, gátlásos, de szeretne ezen változtatni, akkor örömmel segítek!

    Tegyünk közösen gyermekéért!

Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

A gyerekek őszinték, és hamar észreveszik, ha velük szemben valaki igazságtalan. Az erős igazságérzetű gyerekek ezt nem mindig szalonképesen reagálják le. Hogyan segíthetek szülőként?

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

A gyerekek őszinték, és hamar észreveszik, ha velük szemben valaki igazságtalan. Az erős igazságérzetű gyerekek ezt nem mindig szalonképesen reagálják le. Hogyan segíthetek szülőként?

Hírlevelek 2019

Gyerekek, akik szétestek a válás miatt» A gyerek nem dolgozik az órán »
Mikor kell elmondani a gyerekeknek? » Mi történt az óvodában?» „Félek, hogy csalódnak bennem!”-mondja a gyerek »
A gyerek indulatos, bántja a szüleit» Mit tehetek, ha a gyereknek túl erős az igazságérzete az iskolában?»
Vajon káros-e, ha a gyerek lövöldözős játékokkal játszik?»
Kikezdték a gyerekem a suliban» Mit tegyen a szülő, ha a gyerek buta, értelmetlen iskolai vagy házi feladatot kap?»
Klímapánik, klímaszorongás, és a család» Túlélőtippek a mai kor szüleinek tanévkezdésre »
Ki nyeri a tanévkezdés miatti szorongásversenyt? » Miért van az, hogy a gyerek sohasem elégedett?»
Pókfóbiás esetek gyerekeknél, (felnőtteknél) » Parancsolgat a gyerek» Önostorozás szülőként»
Van-e jogom a gyerekek nélkül pihenni pár napot? » A gyerek csőbe húzza a szülőt »
Rossz gyerek vagyok!» Szorongás a középiskolai elvárásoktól »
Két fontos módosítás az oktatási törvényben!» Ne papoljon tinédzser gyermekének!»
Erre figyeljen, ha itt a tanév vége!» Teher alatt nő a pálma, vagy mégsem?»
Az a baj velem, hogy túlságosan kényelmes vagyok!»Legyen az Ön gyermeke is ragyogó konfliktuskezelő!»
Ha elvált erről tudnia kell!» Hogyan gondolkodik egy szorongó gyerek? »
Túlféltem a gyermekem» Iskolában rendes, otthon tombol a gyerek»
Miért fontos a feltétlen szeretet?» Túlságosan izzad a gyerekem»
Fáradt a gyerek az iskolai időszakban? » Hogyan beszélgessünk az élet szörnyűségeiről, ha szembesül vele a gyerek?»
Miért szorong jó néhány istenhívő gyerek? »
Agresszív a gyerek, mit mondjak neki? Ébresztő gondolatok gyereknyelven »
Kiabálós, veszekedős a gyerekkel? » Nem bírnak a gyerekkel az iskolában»
6 technika, hogy a gyermeke kivédje az iskolai bántalmazásokat » Hogyan tudjuk gyermekünket biztonságban?
Mielőtt szülő lettem nekem ezt soha nem mondta senki!» Eltávolodás a párkapcsolatban Hogyan reagál a gyerek? »
Csináld meg a leckéd! Gyere vacsorázni! Menj már fürödni!» Milyen lesz a 2019-es év? »

Hírlevelek 2018

Azok a csodálatos gyerekek! » Párterápia EFT-vel » Tanulási nehézségek hatása a felnőttkorban»
Bedőlni a gyerek hisztijének» 13 iskolai visszásság, melyet az Ön gyermeke is megélhet »
Miért nincsenek céljaik a mai gyerekeknek? »
Felelős mobiltelefon használat szabályai gyerekeknél » Egy rövid, de tanulságos megfigyelés
Köztünk élő csodagyerekek » Amit a kisbabáktól tanulhatunk, mi felnőttek
Életrevaló vagy engedelmes gyereket nevelek? » Gyermekem pánikol a tanulás miatt »
Miért nem segítenek a nagyszülők a gyerekek nevelésében? » Miért provokálják a gyerekek a szüleiket?»
Elfenekelem ezt a gyereket! » Önt is kísérti az otthoni házi feladatok réme?
Kezdődik az iskola, gyermekének szüksége lesz önbizalomra » Gyermekem már most nem akar suliba menni»
Túlérzékeny gyermekem túlreagálja a problémákat» Meg akarom óvni a gyermekem a csalódástól!»
Hogyan szólítsam meg a lányokat?» Az utazás réme, ha rosszul van a gyerek az autóban »
Lelki terror a családban » Hogyan kerülhetjük el, hogy gyermekünk ne legyen a szexuális ragadozók áldozata? »
A számítógép nyáron szippantja be a gyerekeket, hogyan védhetem ki? »
8 működő stratégia, ha az Ön gyermeke nem szeret olvasni »
Az év végi bizonyítvány sokat elárul gyermeke személyiségéről »
Hogyan érhetjük el, hogy a mi gyermekünk is udvarias legyen?»
10 ok amiért verekednek a lányok az iskolában » Mekkora az esélye, hogy gyermeke élete valahol félresiklik?»
Katalizátor gyerekek. Lehet, hogy az Ön gyermeke is az? »
Kudarcként éli meg a gyermeknevelést?» Az Ön gyermekét is érinti az iskolai stressz? » 15 lépéses ellenőrző lista »
Tudatos Szülők kerestetnek!» Mit tehet a gyermekem, ha elveszik tőle a barátait, és mit tehetek én?»
Mennyire elégedettek a Boldog Gyermek Életmódstúdió ügyfelei az egyéni foglalkozásokkal?»
Felhúz a gyermekem, a párom kiborít!»
Ön is küzd gyermekei lefektetésével? » Pesszimista a gyermeke? Ez a kérdés biztosan kizökkenti a pesszimizmusából!»
8 hasznos trükk, hogy megnyugtassa szorongó gyermekét»Válás után: magatartástípusok a gyerekeknél »
Hogyan tudom tudatosságra nevelni gyermekem?» Egy ÚJ TIPP, hogy gyermeke nekiálljon tanulni»
A szülői bűntudatról» Kifárad a gyerek az iskolában»
Sok gyerek kényszernek érzi az iskolát, az Ön gyermeke is ide tartozik? »
Milyen iskolát keressek gyermekemnek? »
Ítélkezésmentességre tanítani gyermekeim » Duzzogott, hogy el kellett jönnie a Stresszkezelő tanfolyamra »
Cicaharcok avagy a lányok közötti hatalmi játszmák » Mi az, amit egy általános iskolásnak tudnia kéne?»

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2017 » Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

A gyerekek őszinték, és hamar észreveszik, ha velük szemben valaki igazságtalan. Az erős igazságérzetű gyerekek ezt nem mindig szalonképesen reagálják le. Hogyan segíthetek szülőként?

A gyerekek őszinték, és hamar észreveszik, ha velük szemben valaki igazságtalan. Az erős igazságérzetű gyerekek ezt nem mindig szalonképesen reagálják le. Hogyan segíthetek szülőként?

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.






Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek