Kikezdték a gyerekem a suliban

10 önvédelmi tipp agresszió nélkül

Kikezdték a gyerekem a suliban - 10 önvédelmi tipp agresszió nélkülA gyerek akár most kezdi az iskolát, vagy más osztályba kerül, vagy elkezdődnek a középiskolai évek be kell, hogy illeszkedjen a közösségbe. Ez nem mindig egyszerű, minél nagyobbak a félelmei, annál könnyebben találják meg az őt fenyegető próbatételek.

Kit kóstolgatnak a többiek?

  • Aki kilóg a sorból (akár jó, akár rossz értelemben).

  • Akinek kicsi az önbizalma, magát se tudja elfogadni

  • Aki nem szeret konfrontálódni, vagy éppen túl sokat konfrontálódik.

Önvédelmi tippek az iskolában agresszió nélkül

  1. Akár kicsi, akár nagy a gyerek tudatosuljon benne, hogy az iskolai mobbing nem véletlen. Keresse meg akár az Ön segítségével a piszkálások, zaklatások okát. Tanuljon belőle, változtasson a viselkedésén. Ennek alapja az önbizalom növelés.

  2. Annak elfogadása, hogy az életben semmi sem történik ellenünk, minden értünk van. Ezt elsőre nehéz elfogadni, de vizsgáljuk meg ezt az állítást egy másik szempontból! Akármilyen az érzelmi előjele a velünk történő dolgoknak, azok arra tanítanak minket, hogy egy kedvezőbb irányba változzunk.

  3. Az ellenség nem ellenség, csak tanító! Az előző állításból fakad. Bár ez mondhatom a gyereknek akkor, ha éppen most verték meg az iskolában! De a verés/ csúfolás/ piszkálás után a gyerek tegye fel magának a kérdést: Mire tanít ez a helyzet engem most?

  4. Aki gyorsan tanul az életben, az kevésbé fárad el. A tanítások addig ismétlődnek, amíg nem változtatok a viselkedésemen. Beszélje át a gyerekekkel, hogy az adott csúfolás, piszkálás hányadik alkalommal történt meg az életében. Meddig kell, hogy folytatódjon, hogy ő lélekben erősebb, kikezdhetetlenebb legyen?

  5. Agresszió agressziót szül. Nem megoldás az „üss vissza”, mert lehet, hogy esélye sincs. Nem megoldás a dühöngés sem, hiszen az is az agresszió egyik formája. Csak a másik butaságának az elengedése működik.

  6. Merjek önmagamért határozottan kiállni. Verbális, és nonverbális kommunikációm annyira erősödjön meg, hogy el merjem, és tudjam utasítani az agressziót. Ez abban az esetben nehezebb, ha az otthoni nevelés tekintélyelvű. Mert a gyerek arra szocializálódik, hogy nem mondhat ellen.

  7. A gyerek lássa át a helyzetet!

    1. Ki az agresszor?
    2. Mi az agresszor baja?
    3. Hányan csatlakoznak az agresszorhoz, és miért?
    4. Melyek a tipikus piszkálási pontok, melyeken keresztül támadnak?
    5. Számíthatok-e a többiekre vagy sem?
    6. Számíthatok-e a tanárra vagy nem?
    7. Hogyan védekeztem eddig, és az működött-e? (Nem ismétlem meg azokat a cselekedeteimet, amelyek nem működnek. Pl.: A „hagyjál már, mert megmondalak a tanárnak!” csak ideig-óráig működik.)

    A kérdések alapján elemezzék a gyerek viselkedését a gyerekkel együtt. Úgyszintén elemezzék ki az agresszor, az osztály többi részének, a tanároknak a viselkedését is. Ez alapján alkossanak közösen (ne a szülő mondja meg) egy cselekvési tervet.

  8. A gyerek használja az eszét.A gyerek használja az eszét. Agresszorokkal szemben fizikai erővel nem lehet győzni, ha sokan vannak, de ésszel lehet nyerni. Nincsenek sablon megoldások, de hasznos, ha a gyerek rájön:

    1. hogy mi motiválja az agresszorokat,
    2. hogyan tudja őket elkerülni, (Egy kisfiú például maga után csalta a támadóját, majd egy gyors futás, és hirtelen kanyarral a másik nem tudott lépést tartani, és elcsúszott a sárban.)
    3. hogyan tudja bevonni, maga mellé állítani az osztályt,
    4. hogyan tud valamivel (ami nem anyagi jellegű pl. :menő telefon) kitűnni,
    5. hogyan tudja az agresszort zavarba ejteni (ezt leoltásként ismerik a mai gyerekek) (Egy a lányokkal agresszív nagyobb fiút a lányok úgy oltottak le, hogy nyilvánosan az 5 cm-es méreteit hozták szóba.)
  9. A gyerek veheti viccesre a figurát. Egy fiút például arra akartak rávenni a többiek, hogy táncoljon az agresszor zenéjére, és ő ahelyett, hogy ellenállt volna, és emiatt tovább kóstolgatták, mondhatta volna azt is, hogy rendben, de akkor az egész osztály táncol. Ezzel a húzással egyébként elterelte volna magáról az agresszor figyelmét, és a dolgok váratlansága az agresszorok többségét kilendíti a komfortzónájából.

  10. A gyerek azt hiszi, hogy nincs választási lehetősége, vagy az van, hogy bántani fogják, vagy az, hogy nem. A választási lehetőségek hiánya okozza a szorongása nagy részét. Tehát találjanak együtt választási lehetőségeket, még az se baj, ha azok eszementek („apu vadász, és lelő a puskájával” című ovis történet). Ilyenekre gondolok:

    1. Barátokat szerezni;
    2. Választás elé állítani az igazgatót, hogy vagy ő vagy én (valaki elmegy a suliból);
    3. Felvételizni, és váltani;
    4. Önbizalom növelő tréning gyereknek;
    5. Szülők lebeszélik egymás közt (arra koncentrálva, ami működik);
    6. Osztályfőnök bevonásával közös feladathelyzetbe rakni az agresszort és az áldozatot olyan területen, ahol az áldozat a jobb;
    7. Alkut kötni (te békén hagysz engem, és én segítek neked, hogy ne bukj meg matekból);
    8. Alkut kötök valaki mással, hogy ő megvéd engem, és én segítek neki, hogy ne bukjon meg matekból.

Számtalan egyéb lehetőség van még, ami a gyermekét segíti megerősödni. Mert ez a lényeg.

Ha a gyerek lélekben erős, nem tudják a többiek kikezdeni az osztályban.

Az értelmetlen iskolai vagy házi feladatok nem csak a gyerek motivációját kezdik ki, de fárasztó, idegörlő munka, amit jó lenne elkerülni. Csak nem mindegy, hogy hogyan reagálunk ilyenkor a gyerek felé, és a tanár felé.

Szeptember 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!

  • Már csak 2 hely maradt!

    A stresszkezelés képessége minden gyerekre ráfér, függetlenül, hogy vannak e nehézségei az életben vagy nincsenek!

    Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

November 16-án Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Az értelmetlen iskolai vagy házi feladatok nem csak a gyerek motivációját kezdik ki, de fárasztó, idegörlő munka, amit jó lenne elkerülni. Csak nem mindegy, hogy hogyan reagálunk ilyenkor a gyerek felé, és a tanár felé.

Élhetsz stresszmentesen! Stresszkezelés tanfolyam gyermekeknek
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyermektanfolyamra!


További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Erősítse meg gyermeke önbizalmát!

  • Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

    Ha gyermeke szorong, gátlásos, de szeretne ezen változtatni, akkor örömmel segítek!

    Tegyünk közösen gyermekéért!

Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Az értelmetlen iskolai vagy házi feladatok nem csak a gyerek motivációját kezdik ki, de fárasztó, idegörlő munka, amit jó lenne elkerülni. Csak nem mindegy, hogy hogyan reagálunk ilyenkor a gyerek felé, és a tanár felé.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Az értelmetlen iskolai vagy házi feladatok nem csak a gyerek motivációját kezdik ki, de fárasztó, idegörlő munka, amit jó lenne elkerülni. Csak nem mindegy, hogy hogyan reagálunk ilyenkor a gyerek felé, és a tanár felé.

Hírlevelek 2019

Gyerekek, akik szétestek a válás miatt» A gyerek nem dolgozik az órán »
Mikor kell elmondani a gyerekeknek? » Mi történt az óvodában?» „Félek, hogy csalódnak bennem!”-mondja a gyerek »
A gyerek indulatos, bántja a szüleit» Mit tehetek, ha a gyereknek túl erős az igazságérzete az iskolában?»
Vajon káros-e, ha a gyerek lövöldözős játékokkal játszik?»
Kikezdték a gyerekem a suliban» Mit tegyen a szülő, ha a gyerek buta, értelmetlen iskolai vagy házi feladatot kap?»
Klímapánik, klímaszorongás, és a család» Túlélőtippek a mai kor szüleinek tanévkezdésre »
Ki nyeri a tanévkezdés miatti szorongásversenyt? » Miért van az, hogy a gyerek sohasem elégedett?»
Pókfóbiás esetek gyerekeknél, (felnőtteknél) » Parancsolgat a gyerek» Önostorozás szülőként»
Van-e jogom a gyerekek nélkül pihenni pár napot? » A gyerek csőbe húzza a szülőt »
Rossz gyerek vagyok!» Szorongás a középiskolai elvárásoktól »
Két fontos módosítás az oktatási törvényben!» Ne papoljon tinédzser gyermekének!»
Erre figyeljen, ha itt a tanév vége!» Teher alatt nő a pálma, vagy mégsem?»
Az a baj velem, hogy túlságosan kényelmes vagyok!»Legyen az Ön gyermeke is ragyogó konfliktuskezelő!»
Ha elvált erről tudnia kell!» Hogyan gondolkodik egy szorongó gyerek? »
Túlféltem a gyermekem» Iskolában rendes, otthon tombol a gyerek»
Miért fontos a feltétlen szeretet?» Túlságosan izzad a gyerekem»
Fáradt a gyerek az iskolai időszakban? » Hogyan beszélgessünk az élet szörnyűségeiről, ha szembesül vele a gyerek?»
Miért szorong jó néhány istenhívő gyerek? »
Agresszív a gyerek, mit mondjak neki? Ébresztő gondolatok gyereknyelven »
Kiabálós, veszekedős a gyerekkel? » Nem bírnak a gyerekkel az iskolában»
6 technika, hogy a gyermeke kivédje az iskolai bántalmazásokat » Hogyan tudjuk gyermekünket biztonságban?
Mielőtt szülő lettem nekem ezt soha nem mondta senki!» Eltávolodás a párkapcsolatban Hogyan reagál a gyerek? »
Csináld meg a leckéd! Gyere vacsorázni! Menj már fürödni!» Milyen lesz a 2019-es év? »

Hírlevelek 2018

Azok a csodálatos gyerekek! » Párterápia EFT-vel » Tanulási nehézségek hatása a felnőttkorban»
Bedőlni a gyerek hisztijének» 13 iskolai visszásság, melyet az Ön gyermeke is megélhet »
Miért nincsenek céljaik a mai gyerekeknek? »
Felelős mobiltelefon használat szabályai gyerekeknél » Egy rövid, de tanulságos megfigyelés
Köztünk élő csodagyerekek » Amit a kisbabáktól tanulhatunk, mi felnőttek
Életrevaló vagy engedelmes gyereket nevelek? » Gyermekem pánikol a tanulás miatt »
Miért nem segítenek a nagyszülők a gyerekek nevelésében? » Miért provokálják a gyerekek a szüleiket?»
Elfenekelem ezt a gyereket! » Önt is kísérti az otthoni házi feladatok réme?
Kezdődik az iskola, gyermekének szüksége lesz önbizalomra » Gyermekem már most nem akar suliba menni»
Túlérzékeny gyermekem túlreagálja a problémákat» Meg akarom óvni a gyermekem a csalódástól!»
Hogyan szólítsam meg a lányokat?» Az utazás réme, ha rosszul van a gyerek az autóban »
Lelki terror a családban » Hogyan kerülhetjük el, hogy gyermekünk ne legyen a szexuális ragadozók áldozata? »
A számítógép nyáron szippantja be a gyerekeket, hogyan védhetem ki? »
8 működő stratégia, ha az Ön gyermeke nem szeret olvasni »
Az év végi bizonyítvány sokat elárul gyermeke személyiségéről »
Hogyan érhetjük el, hogy a mi gyermekünk is udvarias legyen?»
10 ok amiért verekednek a lányok az iskolában » Mekkora az esélye, hogy gyermeke élete valahol félresiklik?»
Katalizátor gyerekek. Lehet, hogy az Ön gyermeke is az? »
Kudarcként éli meg a gyermeknevelést?» Az Ön gyermekét is érinti az iskolai stressz? » 15 lépéses ellenőrző lista »
Tudatos Szülők kerestetnek!» Mit tehet a gyermekem, ha elveszik tőle a barátait, és mit tehetek én?»
Mennyire elégedettek a Boldog Gyermek Életmódstúdió ügyfelei az egyéni foglalkozásokkal?»
Felhúz a gyermekem, a párom kiborít!»
Ön is küzd gyermekei lefektetésével? » Pesszimista a gyermeke? Ez a kérdés biztosan kizökkenti a pesszimizmusából!»
8 hasznos trükk, hogy megnyugtassa szorongó gyermekét»Válás után: magatartástípusok a gyerekeknél »
Hogyan tudom tudatosságra nevelni gyermekem?» Egy ÚJ TIPP, hogy gyermeke nekiálljon tanulni»
A szülői bűntudatról» Kifárad a gyerek az iskolában»
Sok gyerek kényszernek érzi az iskolát, az Ön gyermeke is ide tartozik? »
Milyen iskolát keressek gyermekemnek? »
Ítélkezésmentességre tanítani gyermekeim » Duzzogott, hogy el kellett jönnie a Stresszkezelő tanfolyamra »
Cicaharcok avagy a lányok közötti hatalmi játszmák » Mi az, amit egy általános iskolásnak tudnia kéne?»

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Hírlevelek 2017 » Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Az értelmetlen iskolai vagy házi feladatok nem csak a gyerek motivációját kezdik ki, de fárasztó, idegörlő munka, amit jó lenne elkerülni. Csak nem mindegy, hogy hogyan reagálunk ilyenkor a gyerek felé, és a tanár felé.

Az értelmetlen iskolai vagy házi feladatok nem csak a gyerek motivációját kezdik ki, de fárasztó, idegörlő munka, amit jó lenne elkerülni. Csak nem mindegy, hogy hogyan reagálunk ilyenkor a gyerek felé, és a tanár felé.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.






Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek