Erre figyeljen, ha itt a tanév vége!

Amire nem gondolunk, de meghatározza gyermekünk egész iskolai pályafutását

Erre figyeljen, ha itt a tanév vége! Amire nem gondolunk, de meghatározza gyermekünk egész iskolai pályafutásátAlsó tagozatos a gyereke, tanulási nehézséggel küzd? Nem motivált az iskolában? Netalántán nehezen tud koncentrálni?

A helyzet orvoslása mellett valami kimarad, pedig ott van az orrunk előtt, és fontos.


  • Mi a közös probléma a motiválatlan, a tanulási nehézséggel küzdő, a figyelemhiányos gyerekben?

    A gyerekek mivel nincs sikerélményük, vagy iskolaéretlenek, inkább még a játékkal foglalkoznának, mint az olyan komoly dolgokkal, mint a tanulás, ezért teljesen egyszerűen lemaradnak a többiektől.

    Minél inkább lemarad a gyerekem annál kevésbé fogja érteni az anyagot. Kialakul benne egy olyan kép, hogy az iskola nehéz, unalmas.

    Emiatt még nagyobb az ellenállása inden iránt, ami a tanulásról szól.

    Leggyakrabban ezt alsó tagozatban fedezi fel a szülő. Az a csemete, aki viszonylag könnyedén vette az első osztályt, ha nem is brillírozott, de megcsinálta, most másodiktól szenved, nincs kedve tanulni, állandósulnak a házi feladatok miatti hisztik.

    A lemaradás a gyerek teljes tanulási motivációját hazavágja, önbizalma romokban.
  • Hogyan érinti ez a közös pont a gyerek egész iskolai pályafutását?

    A gyerek szépen lassan, de biztosan elhiszi, hogy ő buta, az iskola, sőt Ön, mint szülő ő ellene van. A tanulás számára unalmas (és még finom voltam a kifejezésekkel).

    A lemaradás miatt egyre kevesebb dolgot tud elsajátítani. a jegyek romlanak.

    A lemaradás a gyerek teljes tanulási motivációját hazavágja, önbizalma romokban.

  • Mit tehetek, mint szülő, ha a gyerekem lemaradt a többiekhez képest?

  • Határozza meg, ha kell szakember segítségével, hogy mi a probléma! Csak motiválatlanságról van szó? Vagy diszlexiás vagy más tanulási nehézséggel küzd? Figyelemhiányos? Esetleg vannak mélyebb lelki okok a háttérben (válnak a szülők)?

  • Gyakori, hogy nem csak egy probléma áll önmagában, hanem egy problémarendszer, egyik nehézség maga után vonja a többit. Ilyenkor nem elég mondjuk csak fejlesztésre vinni a gyereket, hogy megtanuljon olvasni, az önbizalmát is rendbe kell tenni!

  • Amit házilag Ön is megtehet: minden tantárgyból határozza meg azt a pontot, ahol a gyerek lemaradt. Lehet, hogy mondjuk túljutott az 1-20-ig számok összeadásán, kivonásán, de a nagyobb számok esetében már elveszik. Lehet, hogy nagyjából megy a szótagoló olvasás, de nem megy az összeolvasás. A gyerek akármilyen osztályba jár a felzárkózása az alapoktól kell, hogy induljon.

  • Figyelem! Az iskolai fejlesztők túlterheltsége miatt nem mindig jut idő az alapoktól történő felzárkóztatásra. Így a gyerek biztos alapok híján még elveszettebbnek fogja érezni magát.

  • Mit tehetek, mint szülő, ha a gyerekem lemaradt a többiekhez képest?

    Ez a felzárkóztatás egy favágó munka, és sok nyűggel járhat. Erre fel kell készülni Önnek is, és a gyereknek is. Beszélje meg a gyerekkel, hogy mi a probléma, és mit fognak tenni a felzárkózás érdekében. Ebben kérje a párja támogatását. A rábólintás nem elég, máskülönben a hisztik alatt Ön egyedül marad a helyzetben.

  • Ha nem bírja idegekkel, akkor inkább fogadjon mellé egy fejlesztőt, aki segíti a gyereket a felzárkózásban.

  • A nyári szünet ilyenkor bármilyen fájdalmas is részben arra mehet rá, hogy behozza a gyerek a lemaradást. Miért? Mert a szünetben egy kevésbé fáradt gyerekkel jobban lehet dolgozni.

  • De biztosítsuk neki a kikapcsolódást is.

  • Ez így együtt egy nehéz, és embert próbáló feladat, de a gyerek, és az Ön szempontjából is meg fog térülni a befektetés.

  • Mit eredményez, ha halogatom a döntést?

    Az elvárt tudás, és a gyerek valós tudása közti különbség egyre nagyobb lesz.

    Ettől a gyerek egyre butábbnak, szerencsétlenebbnek fogja magát érezni. Minél nagyobb a hézag az elvárt tudás, és a valódi tudás között, annál nehezebb behozni a lemaradást.

    Legrosszabb esetben a gyerek teljesen elveszik az oktatási rendszerben, tele lesz haraggal a tanulás iránt. Közben, egy ilyen lemaradás behozatala még az iskolai évek kezdetén könnyebben behozható lett volna.

Alsó tagozatos a gyereke, tanulási nehézséggel küzd? Nem motivált az iskolában? Netalántán nehezen tud koncentrálni? A helyzet orvoslása mellett valami kimarad, pedig ott van az orrunk előtt, és fontos.

Az Ön gyermeke elég önbizalommal rendelkezik?

  • Csak stabil önbizalommal lehet lehet megbirkózni a rá váró kihívásoknak

    A Gyerek Stresszkezelő Tanfolyamon tanultak nagymértékben hozzájárulnak gyermeke boldogságához, nyugalmához, a bennük keletkező stressz levezetéséhez.

    A Stresszkezelő Tanfolyamon tanultak segítségével gyermeke könnyebben tudja félelmeit oldani, növekszik az önbizalma.

    Az Ön gyermeke mennyi működő stresszoldó technikát ismer?

    Ha egyet sem, itt megszerezheti ez a tudást!

Alsó tagozatos a gyereke, tanulási nehézséggel küzd? Nem motivált az iskolában? Netalántán nehezen tud koncentrálni? A helyzet orvoslása mellett valami kimarad, pedig ott van az orrunk előtt, és fontos.

Szeptember 21-én Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!

  • Itt a helye az Ön gyermekének is!

    A stresszkezelés képessége minden gyerekre ráfér, függetlenül, hogy vannak e nehézségei az életben vagy nincsenek!

    Vértezze fel a gyermekét a stresszkezelés képességével! Jelentkezzen most!

Június 8-án Stresszkezelő Gyermek Tanfolyam!
  • Ha Önnek is jól jönne, hogy a gyermeke pozitív irányban változzon, akkor itt a helyük!

Jelentkezése kockázatmentes. A tanfolyam szervezéséről, a fizetési feltételekről a jelentkezést követő válaszlevélben kap tájékoztatást.


Alsó tagozatos a gyereke, tanulási nehézséggel küzd? Nem motivált az iskolában? Netalántán nehezen tud koncentrálni? A helyzet orvoslása mellett valami kimarad, pedig ott van az orrunk előtt, és fontos.

Élhetsz stresszmentesen!
Stresszkezelő Gyerek Tanfolyam
Jelentkezzen az Élhetsz stresszmentesen
gyerektanfolyamra!


További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Tovább a Stresszkezelő Gyermek Tanfolyamra! »

Alsó tagozatos a gyereke, tanulási nehézséggel küzd? Nem motivált az iskolában? Netalántán nehezen tud koncentrálni? A helyzet orvoslása mellett valami kimarad, pedig ott van az orrunk előtt, és fontos.

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

  • Erősítse meg gyermeke önbizalmát!

    Ha gyermeke szorong, gátlásos, de szeretne ezen változtatni, akkor örömmel segítek!

    Tegyünk közösen gyermekéért!

Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Jelentkezzen személyes konzultációra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Alsó tagozatos a gyereke, tanulási nehézséggel küzd? Nem motivált az iskolában? Netalántán nehezen tud koncentrálni? A helyzet orvoslása mellett valami kimarad, pedig ott van az orrunk előtt, és fontos.

Ismer olyan Szülőt, akinek jól jönne ez a friss információ? Kérem hívja fel rá szülőtársa figyelmét! »

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Alsó tagozatos a gyereke, tanulási nehézséggel küzd? Nem motivált az iskolában? Netalántán nehezen tud koncentrálni? A helyzet orvoslása mellett valami kimarad, pedig ott van az orrunk előtt, és fontos.

Hírlevelek 2020

Gyerek retteg, hogy elveszíti szüleit» Iskolai teljesítményelvárás kontra szülői szeretet elvesztésétől való félelem »
Miért kell a gyerekeket megtanítani sírni? »
Mit tegyünk, ha a gyerek felnőtt tartalmú oldalakba fut bele?» Látom, hogy a gyerekem élete rossz irányba tart»
Az a fránya kötelező olvasmány!»Ismét közeledünk a digitális oktatás felé? »
Izgulós, lámpalázas felvételizők figyelmébe!» Hogyan lehet a láthatásokat békéssé tenni válás után? »
Egy kellemetlen ok, ami a gyerekek izgulásában szerepet játszik»
Eddig mindenhova utáltam járni, de ide szeretek… » Miért hibáztatják a gyerekek a szüleiket?»
Korosztályos különbségek, és a túlzott számítógép használat » Kezdődik az iskola, de mi lesz a koronavírussal?»
Hogyan segíthetünk a gyerekünknek nemet mondani? » Vajon képes-e egy gyerek megtalálni a problémái lelki okát?»
A nehezen barátkozó gyerek csapdája » Hogyan beszéljük gyerekünkkel a család anyagi helyzetének nehézségeiről? »
Az orvosi diagnózisok hatása a gyerekekre »
Hogyan próbál a gyerekkel kapcsolatba lépni egy pedofil?» A gyerek sokat veszekszik a szüleivel»
Meg lehet-e változtatni a gyerekem karmáját? » Miért akadunk el a szülő gyerek kapcsolat javításában? »
Túl hangosak a gyerekek? 7 ötlet a gyerekek kezelésre, ha túl nagy a hangzavar otthon »
Ha kiabálok az mennyire rossz a gyereknek?» Hogyan hatott az „kütyüzés” a gyerekekere ebben az időszakban? »
Miért fontos most feltöltődni, tanulni, fejlődni? »
Nem unja már a gyerek az örökös otthonlétet? » Digitális oktatás okozta túlterhelés gyereknél és szülőnél »
Most különösen figyeljünk az idősekre!» Stresszoldás, türelemfejlesztés házilag, de profin »
Írja meg miben tudok segíteni Önnek!» Hogyan tudom lekötni a gyerekem figyelmét, ha össze vagyunk zárva? »
13 kérdés, amiről a koronavírus helyzetben érdemes elgondolkodni »
Párkapcsolati konfliktusok koronavírus idején »
Hogyan lehet normális életet élni bezárva, ha gond van a gyerekkel?»
Hogyan beszéljünk a koronavírusról gyerekünknek? »
Miért nehézkes a szocializáció egy túlérzékeny gyerek számára?»
Miért hajlamos az ember a pánikra?» Három érdekes színfolt az elmúlt hetek foglalkozásaiból»
Jó tanuló gyerekem cikizik az osztálytársai » Feldolgozatlan válás hatása egy kamasz párkapcsolatára»
Egy fiú nekitámadt az osztálytársának, mert az szidta az édesanyját»
Gyerek sportverseny felkészítés EFT-vel» A gyerek szorong, és ez mégis eszköz a gyerek kezében »
Ami kihívás a gyereknél, az kihívás a szülőnél» 7 felrázó, sorsfordító kérdés »

Hírlevelek 2019

Karácsony 2019 »
Miért kerülnek bajba az okos gyerekek az iskolában? » Vannak álmaim, de mégse teszek érte… »
Hogyan hat a szülő kiabálása a maximalizmusra? » 3 meglepő dolog az EFT-ről »
Gyerekek, akik szétestek a válás miatt» A gyerek nem dolgozik az órán »
Mikor kell elmondani a gyerekeknek? » Mi történt az óvodában?» „Félek, hogy csalódnak bennem!”-mondja a gyerek »
A gyerek indulatos, bántja a szüleit» Mit tehetek, ha a gyereknek túl erős az igazságérzete az iskolában?»
Vajon káros-e, ha a gyerek lövöldözős játékokkal játszik?»
Kikezdték a gyerekem a suliban» Mit tegyen a szülő, ha a gyerek buta, értelmetlen iskolai vagy házi feladatot kap?»
Klímapánik, klímaszorongás, és a család» Túlélőtippek a mai kor szüleinek tanévkezdésre »
Ki nyeri a tanévkezdés miatti szorongásversenyt? » Miért van az, hogy a gyerek sohasem elégedett?»
Pókfóbiás esetek gyerekeknél, (felnőtteknél) » Parancsolgat a gyerek» Önostorozás szülőként»
Van-e jogom a gyerekek nélkül pihenni pár napot? » A gyerek csőbe húzza a szülőt »
Rossz gyerek vagyok!» Szorongás a középiskolai elvárásoktól »
Két fontos módosítás az oktatási törvényben!» Ne papoljon tinédzser gyermekének!»
Erre figyeljen, ha itt a tanév vége!» Teher alatt nő a pálma, vagy mégsem?»
Az a baj velem, hogy túlságosan kényelmes vagyok!»Legyen az Ön gyermeke is ragyogó konfliktuskezelő!»
Ha elvált erről tudnia kell!» Hogyan gondolkodik egy szorongó gyerek? »
Túlféltem a gyermekem» Iskolában rendes, otthon tombol a gyerek»
Miért fontos a feltétlen szeretet?» Túlságosan izzad a gyerekem»
Fáradt a gyerek az iskolai időszakban? » Hogyan beszélgessünk az élet szörnyűségeiről, ha szembesül vele a gyerek?»
Miért szorong jó néhány istenhívő gyerek? »
Agresszív a gyerek, mit mondjak neki? Ébresztő gondolatok gyereknyelven »
Kiabálós, veszekedős a gyerekkel? » Nem bírnak a gyerekkel az iskolában»
6 technika, hogy a gyermeke kivédje az iskolai bántalmazásokat » Hogyan tudjuk gyermekünket biztonságban?
Mielőtt szülő lettem nekem ezt soha nem mondta senki!» Eltávolodás a párkapcsolatban Hogyan reagál a gyerek? »
Csináld meg a leckéd! Gyere vacsorázni! Menj már fürödni!» Milyen lesz a 2019-es év? »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Miről írtunk 2018-ban? »
Hírlevelek 2017 » Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Alsó tagozatos a gyereke, tanulási nehézséggel küzd? Nem motivált az iskolában? Netalántán nehezen tud koncentrálni? A helyzet orvoslása mellett valami kimarad, pedig ott van az orrunk előtt, és fontos.

Alsó tagozatos a gyereke, tanulási nehézséggel küzd? Nem motivált az iskolában? Netalántán nehezen tud koncentrálni? A helyzet orvoslása mellett valami kimarad, pedig ott van az orrunk előtt, és fontos.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.






Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek