Látom, hogy a gyerekem élete rossz irányba tart

De hogyan akadályozzam meg?

Látom, hogy a gyerekem élete rossz irányba tart De hogyan akadályozzam meg?Szülőként a gyereknevelés során számtalan olyan helyzettel találkozunk, amikor a gyerekünk élete nem jó irányba halad.

Nem tanul, túl sokat gépezik, nem mozog, szorong.

Hogyan érjük el, hogy hallgasson ránk?

A tekintélyelvű nevelés tündöklése és bukása

  • Miért kell a tekintélyelvű neveléssel itt foglalkozni?

    Mert, amikor a gyerek élete rossz irányba halad, akkor ez az első reakciónk, amivel megpróbáljuk őt megakadályozni. És itt követjük el a legnagyobb hibát.

    Bár a konzervatív nevelésnek időről időre van egy fellendülése, de az a mai szülőgeneráció számára egyre inkább látszik, hogy mi már nem tudunk úgy, és olyan eszközökkel hatni a gyerekeinkre, ahogy a szüleink igyekeztek hatni ránk.

    Azt nem állítom, hogy a tekintélyelvű nevelésnek teljesen befellegzett, de a mai világ gyors változásai közepette egyre nehezebb azt a bizonyos tekintélyt megtartani.

    Miért?

    Mert az utódaink folyamatosan megkérdőjelezik azt. Ez nem csak a nevelésben történik így, de az iskolarendszerben is a tekintélyelvű pedagógusok küzdenek a legkomolyabban a gyerekekkel, a gyerekek motivációjával.

    Hogy a tekintélyelvűség gyengülése jó vagy sem, azt az utódgenerációk életképessége fogja egyedül megválaszolni.

  • A tekintélyelvű nevelés korhatára is csökken

    A tekintélyelvű nevelés korhatára is csökken Érdekes azt is megfigyelni, hogy egy kisgyerek esetében még működik a szülői tekintély. A kisgyerek többé-kevésbé még képes alárendelni magát a szülői akaratnak, de ahogy telnek-múlnak az évek, valahogy egyre döcögősebbé válik a dolog.

    Bár a gyerekek valódi felnőttsége egyre inkább kitolódik, de kérdéseik azért vannak! Ha ezekre a kérdésekre nem kapják meg a megfelelő választ, akkor megkérdőjelezik az szülő hitelességét.

    Egy megkérdőjelezett szülő már csak erőből (kiabálás, fenyítés) tudja fenntartani a vélt tekintélyét.

  • Az utódgenerációk konfliktusa a szülőkével

    Ez mindig is így volt, amióta a világ a világ.

    A gyerekeink számtalan utat választanak, ami a mi komfortzónánkon kívül esik, és emiatt közbe akarunk lépni.

    Az utak közül lesz, amelyik működik, és lesz, amelyik nem. Ez hozza el mindenki számára a fejlődést.

Hallgass rám gyerekem!

  • Valóban rossz irányba megy a gyerek élete, vagy túlságosan aggódunk?

    Mielőtt megpróbálnánk megállítani a gyerekünket, tegyük fel magunknak a fenti kérdést!

    A válasz lehet egyértelmű igen. A gyerek élete rossz irányban megy.

    De lehet, hogy az irány csak számunkra szokatlan, ismeretlen, és éppen ezért ijesztő.

    Legtöbbször azonban a válasz valahol a senki földjén áll meg. Aggódunk is a gyerekünkért, és azt gondoljuk, hogy nem jó az irány, amerre tart az élete.

    Ezzel meg is érkeztünk a második hibalehetőséghez.

    Aggódó, gyerekét féltő szülő nem csak azért nem tud hatni a gyerekére, mert szülőként a félelmeink elhomályosítják a gondolkodásunkat, hanem azért is, mert ezt az aggódást érzékelve a gyerek annál inkább se fog ránk hallgatni.

  • Hogyan érjük el, hogy a gyerek hallgasson ránk?

  • A legfontosabb, hogy kezelni kell, a saját aggodalmunkat, mert hiába nem mutatjuk ki, a gyerek érzi, és képes már csak emiatt akár rájátszani a félelmeinkre, akár egyszerűen nem figyelembe venni.

  • A tekintélyelvű („na akkor aztán most lesz nemulass!”) nevelés, ráhatás csak ideiglenesen működik. A gyerekek egyszerűen hozzászoknak a kiabáláshoz, és előbb-utóbb hatástalan lesz bármiféle „erődemonstráció”.

  • Mielőtt bármit tennénk, hogy megakadályozzuk a nem elfogadható/ káros viselkedést, álljunk meg, és találjuk meg a logikus magyarázatot, ami miatt a gyerek ezt a viselkedést folytatja.

  • Hogyan érjük el, hogy a gyerek hallgasson ránk? Addig menjünk, míg nem jutunk el a problémák alap okáig. Ezek általában ilyen dolgok, mint szeretet, biztonság elvesztésétől való félelmek.

  • Ne adjunk tanácsokat, mert a gyerek nem kérte! Inkább kérdezzük, és legyünk nagyon figyelmesek.

  • Alapokok kezelése nélkül nem lehet a káros viselkedést megváltoztatni. Például hiába akarjuk elérni, hogy a gyerekünk tanuljon végre, ha közben értéktelennek érzi magát, vagy nem szereti magát.

  • Kérdezzük meg a gyerekünket, hogy miben tudjuk támogatni, hogy a kialakult helyzet elkezdjen változni.

  • Ha még a gyerek kicsi, és vele a viszonyunk, akkor egyes helyzetekben, ha nincs nagy tétje, hagyjuk hibázni őt, majd legyünk mellette, és különösebb okítás nélkül segítsünk neki megoldani az okozott problémát.

  • Bízzunk a gyerekünkben. Lehet, hogy most úgy néz ki a helyzet, hogy valamit nagyon el fog rontani, és baj lesz, de azzal, ha bízzunk benne megerősítjük őt, és akár ő maga is meg fogja oldani az okozott problémát.

  • Felejtsük el a „na, ugye megmondtam”, típusú kijelentéseket!

  • Ha valami nagy szamárságot akar tenni úgy lépjünk közbe, hogy meg tudja őrizni az emberi méltóságát.

  • Akármerre is tart az élete soha ne a szeretetet vonjuk meg tőle, mert innentől nincs vissza út (vagy nagyon nehéz). De ez nem jelenti azt, hogy nem állhatunk ki magunkért.

Szülőként a gyereknevelés során számtalan olyan helyzettel találkozunk, amikor a gyerekünk élete nem jó irányba halad. Nem tanul, túl sokat gépezik, nem mozog, szorong. Hogyan érjük el, hogy hallgasson ránk?

Vegyen részt személyes vagy Skype konzultáción!

Szeretettel várom mindazokat a szülőket, és gyerekeket, akik szeretnék az önbizalmukat növelni, szorongásukat, feszültségüket oldani!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tegyünk közösen gyermekéért!

Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Jelentkezzen személyes konzultációra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Szülőként a gyereknevelés során számtalan olyan helyzettel találkozunk, amikor a gyerekünk élete nem jó irányba halad. Nem tanul, túl sokat gépezik, nem mozog, szorong. Hogyan érjük el, hogy hallgasson ránk?

Tudjon meg többet! Jelentkezzen Skype™ konzultációra!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Viéken él, nem jönne össze a személyes találkozó csak hétvégén, de mégis szeretne változtatni a kialakult helyzeten? Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdéseire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Nincs lehetősége a személyes talákozóra?
Jelentkezzen Skype konzultációra!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Köszönöm megtisztelő figyelmét! Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Szülőként a gyereknevelés során számtalan olyan helyzettel találkozunk, amikor a gyerekünk élete nem jó irányba halad. Nem tanul, túl sokat gépezik, nem mozog, szorong. Hogyan érjük el, hogy hallgasson ránk?

Hírlevelek 2020

Iskolai teljesítményelvárás kontra szülői szeretet elvesztésétől való félelem »
Miért kell a gyerekeket megtanítani sírni? »
Mit tegyünk, ha a gyerek felnőtt tartalmú oldalakba fut bele?» Látom, hogy a gyerekem élete rossz irányba tart»
Az a fránya kötelező olvasmány!»Ismét közeledünk a digitális oktatás felé? »
Izgulós, lámpalázas felvételizők figyelmébe!» Hogyan lehet a láthatásokat békéssé tenni válás után? »
Egy kellemetlen ok, ami a gyerekek izgulásában szerepet játszik»
Eddig mindenhova utáltam járni, de ide szeretek… » Miért hibáztatják a gyerekek a szüleiket?»
Korosztályos különbségek, és a túlzott számítógép használat » Kezdődik az iskola, de mi lesz a koronavírussal?»
Hogyan segíthetünk a gyerekünknek nemet mondani? » Vajon képes-e egy gyerek megtalálni a problémái lelki okát?»
A nehezen barátkozó gyerek csapdája » Hogyan beszéljük gyerekünkkel a család anyagi helyzetének nehézségeiről? »
Az orvosi diagnózisok hatása a gyerekekre »
Hogyan próbál a gyerekkel kapcsolatba lépni egy pedofil?» A gyerek sokat veszekszik a szüleivel»
Meg lehet-e változtatni a gyerekem karmáját? » Miért akadunk el a szülő gyerek kapcsolat javításában? »
Túl hangosak a gyerekek? 7 ötlet a gyerekek kezelésre, ha túl nagy a hangzavar otthon »
Ha kiabálok az mennyire rossz a gyereknek?» Hogyan hatott az „kütyüzés” a gyerekekere ebben az időszakban? »
Miért fontos most feltöltődni, tanulni, fejlődni? »
Nem unja már a gyerek az örökös otthonlétet? » Digitális oktatás okozta túlterhelés gyereknél és szülőnél »
Most különösen figyeljünk az idősekre!» Stresszoldás, türelemfejlesztés házilag, de profin »
Írja meg miben tudok segíteni Önnek!» Hogyan tudom lekötni a gyerekem figyelmét, ha össze vagyunk zárva? »
13 kérdés, amiről a koronavírus helyzetben érdemes elgondolkodni »
Párkapcsolati konfliktusok koronavírus idején »
Hogyan lehet normális életet élni bezárva, ha gond van a gyerekkel?»
Hogyan beszéljünk a koronavírusról gyerekünknek? »
Miért nehézkes a szocializáció egy túlérzékeny gyerek számára?»
Miért hajlamos az ember a pánikra?» Három érdekes színfolt az elmúlt hetek foglalkozásaiból»
Jó tanuló gyerekem cikizik az osztálytársai » Feldolgozatlan válás hatása egy kamasz párkapcsolatára»
Egy fiú nekitámadt az osztálytársának, mert az szidta az édesanyját»
Gyerek sportverseny felkészítés EFT-vel» A gyerek szorong, és ez mégis eszköz a gyerek kezében »
Ami kihívás a gyereknél, az kihívás a szülőnél» 7 felrázó, sorsfordító kérdés »

Hírlevelek 2019

Karácsony 2019 »
Miért kerülnek bajba az okos gyerekek az iskolában? » Vannak álmaim, de mégse teszek érte… »
Hogyan hat a szülő kiabálása a maximalizmusra? » 3 meglepő dolog az EFT-ről »
Gyerekek, akik szétestek a válás miatt» A gyerek nem dolgozik az órán »
Mikor kell elmondani a gyerekeknek? » Mi történt az óvodában?» „Félek, hogy csalódnak bennem!”-mondja a gyerek »
A gyerek indulatos, bántja a szüleit» Mit tehetek, ha a gyereknek túl erős az igazságérzete az iskolában?»
Vajon káros-e, ha a gyerek lövöldözős játékokkal játszik?»
Kikezdték a gyerekem a suliban» Mit tegyen a szülő, ha a gyerek buta, értelmetlen iskolai vagy házi feladatot kap?»
Klímapánik, klímaszorongás, és a család» Túlélőtippek a mai kor szüleinek tanévkezdésre »
Ki nyeri a tanévkezdés miatti szorongásversenyt? » Miért van az, hogy a gyerek sohasem elégedett?»
Pókfóbiás esetek gyerekeknél, (felnőtteknél) » Parancsolgat a gyerek» Önostorozás szülőként»
Van-e jogom a gyerekek nélkül pihenni pár napot? » A gyerek csőbe húzza a szülőt »
Rossz gyerek vagyok!» Szorongás a középiskolai elvárásoktól »
Két fontos módosítás az oktatási törvényben!» Ne papoljon tinédzser gyermekének!»
Erre figyeljen, ha itt a tanév vége!» Teher alatt nő a pálma, vagy mégsem?»
Az a baj velem, hogy túlságosan kényelmes vagyok!»Legyen az Ön gyermeke is ragyogó konfliktuskezelő!»
Ha elvált erről tudnia kell!» Hogyan gondolkodik egy szorongó gyerek? »
Túlféltem a gyermekem» Iskolában rendes, otthon tombol a gyerek»
Miért fontos a feltétlen szeretet?» Túlságosan izzad a gyerekem»
Fáradt a gyerek az iskolai időszakban? » Hogyan beszélgessünk az élet szörnyűségeiről, ha szembesül vele a gyerek?»
Miért szorong jó néhány istenhívő gyerek? »
Agresszív a gyerek, mit mondjak neki? Ébresztő gondolatok gyereknyelven »
Kiabálós, veszekedős a gyerekkel? » Nem bírnak a gyerekkel az iskolában»
6 technika, hogy a gyermeke kivédje az iskolai bántalmazásokat » Hogyan tudjuk gyermekünket biztonságban?
Mielőtt szülő lettem nekem ezt soha nem mondta senki!» Eltávolodás a párkapcsolatban Hogyan reagál a gyerek? »
Csináld meg a leckéd! Gyere vacsorázni! Menj már fürödni!» Milyen lesz a 2019-es év? »

Boldog gyermek hírlevelek

Olvassa el a korábbi hirleveleinket is! Témakörök szerint olvashat a gyermeknevelés, a családi élet, a tanulás, stressz, szorongás, agresszió, számítógépfüggőség, és más témákban.

Miről írtunk 2018-ban? »
Hírlevelek 2017 » Hírlevelek 2016 » Hírlevelek 2015 » Hírlevelek 2014 »
Hírlevelek 2013 » Hírlevelek 2012 » Hírlevelek 2011 » Hírlevelek 2010 »
Hírlevelek 2009 »

Szülőként a gyereknevelés során számtalan olyan helyzettel találkozunk, amikor a gyerekünk élete nem jó irányba halad. Nem tanul, túl sokat gépezik, nem mozog, szorong. Hogyan érjük el, hogy hallgasson ránk?

Szülőként a gyereknevelés során számtalan olyan helyzettel találkozunk, amikor a gyerekünk élete nem jó irányba halad. Nem tanul, túl sokat gépezik, nem mozog, szorong. Hogyan érjük el, hogy hallgasson ránk?

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.






Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Otthon végezhető tanfolyamok gyerekeknek

Iskolai beilleszkedési nehézségek esetére

Szabaduljon meg gyermeke az iskolai beilleszkedés nehézségeitől!

Tegyen még ma gyermeke­ lelki békéjéért!

Tudjon meg többet! »

Boldog gyermek