Avagy hogyan álljunk ki magunkért?
Addig képtelenség változtatni a helyzeten, amig fel nem göngyölítjük a szálakat. Azaz rá kell jönnünk, hogy mi miatt nem tudjuk elfogadni magunkat, mint szülő, mint ember.
Vannak-e közös szálak a gyerekem hibáztatása, és más a saját életem számára fontos szereplők között? Párom, szüleim, nagyszüleim, stb.
Ha igen, akkor nem a gyerekem a fő kihívás, hanem vissza kell menni oda, ahol a NEM VAGYOK ELÉG JÓ Program elkezdődött.
Ezeket a helyzeteket akkor tudhatom biztosan, hogy feldolgoztam, ha ezek a fontos szereplők már nem hibáztatnak, nem indítják be bennem a „nem vagyok elég jó” programot. Ha már nem élnek, akkor a múltbéli eseményeket átélve már nem jön létre bennem negatív érzelmi válasz.
Ezt követően a saját szülőségem során elkövetett hibák feldolgozása a következő lépés.
Lehetnek még olyan akadályok, hogy ha a párom is engem hibáztat, és a gyerekem is ebbe áll bele, akkor először a vele való viszonyomat kell rendeznem, ha ez pipa, akkor már valóban csak az utolsó csörte van hátra.
Ekkor már elég erősnek érezhetem magam ahhoz, hogy fel se vegyem, ha a gyerekem hibáztat, vagy meghúzzam a határaimat, úgy, hogy a gyerekemnek ne fájjon.
Valahogy így: „Ebből most elég, tudod Pistike, akármilyen rossz is vagyok a szemedben, ettől még szeretem és elfogadom magam, mint ember, és mint szülő is.”