Hogyan lehetek csak „elég jó” szülő?

HÍRLEVÉL – beköszöntő szám

Szeretettel köszöntöm Önt!

Boldog gyermek életmódA Boldog gyermek Hírlevél segítségével megismerkedhet, olyan gyakorlatban jól használható eszközökkel, tippekkel, javaslatokkal, melyek hatékony segítséget fognak nyújtani Önnek a mindennapi gyermeknevelésben.

Folyamatos tájékoztatást kap olyan tanfolyamokról, képzésekről, melyek elsajátításával javítható, újra felépíthető a gyermeke és Ön közötti kapcsolat. Képes lesz segíteni gyermekén, ha valahol megrekedt az élete. Újra olyan embernek, szülőnek érezheti magát, akinek kiteljesedik az élete.

Távlatok, lehetőségek nyílnak meg, melyek által a szülő és gyermeke megtalálhatja azt az utat, mely a saját boldogulása irányába vezet.

Olyan használható ismeretekhez jut, melyek egyszerűen megvalósíthatók mindenki számára, működnek és kíméli a családi költségvetést.

A cikkek és szolgáltatások megismerése mellett lehetősége van kérdéseket is feltenni, ha valami nem egyértelmű az Ön számára.

Ha elégedett a Hírlevéllel, azokkal az értékekkel, melyeket közvetít, ajánlja ismerőseinek, barátainak, kollegáinak!

Ha hírlevelünk megtetszett, kérjük hívja fel rá barátai, szülőtársai figyelmét is! »

Boldog gyermek életmód

Bemutatkozom

Takács PéterTakács Péter vagyok. Gyermekek (6-18 év) életmód tanácsadásával, fejlesztésével foglalkozom.

Gyermek életmód tanácsadóként független közvetítői szerepet látok el a szülő és gyermek viszonyában, ha a gyermek élete valamely területén vakvágányra futott. Fontosnak tartom úgy segíteni a gyermekeknek és szüleiknek, hogy ezáltal mindenki nyertes legyen.

Segítséget nyújtok abban, hogy gyermeke visszanyerje önbizalmát, merjen pozitívan gondolkodni, képes legyen kiutat találni az őt elárasztó problémákból, kinyíljon előtte a világ.

Közösen megtaláljuk azt a megoldást, mely az Ön gyermeke személyiségéhez és Önhöz a legjobban illik. A segítő munka során olyan speciális. könnyen alkalmazható módszerekkel ismerkedhetnek meg, mely mélyreható és gyors változást eredményez.

Célom, hogy gyermek és Ön az életben a lehetőségeket keresse, képesek legyenek leküzdeni az akadályokat, merjenek tenni saját boldogságukért és el is érjék azt.

Boldog gyermek életmód

Útmutató a Boldog gyermek weboldal használatához

Útmutató a Boldog gyermek weboldal használatához

A Kezdőlap » tájékoztatja Önt arról, hogyan használja a Boldog gyermek weboldalt gyermeke tanulási, viselkedési problémáinak megoldásához.

A Kínálat » oldalain az aktuális szolgáltatásokkal ismerkedhet meg:

  • Személyes foglalkozások a tanulási, viselkedési problémával küzdő gyermekek és szüleik részére

  • Tanfolyami képzések 6-18 éves korosztály részére.

A Kapcsolat » oldalunkon elérhetőségeinket találja, és további információt kérhet az Önt speciálisan érintő kérdésekről.

A folyamatosan bővülő Gyermek problémák »rovat (közel 60 cikkben) részletes útmutatóval szolgál a leggyakrabban felmerülő:

Az EFT megoldások » rovat ismerteti azt a módszert, mely a gyermeknevelés során elengedhetetlen segítség, eszköz minden szülő és pedagógus számára. Gyakorlati tanácsokkal is megismerkedhet, hogy a segítség minél hatékonyabban eljusson ahhoz, akinek szüksége van rá.

Az Stresszoldó gyermek tanfolyam » oldal segít Önnek abban, hogy gyermeke kezébe használható problémakezelő megoldásokat adjon a 6-12, és a 13-18 éves korosztály számára.

Túlélő Suli, azoknak, akik nem tanulnak, vagy utálják a sulit. » oldalon segítséget kap, ha a gyermekénél tanulással kapcsolatos problémák a motiválatlanságból, iskolai kudarcokból, önbizalomhiányból, tanulási nehézségekből alakultak ki.

A segítség mostantól csoportos formában elérhető el Túlélő Suli néven, azoknak, akik utálják a sulit.

Az E-book letöltés » oldalról jelenleg két munka tölthető le ingyenesen:

  • Takács Péter és Sághy Zsuzsanna: Hogyan tegye gyermekét boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá?

  • Takács Péter és Sághy Zsuzsanna: 15 legfontosabb kérdés, mely rávezetheti gyermeke tanulási, viselkedési problémáinak lelki okára

A Könyvajánló » rovatban olyan könyveket ajánlok a figyelmébe, amelyek a gyermekek viselkedési és tanulási problémáival, a boldog gyermekké, sikeres felnőtté nevelés vagy az Érzelmi felszabadítás technikája kérdéskörével foglalkoznak.

Az Oldaltérkép » segítségével könnyen átláthatóvá válik a honlap és megtalálhatja a keresett tartalmat.

Az oldalak végén található „interaktív ablak” azért készült, hogy Ön minél több kérdésére választ kapjon!

Üdvözlettel:

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Takács Péter gyermek életmód tanácsadó

Boldog gyermek életmód

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!Jelentkezzen konzultációra! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert.Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Boldog gyermek, boldog szülő
Kérjen időpontot az állapotfelmérő beszélgetésre!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

Boldog gyermek életmód

Hírlevelek 2012

Felkészült? Akkor kezdődjék 2012!»

Hírlevelek 2011

Karácsonyi jókívánságok »
2012-es esztendő, és a gyerekek világvége hangulata »
Hogyan éljük túl az ünnepi készülődést, és az ünnepeket? »
Az emberi érintés titka »Fejlesszük a gyermekünk koncentrációs képességét! »
A lustaság legyőzése Számoljuk fel a lustaságot lépésről lépésre! »
Elegem van abból, hogy ilyen lusta a gyerekem! »Gyerekek, akik többet érzékelnek a világból, mint a többiek »
Evilágon innen és túl Gyerekek, és az elmúlás gondolata »
Hogyan találjunk jó edzőt, szakkörvezetőt? »Erőt adó szülők »
Tuti tippek, hogy a gyermeke megutálja a tanulást! »Mennyire jó az Ön megfigyelő képessége? »
Mitől lesznek a fiúkból erős férfiak? »Szokott Ön hallgatózni? Egy hasznos ötlet lett belőle az új tanévre! »
Ezt érdemes megnyitni! »
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a vonzás törvényét? » Miért lehet hasznos megtanulni a vonzás törvényét? »
Tanuljon-e a nyáron? » Amikor először hallottam, leesett az állam! »
Gyermekeink ösztönei » Érdekes filmek a nyárra Ismerje meg az emberi képességek csodáit »
Hogyan pihenjük ki hatékonyan az iskolai fáradalmakat?»
Üzenet azoknak a gyerekeknek, akik nem bíznak magukban eléggé »
Mi köze egy japán lánybandának a magyar szülőkhöz?»
Készítse fel, és védje meg gyermekét a rá leselkedő veszélyes helyzetektől! »
Hogyan védjem meg a gyermekeimet a rájuk leselkedő veszélyekről »
Támadás a porcicák ellen 2. Hogyan vehetem rá gyermekem, ha ő nem akar házimunkát végezni? »
Hogyan vegye rá gyermekét a házimunkára? »
Hasznos ötletek, ha táborba megy a gyermeke »Hogyan udvarolnak a mai tinédzserek? »
Érdeklik a gyors megoldások? Faster EFT – Magyarországon először! » Kamaszok bajban »
Életmentő Húsvéti meglepetés! » Vegyük viccesre a dolgot! » Javítsd ki a Bizonyítványt Turbó Sebességgel! »
Zaklatják-e a gyermekét az iskolában? » Mikor nem érzi biztonságban magát az elvált szülők gyermeke? »
Hogyan segített az EFT egy háború sújtotta övezetben? »Önök kérték »
Tudja-e, hogy mi a rágógumi effektus? »5 biztos tipp, hogy számítógép függő legyen a gyermeke »
Mit tehet, ha sokat beteg a gyermeke? »Gyermekemnek gyakran fáj a hasa, a feje »
Ön hogy érzi magát, ha manipulálja gyermeke?»
Tesztelje le saját stressz szintjét! »Rossz lesz a bizonyítvány?»
Romlott gyermeke tanulmányi eredménye? » Hogyan előzheti meg a testvérek közötti féltékenységet? »

Hírlevelek 2010

Karácsonykor együtt a család »Az Ön gyermekei is veszekednek egymással? »
Szükségem van az Ön véleményére! » Biztos referencia a stresszoldás módszeréről »
Új szolgáltatás a honlapon » Üzleti ajánlat lelkes szülőknek »
Film a stresszoldásról »Akar egy kicsit mosolyogni? »
Újságíró kipróbálja az EFT-t » Mennyire boldog a magyar ember? »
Mérjük meg a stresszt! Tesztelje le a gyermeke stressz szintjét!
A gyerekek 90%-a nem tudja, hogy miért jár iskolába! Kerüljön el egy tévedést!
Képes vagy megváltoztatni a világot! » Reménykedem, megváltozik a gyermekem »
Mi a titka a biztos iskolakezdésnek? » Mitől döglik a stressz? » Gyerekszáj a stresszoldásról »
Segítséget kérek Öntől! » Stressz kezelés az iskolában » Hogyan lettem internetfüggő? »
Segítség! A gyermekem rákattant az internetre! »
Gyermekem önértékelése: Teszt » Az számít, hogy milyennek látod magad! »
Mi az egyetlen kérdés, amit érdemes megfontolni, ha problémám van a gyermekemmel? » Bukás félévkor »
Szülői szerepek »

Hírlevek 2009

Beköszöntő szám » Egy szép vers Karácsonyra »
Gyermeknevelési problémákból hogyan lesz megoldás? » Hogyan kezeljem a gyermeki agressziót? »
A gyermekemnek be nem áll a szája! » Hogy kerül a Sprite-ba vodka? » Egy fürdőzés margójára »
A szent házioltár kikapcsolásának öröme » Boldog gyermek EFT gyermektanfolyam »
Boldog gyermek ingyenes e-book letöltés » Kezdődik az iskola » Első osztályos lesz a gyermekünk »
Első osztályos leszek » Izgul a gyermeke a pótvizsga miatt? »

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztGyermek stressz
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Génjeink ­csodája

Génjeink csodája

Új ­amerikai ­best ­seller meg­rendel­hető!

Lepje ­meg ­magát! »

Boldog gyermek