Hasznos mindennapi motivációs ötletek
A jól motivált gyermek eléri céljait
A motiváció kulcsszerepet játszik a tanulás során. A tanulás alatt minden olyan változást értünk, (tudás, viselkedés, teljesítmény) mely külső tapasztalásra, gyakorlás eredményeképpen jön létre.
Onnantól kezdve, hogy a kisgyermek élete elindul az anyaméhben tapasztal, tanul. Azon sokan vitatkoznak, hogy mikortól indul a tanulási tevékenység, viszont egyre több az arra utaló jel, (ha még tudományosan nem is lett bizonyítva) hogy a tanulás, az emlékezet kezdetleges formái már az élet kezdetével működnek.
A kihívások inspiráló jelleggel hatnak az agyi tevékenyégre, így a tanulásra is. Akkor azonban, ha a kihívások hátterében félelmek állnak, a tanulási folyamatok hiányosabbak, lassabbak, mivel ilyenkor kialakul a stresszes állapot.
Azokra az információkra emlékszünk igazán, amelyekhez sok érzelem fűződik. Az érzelmek tehát képesek a memória fejlesztésére. Azoknak az embereknek, akik sokféle dolog érdekel, a memóriájuk is fejlettebb. Arra emlékszünk ami érdekel minket. Ezért kiemelkedően fontos, hogy megtanítsuk gyermekeinket a tudás értékére.
Töltse meg az otthonát olvasnivalóval.
Olvasson gyermekének minden nap. Legyenek otthon könyvek, hasznos folyóiratok, újságok. A gyermeket körülvevő környezet inspiráló a tanulás szempontjából, különösen, ha meg van töltve számára érdekes dolgokkal. Ha a gyermekünk már fiatalon találkozik azzal a ténnyel, hogy a szülei olvasnak, tanulnak, modellértékű a lesz a gyermek számára.
Bátorítsa gyermekét arra, hogy fölfedezze azt, hogy mi érdekli őt
Amennyiben a gyermeke szereti az autókat vagy szeret főzni, ajánljon számára érdekes autós, főzéssel kapcsolatos könyveket. Ha ön nem ért az ilyen dolgokhoz, keressen valakit, aki szívesen beszélget a gyermekkel, és szereti azt, amit csinál. Kiindulásként a szomszéd autószerelő bácsi, vagy a főzni szerető nagymama is tökéletes megoldás, mert biztosan szeretik azt, amit csinálnak. A gyakorlatban történő közös szárnypróbálgatások maradandó élménnyel járnak mindenki számára. A gyermeknek lehet mutatni olyan internetes oldalakat, műsorokat, melyek az érdeklődési területéről szólnak. Abban az esetben, ha ezek az érdeklődési területek változnak az idő folyamán, teljesen rendben van, hiszen a gyermekeknek annál jobb, minél több területen ki tudják próbálni magukat.
Biztosítson számára olyan játékokat, melyek fejlesztik a tanulási képességeit.
Maga a játék a legfontosabb tanulás a gyermek számára. Játszanak sokat. Használhatnak olyan játékokat, melyek fejlesztik a látást, hallást, mozgást, érzékelést.
Nagyon hasznosak azok a játékok, melyek segítségével kipróbálhat, megfigyelhet dolgokat. Ezek lehetnek akár egyszerű, házilag megvalósítható tudományos kísérletek is.
Segítsen a gyermeknek rendszerbe foglalni, megérteni a dolgok mikéntjét.
Ez kezdődhet a tárgyai, dolgai rendszerezésével. Ehhez adhat neki mappákat, ahova a gyűjteményeit, rajzait, fényképeit rakhatja. Ez a fajta gondolkodás, később segít eligazodni az élet dolgaiban is.
Ünnepeljék meg, ha a gyermekük elért valami eredményt.
Adjanak pozitív visszajelzést vagy jutalmat, ha a gyermekük jól megírt egy dolgozatot, befejezett egy könyvet, vagy részt vett a szavalóversenyen. A dicséret az jöjjön szívből és azonnal. A jutalmazást azonban érdemes határok között tartani, mert a túlzott jutalmazás a belső hajtóerőt kiolthatja. A gyermeknek már motiváló erejű egy jó szó, az együtt töltött idő minősége is.
Használják a mindennapokat a tanulásra
Bátorítsa gyermekét arra, hogy fedezze fel az ő világát. Kérdezzen tőle, segítsen következtetéseket levonni egy adott megfigyelésből. Mindig arra a tudásra építsen, ami már a rendelkezésére áll. A magyarázatok legyenek őszinték, az ő szintje számára érthetőek. Érdemes visszakérdezni, hogy a magyarázatokból a megfelelő következtést vonta le, értette-e azt?
Rejtvények, fejtörők szerepe a gyermek motivációjában
A gyermekek is szeretnek fejtörőkön gondolkodni. Kedvelik a találós kérdéseket és a stratégiai játékokat. Lehet kapni gyermekek részére keresztrejtvény újságokat, betűkirakókat, sokan szeretik a nagyobbak közül a soduku-t.
Mindezek mellett a legfontosabb példa az lesz, amit a gyermekink tőlünk ellesnek. Ha az tetszik nekik követik, ha nem mennek a saját vagy a társaik feje után.
Ön mit szeretne?

Tudjon meg többet! Kérjen időpontot!
Motivációra mindig szükség van. Tapasztalja meg hogyan érhető el!
Jelentkezzen konzultációra, hogy választ kapjon a kérdésire! A találkozó célja egymás kölcsönös megismerése, amelynek során feltérképezzük gyermeke problémáját. Ezáltal megismerheti a fejlesztőt és az EFT módszert. Legyünk együtt szemtanúi gyermeke változásának!

Mi a gyermekem problémája?
Család és gyermeknevelés
Válás és a gyermek 1. » Válás és a gyermek 2. »
Feldolgozta-e a válást a gyermekem? » Mit jelent a gyermekemnek a válás? » Átsegíteni gyermekem a váláson » Kamaszok és a válás »
Tanulási problémák
Diszlexia » Segítség a tanulási nehézségek felismerésében » Ismerjük fel a tanulási nehézségeket! »
Nem megy a tanulás » Nem tanul a gyermek » Gyermekemnek rosszak a jegyei, mit tegyek? »
Magántanár? Hogyan válasszak magántanárt? » Büntessem vagy motiváljam? »
Hasznos mindennapi motivációs ötletek » Iskolai kudarcok » Szülő és gyermek együtt tanul » Vizsgadrukk »
Iskolai bukás, pótvizsga »
Pótvizsga felkészülés » Tanulás értelme »
Viselkedési problémák
Önértékelés teszt »Önbizalomhiányos gyermek »
A serdülő az önismeret, és az önértékelés » Önértékelési konfliktusok és a serdülőkor »
Önbecsülés hiánya » Önismereti fogalmak, az önismeret fejlődése » Agresszív a gyermekem »
Gyermeki agresszió megelőzése » A társai verik a gyermekem az iskolában »
Gyermekem balhézik a tanárokkal 1. » Gyermekem balhézik a tanárokkal 2.» Gyermekem csúnyán beszél »
Én csak áldozat vagyok nem vállalok felelősséget! » Szorong a gyermekem »
Félelem szorongás leküzdése gyermekeknél » Gyermekkori fejfájás »
Számítógép függés » Internetfüggőség » Internetfüggőség teszt »
Stressz problémák
Stresszkezelő gyermektanfolyam » Stresszkezelő tanfolyam vidéken »Gyermek és a stressz »
Stressz háttere. »
Tehetséges gyermek, tehetséggondozás
Tehetséges gyermek »
