Kételyei vannak, hogy gyermeke hogy bírja majd az iskolát?

Akadálymentesítsük az elsősök iskolakezdését!

Kételyei vannak, hogy gyermeke hogy bírja majd az iskolát? Akadálymentesítsük az elsősök iskolakezdését!A jó iskolakezdést nem lehet eléggé hangsúlyozni! Segítségével a gyermeke motiválható lesz, és képes lesz a tartós, képességeinek megfelelő teljesítményre.

A sikeres iskolakezdés növeli az önbizalmat, és könnyűvé teszi szülőnek, és gyermeknek az iskolaéveket.

  • Romot kell eltakarítani, vagy már építkezhetünk a kezdetektől?

    Ugye nem mindegy? Ha egy gyermek nem iskolai, tanulási kudarcokkal indul az első osztályban, hanem sikert, sikerre halmoz mennyire más a világ?

  • Amikor megfogalmazódnak bennünk a kételyek

    A gyermekünk elballagott az óvodából, de

    Amikor megfogalmazódnak bennünk a kételyek
  • Nehezen köthető le a figyelme, nem tud koncentrálni,

  • Ellenállt már az óvónőknek is, nehéz volt fegyelmezni,

  • A társai rajta töltötték ki a mérgüket, rendszeresen elpáholták, áldozat típusú viselkedést mutat,

  • Befelé forduló, magányos, szemlélődő, érzékeny gyerek, aki „más” mint az átlag,

  • Az óvodai feladatok is nehezen mentek, az óvónők jelezték, hogy a gyermeknek gond lehet az olvasásával, számolásával.

  • Ezzel szemben az iskolában el kell sajátítaniuk a következőket

  • Akkor szólhatok, ha felszólítanak,

  • Legyek türelmes, megértő a többiekkel, verekedni továbbra is tilos, csak itt szigorúbban büntetik,

  • A pedagógusok nehezen tudnak rá figyelni, és meg kell, hogy védje magát,

  • A feladatok egyre nehezebbek lesznek, szükség lesz kitartásra.

  • Az iskola elő éve sorsdöntő a gyerek számára

    Az iskola elő éve sorsdöntő a gyerek számára
  • Itt derül ki számára, hogy mennyire vagyok okos (pirosat kapok vagy feketét)?

  • Képes vagyok-e barátokat szerezni vagy sem, (mennyire vagyok szerethető)?

  • Akarok-e tanulni magamtól, vagy csak, ha piszkálnak, büntetnek (külsőleg vagy belsőleg vagyok motivált)?

  • Kitartó vagyok-e vagy könnyen feladok mindent, (ha valami nem megy elsőre, akkor nekifutok-e vagy feladom?)

  • Elégedett vagyok-e magammal, vagy mindent tökéletesre kell tudnom (milyenek a felmérőim?)

  • Ebben a korban gyűjtik össze a gyermekeink a legfőbb hiedelmeiket. Ezek a hiedelmek meghatározzák akár az egész életüket. Gondoljunk csak az életünket megkeserítő tökéletesség, maximalizmus iránti vágyra!

    Ugye Ön is egyetért azzal, hogy nem mindegy, milyen hozzáállással kezdi az iskolaéveket?

  • Hogyan lehet akadálymentesíteni a gyerekek iskolakezdését?

    Meg kell nekik tanítani az alábbiakat!

    Hogyan lehet akadálymentesíteni a gyerekek iskolakezdését?
  • Ő a legértékesebb lény önmaga számára, és azért született erre a világra, hogy szebb legyen tőle a világ!

  • Ő akkor is szerethető, ha hibákat követ el!

  • Kudarctűrés felsőfokon. Mert a kudarchelyzet nem azonos velem, csupán egy olyan viselkedés, ahol nem az elvárásoknak megfelelően szerepeltem. (Ha ezt tudnák a gyerekek, nem lennének iskolai kudarcok!)

  • Miért jár iskolába, miért kell tanulni?

  • Tudjon koncentrálni, lenyugtatni saját magát.

Hogyan lehet megtanítani ezeket a fontos dolgokat az iskolakezdésig?

  • Egymástól tanulunk szülők, és gyerekek.

    Bár minden gyereknek más, és más problémái vannak, mégis izgalmas dolog egymástól tanulni, és kölcsönösen megerősíteni egymást.

  • A csoportos fejlesztés segít az iskolakezdés fő problémáit kezelni

    A csoportos fejlesztés segít az iskolakezdés fő problémáit kezelni
  • Megtanuljuk a saját érzelmeinket kezelni, úrrá leszünk a stresszen, feszültségen,

  • Megtanulunk lecsendesedni, megnyugodni, és koncentrálni,

  • Elmélyülünk a kudarckezelés hasznos fogásaiban,

  • Megismerjük, hogy hogyan lehet minden nap jókedvünk, pozitív kisugárzásunk, ami úgy fog működni, mint egy „barátmágnes”,

  • Megtanuljuk szeretni, és elfogadni magunkat, még akkor is, ha nem vagyunk egyformák,

  • Ismerkedünk a lámpaláz, a szorongás oldásával,

  • Hatékonyan fogjuk kezelni más gyerekek csúfolását, kritikáit.

  • Megértjük, hogy miért érdemes tanulni, és iskolába járni.

Az Ön gyermekének melyik erőforrásra, tudásra lenne szüksége ezek közül?

  • Ha ezekkel az erőforrásokkal rendelkezik az Ön gyermeke, akkor nincs olyan helyzet, ami meg tudná őt állítani a sikeres iskolakezdésben!

  • Hogyan legyünk erősek sulikezdésre?

    Akar egy erős, és motivált gyermeket, akkor itt a helye!

    Egyszerű az egész!

    Jelentkezzen az Sulikezdő Programra, ahol stresszmentessé teheti gyermeke számára az iskolakezdést!

Ön még 5000 Ft kedvezménnyel akar jelentkezni? Jelentkezzen most!

  • A Sulikezdő Program 3X2 órás műhelygyakorlat a szülőkkel közösen.

    Miért a szülőkkel közösen dolgozunk? Mert Ön, mint szülő fogja az tanév során, napi szinten kezelni a gyermeke problémáit, megerősíteni őt.

    A Sulikezdő Program segítségével, olyan dolgokkal lesznek tisztába gyermekével együtt, amit annak idején Önnek senki sem mondott el, és könnyen lehet, hogy a gyermeke sem tud róla!

    Jelentkezzen az Sulikezdő Programra, ahol stresszmentessé teheti gyermeke számára az iskolakezdést!

    A műhelygyakorlat lényege a kevés beszéd, és a sok gyakorlat, hogy gyermeke igazán képesnek érezze magát a tanulásra, tudjon koncentrálni, barátokat szerezni, megvédeni magát az agresszív, csúfolódó gyerekektől.

    A Sulikezdő Program résztvevői a gyakorlatok mellett kapnak egy munkafüzetet is, melyen megtalálhatók azok a stresszoldó, nyugtató gyakorlatok, melyeket a műhelygyakorlat során alkalmazni fogunk. Tehát senki sem távozik üres kézzel!

    Ezen kívül lehetőség nyílik a gyakorlatok utáni személyes konzultációra, ahol a gyermekével kapcsolatos konkrét dolgokat beszélhetik át a szakemberrel.

  • Mennyibe kerül a Sulikezdő Program?

    A Sulikezdő Program ára 25 ezer forint, melyben benne van 3x2 óra gyakorlat, a munkafüzet, és konzultációs lehetőség minden nap a közös programot követően.

Kedvezmény!

Május 15-ig történő befizetés esetén a program 20 ezer forintba kerül.

Május 31-ig történő befizetés esetén már 23 ezer forint.

  • Hogyan lehet jelentkezni a Sulikezdő Programra?

    Az alábbi formanyomtatvány kitöltésével.

Csináljunk egy jó kezdést! Sulikezdő Program leendő elsősöknek
Jelentkezzen az Sulikezdő Programra gyermekével!

További információ:
Takács Péter (06-30-343 8817)
info@boldog-gyermek.hu »

  • Figyelem a helyek száma limitált, maximum 12 fő! Jelentkezzen már a kedvezményes időszakban!

  • Mi történik a jelentkezést követően?

    A jelentkezést követően egy automatikus levelet kap, amiben tájékoztatjuk, hogy a jelentkezését megkaptuk, illetve arra kérjük, a tanfolyam díját postai vagy banki úton átutalni szíveskedjen.

    Amennyiben az Ön utalása megérkezett, azt e-mailen visszajelezzük Önnek, így gyermekének biztos helye van a Sulikezdő Program résztvevői között!

    Mi történik, ha befizettem a Sulikezdő Programra, de a gyerek lebetegedett?

    Ekkor sincs semmi kockázata, mivel lehetősége van értékarányosan bármilyen más a www.boldog-gyermek.hu által meghirdetett szolgáltatást igénybe venni 6 hónapon belül.

  • Mennyire hatékony a Sulikezdő Program?

    Az átadott módszerek, elvek, gondolatok sok 100 gyermek, és szülők problémáinak, és a problémák megoldásának eredményeképp jöttek létre. Kipróbáltak. Erről már ott a Sulikezdő Program alatt is meg fognak győződni.

    Természetesen a tanultak alkalmazása az Ön feladata, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a műhelymunka anyaga mindenki számára elsajátításra kerüljenek, és otthon is tudják őket alkalmazni.

  • Tudom-e otthon is használni, amit a Sulikezdő Programon tanultunk?

    Igen. Lásd még az előző kérdést!

  • Miért érdemes kihasználni a Sulikezdő Programot?

    Mert sokkal könnyebb a problémákat megelőzni, mint romokat takarítani, és utána újra alapozni.

    Jelentkezzen még most kedvezménnyel a Sulikezdő Programra!

A jó iskolakezdést nem lehet eléggé hangsúlyozni! Segítségével a gyermeke motiválható lesz, és képes lesz a tartós, képességeinek megfelelő teljesítményre. A sikeres iskolakezdés növeli az önbizalmat, és könnyűvé teszi szülőnek, és gyermeknek az iskolaéveket.

A jó iskolakezdést nem lehet eléggé hangsúlyozni! Segítségével a gyermeke motiválható lesz, és képes lesz a tartós, képességeinek megfelelő teljesítményre. A sikeres iskolakezdés növeli az önbizalmat, és könnyűvé teszi szülőnek, és gyermeknek az iskolaéveket.

Amennyiben Ön nem elégedett a tanfolyamon kapott szolgáltatások minőségével, hatékonyságával, akkor kérdés, magyarázat nélkül a tanfolyam végén visszakapja a tanfolyam díját. Semmi apró betűs részlet.

Van-e garancia?

Igen

A Sulikezdő Programon létezik egy egyszerű Pénz Visszafizetési Garancia.

Amennyiben Ön nem elégedett a tanfolyamon kapott szolgáltatások minőségével, hatékonyságával, akkor kérdés, magyarázat nélkül a tanfolyam végén visszakapja a tanfolyam díját. Semmi apró betűs részlet.

A jó iskolakezdést nem lehet eléggé hangsúlyozni! Segítségével a gyermeke motiválható lesz, és képes lesz a tartós, képességeinek megfelelő teljesítményre. A sikeres iskolakezdés növeli az önbizalmat, és könnyűvé teszi szülőnek, és gyermeknek az iskolaéveket.

Gyermek stressz

Gyermek stressz teszt

Gyermek stresz tesztGyermek stressz

Felnőtt stressz teszt

 Felnőtt stresz tesztFelnőtt stressz

Stresszkezelő gyermek tanfolyam

Stresszkezelő gyermek tanfolyamStresszkezelő gyermek tanfolyam

EFT tanfolyam

EFT tanfolyamEFT tanfolyam
Boldog gyermek Hírlevél

Megéri feliratkozni a hírlevelünkre!Boldog gyermek Hírlevél

Elsőkézből meg­kap­ja a fon­tos és idő­szerű hí­re­ket.

Az érdeklődési kö­rének meg­fe­le­lő té­mák­ban meg­jelenő cik­kek­ről tá­jé­koz­ta­tást kap.

Elsőként értesülhet az új­don­sá­gok­ról, új ter­mé­kek­ről.

Termékeinkből ár­en­ged­mény­ben ré­sze­sül.




Boldog gyermek

EFT VIDEO

EFT video lejátszásaEFT video lejátszása

Génjeink csodája

Génjeink csodája

Új amerikai best seller meg­rendel­hető!

Lepje meg magát! »

Boldog gyermek
Tanfolyam referenciák

Tanfolyamainkkal mások is elégedettek! Stresszkezelő gyermektanfolyam

Szülői vélemények

Önkéntesen, kényszer nélkül nyíltak meg. Sze­rin­tem nagyban növeli az önbi­zalmat. Egyszerű, és könnyen elsa­játít­ható módszer, és hely­zetek keze­lésében, érzések keze­lésében segít, és na­gyon pozitív.

Bolyki Ferenc

Eger

Tanfolyam referencia

Bár az izgulós gye­rekek először nagyon zárkó­zottnak tűntek­, de ahogy rájöttek, hogy róluk van szó egyre nyitot­tabbak let­tek, és szí­vesen vé­gezték a gyakor­latot. Igazából nem csak a gyere­keknek lenne fontos, hanem minden embernek. Minden­ki­nek fontos, hogy tud­ja kezelni az érzéseit és saját magát. Nagyon érdekes­nek talál­tam, szim­patikus volt az egész előadásmód.

Kabináné Hornyák Petra

Budapest

Tanfolyam referencia

Szerintem nagyon jó, ha alkalmazni fogják, akkor nem görcsös fel­nőttek lesznek. Biz­tosan kiegyen­súlyo­zot­tab­bak lesznek, mint egy átlagos gyerek. Gyerekeknek - felnőt­teknek egy­aránt fontos lenne szerintem, hogy SOS valamit elő tudjon venni a zsebéből, ami lecsil­lapítja, megnyug­tatja vagy erőt ad neki. Nekem tetszett! Az előadás­mód, a „tananyag”, az egész közeg!

Németh Csilla

Párkány (Szlovákia)

Tanfolyam referencia

Tanulságos, abszolút beépít­he­tő az éle­tük­be! Azonnal meg­ta­pasz­tal­ják a haté­konyságát. A gyer­ekek nyelve­ze­tét, sa­ját szintjüknek megfe­lelően taní­totta. Na­gyon tetszett a sok gyakorlat, és a ru­gal­masság. Köszönöm, Gratulálok!

Mészáros Krisztina

Budapest

Tanfolyam referencia

Jókedélyű, vidám, ol­dott hangulat alakult ki. Az élet nehéz helyze­teiben azért hasz­nos, mert sikerrel kezeli majd a stresszt, sőt el is kerülheti majd. Köszönjük a lehetőséget, nagyon élveztük, minden­kép­pen használjuk majd.

Bíró Virág

Budapest

Tanfolyam referencia

Kisebb csoda történt egyéb­ként, képes volt ellenállni úgy a nő­vé­re pisz­ká­ló­dá­sai­nak, hogy nem lett közben sem ideges, sem dühös, nem ugrott, nem ütött vissza. Erre eddig képtelen volt. A másik kisebb csoda, hogy ma reggel haj­landó volt elol­vasni 3-szor a feladott olvas­mányt, nem pe­dig csak egy­szer, nagy könyörgések árán…
Tudom, kis válto­zások ezek, de én már en­nek is nagyon ö­rü­lök, és remélem, hogy tartósak lesznek…
Dolgozni fogunk rajta itthon is, lelkes, és bár úgy tűnt, nem figyel, meglepően sok min­den­re emlékszik a tanfo­lyamból… :-)

Kinga

Naszály